VELEMI ARCHÍVUM – BAJKÓ ANIKÓ
Három évvel ezelőtt kezdte el kutatni a magyar kísérleti textil központjának számító Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyt a 11_11, időközben az acb Research Labbel kiegészülve oral history videóarchívumot hoztak létre.
A jelenleg is folyó kutatásba nyújt betekintést a szeptember 26-án, most csütörtökön este hatkor nyíló Re:TEXT (kurátora Balázs Kata, társkurátora Százados László). A kiállításon Velem mellett a másik fontos hivatkozási pont Sárospatak, ahol a Képtár gyűjteményébe elsők között kerültek textiles művek a nyolcvanas évek elején, Lengyel László, Török Tamás és Bán András gyűjtőmunkája révén. (A csütörtöki kiállítást Bán nyitja meg.) A szerzemények 1983 és 1984 között három helyszínen kerültek bemutatásra, majd évtizedek után először idén nyáron – Balázs Kata ez alkalomból elhangzott megnyitóbeszéde itt olvasható.
„A Re:TEXT (...) mintegy tengelyt húzva az ország legkeletibb és legnyugatibb területei között kívánja prezentálni a magyar kísérleti textil összefonódó történetrészleteit, összekötni a kísérleti textil két generációját. A textilen belüli – a minitextiltől a gondolattextilig vagy a performansz dokumentációiig terjedő – műfaji sokszínűség ugyanakkor, szinte észrevétlenül, de talán mégis feltárja-láthatóbbá teszi a magyar kísérleti textil, illetve a velemi szellemiség személyes dimenzióit, a hozzá kötődő emlékeket és a körülötte képződött közösséget is.”
A kiállító művészek: Attalai Gábor, Bajkó Anikó, Droppa Judit, Gecser Lujza, Gink Judit, Gulyás Kati, Hübner Aranka, Kelecsényi Csilla, Lovas Ilona, Szabó Marianne, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit.
A kiállításra hangolódva elkezdjük heti rendszerességgel publikálni az eddig elkészült kilenc videóinterjút, amely a Velemi Archívum részét képezi. Az interjúkat Balázs Kata, Márkus Eszter és Százados László készítették, Balázs Kata szerkesztette őket, a videókat pedig Simon Zsuzsanna vette fel és vágta meg.
A videókban megszólaló művészek és művészettörténészek: Bajkó Anikó, Bán András, Droppa Judit, Fitz Péter, Galántai György, Gulyás Kati, Lovas Ilona, Kelecsényi Csilla és Steiner Villő.
A sorozatot Bajkó Anikó visszaemlékezésével indítjuk, akinek munkái ismerősek lehetnek az Artmagazin nyári számából is, Kovács Ágnesnek köszönhetően.
„BAJKÓ ANIKÓ (1947) az új “textiles” második generáció a műfaj határait – Gecser Lujza mellett – a legradikálisabban kitágító, s bizonyos értelemben – például médiumváltásai bátorságával, anyagátalakító, a belső gondolati magig, struktúráig lecsupaszító képességével, és nem utolsó sorban az önreflexivitás, a személyes jelenlét intenzitásával – fel is számoló, de legalábbis számos irányba átjárhatóvá tévő képviselője. Esetében még a szokásosnál is testközelibb az ipari gyakorlat: érettségi után a Pamutnyomóipari Vállalat Goldberger Textilgyárában segédmunkásként, műhelyről műhelyre „vándorolva”, közvetlen gyakorlati tapasztalatokra tesz szert az egymásra épülő gyártási- és munkafázisokról. 1973-ban elnyeri az I. Ipari textilművészeti Biennálé díját, 1975-től az évtől a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely rendszeres résztvevője.
A kiállításon bemutatott két mű közös fókusza a Halas István fotóművésszel közösen, 1978-ban felfedezett Mohácsi Textiltemető élménye, amely leit-motívumként műtárgyak egymáshoz kapcsolódó csoportját szervezik maguk köré. Bajkó korábbi években követett velemi programja, a textil térbeli határainak kiterjesztése, természeti közegbe helyezése, kémiai kezelése, roncsolása és égetése, s mindennek fotókon való rögzítése valós kísérleti terepet, feltárható ásatási területet kap, amely jegyzőkönyvezhető mintákat, dokumentálható tárgyboncolások, szövetkísérletek alanyait (ld. Textilhang) nyújtja. A textil az anyag- és médiumhasználat révén létállapotok érzéki megjelenítésnek terepévé képes válni: a mohácsi ége(te)tt, szétvágott textilgombolyag (Boncolt textil, 1978-1979.k.) egy korábbi fázisú fotója rákopírozódva a ceruza-rácshálós hátterű, csukott szemű, vörös ceruza nyomokkal „felsértett” önarcképre (Arc, 1982.k.) drámai erővel mossa egymásba a meggyötört arc- és anyagfelületet a cérnával átvágott vagy éppen összefércelt nyak felett." (Balázs Kata)