![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
""
Rejtélyes akvarellek és más Kádár Béla-művek Amerikában
Amerika a lehetőségek földje, abból a szempontból is, hogy az internetnek és az online kereskedelemnek hála, egyre-másra bukkannak elő magyar művek, amelyek valaha valamilyen módon átkerültek a tengerentúlra.
Négy bagatell négy monumentális zománcképhez
Miért pont Pécs? Milyen hagyományok mentén, milyen művészeti ágak közös halmazaként, milyen más műfajokkal kölcsönhatásban jöttek létre azok a zománcmunkák, amelyek összeforrtak a Pécsi Műhely nevével?
Van a fejemben egy képi világ, ami az élő organizmusokhoz hasonlóan mutálódik
„Jovánovics György vett fel, két évig nála tanultam az alapokat, de azt hiszem, nem nagyon tudtunk mit kezdeni egymással. Ez rendszerint így van – vagy nagyon rá tud hangolódni az ember a tanárára, vagy alig."
Ezüst spoletói csillagok
A Szépművészeti Múzeum egyik legnagyobb gyarapítója, Pulszky Károly ha nem is egész templomokat hozott haza, mint ahogy azt amerikai milliomosok tették a szájhagyomány szerint, de egy funkcióváltáson átesett umbriai kis templom egész mennyezetfreskóját azért igen.
Óvakodj a zsenitől
Ennyi az egész? Két kötet Dalí, titkos élet és napló, és az ember valamiért azt hiszi, hogy tényleg lesz valami titok belőle, ehelyett azt olvasgatja, hogy milyen volt a mester széklete. Vékony, vastag, szagos, szagtalan.
Kihirdették a 2021-es Esterházy Art Award győzteseit
Rózsa Luca Sára, Tranker Kata és Ulbert Ádám a kétévente odaítélt Esterházy Art Award díjazottjai.
HAVI ARCHÍV – december
Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.
„Mindig a fotó egyfajta destrukciójával foglalkoztam.”
Bolla Szilvia tanulmányait Londonban, Berlinben és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte. Először a MOME-n készített színátmenetes munkáival tűnt ki itthon a fotós mesterképzés hallgatói közül, majd Budapesten és Európa-szerte is részt vett csoportos kiállításokon és más művészeti projektben egyaránt. A fénykép határaival és az installáció, az absztarkció valamint a térbeliség lehetőségeivel foglalkozó munkái a képek és a tárgyak közötti komplex viszony mibenlétéről tanúskodnak. Műalkotásait nem csak a posztmediális dualitás jellemzi, de az olyan egymással elsőre ellentétesnek tűnő minőségeket is ütköztetik, mint a látható és a láthatatlan, az ipari és a költői, a törékeny és az agresszív. Jelenleg Amszterdamban és Budapesten él, többek között saját alkotói fejlődéséről, médiumokhoz való viszonyáról és itthoni megítéléséről kérdeztük.
Ezt nézd! – Ház, kert, otthon
E heti ajánlónkba több olyan kiállítás is bekerült, amelyek a pandémia és az ahhoz szorosan kapcsolódó bezártság, otthonmaradás kérdéseivel foglalkoznak – mint a Faur Zsófi Galéria vagy az INDA Galéria solo show-ja –, míg egy másik belső utazásra, egy képzeletbeli kertbe invitálja a nézőket az ISBN könyv+galériában, de olyat is ajánlunk, amely a 80-as évek magyar festészetének egy szűk halmazát mutatja be a Knoll Galériában.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)