Top 5 - az évad legfontosabb eseményei
Laki Júlia szerint
Laki Júlia tavaly szerzett mesterdiplomát a CEU Gender Studies tanszékén, 2013 január óta a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület titkáraként dolgozik. Alább az ő válogatása a 2012/2013 évad legfontosabb eseményeiből.
1. Bogyó Virág: Virágbolt. Bajza utca és Városligeti fasor sarok. Diplomaprojekt, MOME, 2013. április – június
Bogyó Virág Virágboltja számomra a közelmúlt egyik legőszintébb, legizgalmasabb kísérlete volt a művészetfogalom kitágítására. A 3 hónapig közösségi szolgáltatóként, bázisként, bunkerként működő virágbódé sokaknak sokfélét jelentett, de a projekt lényegét szerintem a játék és a semmiféle magyarázatot nem igénylő kísérletezés fogalmaival ragadhatjuk meg.
A Virágbolt közönsége és közössége szempontjából (mert ez volt a kísérlet tárgya) sikeresen ötvözte egy zártkörű baráti összejövetel hangulatát a teljes nyitottsággal és befogadással. Tette ezt úgy, hogy e dualitást ügyesen ki is hangsúlyozta, fel is vállalta. A programokon az embernek egyszerre volt olyan érzése, hogy mindenki ismer mindenkit, és hogy senki sem ismer senkit; a kettő pedig sok tekintetben nagyon hasonló, felszabadító érzéssel jár. A Virágbolt pont ezt a felszabadultságot hozta vissza a hazai kortárs művészetbe.
Bogyó Virág: Virágbolt, 2013. Forrás: tranzit.blog.hu
Muskovics Gyula interjúja Bogyó Virággal a tranzit blogon
2. A kortárs művészeti és a civil szféra együttműködési kísérletei, határátlépések
Gondolok itt olyan, elsősorban a kormány intézkedései ellenében létrejött csoportokra és eseményekre (Humán Platform, Szabad Művészek, Az Alkotmány nem játék, Ludwig Lépcső), melyek működésében a politikai és a művészeti ellenállás összekapcsolódik.
Ezen kezdeményezések sok tekintetben megkérdőjelezték a kortárs művészeti élet status quóját. Emellett egyértelművé tették, hogy nem halasztható tovább a kortárs magyar politika és a kortárs magyar művészeti intézményrendszer viszonyának felülvizsgálata, valamint azt is, hogy a művészeti közeg és a társadalom egyéb szegmenseinek problémái között strukturális azonosságok és mélyebb összefüggések vannak, így érdemes a megoldásokat közösen kidolgozni.
A Humán Platform erre tesz (többé-kevésbé sikeres) kísérletet: művészeti szervezetek és más humán ágazatok képviselői igyekeznek érdekeiket közösen érvényesíteni, javaslatokat, alternatívákat kidolgozni.
A Ludwig Lépcső és Az Alkotmány nem játék akcióin belül a művészeti és civil közösségek közti határok elmosódtak, nem csak a résztvevők és a célok, de a munkamódszerek tekintetében is. A Hallgatói Hálózat által alkalmazott vita stratégiák például szervesen beépültek a művészeti témájú fórumokba, tiltakozó akciókba is. Ugyanakkor a politikai ellenállás formáiban is egyre inkább érezhető a képzőművészet hatása, elég bizonyos transzparensekre, vagy éppen Az alkotmány nem játék csoport által szervezett 1984 felolvasásra gondolni.
3. Kívül tágas – Kiállás minden héten
„(A)z akciósorozat olyannyira szimpatikus, hogy végül senki sem ír róla egy rendes kritikát” – írta korábban (2013. április 9.) az Artmagazin Online. És valóban: nehéz a projektről negatívat írni, sőt, egyáltalán írni. Annyira tömör, annyira egyértelmű, annyira hatásos, hogy szinte taszítja, feleslegessé teszi a szavakat. Az meg, hogy ezen a listán, sőt, valószínűleg mindenki más listáján ott van a helye, nem is kérdéses.
Sajnálom, Kívül tágas, egyszer majd biztosan ír rólad valaki egy rendes kritikát is.
Szervezők: Kozma Eszter, Mélyi József, Pacsika Márton
4. Trapéz
A Trapéz Galéria 2012 decemberében nyitotta meg kapuit Sárvári Zita és Földvári Zoltán gondozásában. A Trapéz megjelenését azért tartom jelentősnek, mert egy eddig nem ennyire dominánsan jelenlévő perspektívát hozott be a magyar kortárs művészet világába. A Trapéz sikeresen ötvözi a tumblr esztétikáját az eladható de egyben színvonalas, kísérletező kortárs művészettel, teszi mindezt úgy, hogy eleganciát es hitelességet is kölcsönöz neki. A Trapéz végleg beleveri a "trendi" fogalmát a művészetet még halványan a nemes kontemplációval, a forradalmi hevülettel vagy épp a konceptualizmussal azonosítók fejébe. És megnyugtatja azokat, akiknek hiányzott a szép, a finom, a szexi, az izgi és a menő a kortárs művészetből. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt őszintén nem tudom, de az biztos, hogy elkerülhetetlen. És ha már történik, akkor egyelőre úgy tűnik, a legjobb kezekben van.
A Trapéz 1 c. kiállítás megnyitóján. Fotó: Varga Anna. Forrás: a Trapéz Galéria Facebook oldala
5. A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős kurátorainak diplomaprojektjei
Az MKE képzőművészet-elmélet tanszéke kitermelte második hivatásos kurátor-generációját, akik diploma-kiállításaikat idén nyáron rendezték meg. A Rejtett víziók, a Liget30 és az Under Reconstruction – Újlak 1989-1995 c. projektek egy érdekes új dimenziót hoztak a hazai kortárs művészeti életbe. A kiállításokon egyértelműen látszott, hogy olyanok rendezték meg őket, akik a kritikai kurátori praxist már kanonizált tananyagként fogadhatták be. E praxis kiemelt kulcsfogalmai, így például a rekonstrukció, az önreflexió, a szociális érzékenység, a művészet és a politikum összefüggéseinek vizsgálata szervezték a három projektet. Ezeket az irányadó koncepciókat a diplomamunkák sok tekintetben kötelező gyakorlatként, házifeladatként aggatták a falakra, akaratlanul is rámutatva az intézményesült kritikaiság önellentmondásaira.
Ugyanakkor azonban a sikeresen izgalmas eseménnyé alakított, tömegeket bevonzó kiállítások a kortárs művészet hazai felfogását, befogadását progresszívabb irányba fordíthatják, ha alkotóik igyekezete, kísérletező kedve nem hagy alább, és túllép a tanultak által felállított kereteken.
- Rejtett víziók. Csepel Művek, 2013. május 31. – június 22. Kurátorok: Dobi Dóra, Kis Judit, Pacsika Márton
- Liget30. Olof Palme Ház, 2013. május 30. – június 16. Kurátorok: Bene Zsófia, Feigl Nóra, Kenéz Réka, Márton Zsófia Eszter, Rechnitzer Zsófia
- Under Reconstruction – Újlak 1989-1995. Hungária fürdő/Újlaki Mozi/Tűzoltó u. 72., 2013. június 13. – június 16. Kurátorok: Hegedűs Gábor, Juhász Anna, Lukács Viola, Mucsi Emese, Salamon Júlia, Szalipszki Judit
Kapcsolódó anyagok:
Spengler Katalin Top 5 listája
Kürti Emese Top 5 listája
Kokesch Ádám Top 5 listája
Készman József Top 5 listája