Rendet vágni a gazban
Tillmann Hanna: Érzelem növények I–III., 2021
Nemrég nyílt egy online kiállítás, amely többek között a mentális betegségek és a társadalmi normák kapcsolatával foglalkozik. Olyan érzelmek is előtérbe kerülnek, amelyeket igyekszik az ember a legmélyebben elrejteni. A problémák elkendőzése azonban sosem jó út, erről tanúskodnak Tillmann Hanna emberi tulajdonságokkal rendelkező, érzelmeket közvetítő növényei is.
A sárga csendről című művészeti projekt, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak diplomaanyaga, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményén alapul. A projektben részt vevő hallgatók – Balajthy Boglárka, Grisztel Eliza, Martincsák Kata és Menyhért Juci – az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet történetéből indultak ki, s kutatásaik során a „kint és bent” analógiáját alkalmazták az intézményen belüli és a társadalmat meghatározó mentális viszonyok feltérképezésére. A feldolgozott anyagot különféle témájú tanulmányok tárják az érdeklődők elé: olvashatunk Hajdú Liliről, az OPNI (vagy közismertebb nevén a „Lipót”) egyetlen női igazgatójáról, Mérei Ferencről és pszichodrámaműhelyéről, a maszk szimbolikus funkcióiról és jelentésrétegeiről, valamint Kovai Melinda és dr. Szalai István mesél a pszichiátriáról mint a hatalom eszközéről a Kádár-korszakban. A projekt másik fontos pillére egy összegző kiállítás, ami ugyan felépült, de a járványhelyzet miatt csak online látható.
Az emberiséget körülvevő növényvilágnak már az ősidők óta fontos szerep jutott: amellett, hogy táplálékként szolgál, ékesíti környezetünket, érzelmeinket, hangulatunkat is kifejezi. A növények gazdagsága, mint a virágok különféle színei, illatuk és alakjuk, számos szimbólumot magukban rejtenek. Gondoljunk csak a rózsára, ami éppúgy jelképezi a szépséget és a szerelmet, mint a feltámadást. De nemcsak pozitív tulajdonságokkal ruházzuk fel a növényeket, hanem komor érzelmeket is társítunk hozzájuk. Mind a költészetben, mind a képzőművészetben számos példa mutatja, hogy elsősorban a szerelem, az öröm és a bánat kifejezői a virágok. Hogy mennyiféle megjelenési formája van annak, hogy a természetet, de különösen a növényvilágot bevonjuk az érzelmek világába, felmérhetetlen. Ám az bizonyos, hogy a növények a lehető legszélesebb érzelmi skálán helyezkednek el: „a szerencséssel és boldoggal együtt örvendenek, a sírókkal és panaszkodókkal együtt gyászolnak”.[1]
Tillmann Hanna is él a növények érelemközvetítő szerepével: olyan állapotokat mutat meg velük, amelyek mindannyiunk számára ismerősek, mégis mélyen gyökerező, rejtőzködő jelenségek. A Szorongás, az Agresszió és a Szégyen ábrázolása egy-egy belső küzdelem allegorikus megjelenítése. „Szégyenem magas szárba szökött / Bűntudatom bokra áthatolhatatlan / az önutálat tüskéi bőrömbe fúródnak / ideje rendet vágni a gazban” – olvasható a rajzsorozat kísérőszövegében. Ez a pár sor azt is mutatja, hogy Tillmann az érzelmek kifejtésénél és ábrázolásánál nemcsak a növények külső megjelenítését veszi alapul, hanem nyelvi sajátosságokat is belesző a történetbe.
A Szorongást egy burjánzó, hálószerű indagombolyag jelképezi, s – akárcsak a depressziót jellemző retorika esetében – egy ködös kavalkád jelenik meg, ahol egyre inkább terebélyesedő, alattomosan simuló, indaszerű nyúlványok szövik be a képteret. A növény úgy bénítja meg, vonja uralma alá a környezetét, akárcsak a szorongás az emberi testet és tudatot.
Az Agresszió esetében egy klasszikusan a támadást jelképező növényelemmel operál a művész: a tüskével. A vörösen izzó, bogáncsszerű virág két ember társaságában van jelen egy kopár, kietlen tájon. A látottak kétféleképpen is értelmezhetők: egyrészt a húsos növény kitartóan védi magát az ostrom alatt, felülkerekedik agresszív támadóin. Ugyanakkor úgy is tekinthetünk az alakokra, mint akik szimbiózisban vannak a tüskés virággal, amely egy véget nem érő körforgásként táplálja haragjukat.
A Szégyennél ismét a növény kerül egyedüli (fő)szerepbe. A bokorszerű, sűrű virág éppúgy rejtőzködik, mint ahogy az ember szeretne szégyenében: eltűnni a világ elől, megsemmisülni. A hegyeket, dombvonulatokat idéző, élénk színű „lepel” – amellyel takargatja magát, igyekszik elvonni magáról a figyelmet – a kulcsa az érzet megszüntetésének. Éppen ezért egyfajta optimizmus lengi körül a rajzsorozat minden egyes darabját, hiszen ezen érzelmek felismerése az egyetlen kiút. A tudatosság, az önismeret, a lélek betegségeinek felfejtése a legjobb eszköz arra, hogy ne az indulataink és az ösztöneink határozzák meg mindennapjainkat. És ez most, egy hosszú évnyi izoláltság után különösen aktuális.
[1] Szutórisz Frigyes: A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, K. M. Természettudományi Társulat,1905, 506. o.
A sárga csendről
Kurátorok: Balajthy Boglárka, Grisztel Eliza, Martincsák Kata, Menyhért Juci
Témavezető: Lázár Eszter
Kiállító művészek: Kicsiny Balázs, Kicsiny Martha, Kis Judit, Tillmann Hanna, Ulbert Ádám