![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Újranyitott az amszterdami Van Gogh Museum
Az intézmény vezetését még épp a nemzetközi karanténhelyzet előtt Emilie Gordenker vette át – és nehéz időknek néz elébe, hiszen a múzeum látogatóinak jelentős százalékát külföldi utazók teszik ki.
Ide ne lőjetek!
A közelmúltra egy új időszámítás kezdeteként is gondolhatunk: olyan helyzetbe kényszerültünk, illetve olyanhoz kellett asszimilálódnunk egyik napról a másikra, amelyben az otthon (és ezzel együtt a biztonság) elengedhetetlen kulcsfogalommá vált. A Budapest Galéria egyik „utolsó” kiállítása, a Hazaúttalan szervesen kapcsolódik a mostani járványhelyzethez, csak éppen egészen másként, mint azt a kurátor, Erőss Nikolett eredetileg elképzelte.
Ezt nézd! – Új kiállítások hete
A héten két friss kiállítással bővül a budapesti galériák kínálata: a Trapéz és a Glassyard Gallery is egy-egy új válogatással jelentkezik. Továbbá ajánlunk egy finisszázst a Neon Galériában, valamint egy mozimaratont a Távmozi szervezésében.
Újra kinyit a Magyar Nemzeti Galéria
Három hónap zárva tartást követően június második felében újra megnyitja kapuit a Magyar Nemzeti Galéria.
Elmarad a svájci Art Basel
Miután az eseményt először a koronavírus miatt szeptemberre tolták, a szervezők most úgy döntöttek, hogy az egészségügyi kockázatok miatt nem tartják meg a vásárt.
KÉSŐBB ÚGYIS UNALMASABB LETT MINDEN...
Harminc éve működik Budapesten a Knoll Galéria. Az ötletről, hogy Kelet felé induljon, a nyitás körüli évek hangulatáról és a magyar színtér sajátosságairól beszél a tulajdonos, Hans Knoll.
Nyitnak a nagy francia múzeumok
Június 2-től fokozatosan kezdenek újranyitni a koronavírus-járvány miatt Franciaországban március közepén bezárt állami kulturális intézmények, de számos nagy múzeum, köztük a világ leglátogatottabb múzeumának számító Louvre csak júliustól fogad ismét látogatókat.
Öt pályakezdő dizájner, akikre érdemes figyelni – Uhl Gabriella szerint
Az Artmagazin Online-on kiemelten foglalkozunk a tervezőművészet legfontosabb kérdéseivel. Ezúttal a dizájn jeles, különböző intézményekben és műfajokban tevékenykedő képviselőit kértük, hogy soroljanak fel öt hazai pályakezdő dizájnert, akikre érdemes felfigyelni, követni munkásságukat.
“Damn, Cyla, this really is a Cubist Csáky!”
Every spring, our author Gergely Barki presents us with a fantastic story of discovery. This latest tale, as it so happens, is not one story, but at least five, and it thus offers us a nice chance to amuse and amaze ourselves at our leisure in the time of coronavirus.
Ezt nézd! – Hét a gasztronómia jegyében
A hétre két gasztronómiai eseményt is ajánlunk: Dragomán György történeteit a Wesselényi17 szervezésében és a Ludwig Múzeum beszélgetését. Továbbá javasoljuk a szentendrei Kovács Margit Kerámiamúzeum tárlatvezetését, ami szintén az online térben zajlik majd, ugyanakkor azoknak is kedvezünk, akik szeretnének végre személyesen is műveket nézni, nekik a Vintage Galéria friss tárlatát ajánljuk.
FRISS ARTMAGAZIN, MOSTANTÓL DIGITÁLISAN IS
Kedves olvasótábor! Legfrissebb magazinunk immár PDF formában is megvásárolható!
84 éves korában elhunyt Christo
Christo, aki partnerével Jeanne-Claude-dal azon dolgozott, hogy megváltoztassa az emberek ikonikus helyszínekről és épületekről kialakult véleményét és benyomásait, természetes körülmények között május 31-én hunyt el.
Bukaresti robotkurátor
A Bukarest Biennálé szervezői a nemzetközi művészeti program 2020-as kiadását elhalasztották két évvel későbbre – köszönhetően a koronavírus miatt kialakult helyzetnek. A 2022-ben megvalósuló esemény kurátora a bécsi székhelyű Spinnwerk stúdió által létrehozott és fejlesztett, a Jarvis nevet viselő mesterségesintelligencia-szoftver lett. A robot nevét a szuperhősök világából, Vasember komornyikjának karaktere után kapta.
Vasarely ihlette ruhák
Nemzetközi kiállításhoz terveznek ruhákat Victor Vasarely nyomán a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói egy, a pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben megvalósuló kurzus keretében.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)