![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
""
Ismét szoborpályázatot hirdet a Káli Art Inn
A Káli ArtPark 2021-ben kortársszobor-parkot hozott létre a Balaton-felvidéken, Köveskálon. Az első év sikeres pályázata után ismét kiírták a szobrászoknak szóló felhívást, amelyre január 31-ig lehet jelentkezni.
Azt hittük, mi nézzük őt, pedig a kép szuggerál minket
Horst Bredekamp Képaktus című könyvének törzsét a 2007-ben Frankfurtban tartott Theodor Adorno-előadásai adják, és a 2015-ös új kiadás jelent meg tavaly magyarul is, Nagy Edina fordításában.
Ismét kiírták a STRABAG Artaward International pályázatát
Az Ausztriában 1994 óta, nemzetközileg pedig 2009 óta kiosztott rangos díjon a 40 évesnél fiatalabb, a festészet vagy a grafikai területén tevékenykedő művészek munkáját ismerik el.
ELSŐ KÉZBŐL: Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása
Vasárnap zárt be a Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja után a Ludwig Múzeumban is bemutatott Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című kiállítás. Azoknak, akik egyik velencei vagy budapesti tárlatvezetésre sem jutottak el van egy örömhírünk: íme az Othernity Első kézből, azaz a kurátori csapat néhány tagja által tartott baráti vezetés videón rögzített verziója!
Ezt nézd! – Kollektív és egyéni emlékezet
E heti ajánlókban olyan kiállításokat válogattunk össze, amelyek ugyan különféle módokon, de mindegyik egy-egy emlékkel vagy a közelmúlt történéseivel foglalkozik. A Trafó Galéria kiállítása a zsidó identitással és az antiszemitizmussal foglalkozik a rendszervátás időszakában, az A.P.A. Galériában egy szobrászművész hozza elő a gyermeki kíváncsiságot és emlékeket installációszerű szobraival, míg a Puccs Contemporary kirakatában egy bő tíz évvel ezelőtti emlék/élmény alakul át műalkotássá.
Ahol még nem olvadnak Ikarosz szárnyai
Tavaly januárban jelent meg Schmied Andi könyve, a manhattani luxusfelhőkarcolókból nyíló kilátást bemutató Private Views: A High-Rise Panorama of Manhattan (Privát kilátások: magaslati körkép Manhattanről), amely gyorsan magára vonta mind a média, mind a művészeti élet figyelmét. Schmied projektjéről többek között a New Yorker, az Artnet News, a Vice vagy az Artchitectural Digest cikkezett. A könyv már a negyedik ezerpéldányos kiadását éli meg.
HAVI ARCHÍV – január
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.
Ezt nézd! – Sokszög, kör, vonal
A hétre csupa olyan kiállítást ajánlunk, amelyek egyszerű geometriai formákra helyezik a hangsúlyt. A különféle alakzatokból építkező, azokat variáló, megbontó alkotások sorába tartozik Káldi Katalin egyéni kiállítása a Kisteremben, amelyet a sokszögek és a matematikai számítások koherens egysége övez. Ezt folytatja a VILTIN Galéria válogatása is, ahol a művészek a kör formáját vették górcső alá. Vagy Vera Molnar egyéni kiállítása a Vintage Galériában, akinek munkáiban egy egyszerű vonalból egyszerre rendezett és kaotikus egység születik meg.
KASSÁK KORTÁRS MŰVÉSZETI DÍJ 2022
A Kassák kortárs művészeti díjat Dr. Argay István orvos és műgyűjtő hozta létre Kassák Lajos szellemiségéhez kapcsolódó művek és projektek létrehozásának ösztönzésére. Az alapító együttműködő partnerei a pályázatot lebonyolító és a nyertes pályaművet bemutató Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum és az Interart Alapítvány.
Íme, minden információ a 2022-es Godot Katalizátor-díjról
A Godot Kortárs Művészeti Intézet (GICA) által alapított Godot Katalizátor-díj célja, hogy a pályájuk derekán lévő, hazai színtéren alkotó képzőművészek számára támogatást nyújtson, lendületet adjon. A pályázat és a kiállítás költségvetése 10 millió forint.
Ezt nézd! – Évindítás a festészet jegyében
Évindító ajánlónkban három, egymástól látszólag nagyon távol álló kiállítást ajánlunk, amelyeknek legfőbb közös tulajdonságuk, hogy új megvilágításba helyezik a festészetet mint médiumot a 21. században. A Paksi Képtárban Batykó Róbert, a Deák Erika Galériában pedig Bullás József egyéni kiállítása feszegeti a festészet határait, miközben a Q Contemporary első csoportos kiállítása a kelet-közép-európai kortárs művészet tendenciáit mutatja be két generáció szerepeltetésével.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)