EZT NÉZD - NEM AZ ÖSSZES, CSAK A NAGYJA*

Művház, Nyolcésfél, Intermédia Tanszék, Kispont, Néprajzi, 11_11, FKSE

Új helyszín Budán, falusi közösség Pesten, munka passzióból, babonás aratás, kísérleti textil, lottóházak, dzsentrifikáció és pici hópata. Az Artmagazin Online októberzáró órarendje.


A 11_11 és a Kelet Kávézó kezdeményezésére megnyílt a Művház a Bartók Béla úton. „A hely kiállító- és közösségi tér, vendéglátó funkcióval, amelyben a képzőművészeti tartalmak indirekt módon képesek megszólítani a szélesebb közönséget. Célunk, hogy egy oldott hangulatú, közkedvelt helyen lehessen magas minőségű, igényesen prezentált kortárs művészettel találkozni, ami nagyban hozzájárul a kortárs művészet hozzáférhetőségének javításához.” A Művház Szinyova Gergő műveivel debütál, kiállítását Petrányi Zsolt nyitja meg ma este hatkor.


Szinyovarendes

Szinyova Gergő: Untitled (Sleeping Soul)



„A munka az áru és a kenyérkeresés birodalmából a pszichológia és a szabadidő birodalmába helyeződik át, ez pedig a „rosszul fizetett vagy egyáltalán nem fizetett ’ingyenmunka’ igazolását szolgálja.” A sportszerűen űzött fizetetlen munkának azonban – ironikus módon – megvan a maga ára. (...) Az alkotói tevékenység tökéletesen belesimul abba a neoliberális elgondolásba, mely szerint a munka az önkifejezés egy formája. (...) A kiállításon a művészeti munka eredményét a termékként való értelmezés felől a folyamat felé mozdítjuk el, melynek létrejötte lineáris útvonal helyett megannyi kanyar, kényszerpihenő és újraindulás eredménye. A Terike from Budapest** és a Nyolcésfél által közrefogott alkotók beavatnak munkáik megszületésének konkrét szegmenseibe, bizonyos esetekben pedig maguk az alkotásaik is visszautalnak az elkészülésük folyamatára. A kreatív munkát a láthatatlan folyamatok előtérbe helyezésével, állandó reflexióval és ambivalens érzésekről mesélő szavaikkal demisztifikálják.” Idézet-töredékek az Oh, to be an artist… koncepciójából (szétszabdalatlanul itt olvasható), a kiállítást most vasárnapig lehet megnézni, minden nap négy és hét között.

**Tavaly ilyenkor újult meg a fiatal tervezők és tanulók munkáit bemutató Terike from Budapest csapata, azóta Keszeg Anna divatteoretikus, László Fanni és Szarvas Valentin divattervezők, valamint Tamás Cintia designkultúra szakos hallgató vezetik. 



01 15

Oh, to be an artist… Fotó: Varga Jancsó Dániel


„Létre szeretnénk hozni egy szövetkezetet, egy szellemi bázist, amely összpontosítani tudja a művészeti energiákat egy hálót kialakítva, hogy erősítsük közös értékrendünket és segítsük egymás munkáját és céljait. Ahol kilépve az intézményi keretekből hierarchia nélkül, részvételen alapulva, kölcsönösen történik a tőkecsere, a tudásmegosztás és a szakmai megerősödés. A creative commoning szellemében egy olyan nyitott és igazságosabb kultúra megteremtéséhez szeretnénk hozzájárulni, ahol a tudás és az ötletek szabadon megoszthatók és felhasználhatók. Pont, ahogy Gizi nénihez átmennél tojásért, itt szellemi táplálékért, szakmai tanácsért, megfelelő kritikai szemléletért vagyunk ott egymásnak.” Ilyen szemlélet szerint szerveződik a FALU, egy budapesti alkotói közösség, „ahol mindenki ismer mindenkit, vagy legalábbis egy kézfogásnyira van”. Szombaton négytől az MKE Intermédia Tanszékén lesz negyedik gyűlésük szabadúszás témában. A nyitott beszélgetés meghívott vendégei Tózsa Mikolt performer, színházcsináló; Tóth Boldizsár tervezőgrafikus, képzőművész, valamint Kiss Richárd pszichológus, tréner, tervezőgrafikus.


Falu3

A FALU 3. gyűlése, júniusban



„A gyermek szemével látni, ez nemcsak egy további szempontból gazdagítja ismereteinket, hanem egyben olyan indulati sűrűséget, drámaiságot visz az átélésbe, olyan esetlegességekben láttatja meg a lényegest, amilyet a gyermekek játékaiban észlelünk. A többszempontúság, az átlátszóság, a jelzés az ábrázolásban Braque-tól és Picassótól nyert művészi jogot, de ősforrása a gyermekrajz, s így hatásának magyarázatát is ott kell keresnünk. Proust motívumfüzéreinek, az emlékek érzelmi színezetét felelevenítő utalásrendszernek természetes mintája a kisgyermek élménygondolkodása. A fejlődéslélektannak a világkép szintjén érvényes kidolgozása most már a kor szellemi áramlatainak megértéséhez, értékeinek magyarázatához is szükséges volt.” A gyermeki önkényes jelentésadás egyik legplasztikusabb példája a Gyermeklélektanban a hat év körüli kislány párbeszéde nagymamájával, miután előbbi jelenlétében elhangzott, hogy valaki pszichopata. Erre válaszul a gyermek megkérdezi: „mondd, Nagymama, én is egy pici hópata vagyok?” A számára ismeretlen jelentésű szó hangsorát tehát a gyermek átfordítja három általa ismert jelentésű kifejezés kombinációjába, mely a fantázia játéka, a váratlan szövegelemek összekapcsolásából származó szokatlan szókép révén tagadhatatlanul bizonyos poétikai jelleggel bír.” Részlet A gyermeki mint stílusdimenzió és önismereti imperatívusz Mérei Ferencnél alcímű cikkből, melyet K. Horváth Zsolt írt a 132. Artmagazinba. Zsoltot hallgatni is van olyan jó, mint olvasni, hétfőn (28) héttől ad elő a témában a Kispont galériában.



Cs 1 8 409 12 1 1606 2

Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, H. Sas Judit családszociológiai kutatást folytatott, amely során 1976–78 között az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjának tagjai 5–8. osztályos gyerekeket arra kértek, rajzolják le, hol laknak most, hol fognak lakni 2000-ben és hol szeretnének lakni 2000-ben. A kép ebből a több, mint ötezer darabos, Baranya megyei anyagból származik.


A Néprajzi Múzeum MaDok-filmek sorozatában 2008 és 2011 között kilenc rövidfilm készült el, olyan kutatók, filmesek, művészek munkája nyomán, akik a filmes dokumentációval, filmes nyelven gondolkodtak kortárs jelenségekről. A filmek újravetítésének apropója, hogy tavasszal pályázatot hirdettek a program folytatására. Kedden (29) hattól a dzsentrifikációról a Corvin variációkat, a lottóházak egykori nyerteseinek történetéről pedig a Játék a tér című filmet fogják vetíteni, majd az alkotókkal, Müllner Andrással és Pelsőczy Petrával beszélgetnek.


Snitt 8 corvonvariációk

Trencsényi Klára: Corvin variációk, 2011, részlet, 39'


A 11_11 és az acb ResearchLab együttműködésében létrehozott (illetve még mindig épülő) Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyt bemutató videóarchívumból eddig Bajkó Anikó, Lovas Ilona, Galántai György és Droppa Judit visszaemlékezéseit közöltük, a következő hetekben további öt videót teszünk közzé. Közben pedig még mindig nyitva – egészen november 8-ig – a Re:TEXT, szerdán (30) fél hattól Balázs Kata és Százados László kurátori tárlatvezetést tartanak.

1111 retext enterior rd 20241006 0032

Gink Judit: Cím nélkül, 1982, vegyes technika, műanyag, zsákvászon, 140 × 140 cm, a művész örökösének jóvoltából


Szintén szerdán, hétkor nyílik a Weird Harvest az FKSE-ben, Bácsi Barnabás, Petrányi Luca, Rádler Luca és Zsoldos Anna közös kiállítása, melynek kiindulópontját a MOME Doktori Iskolájában idén indított Folklór képzetek szeminárium adja, aminek az itt kiállítók szervezői, résztvevői. „Egy kortárs viszonyrendszert igyekszünk feltárni, amellyel a különböző folklórokhoz – legyen az archaikus, urbánus, online vagy fiktív – művészeti gyakorlatokon keresztül fordulunk. (...) A weird szó az olvasatunkban egyrészt utalás arra, hogy a folklór és a néphagyományok átpolitizáltak: vagyis a hagyományőrzésről, tradicionalizmusról, vagy a radikalizmusról szólnak. Másrészt a weird a kutatói és alkotói hozzáállásunkat takarja, amellyel a folklórhoz és a hitvilághoz fordulunk. A szó etimológiájának (weird << urth (norvég) = norn = csavaros sors = fatum (latin) >> fay >> faerie) mágikus és esztétikai jelentését is átvettük, ami egyszerre jelent váratlant, jelenésszerűt, sorsfordulást, csavart és tündért. (...) A harvest, vagyis a betakarítás pedig a paraszti társadalmak mezőgazdasági munkáinak egy szakaszát jelzi, amit mi most kísérleti és gondolati terepként kezelünk. (...) A betakarítást mint munkafázist egy komplex tevékenységként vizsgáljuk, amiben egyszerre van jelen a fizikai munka, az eszközhasználat, az ünnep és a mágia hatalma."


Artboard 4 07

Grafika: Petrányi Luca


* Az Ezt nézdet ezúttal szerkesztő szerkesztőnk miközben a címmel kínlódott, ennek a számnak (Erdős Virág: Van egy ország) a ritmusa zötykölődött a fejében, és ez a sor végül is alkalmasnak bizonyult az adminfelület utolsó rublikájának kitöltésére. Programajánlónk várhatóan távolról sem lesz olyan nyomasztó, sőt, mint az idézett dalszöveg.