"Popovics Viktória"
„Mostanában majdhogynem többet jártunk tüntetésekre, mint játszótérre…”
Fischer Judit festő szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Kis méretű, mindennapos tárgyakat fest, a jelentéktelennek tűnő dolgok hétköznapisága érdekli. Azonosítatlan Repülő Tárgyak című DLA dolgozatában a tárgyak reprezentációjával és a figyelmen alapuló művészettel foglalkozott. Akvarelleket, grafikákat, gyurmaszobrokat készít, kiállításokat nyit meg, és a Zöld Kakas Líceumban tanít. Alkotótársával, Mécs Miklóssal alapították a Szájjal és Aggyal Festők (SZ.A.F.) szövetségét, közös(ségi) projektjeikben az élet és a művészet közötti átjárás lehetőségeit keresik. Módszerük a hétköznapi szituációk kifordítása, a normálisnak tekintett szokásrendek és viselkedésminták megkérdőjelezése. A szintén képzőművész Zalavári Andrással és kislányukkal, Másával művészeti fesztiválok és tüntetések gyakori résztvevője.
„Az anyaság egy ideig inkább szerep, és időbe kerül, hogy igazi identitássá váljon.”
Fátyol Viola művészeti gyakorlatának egyik legfőbb vonása, hogy a társadalmi témákhoz a személyesség felől közelít, ezáltal önazonos és hiteles, a „női tapasztalatot” fókuszba helyező művészeti attitűd az övé. Kutatáson alapuló, konceptuális fotográfiai gyakorlatában a megrendezett és a dokumentarista fotó sajátosságait ötvözi, amelynek ő maga is gyakori szereplője. Projektalapú munkáiban a közös munkafolyamat során megismert résztvevők élményvilága személyes tapasztalatain keresztül olyan égető társadalmi kérdéseket hoz felszínre, mint a nemiszerep-elvárások, az időskor és az elmagányosodás, az anyaság és a családi kapcsolatok változó viszonyrendszere.
"Össze kell fogni, küzdeni az elvekért, semmibe nem beletörődni."
Anyaságról, művészetről és identitás(ok)ról szóló interjúsorozatunk második részében Benczúr Emesével, az 1990-es években induló művészgeneráció meghatározó, máig aktív képviselőjével beszélgettünk. Benczúr Emese az évtized végén olyan fontos regionális kiállításokon szerepelt, mint az After the Wall (A fal után, 1999) és az Aspekte/Positionen (Szempontok/helyezkedések, 1999). Művei a mindennapi tevékenységek, a (női) munka és a művészi alkotás értelmére kérdeznek rá. Festőként végzett, alkotásaiban azonban hagyományosan nőknek tulajdonított technikákat – hímzés, varrás – alkalmaz. Rövid, statement-szerű, verbális üzenetei és azok vizuális megjelenítése ironikus és önironikus kommentárok, a banalitás és a társadalomkritika kettősségét egyaránt magukban hordozzák.
„A punkok nem halottak, csak pillanatnyilag gyerekeket nevelnek”
Magyarósi Éva animációs filmrendező, képzőművész. Számos médiumban alkot. Novellákat ír, köztéri szobrokat, színházi díszleteket, animációs filmeket készít, jellegzetes üvegképei a fotó, a rajz és a festmény keverékei. Vizuális naplóként is értelmezhető alkotásaiban a valós és fiktív történetek, a személyes és kollektív múlt eseményei fonódnak egybe. Műveinek fókuszában a női tapasztalat, lelki és testi megélések állnak, melyeket álomszerű képekkel, egy történetbe ágyazva jelenít meg.
INTERJÚSOROZAT: ANYASÁGRÓL, MŰVÉSZETRŐL, IDENTITÁS(OK)RÓL
Az Artmagazin Online anyák napja apropóján induló új sorozatában – amelynek első, Magyarósi Évával készített interjúja hamarosan olvasható – különböző területeken és műfajban alkotó művészeket kérdezünk anyaság és alkotómunka, gyereknevelés és művészeti gyakorlat metszetén létrejövő tapasztalataikról.
Megnyitóbeszéd – Színek és szerepek árnyalt palettája
Szépfalvi Ágnes Godot Galériában látható legújabb munkáival visszatér a filmekből inspirálódó narratív figurális festészethez, amely az 1990-es évek végétől a 2000-es évek közepéig meghatározó festői programja volt. Merre mutat a festői pálya e visszatérő vonulata, és a „női élet festője” hogyan színezi-árnyalja ma a női szerepek palettáját?
Gondoskodás, mint társadalmi munka és a hétköznapi élet performansza
Fajgerné Dudás Andrea Godot Galériában bemutatott legújabb festményeinek konceptuális kiindulópontja a GONDOSKODÁS és a LÁTHATATLAN MUNKA, amelynek nemcsak társadalmi rétegei kerültek felszínre, hanem annak feminista művészeti hagyományára is reflektált. Feloldható-e a művész-lét és az anyaság, az alkotói és gondoskodói munka, a magasztos és az alantas tevékenységek között feszülő ellentét? Belefér-e a művészről alkotott (eszmény)képbe az otthonka vagy a konyharuha? Mi történik, ha az ecsetet felmosóval helyettesítjük?
Jagicza Patrícia WUNDERKAMMER c. kiállításáról
A WUNDERKAMMER című kiállítás Jagicza Patrícia festői érdeklődését mutatja be egy a kiállítótér adottságaihoz illeszkedő válogatás formájában. A letisztult műtermi kompozíciók és a szubjektív tárgycsendéletek jól tükrözik a művész megfigyeléssel, látással, művészettel és magával a festészettel kapcsolatos aktuális eszmefuttatásait és technikai kísérletezéseinek eredményeit. A WUNDERKAMMER címválasztás metaforikus értelemben utal a festő műtermére, a „csodák szobájára”, ahol a legkülönfélébb formájú, színű, anyagú és funkciójú tárgyak sorakoznak és kerülnek vászonra, de vonatkoztatható a kiállítóteremre is, ahol a festményeken keresztül betekintést nyerhetünk Jagicza belső, „kincses kamrájába”.
A kirekesztettek nevében
„A kritika nem elég, […] a művészet feladata, hogy konstruktív javaslatokkal szolgáljon” – vallja Krzysztof Wodiczko (Varsó, 1943), akinek művészeti tevékenysége a kezdetektől napjainkig konzekvensen a nyilvánosság és a köztér demokratizálására irányul. A Muzeum Sztuki Łódźban rendezett retrospektív kiállítása az 1970-es években keletkezett műveivel indít, bemutatja a művész kritika és utópia iránti elkötelezettségének alakulását és legújabb, háborúellenes, a háború felszámolására irányuló projektjeit, „konstruktív javaslatait.”