Kleopátra kincsei

A sors iróniája, hogy a makedón származású Kleopátra még 2000 év után is úgy lehet a leghíresebb egyiptomi királynő, hogy se egyiptomi nem volt, se valódi, törvényes uralkodó. Ettől függetlenül – köszönhetően a szerelmes természetű római hadvezéreknek és a hollywoodi álomgyárnak – kultusza töretlen. nem véletlen lett világszenzáció a philadelphiai Franklin intézet Kleopátra – Egyiptom utolsó királynőjének nyomában című június 5-én nyílt kiállításából. A tárlat az alexandriai romokon dolgozó nemzetközi régészcsapat kutatómunkájának az eredményét mutatja be. Az 1990-es évek óta ugyanis archeológusok vizsgálják az egyiptomi tengerpart mélyét, ahol a Kr. u. 365-ben lesújtó szökőár és földrengés óta az ókori Alexandria nagy része található, vastag üledékréteg alatt. A nagy Sándor alapította virágzó hellenista metropolis nemcsak hatalmas könyvtáráról, egymillió lakosáról és óriási világítótornyáról volt híres, hanem Kleopátra palotájáról is. innen származik a kiállításon bemutatott későegyiptomi leletek többsége, köztük egy ízisz-főpap szobra, egy szfinx (Kleopátra apjának az arcával) és egy hatalmas kőfej Kleopátra és Julius Caesar közös gyermekéről. A biztos sikert hozó, látványos történeti kiállítás számos régészeti emléket sorakoztat fel a korabeli Alexandriából, például egy közeli zarándokhely rituális kellékeit és egy Ámon-templom öt méter magas, királyi párt ábrázoló kapu szobrait. 

A legnépszerűbb múzeumok

A tekintélyes Art Newspaper ismét összesítette (áprilisi számában) a tavalyi esztendő múzeumi látogatószámait. A napi átlag alapján rangsorolt táblázatok a hihetetlen kultúrszorgalommal bíró japánok hegemóniáját erősítették meg. A fegyelmezett távol-keletiek a nyugatiak számára elképzelhetetlen sűrűségben és mennyiségben vonulnak kiállításokat nézni. nem meglepő, hogy minden listát Tokió vezet, utána pedig a nagy múzeumfővárosok, new York, Párizs és London következnek. A japánok főleg a klasszikus ritkaságokra vevők, még a habsburg Monarchia kincseit is (amiben a Szépművészeti is szerepet vállalt) megnézték Tokióban 390 ezren. A kortársak közül a prímet egyértelműen a new York-i MoMA viszi (Pipilotti Rist, Martin Kippenberger, Marlene dumas stb.), de a londoni Saatchi Galéria is a múzeumokat megszégyenítő módon teljesített ázsiai kortárs kiállításaival. Az impresszionista és a modern mezőnyben Párizs még mindig őrzi elsőbbségét, bár az amerikaiak és a japánok itt is jól szerepelnek. A Grand Palais Picasso sikerkiállítását 780 ezren, a Pompidou Kandinszkij blockbusterjét 700 ezren látták, de a Musée d’Orsay is ott van az élbolyban. A klasszikusok között a hollandok vezetnek, nem annyira az intézményeiknek, mint inkább a 17. századi aranykor jól menedzselt művészeinek köszönhetően: nemcsak Vermeer arat bárhol sikert, hanem még egy Melchior d’hondecoeter is. (Az itáliai reneszánsz népszerűsége persze nem meglepetés.) A magyarok ezúttal kissé lemaradtak, igazán nagy bombasiker híján (a Botticellitől Tizianóig átnyúlt 2010-re) a Szépművészeti a tisztes középmezőnyben poroszkál: éppen a századik a világrangsorban. igaz, a régión belül egyedül a bécsi Belvedere és az Albertina ért el jobb eredményt nála.

A Pompidou leányvállalata

Párizs híres-neves modern és kortárs művészeti központja,a Centre Pompidou megnyitotta első fiókintézményét Metzben. A francia művelődési politika évtizedek óta erőlködik a vidéki múzeumrendszer fejlesztésén, hogy enyhítse a főváros nyomasztó túlsúlyát. A decentralizációs törekvések mellett a kilencvenes években megjelent a friendchise-ként terjeszkedő nagy múzeumok ideálja is. A Pompidou határozott célja, hogy a bilbaói Guggenheim mintájára életet vigyen egy pangó, munkanélküliekkel teli, volt bányászvárosba. Ezért esett a választás a nyugat-franciaországi Metzre, ahol május 12-én megnyílt az első nagy kiállítás, olyan modern és kortárs sztárokkal, mint Matisse, Picasso, Kandinszkij, dubuffet vagy Louise Bourgeois. Az első tárlatra 800 művet kölcsönzött ki az anyaintézmény, de a remények szerint a Centre Pompidou-Metz állandó anyag nélküli, független kiállítócsarnokként működik majd a jövőben, saját gárdájának irányítása alatt. (Az intézmény az ország legnagyobb méretű kiállítócsarnoka Párizson kívül.) A világos múzeumkubusokat hat lábon álló, jellegzetes, hullámzó, fehér süveg fedi. A kínai szalmakalapra emlékeztető csúcsos tetőt alulról dekoratívhálómintábarendeződőfagerendázat tartja. A teflonnal bevont, üvegszálas – éjszaka áttetsző – sátorfedőből modernista kubusként lógnak ki a magasban nyújtózkodó, üvegablakos kiállítótermek. A papírpavilonokhoz nagyon értő, légiesen modernista japán Shigeru Ban – és az őt segítő francia Jean de Gastines – által jegyzett épületben természetesen találunk előadótermet, elegáns kávézót és a nagy installációknak tervezett óriási csarnokot is.

A hamis Monet

A színvonalas klasszikus anyaggal rendelkező poznańi képtár megért már pár kellemetlen történelmi pillanatot. A második világháborúban például a kollekció javát – átmenetileg – németországba szállították. Bár ebben nem a helyi szakemberek voltak a hibásak, nem úgy, mint a tíz évvel ezelőtti fiaskónál. 2000-ben a múzeum munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy féltve őrzött kincsük, a normandiai fövenyről készített Claude Monet-festmény (az egyetlen Monet Lengyelországban) hiányzik. illetve egészen pontosan egy másolat van a helyén, az eredeti, díszes keretben. A Pourville-i part címet viselő impresszionista remekmű hamar felkerült a nemzetközi bűnügyi listákra, még az FBi is a kiemelten körözött műtárgyak között tartotta számon. A lengyel rendőrség csak tíz évvel később, idén januárban jutott a tettes nyomára. Az ujjlenyomatok lebuktatták a közeli Olkuszban élő 41 éves férfit, aki a gardróbban rejtegette a keretből kivágott festményt. Bár a rendőrszakértők mindig azt mondják, hogy a kifinomult ízlésű műtárgyrablók csak a hollywoodi rendezők fejében léteznek, Robert z. az apja házában eldugott képen egyáltalán nem akart túladni. Az elmeszakértők vizsgálata szerint jól ismerte a múzeumból a festményt, és nem kizárt, hogy tényleg csak saját gyönyörűségére lopta el. ha ezt ép elmével tette, akkor szomorú jövő elé néz: a 740 ezer euróra becsült impresszionista tájképért akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.

Modernización

Közép-(Kelet-)Európa közös, modern épített öröksége a kortárs fotósok szemével: panelerkélyekből épített szivárványszínű szuperlakótelep, belvárosi turistafotó kiretusált klasszikus épületekkel, nyugati metropolisokba álmodott szocreál tömbök és frontálisan lencsevégre kapott panelek geometrikus sormintája. A neves spanyol fotófesztivál, a Photo España egyik részeseménye az Open Photo Cuenca Modernización című fotókiállítása. A Közép-európai Kulturális Platform szervezésében megvalósult tárlaton osztrák, lengyel, cseh, szlovák, szlovén művészek mellett két fiatal magyar kortárs fotóművész munkái is láthatók, Einspach Gábor válogatásában. dezső T. Tamás a 788 ezer hazai panellakásból fotózott le pár ablakot, amelyeken a tulajdonos kihajolva éppen kiráz egy ruhát vagy szőnyeget. Fabricius Anna szlovák családi albumba való felvételei banális történeteket mesélnek el a régió nyomasztóan ugyanolyan, szocialista nagyvárosainak díszletei között.

Aula Cultural universidad Abierta, Cuenca, Spanyolország, 2010. június 6 – 2010. július 25.

Modigliani 43 millió euróért

divatba jöttek a szobrok. A válság sújtotta műkereskedelmi iparnak új löketet adott az év eleji szenzációs leütés: a Sotheby’s minden idők legmagasabb aukciós árán (azóta megdőlt), 104,3 millió dollárért értékesített egy Giacometti-szobrot. A nyúlánk, klasszikus modern szobroknak nagy a keletje, a párizsi Christie’s június 14-én több mint 43 millió euróért adott el egy Modigliani-büsztöt. Kortalan, félig modern, félig afrikai plasztika: archaikusan leegyszerűsített, hosszúkás fejforma, szépen metszett, jelzésszerű szemekkel és hosszú orrvonallal. A nyersen megmunkált hajzat hátul az időtlenségbe merevedve lebeg, a karcsú nyak szilárd kőkockán nyugszik. A jellegzetes nyújtott alakokat festő Amadeo Modigliani kevés szobrot faragott életében. Alig több mint két tucat plasztikáját tartja számon a szakirodalom, amiből 17 olyan neves múzeumokban található, mint a new York-i Guggenheim vagy a párizsi Pompidou. Modigliani a tízes évek elején még szobrásznak tartotta magát, csak később tért át – egészségügyi okokból – a festészetre. Ekkor született (1911 körül) a most elárverezett mészkő fej, a Trocaderóban, a Louvre-ban és magángyűjteményekben látott afrikai maszkok és egyiptomi faragványok hatása alatt. Az 1912-es Őszi Szalonon ki volt állítva, méghozzá a kubista szekcióban, amiről Apollinaire írt csípős kritikát: „A portrék retrospektív kiállításának a végén egy sötét szobában csoportosuló kubisták már nem nevetségesek, mint tavaly. Most már gyűlöletet keltenek.” de nem mindenkiben, a városi legenda szerint Modigliani a műtermében álló kőfejek között gyertyákat gyújtott, majd hasis hatása alatt ölelgette őket. Egy művésztárs, Gaston Levy pedig megvásárolta az egyiket 1927-ben. Az azóta milliárdossá vált Levy család bocsátotta most kalapács alá a szoborritkaságot, nagyot kaszálva a párizsi bohém korai művén.