Artmagazin 95
Címlapunkon Olga Costa képe, aki 1925-ben, 12 éves korában emigránsként érkezett Mexikóba Németországból, ahová viszont korábban zenész szülei emigráltak a cári Oroszországból, a zsidóüldözések elől menekülve. Ez a képe, több művével együtt a dallasi múzeum mostani kiállításán szerepel, amely Mexikó művészetét mutatja be, hogy az amerikaiak testközelből ismerkedhessenek (mielőtt megépülne az ő kerítésük) azzal a kultúrával, ami kb. hatszáz kilométerrel lejjebb kivirágzott a közép-amerikai mesztic televényen. Nem kis mértékben annak a hatalmas európai vérfrissítésnek köszönhetően, amit Mexikó pont a zavaros idők miatt kapott folyamatosan a 19. század végétől, Trockijostul, Kahlo-apukástul és mint látjuk, Olga Costástul.
És hogy a népvándorlásnál maradjunk: nemrégiben mutatták be a Kincsem című filmet, amiből viszont kihagyták azt a Tápió mentén lábra kapott legendát, hogy Kincsem azért volt nagy, vagyis éveken át a legnagyobb a lóversenyek hajrájában, mert a trénere nem sík terepen járatta, hanem mindig felzavarta egy dombra, aminek csodás kisugárzása egyébként súlyos ízületi baját is meggyógyította. Ez alatt a domb alatt sejtette a helyi birtokos testvér- pár, a Kincsemet birtokló Blaskovich Ernő unokaöccsei, Blaskovich János és György Attila sírját, úgyhogy el is kezdtek ott ásatni, hogy előkerüljön... Attila sírja helyett egy szkíta aranyszarvas – mint olvashatják cikkünkben, a perzsa és görög hatásokkal gazdagított szibériai-szkíta állatstílus valamilyen úton-módon a Tápió mellé került ötvösremeke. Lazán bár, de ehhez a kérdéskörhöz, a határok, kulturális kölcsönhatások témájához kapcsolható mostani interjúnk is, amiből kiderül, mekkora éhség mutatkozott a rendszerváltozás környékén a világ civilizáltabb feléből érkező információkra, és milyen nehéz a visszakapcsolódás a nemzetközi folyamatokba, ha ebből egy ország történetében kimaradtak évtizedek.
Georg Baselitz kiállítása is ezt a kérdést boncolgatja, járja körül újra meg újra: hogy kiheverhetetlenek a történelmi traumák és feldolgozhatatlan az olyan abszurdumok megtapasztalása, mint amilyen például egy ország kettévágása. Olvasóink nézzék meg tehát a Nemzeti Galériában az egyik legnagyobb világsztár festő kicsit sem megnyugtató kiállítását, és közben örüljenek annak, hogy ma Magyarországon majdnem pont olyan egy zöldségesstand, mint amilyen mostani címlapunkon látható.
Topor Tünde
ARTMAGAZIN 95
TARTALOM:
4 – 5 ARTANZIX
6 – 9 Kiállítás – Mélyi József: KÉPZELETBELI VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR – Georg Baselitz a Nemzeti Galériában
10 – 12 Kiállítás – Zolnai Dóra: KÁRÓ BUBI ELŐTT KÉK RÓZSA
14 – 17 Műkereskedelem – Martos Gábor: SZÜLETÉSEM ÁRA – Frida Kahlo a műkereskedelemben
18 – 23 Kiállítás – Fáy Miklós: LAS DOS FRIDAS – Mexikóiak Dallasban
24 – 25 Kiállítás – Márton Zsófia: DAUMIER SZEMÉVEL
26 – 31 Interjú – Gréczi Emőke – Topor Tünde: TÖBB MAGYAR VAN KINT MODERN ÉS KORTÁRS ÁRVERÉSEKEN, MINT OSZTRÁK... – Beszélgetés Soraya von Stubenberggel
32 – 33 Egy kép – Szilágyi Róza Tekla: Boxing Day – WOLFGANG TILLMANS: 17 ÉVNYI ELLÁTMÁNY
34 – 40 Biennálé – Boros Géza: INSPIRATÍV TÉR VAGY HASZNÁLHATATLAN UDVAR? – A Velencei Biennálé magyar átriuma
42 – 47 Elfeledett életművek – Fehér Ildikó: SIC TRANSIT... – Hirémy-Hirschl Adolf elfelejtett dicsősége
48 – 54 Tanulmány – Tarbay János Gábor: A TÁPIÓSZENTMÁRTONI SZKÍTA SZARVAS NYOMÁBAN
58 – 61 Memoriam – Bojár Iván András: BOJÁR IVÁN, A FESTŐ – emlékfoszlányok egy másik apámról –
63 Gutenberg-galaxis – Bálványos Anna: Nem akadémikus Akadémia-történet – MOLNÁR ANTAL – TÓTH TAMÁS: A FALCONIERI-PALOTA, RÓMA
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Címlapunkon Olga Costa képe, aki 1925-ben, 12 éves korában emigránsként érkezett Mexikóba Németországból, ahová viszont korábban zenész szülei emigráltak a cári Oroszországból, a zsidóüldözések elől menekülve.
SZÜLETÉSEM ÁRA
Kiviteli tilalom, sokáig hiányzó monográfia, megsemmisített és lappangó részek az amúgy is kisszámú életműben, rengeteg hamisítvány: ezek befolyásolták a Fridaképek árainak alakulását. A görbe némi hullámzás után meredeken ível felfelé, nem kis részben annak köszönhetően, hogy Frida Kahlo legnagyobb rajongója a benne saját előképét látó Madonna. Akinél a Születésem című kép a vizsga: ha azt tudjuk szeretni, lehetünk barátok. Mi szeretjük.
LAS DOS FRIDAS
Tényleg két Frida van a DMA (Dallas Museum of Art) nagy Mexico kiállításán, de a két Frida összesen három Frida, hiszen az egyik kép magában is két Frida. Az jött vendégségbe, egyenest Párizsból, ahová egyenest Mexico Cityből ment. Kicsit nehezen találta meg az utat a szomszédba, de erről még beszélünk. Az biztos, hogy valamiképpen erről a képről szól az egész nagyszabású kiállítás, pontosabban ez a kép kap új értelmet Amerikában, Texasban, ahol igen jelentős a mexikói kisebbség jelenléte. Annyira jelentős, hogy itt, a kiállításon kicsit sem tűnik kisebbségnek, mintha demonstrálni akarnák, hogy itt vagyunk
Inspiratív tér vagy használhatatlan udvar?
A legutóbbi Velencei Építészeti Biennálé kiállítói zöld szigetté, élő kertté változtatták a magyar pavilon belső udvarát, a kézenfekvő megoldással ráirányítva a figyelmet a pavilon kevésbé kihasznált adottságára, az átriumra.
Sic transit...
Hatalmas poliptichonja, ami hetven éve egy római múzeumi raktárban hever, a világi dicsőség mulandóságát ábrázolja, de lehetne saját sorsának, művészi pályájának tükre is. Hirémy-Hirschl Adolf James Ensor, Alfons Mucha és Giovanni Segantini kortársa volt, Bécsben pedig egy ideig Klimt közvetlen köréhez tartozott. Olaszországban a legnagyobb szecessziós mesterek közé sorolják, nálunk pedig még a nevét is leginkább csak a figyelmes Artmagazin-olvasók ismerik.
A tápiószentmártoni szkíta szarvas nyomában
A tápiószelei Blaskovich-kúriában kiállított gyűjtemény egyik vitrinjében látható egy csodálatos formájú ötvösremek másolata. Eredetijét, amely egy különleges arany-ezüst ötvözetből, az úgynevezett elektronból készült, a környéken ásták ki majdʼ száz évvel ezelőtt.
Daumier szemével
Minden idők legtehetségesebb karikaturistája, Honoré Daumier (1808–1879) műveiből és a vele hasonló szellemben alkotó magyar kortárs művészek munkáiból látható kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában Kortársunk Daumier címmel, Gonda Zsuzsa kurátor rendezésében.
Nem akadémikus Akadémia-történet
Jó kézbe venni a szép kiállítású, reprezentatív kötetet. Gondoltam, ezzel majd lehet büszkélkedni, mivel angolul és olaszul is megjelent, lehet majd külföldi kollégáknak adni, hogy íme itt egy kis ízelítő a magyar és az olasz (tágabban értelmezve az európai) kultúra kapcsolatáról. A könyv a római magyar jelenlét „hivatalos” oldalát mutatja be. A klasszikusan elegáns, bár kissé unalmas tipográfia és a közjogi méltóságok által írt előszavak is jelzik, hogy a kötet tudományos ambíciója mellett reprezentációs célokat is szolgál. Három nagyobb részben, három párhuzamos történetet tár az olvasó elé, melyeket a könyv címének is választott épület, a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlana, a Falconieri-palota köt össze.
TÖBB MAGYAR VAN KINT MODERN ÉS KORTÁRS ÁRVERÉSEKEN, MINT OSZTRÁK...
Soraya Stubenberg a magyar műtárgypiac egyik fontos, nemzetközi rálátással bíró közreműködője a rendszerváltás óta. Mégis, a neve soha nem forgott annyit a magyar sajtóban, mint amikor egy fiatal magyar festőnő képe magas árat ért el a Sotheby’s egyik tavalyi aukcióján. Éppen itt az ideje tehát, hogy egy kicsit többet tudjunk meg róla: itteni gyökereiről, a magyar művészet nemzetközi elismertetéséért folytatott munkájáról vagy hogy miről írta a szakdolgozatát. Közben pedig hátha ragad ránk valami vidámságából és optimizmusából.
Képzeletbeli visszapillantó tükör
Újrahasznosított motívumok, amelyek már eleve a fejük tetején álltak: Georg Baselitz művei szkeptikus, épp ezért jól átélhető viszonyulást mutatnak a személyes történetekhez éppúgy, mint a kapcsolódó művészettörténeti vagy történelmi korszakhoz. Minden újabb feldolgozás elvesz valamit az eredeti művek erejéből, radikalizmusából, de hozzájuk adja a közben eltelt idő hozadékát. És az eljelentéktelenedés, relativizálódás mint fő tapasztalat éppenséggel nem feltétlenül idegen a most, ebben a régióban élő kiállításlátogatótól sem.
BOJÁR IVÁN, A FESTŐ – emlékfoszlányok egy másik apámról –
Egy este, amikor bő fél évszázad után végre méltó módon bekeretezve hazavittem apám képeit, magunkra maradtunk. A húsz-egynéhány éve halott apám és én. A szelleme volt jelen, hiszen a munkákon ő sütött át, az apai és társadalmi szerepeit levetett csupasz lélek. Egy ember, akit sosem láttam.
Káró Bubi előtt Kék Rózsa
1910 fontos évszám az orosz művészet történetében: feloszlik az orosz ezüstkor szimbolista festői csoportosulása, a Kék Rózsa, de még ugyanabban az évben megalakul a romantikus álmodozás és panteisztikus természetbe olvadás helyett az orosz népi nyomatok primitivizmusát választó Káró Bubi társulás, az orosz forradalmi művészet legfontosabb előfutára. A Káró Bubival már találkozhattak olvasóink, most nézzük meg, hogyan jelent meg a német romantika, pontosabban Novalis kék virága rózsaként Oroszországban.