![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
3 × 3 könyvajánló – második rész
Új, háromrészes könyvajánló rovatot indítottunk, amelyben csupa művészettel, kultúratudománnyal, művészettörténettel és az ezeket övező társterületekkel foglalkozó olvasmányt ajánlunk azoknak, akik a nyárra hagyott nagyregények mellett szívesen szánnának időt más jellegű olvasmányokra is. Az ajánlott könyvek jelentős része magyar nyelven olvasható – azonban néha egy-egy angol nyelvű kötet is felmerül majd. Íme a második három ajánlatunk:
A természet lágy fenyegetése: Ökoművészeti artefaktumok Rózsa Luca Sára Heavy Chains of Sentimentalism című kiállításán
Az ökológiai válság és az antropocén olyan új természetkulturális keretet jelent életünknek, amelyre a kortárs képzőművészet is sokrétűen reagál. Az ökológiai válság elkerülhetetlenné teszi, hogy figyelmünk a bolygó felé forduljon, de ez az összpontosítás meghökkentő és zavarba ejtő a különböző perspektívák versengése okán.
BASSZUS, MÁR BEZÁRT? – Hermann Ildi: szerint a világ @ Inda Galéria
Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.
A nemrég elhunyt Christian Boltanski műve, amely több mint tíz évig közvetítette mi történik stúdiójában
A francia származású konceptuális művész, Christian Boltanski hetvenhat éves korában, július 14-én hunyt el – halála pedig különleges kérdéseket vet fel egy szokatlan keretek között létrejött műalkotás kapcsán.
Ezt nézd! – Dupla megnyitók hete
A héten két galéria is duplázik: az acb Galéria egy-egy egyéni kiállítást szentel Esterházy Marcellnak és Ladik Katalinnak, míg a Budapest Galéria két csoportos kiállítással készül – az egyik a láthatatlan és ismeretlen tudás nyomába ered, a másik pedig anyagközpontú vizsgálódásokat folytató festőművészeket helyez előtérbe. Ajánlunk egy solo show-t is a galeri ffrindiauban, ami az ember és a gép együttműküdésének meghökkentő eredményeit tárja fel.
3 × 3 könyvajánló
Új, háromrészes könyvajánló rovatot indítunk, amelyben csupa művészettel, kultúratudománnyal, művészettörténettel és az ezeket övező társterületekkel foglalkozó olvasmányt ajánlunk azoknak, akik a nyárra hagyott nagyregények mellett szívesen szánnának időt más jellegű olvasmányokra is. Az ajánlott könyvek jelentős része magyar nyelven olvasható – azonban néha egy-egy angol nyelvű kötet is felmerül majd. Például most is, íme az első három ajánlatunk:
ELSŐ KÉZBŐL: Pólya Zsombor mesél önálló kiállításáról
Folytatjuk ELSŐ KÉZBŐL című, tárlatvezetéseket gyűjtő rovatunkat.
Gold und Liebe XI. – a conversation with Šimon Kadlčák on Brno, corporality and the exhibition series Spooky Butt.
Šimon Kadlčák (CZ) (*1990) works interdisciplinary in the field of contemporary visual art. Along with his own artistic practice he co-founded an independent experimental off-space Zaazrak|Dornych in Brno, Czech Republic. He explores the theme of dissolving identity of an individual in the collective or in the altered states of consciousness, that includes topics such as autonomy, freetekno, football or the Hussite movement. In the past years he exhibited solo at Berlinskej model, 35m2 Gallery, Jelení Gallery or National Gallery in Prague and at group shows at PLATO Ostrava, Kunsthalle Bratislava or Galerie Emila Filly in Ústí nad Labem. He lives in Brno where he also graduated at the Intermedia Department at the local Faculty of Fine Arts.
Ezt nézd! – Kiállításmegnyitótól a tárlatvezetésig
A hétre ajánlunk egy kurátori tárlatvezetést a 2B Galériában, két kiállításmegnyitót – a budapesti FUGA-ban és az Alsóbogáti Kiskastélyban –, valamint egy előadást a Ludwig Múzeumban.
Gold und Liebe XI. – beszélgetés Šimon Kadlčákkal Brnóról, a testiségről és a Spooky Butt (Rémisztő fenék) kiállítássorozatról
Šimon Kadlčák (Csehország) (*1990) interdiszciplináris kortárs képzőművész. Művészeti tevékenysége mellett a Zaazrak|Dornych kísérleti, független projekttér alapítója. Az egyén mind közösségben, mind módosult tudatállapotokban feloldódó identitása érdekli, amely olyan területekhez vezet, mint az autonómia, a freetekno, a futball vagy a huszita mozgalom. Az elmúlt években egyéni kiállításai többek közt a Nemzeti Galériában, a Berlinskej model, 35m2 és Jelení galériákban voltak Prágában, csoportos kiállításokon vett részt a PLATO Ostravában, a pozsonyi Kunsthalléban és az Emil Filla galériában Ústí nad Labemben. Brnóban él, itt végzett a helyi művészeti egyetem (FaVU) Intermédia Tanszékén.
Már kapható az Artmagazin nyári lapszáma!
Készítettünk is egy összefoglalót arról, hogy mi olvasható legfrissebb újságban:
A land art múltja, jelene és jövője – kiállítások Nevadában
Bár a land art története az 1960-as évekig nyúlik vissza, a műfaj napjainkban is népszerűségnek örvend. Mindez azzal indult, hogy a szobrászatban megjelent egyfajta vonzódás a természetes anyagokhoz, ebből fejlődött ki – nagyon gyorsan – az a konceptuális megközelítésmód, ami a mozgalom úttörő csoportjaihoz köthető. Míg egyes művészek minimális, efemer beavatkozásokat hajtottak végre a tájban, mások földművelőgépek segítségével dolgoztak. A land artot jellemzően fényképezéssel, filmezéssel és térképkészítéssel dokumentálták; a felvételeket a mai napig nagy becsben tartják és ezek tudtak megjelenni a galériákban is.
KÖRKÉP – Christo és a Diadalív
A Sotheby's őszi párizsi aukcióján Christo alkotásait kínálják eladásra, az értékesítés bevételét pedig a művész posztumusz monumentális párizsi projektjének, a Diadalív becsomagolásának finanszírozására fordítják.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)