Artmagazin
full_003395.jpg

Artmagazin 1

A művészeti lapoknak jelentős hagyománya van Magyarországon. Az 1902-ben indított, Lyka Károly szerkesztette Művészet, a Majovszky Pál nevével fémjelzett Magyar Művészet, az Elek Artúr jegyezte, 1921-től mindössze két évfolyamot megért Műbarát, a Gyújtó és még folytathatnánk a sort, komoly szellemi erőt összpontosító, meghatározó és tekintélyes lapok voltak. Az értékítéletek, a hangsúlyok, ötven vagy száz év távlatából, más összefüggések ismeretében, függetlenedve a kor közéletének, politikájának, szellemének hatásától nem mindig állják meg helyüket, de dokumentációs értékük vitathatatlan, nélkülük a művészettörténeti kutatómunka jelentős támasza hiányozna. Ezek a lapok a műgyújtést és a műkereskedelmet a művészeti élet szerves és elválaszthatatlan részének tekintették. Csak a rendszerváltást megelőző negyven évnek, az álszent, hamis ideológiáknak és továbbélésüknek köszönhető, hogy két szekértábor alakult ki: a magas művészettel foglalkozó művészettörténészek és a művészetből pénzt facsaró műkereskedők csoportja, és még tíz év elteltével is elmondható, hogy minimális az átjárás, a párbeszéd a két csoport között. Egy dolog azonban biztos: tisztulásra és közeledésre van szükség mindkét oldalon. Sajnálatos szembenállás a jellemző, pedig az érdekek közösek: egymás támogatása nélkül nincs jól működő műtárgypiac, a gyűjtők nem kapnak hiteles információkat és tanácsokat a múzeumi szakemberektől, nem épülnek egységes, színvonalas gyűjtemények, a műtárgybírálati rendszer problémái megoldatlanok, a hiteles szakértők kis száma miatt nincsenek biztosítók a piacon. Nem véletlen az sem, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások során a műtárgyvédelem kérdésénél nem a kiviteli rendszer szigorítását tartotta járható útnak az Európai Unió, sokkal inkább a megfelelően szabályozott műtárgypiacot, a gyűjtőbázis kiépítését, támogatását, edukálását. 

Olyan lapot indítunk útjára, amely a képző- és iparművészet kérdéseit a műtárgypiac összefüggéseiben tárgyalja, amely segít eligazodni a gyűjtőknek és a befektetési céllal a műtárgypiacra látogató intézményeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Azt gondoljuk, hogy folyamatában egy magyar művészet és művészeti piac létezik, még ha komoly torzulások történtek is a múltban, hogy megvan a folytonosság: a mai magyar művészet szerves folytatása és része az elmúlt százötven év művészetének, hogy vannak hagyományok, amikre támaszkodhatunk, és példák, amikre felnézhetünk. Azt szeretnénk, ha lapunkat a mai olvasó élvezettel olvasná, és ötven vagy száz év múlva ugyanolyan biztonsággal venné le egy könyvtár polcáról a műtörténész, vagy műkereskedő, ahogyan mi nyúlunk a fent felsorolt lapokért. 

a szerk.

10 Bellák Gábor: „Most az árak jók..." Mednyánszky a műkereskedelemben

16 Topor Tünde: A Feuer gyűjtemény

20 Gedó Ilka művészete

22 Könyvajánló

23 Készman József: Jazz és modernitás

28 Molnos Péter: Mindenki gyűjtőnek születik. Interjú Saphier Dezsővel

32 Művészeti technikák. Az enkausztika

33 Petrányi Zsolt: Dunán innen Dunán túl. Magyar művészek Madridban

34 Kiállításajánló

36 Szoboszlai János: Elektronikus médiák a kortárs művészetben

40 Matits Ferenc: Töprengés a műmeghatározás nehézségein

45 Boros Judit: Munkácsy Mihály Poros út című festménye

47 Műgyűjtés – mint állampolgári kötelesség. Kovács Dezső műkereskedő és gyűjtő visszaemlékezései

51 Könyvajánló – Modern magyar festészet 1892–1919

52 Hangyál Judit: Namaszte, avagy köszönjük India

54 Tűzkő Péter: Forum

55 Iványi Brigitta: Műtárgypiaci szabályozás

57 Ferenczy László: Gésák és kurtizánok

60 Winkler Nóra: Húsba kötve. Noboyusi Araki képei

62 Szoboszlai János: Szomorú szépségek

64 Molnos Péter: A festmények hamisításáról

68 Iványi Brigitta: A néző diktatúrája vagy a kurátor nézője

71 Deák Erika: Magyar művészek sikere a berlini Art Forumon

72 Barki Gergely: Korai Berény Róbert képek felbukkanása a műkereskedelemben

75 Molnos Péter: Monet és kortársai

76 Juhász Sándor: Waterloo rézkarcai


full_003379.jpg
Jazz és modernitás

A két világháború közötti művészetről ma is számos közhely, esetenként felületes kép él bennünk. A kor tárgyi rekvizítumait gyűjtők-kedvelők között stabilan tartja magát az általánosan elterjedt Bauhaus-stílus fogalom, amely a valóságban számos más, a Bauhausszal éppenséggel teljesen ellentétes esztétikát valló irányzatot fed le. Ilyen az art deco, a 20. század utolsó átfogó stílusmozzanatának tartott formarend, amit a kortársak számos elnevezéssel illettek- art moderne, zig-zag style, jazz-modern stb. - ám csak utólag, mintegy negyven évvel ezelőtt vonult be végérvényesen a művészetek történetébe. 
 

full_003378.jpg
A Dunán innen, a Dunán túl

 
A magyar művészet külföldi bemutatásának egy szerencsés esetéről számolhatunk be végre. A madridi bemutató ugyanis olyan tárlat, amely a kurátori kollaboráció és a kiadott tekintélyes spanyol/angol nyelvű katalógus révén talán nem múlik el nyomtalanul, és nem marad izolált bemutatója művészeinknek.
 

Művészeti technikák. Enkausztika

A műtárgyak leírásánál az egyik legfontosabb adat, hogy az adott mű milyen technikával készült, legyen az festmény, grafika, szobor vagy bonyolult kivitelezésű iparművészeti darab. Azt, hogy a szűkszavú leírások mögött az anyagok és technikák milyen sokasága bújik meg, tanúsíthatja bárki, aki már megpróbálta - akár csak fejben is - rekonstruálni egy mű létrejöttének materiális fázisait.
 

full_003377.jpg
Gedő Ilka művészete

Az idén jelent meg a Gedő Ilka (1921-1985) művészetét bemutató monográfia a Gondolat Kiadó gondozásában. „Gedő Ilka a huszadik századi magyar művészet egyik legjelentősebb, egyben legkevésbé ismert művésze. Bár fiatal kora óta szoros kapcsolata volt kortárs képzőművészekkel, művészettörténészekkel, írókkal és filozófusokkal, egyetemes értékű életműve mégis társtalan, s valószínűleg ez az oka annak, hogy munkássága jószerivel máig feldolgozatlan. Életműve ugyanis nem variációja kortárs művészeti gesztusoknak - ha így lenne, az analógia lehetősége mindenképpen segítené az interpretációt -hanem alteráció, eltérés, kívülállás, mondhatnánk azt is: irritáció..." - írja Hajdú István a könyv bevezető tanulmányában. 
 

full_003376.jpg
A Feuer-gyűjtemény

Egyre többször hangzik el a magyarországi műtárgypiacot régóta ismerők szájából - nosztalgikus felhangokkal természetesen -, hogy lassan a múltak ködébe vész a régi típusú, szenvedélyes és értő gyűjtő alakja. Egyre többet hallani befektetőkről (személyesen azért alig-alig lehet ilyet, legalábbis „vegytiszta állapotban" látni), akik puszta tezaurálási segédeszközt látnak egy-egy festményben, esetleg egy több festményt is tartalmazó stokkban, vagy kihasználva a magyar műtárgypiac folyamatos felfelé ívelését, műtárgyban akarják megforgatni pénzüket. A tapasztalat azt mutatja, hogy léteznek még hagyományos értelemben vett műgyűjtők, akik hosszabb-rövidebb idő alatt az őket érdeklő terület vagy műtárgycsoport szakértőivé válnak, és akik felé egyre intenzívebben kezdenek áramlani az érdeklődésükre számot tartó tárgyak. Az alábbiakban egy viszonylag újkeletű gyűjteményt szeretnénk bemutatni, amelynek anyagához az elmúlt 10-13 évben jutott tulajdonosa, rendkívül gyorsan tájékozódva a rendszerváltás után egyre sokszínűbb piacon, és hamar kialakítva a maga preferenciáit - igaz ugyan, hogy kivételes anyagi lehetőségek birtokában.
 

full_003375.jpg
"Most az árak jók"

"Most az árak jók" - írta naplójába 1913 karácsonyán a művész, miközben azon töprengett magában, hogy vajon érdemes-e gyűjteményes kiállítást rendeznie. Mint egy igazi üzletember morfondírozott azon, hogy akkor tanácsos-e a gyűjteményes kiállítás, mikor amúgy is van kereslet művei iránt, vagy inkább akkor-e, mikor esetleg lanyhul az érdeklődés. Mednyánszky, aki olyan közömbösen viseltetett az anyagi természetű javak iránt, nem sokat beszélt a pénzről, mégis van naplóiban egy-két passzus, melyben meglepő részletességgel tárja fel anyagi viszonyait, s filléres kimutatásokat rögzít kiadásairól és elvárható igényeiről. 
 

full_003374.jpg
Modernség és tehetség

Modernség és tehetség - e kettős elkötelezettséggel jellemezte Tamás Henrik műkereskedelmi munkáját a galériájának ötvenedik kiállítására megjelent katalógus előszavában Kárpáti Aurél 1933-ban. A Tamás Galéria valóban a fiatal, újító szellemű művészet legfontosabb kereskedelmi helyszíne volt a két világháború közötti Budapesten. Bár helyszíne, s raktárában képanyagának jelentős része, elpusztult a második világháborúban, történetéről sokat tudunk Tamás Henrik 1951-ben leírt visszaemlékezéseiből. A Művészettörténeti Dokumentációs Központ felkérésére született szöveget ma az MTA Művészettörténeti Intézetének Adattára őrzi. Nyomtatásban várhatóan 2004-ben jelenik meg, a Pécsi Modern Képtár kezdeményezésére és szerkesztésében, ahová Tamás magángyűjteményének zöme került.
 

full_003373.jpg
A festmények hamisításáról I.rész

Írásomban kísérletet teszek arra, hogy bemutassam és konkrét példákkal illusztráljam a magyar festménypiacon előforduló jellegzetes hamisítványtípusokat. Szándékom nem az elrettentés: e sokszor elhallgatott kérdések tisztázása éppen a bizalom növekedését eredményezheti azáltal, hogy a cikksorozat után a műtárgyak iránt érdeklődő, azokat gyűjtő olvasó már nem csupán folyosói pletykák, halkan odasúgott félinformációk birtokában tájékozódhat a hamisítványok - veszélyes és egyben rendkívül érdekes -világában.