Dalí bajsza

Az atlantai Művészeti Múzeum nagyszabású kiállítást rendezett az állandó közönségkedvenc, Salvador Dalí kései munkáiból. A tárlat a ’30-as éveknél veszi fel a fonalat, amikor kiforrott a katalán művész stílusa és persze a köré épített trade-mark. Dalí szakított a párizsi szürrealistákkal, elindult a kereskedelmi festészet irányába, felfedezte magában a katolikust, rabul ejtette a nukleáris miszticizmus és kitalálta saját imidzsét, a kunkorodó bajusszal, az eszelős tekintettel és a meghökkentő szürreális kellékekkel. A festő már a jelképszerű, hatalmas, Velázquezt idéző spanyol bajusszal érkezett meg Amerikába 1940-ben, a villogó vakuk kereszttüzében ünnepelve saját bizarr zseniét. A közismert logóvá vált Dalí-bajusz került fel az atlantai múzeum kiállítását reklámozó Boeing 757 orrára is. Augusztus 7-től bárki megérkezhet Dalí stílusában az Újvilágba.

Új Caravaggio?

Fantasztikus felfedezéssel állt elő július 17-én a Vatikán hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano: egy Caravaggio-festményt találtak az egyik római jezsuita templom épületében, amely Szent Lőrinc vértanúságát ábrázolja. A sajtó képviselői előtt leleplezett hatalmas méretű festményen a négyszáz éve meghalt művész jellegzetes stílusjegyei láthatók: drámai fény-árnyék hatások, precíz naturalizmus, kicsavart figurák, szokatlan, filmbe illő látószög. Az oltárkép a csodatévő diakónus vértanúságát ábrázolja, a fiatal, majdnem meztelen férfi a kép bal oldalán terül el egy lángoló rácson, egy izmos martalóc gerendával tolja odébb a testét, egy másik pedig éppen szenet önt a tűzre. De pár nappal később már jöttek a cáfolatok. A Caravaggio-szakértő Rossella Vodret szerint: „Igazán érdekes festmény, de szerintem – legalábbis jelenleg – kizárhatjuk, hogy egy Caravaggio.” A közel két méter széles, nemrég letisztított képen egészen egyéni az éppen meggyulladó Szent Lőrinc beállítása, de a természetellenesen csavarodó, elnagyolt bal hátsó láb kétségessé teszi Caravaggio szerzőségét, aki a tökéletes naturalizmusra mindig nagy gondot fordított. A kvalitásos részletekkel durva, alacsony színvonalú elemek keverednek, ami egy szicíliai vagy máltai Caravaggio-követő keze nyomát sejteti. A L’Osservatore Romano is visszavonulót fújt: a Vatikán Múzeum igazgatója hosszú cikkben vonta kétségbe az elhamarkodott attribúciót. A szakértők várnak a további vizsgálatokra, hogy állást tudjanak foglalni stiláris kérdésekben.

Heinemann Galéria

Felkerült az internetre a neves müncheni műkereskedő-dinasztia által üzemeltetett Heinemann Galéria teljes adatbázisa. A Deutsche Kunstarchiv digitalizálta a szorgos galériások 1890 és 1939 közötti páratlan cédulakatalógusát. A 43 ezer festményt tartalmazó adatbankon keresztül nemcsak betekintést kapunk a müncheni akadémikus piktúra lenyűgöző képforgalmába, de sok minden kiderül a zsidó műkincstulajdonosok ’30-as évekbeli, kényszerű adásvételeiről is. A galériát David Heinemann alapította 1872-ben Münchenben, de több leányvállalatot is működtetett Frankfurt am Maintól Nice-ig. Az 1890-es évektől az öreg Heinemann három fia igazgatta a galériát, elsősorban 19–20. századi német festőket forgalmaztak, többek között az édeskés zsánereiről híres Franz von Defreggert vagy a sikeres portretista Franz von Lenbachot. A virágzó képkereskedés a hitleri Németország áldozata lett. A zsidó műkereskedő-família 1939-ben kényszerűen megvált galériájától, és a kötelező árjásítás miatt ettől kezdve a céget az egyik vezető alkalmazott, Friedrich Heinrich Zinckgraf irányította. A digitális adatbázisban szép számmal szerepelnek magyarok is, például hatvannál is több Munkácsy, majd félszáz Szinyei-Merse (sok korai képpel) és egy tucat Benczúr.

Eladósodott márkik és grófok

A brit arisztokrata, Jersey grófja kalapács alá bocsátotta tavaly decemberben a gyűjteményében őrzött Van Dyck-önarcképet. A barokk aranykeretben felkínált ovális portré 8,3 millió fontig jutott el a Sotheby’s árverésén. Az előkelő tulajdonos – ahogy az lenni szokott – előbb a nagy múzeumokkal tárgyalt, de senki nem kínált érte elég magas árat. A szigetország nemesei bajban vannak, a gazdasági válság megtépázta vagyonukat. Sorra kerülnek kikiáltásra az ősi képgalériák féltett remekművei, az elárverezett Van Dyck-festmény például már 1712 óta Jersey urainak birtokában volt. A kép az aukció sztárjaként lett beharangozva éppúgy, mint korábban Rubens szakállas tábornokról festett lenyűgöző portréja, amit a londoni Christie’s értékesített szintén 9 millió fontért idén júliusban. A reneszánsz hagyományt követő képmás korábban Spencer gróf gyűjteményét ékesítette, akárcsak az ugyanekkor elárverezett Guercino-féle bibliai jelenet. Egy nappal később a Sotheby’s egy halovány rózsaszín párában úszó római látképpel döntött rekordokat. A kis híján 30 millió fontért megvásárolt Turner ugyancsak egy arisztokrata kollekciójából származik: ezúttal Rosebery grófja volt a beadó. Mások már a családi ezüstöt is felélik. Lothian márkija lemondott 81 kilogrammos barokk ezüstvázájáról – egy ázsiai gyűjtő 2,5 millió fontot fizetett ki érte egy aukción. Az Art Newspaper kimutatása alapján a londoni aukciósházakat a megszorult brit arisztokraták látják el első osztályú áruval: az elmúlt fél évben – csak az ismert adatok alapján – 100 millió font értékben árvereztették el műkincseiket.

Olajkatasztrófa a múzeumban

Július végén lefátyolozott aktivisták tűntek fel a British Múzeum Húsvét-szigetről származó kőfeje körül. A három nőalak porcelántojásra emlékeztető fehér korsót vitt a kezében. A több ezer éves szoboridol előtt megállva körbelocsolták fekete folyadékkal a modern posztamenst. A lecsorgó fekete lé kőolaj volt, a jelképes kancsón pedig a brit olajtársaság, a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP zöld logója látszott. „Az ország legnagyobb értékei az olyan intézmények, mint a British Múzeum, de a nemzetközi hírnevüket beárnyékolja a BP-vel kötött szponzorációs együttműködés” – mondta az egyik résztvevő. A múzeum – akárcsak a Tate – komoly pénzeket kap a British Petroltól, amiért cserébe az olajcég saját rendezvényeire használhatja a kiállítótermeket és feltüntetheti logóját a múzeumi kiadványokban. A Kultúra az Olaj Után (Culture Beyond Oil) nevet viselő csoport egyik tagja, Ben Cooper így magyarázta akciójukat: „Az olajipar régóta rombolja a környezetet és az emberi jogokat, egyre közelebb sodorva minket egy globális katasztrófa lehetőségéhez. Az olaj jelképezi az egyre növekvő kockázattal nem törődő forráskihasználást. Akárcsak a Húsvét-sziget erdőinél, a könyörtelen olajéhség az ökoszisztéma összeomlásával fenyeget. Ez történt a Húsvétsziget őslakosaival is 2000 évvel ezelőtt.” A British Múzeum inkább a józanabb hangokra hallgat, és nem tervezi megszakítani közel tizenöt éves kapcsolatát a nagy brit olajcéggel.