Nyolc művész verseng a magyarországi alkotókat támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjért
Több mint félszáz pályázat érkezett a Magyarországon alkotó képzőművészeket támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra. A második fordulóba bejutott nyolc alkotó névsora mostantól nyilvános: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi és Szabó Eszter. A 2011 óta kétévenként meghirdetett, tízezer euró díjazású elismerés nyertesét szeptemberben hirdetik ki az Új Budapest Galériában, ahol a döntősök alkotásaiból kiállítást rendeznek. Más képzőművészeti díjakhoz képest, a Leopold Bloom célja, hogy ösztönözze a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A szervezők idén Audrey Illouz francia, Doris Krystof német és Woodrow Kernohan brit szakembereket kérték fel zsűrinek. A rangos háromtagú grémium ősszel Budapestre érkezik, hogy műteremlátogatások és személyes találkozók során ismerje meg az alkotókat, a magyar képzőművészeti életet. A pályázóknak már a jelentkezésnél be kellett mutatniuk egy külföldi galéria befogadó nyilatkozatát - az első helyezett a pénzdíjat a kiállítás megvalósítására használhatja fel.
Az autizmus mint metafora – megnyitóbeszéd
Egy cikket vagy kiállításmegnyitót mindig könnyű etimológiával kezdeni. Autizmus és metafora: a cím mindkét szava mentén kézenfekvőnek tűnne a megközelítés, de maradjunk most az autizmusnál, amely az „autos”, azaz „önmagában” görög szóból ered. Ezt érthetjük magányként, de lehet olyasvalamire is gondolni, ami egymagában megáll. Míg az első értelmezés az autizmus lényegéhez vezet el, addig a második jelenleg távol áll attól, hiszen a fogalomra manapság mindenekelőtt fejlődési zavarként gondolunk. Ez az újabb kettősség is elbizonytalanító, hiszen valójában nem tudjuk pontosan meghatározni sem a fejlődés, sem a zavar fogalmát. A szóelemzéssel így végtelen örvénybe kerülünk, amelyből felfelé valószínűleg nincs út. Mi történik viszont akkor, ha magából az örvényből indulunk ki? Ha azt a tényt, hogy 2017-ben egy kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik Magyarországon az autizmus és a művészet metaforikus összefüggésére támaszkodva, egy időörvényből kiindulva vizsgáljuk.
Ezt nézd! – Országjárás
Budapest, Pécs, Erdőbénye – ezekre a helyekre látogathatunk el a héten miközben kiállításról kiállításra menetelünk.
Száguldó Riporter – Múzeumok Éjszakája 2017
Az idei Múzeumok Éjszakája alkalmából újból nyakukba vették a várost Szágudó Riportereink .
Ezt nézd! – Elegánstól a trash felé
A hét elején elegánsan sétálhatunk vernisszázsról vernisszázsra, diploma-prezentációról diplomakiállításra, hogy aztán pénteken belevethessük magunkat a pesti trashbe egy zine bemutatóján.
„Mindig tisztább formákkal dolgozik az ember, nem összemaszatolva” – Interjú Maurer Dórával – II. rész
Videointerjú
Hétvégén cirkusz és koncert is lesz a Szabihídon
Június 17-18-án, szombaton és vasárnap kezdődik a Valyo – Város és Folyó Egyesület által kezdeményezett Szabihíd projekt első felvonása. A tavalyi spontán hídfoglalás után a Valyonak köszönhetően idén négy hétvégén foglalhatják el a Szabadság hidat a budapestiek. Közösségi filmet forgatnak, fellépnek zsonglőrök és egy meglepetés koncerttel is készülnek szombatra.
Nehézkes lebegés
Április 8-án nyílt meg a szentendrei MűvészetMalom talán legnagyszabásúbb kiállítása az évben. A Levitáció című tárlat három olyan művész (többnyire) ebbe a térbe készített munkáit mutatja be, akik mindannyian kötődnek Szentendréhez, de munkásságuk ma már eltávolodott a várostól. Bukta Imre, feLugossy László és Szirtes János korban közel, szinte minden másban azonban elég távol állnak egymástól. A kurátor, Gulyás Gábor a koncepció szerint mégis kísérletet tesz a három művész munkái közötti kapcsolódási pontok bemutatására, valamint arra, hogy megmutassa, lehet egy régimódi kisvárosban progresszív művészeti irányzatokat vinni, így a MűvészetMalom létrehozásának megalapozottságát is igyekszik bizonyítani.
Levitáció
A szentendrei MűvészetMalomban megtekinthető Szirtes János–Bukta Imre–feLugossy László trió Levitáció című kiállításáról kilépve egy bizonyosság marad: „Az űrben nincs gravitáció” – ez a felirat olvasható az emeleti ablakon, e kijelentés igazságában még hihet a néző. A lebegés biztos, ha más nem is.
A fecskeröpte súlya
A vidámparkban a dzsungelvasút is könnyed szórakozást ígért, ám végül szorongató sírással végződött. Bár már a levágott cet fejéhez hasonlító repülőgép-orr is figyelmeztető jel lehetett volna, a fecskék az előtérben még mintha éppen ezt ellensúlyozandó röpködnének gondtalanul.
CINQUE X CINQUE 2017 – TOP 5 látnivaló a Velencei Biennálén – Hausmann Cecília szerint
Szerzőnk, Hausmann Cecília alapvetően képzőművészettel foglalkozik, jelenleg művészetelméletből doktorál Kolozsváron. Összességében nehéz volt eldöntenie, hogy ki legyen szubjektív listáján az öt kiemelt, ezért az alábbiakban – az első díjast leszámítva – nem tetszési sorrendben következnek egymás után a produkciók. No.1-ja viszont kétségkívül az olasz pavilon Imitazione di Cristo című kiállítása.
Meláth Andrea és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar szabadtéri koncertje
Június 16-án a Zeneakadémia előtt ad ingyenes szabadtéri koncertet Meláth Andrea és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar.
Személyes szempontok szerdán
Friss Artmagazinunk egyik büszkesége, egyben címlapsztorink, hogy sikerült interjúra bírnunk a titokzatos horvát gyűjtőt, Marinko Sudac-ot, aki a régió kiemelkedően fontos, főművekkel és páratlan dokumentumokkal teli, értékes kollekcióját építi. Milánó után most Pesten, a Ludwigban mutatkozik be az anyag, de már csak e hónap végéig látható.