Rozsda Endre fotográfiái
Nem mindenkinek, de Rozsda Endrének van legendája. Az első magyar szürrealista. A magyar művészettörténet nagy ismeretlenje. Breton barátja, Picassóné legjobb magyar tanítója. Rozsda, aki még látta Bartók kezét, és ez megváltoztatta az életét. Európai Iskola, Max Ernst, Párizs, párizsi emberünk..." 1
![](/app/archive-pictures/2004_2_4/rozsda_endre.jpg)
Rozsdát elsősorban mint festőművészt ismerjük, ám halála után a Magyar Fotográfiai Múzeum Párizsból megkapta a művész teljes fotó-hagyatékát, amelynek megismerése után Kincses Károly, a múzeum igazgatója arra a felismerésre jutott, hogy fotográfiáiban a festészetével egyenrangú életműre bukkant. Ezért céljául tűzte ki a húszezernyi színes és fekete-fehér fotográfia nagyközönség elé tárását, egyszerre több fórumon is: ez év őszén a Mai Manó Házban Budapesten, majd az azt követően Párizsban rendezendő kiállításon, valamint az ezzel egy időben megjelenő kétnyelvű könyvben, amely Rozsda több mint száz fekete-fehér és színes képét gyűjti egybe.
Rozsda Endre 1913-ban született Mohácson. Tizenhét éves korában Budapestre költözött, majd két évvel később Aba-Novák Vilmos tanítványaként annak szabadiskolájában tanult festészetet. Sikeresen indult pályája - huszonkét évesen már kiállított és egyik képét maga Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum akkori igazgatója vette meg - 1938-tól Párizsban folytatódott. A Montparnasse-on bérelt műtermet Barta Lajos szobrásszal, itt került kapcsolatba a francia szürrealistákkal, Tanguy-val, Miróval, Max Ernsttel és másokkal. Ő mégis inkább a szürrealisták kínálta „szellemi ösztönzést, izgatottságot"2 használta ki, bár ténylegesen nem csatlakozott a csoporthoz. Sajátosan egyéni vizuális nyelvezetet alakított ki. Tanított is, egyik növendéke nem volt más, mint Picasso későbbi felesége, Françoise Gilot, akivel élete végéig barátok maradtak.
![](/app/archive-pictures/2004_2_4/rozsda_endre_00.jpg)
Közeli ismeretségbe került az akkori párizsi művészvilág legkiemelkedőbb személyiségeivel, közülük is a legfontosabb André Breton barátsága volt. 1939-1941 között a L' Ecole du Louvre hallgatója volt, ez idő tájt állítottak ki Barta Lajos barátjával a rue Scoelchercher-ben. 1943-ban visszatért Budapestre, majd a háború után 1945-ben Mezei Árpáddal, Pán Imrével, és másokkal megalapították az Európai Iskolát, mely művészeti csoportosulás 1949-ig működött. 1956-ban a határon átszökve barátjával Párizsba menekült, és ott telepededett le, ezúttal végleg. 1979-ben a Montmartre híres műteremházába, a Bateau-Lavoire-ba költözött. Élete végéig folyamatosan részt vett - elsősorban szürrealista hangvételű - kiállításokon, díjakat kapott, idős korában is aktívan dolgozott. 1999-ben, nyolcvanéves korában halt meg Párizsban.
Tizennégy évesen kezdett el fotózni, feltehetőleg a mohácsi Weidlich Ede fényképészmester adta neki az első instrukciókat. A ránk maradt húszezernyi kép láttán bizonyos tematikus egységek körvonalazódtak, melyek mentén haladva megismerhetjük a fotográfus Rozsda Endrét. Korai munkáinak témája sokszor önmaga, és jelentős mennyiségű olyan képet készített, amelyet ma szociofotónak mondanánk, ám effajta érdeklődése ezzel lezártnak is tekinthető. Sokkal inkább foglalkoztatta - és egész életén át végigkísérte - az őt körülvevő természet, annak tágabb és szűkebb idő-intervallumban való változása. A műterme körüli fák télen, hóval borítva, tavasszal gyümölcsfa-virágzáskor, nyári verőfényben a levelek között csillanó napfénynyalábokkal, ősszel sárgába, őzbarnába törve. Hajnalban a nedvesen vöröslő párafelhő hátteréből kristályosan kiváló nyírfák sziluettje, hosszú expozíciós idővel felvett éjszakai képek. Játék az idővel és az idő okozta szín-, tér- és formaváltozásokkal.
„A múló idő, a visszafordíthatatlan idő adj a a létezés értékét, ez teszi értékessé."3
![](/app/archive-pictures/2004_2_4/rozsda_01.jpg)
Számos önarcképe is, melyek közül sok többszöri expozícióval készült montázs, mintha az elmúlt, a jelen, és az eljövendő időt kémlelné egyszerre, egy képen. (Gondoljunk csak grafikáiról ismert, több nézőpontból egyszerre ábrázolt önarcképeire!) Gyakran tárgyakban, tükrökben, kirakatok üvegében tűnik elénk homályosan, mintha sok-sok fénytörő vízrétegen derengene át, akárcsak Narcissus. Képeinek többsége kirakatokban álló babák, tárgyak, s a kirakat üvegében visszatükröződő házak, utcaképek természetes montázsai. Álomszerű kavargás, a kint és a bent együttes illúziója. Ezek a fotók rokoníthatók leginkább a festményein látható részletorgiával, bár ott már elvesztik valóságos karakterüket az egyes elemek. Játszik fénnyel és árnyékkal, redőnyök, függönyök résein beszökő fénycsóvákkal és az ezek keltette konstruktív alakzatokkal, melyek a padlóra, szőnyegre vetülnek. Gyakran gondolkozott konstruktív szerkezetekben, épületek ablakai, feliratai keltette ritmusokban. Erősen foglalkoztatta a szöveg mint képalkotó elem. Imádta a virágokat, az élőt és hervadót egyaránt, csendéletei többsége ezekből a virágkompozíciókból és növények montázsaiból tevődik össze. Festményeit és grafikáit is dokumentálta, gyakran magával a modellel együtt. Megörökítette barátait, szerelmeit, személyes tárgyait, munkaeszközeit. Kedves városaiban, Velencében, Firenzében, Párizsban számos, a fotográfusi életmű szempontjából fontos képe készült, de egyéb utazásai alkalmával is rengeteg élményt, emléket rögzített.
![](/app/archive-pictures/2004_2_4/rozsda_endre_02.jpg)
Fotóin keresztül Rozsda Endre művészi attitűdje (festményei és grafikái mellett) egyre nyilvánvalóbbá válik a vizsgálódó számára. Egy igen szenzitív alkotó egyéniség belső világába jutunk, akiben a valóság elemei és az álomszerű képzelet szabadon diffundálnak, valós képek, látomásos víziók, tér- és idősíkok sajátos elegyet alkotnak, a megélt események fontosságukat tekintve elenyésznek a nem megéltekkel szemben.
1 A szerelmes ember in Esterházy Péter A szabadság nehéz mámora, Magvető. Budapest, 2003, 185-186.
2 Rozsda Endrével beszélget David Rosenberg, Rozsda, kiállítási katalógus Műcsarnok, Budapest, 2001
3 Rozsda Endre, Elmélkedések, Várfok Galéria, Budapest, 44.