![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
KÖRKÉP – Női aukció
A Sotheby's az első kizárólag női művészek munkáit felsorakoztató aukciójára készül. Hogy mennyire jó ötlet elkülöníteni a női alkotókat, és hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy szegregált értékesítésnek 2021-ben – erről megoszlanak a vélemények. Mi most értékítélet helyett megnézünk néhány művet (és alkotóját), amik bekerültek a válogatásba, illetve felvázoljuk nagy vonalakban, miért is fontos a női művészek munkásságával foglalkozni a műkereskedelemben.
PÉNTEKTŐL STARTOL AZ OFF-BIENNÁLE BUDAPEST
Április 23-án veszi kezdetét a majd 180 résztvevő közreműködésével megvalósuló, több mint 30 kiállítást és eseményt felvonultató független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest.
Pogány Madonnák 2. rész
József Attila szavait akár annak a szocializmus kori betörőhálózatnak a tagjai is idézhették volna, akiket a költő anyafigurájához rendkívül hasonlító, átható tekintetű idős asszony arcképe buktatott le.
Ezt nézd! – Fókuszban a fotó és az OFF-Biennále
E heti ajánlónkban előtérbe kerül a fotó: Perenyei Monika előadása a Capa Központ szervezésében, valamint a Budapest Photo Festival két programja, Vedres Ági friss kiállítása a Karinthy Szalonban és Hermann Ildi fotográfiái az INDA Galériában. Ráadásként pedig az OFF-Biennálét ajánljuk, ami a héten startol.
I grabbed a hammer and smashed my reflection
She ranks high among women who integrate aggression into their art. Her main media are textile, her own body, video, and, lastly, light. She lives in Switzerland but dreams in Hungarian.
Íme Yayoi Kusama szabadtéri kiállítása a New York-i botanikus kertben
A japán művész tükröződő gömbjeit, pöttyös műveit és nagy sütőtökjeit a tavaszi újjászületés közepette virágzó nárciszok és cseresznyefák veszik körül.
KÖRKÉP – A Sotheby’s évfordulós aukciója
Ötvenéves a Sotheby's fotográfiai részlege, amelyet egy grandiózus árveréssel ünnepel meg az aukciósház. A jubileum alkalmából ötven ikonikus fénykép kerül kalapács alá, méghozzá a valaha élt legbefolyásosabb fotósok munkáiból.
Az olasz fotográfusduó, akik megörökítették a Szovjetunió építészeti örökségét
Két fotográfus, Roberto Conte és Stefano Perego bejárták Ázsia egykori szovjet területeit, hogy megörökítsék az ikonikus épületeket, illetve az azokon található mozaikképeket, muráliákat.
Színek, realizmusok, meglepetések – a Kieselbach Galéria legfrissebb kiállítása, amelynek kortárs anyagát az acb Galéria állította össze
A tavaszi aukció előtt a Kieselbach Galéria ismét megrendezi eladással egybekötött kiállítását. A Színek, realizmusok, meglepetések című tárlathoz, ami április 15. és május 10. között látogatható, egy 480 oldalas katalógus is készült gazdag reprodukciós anyaggal és művészettörténészek által írt tanulmányokkal.
Elindult a kelet- és közép-európai női művészekre fókuszáló online platform, a Secondary Archive
A Secondary Archive a női művészek szemén keresztül mutatja be a nem nyugati – elsősorban közép- és kelet-európai – művészet történetének második világháború utáni időszakát.
Ezt nézd! – Nyitóhét
Ismét kinyithatnak a galériák, így a hetekkel ezelőtt elhalasztott programok most újra aktuálissá váltak. Igazi kiállításdömping lesz a héten – például a Nagyházi Contemporaryban, a Deák Erika Galériában és a Liget Galériában. Plusz ajánlunk egy aktuális, a köztéri szobrok sorsáról kibontakozó vitákkal foglalkozó beszélgetést az Eleven Emlékmű szervezésében és egy hétvégi online tárlatvezetést a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán.
Ma még megnézhető az első tényfeltáró művészeti projekt mindannyiunk kedvencéről, a kaliforniai paprikáról
A paprika több mint táplálékforrás. Az üreges bogyók kulturális értékek és emlékek hordozói. Ugyanakkor tele vannak mesterséges ízzel, mérnökök által megtervezett színekkel, meghatározott ívben görbülő formákkal. A Nem egészen kaliforniai csoda című projekt a paprika-gyümölcs tanulmányozásán keresztül kezdeményez vitát a folyamatos átalakulásban lévő kaliforniai paprikához kapcsolódó (Capsicum annum) divathullámokról és a sajátos genetikai-Boogie-ról, más szóval a biológiai sokféleség hiányáról.
A fotográfiát készítette: Shunk–Kender
A háború utáni művészeti élet egyik legátfogóbb fotográfiai archívumát részben egy magyar fotográfusnak, Kender Jánosnak köszönhetjük. Kender a német származású Harry Shunkkal dolgozott együtt, kettejük hagyatéka pedig néhány éve a világ legnagyobb gyűjteményeit gazdagítja.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)