FÉNYERŐMŰ – augusztus 30-án indul az ‘INOTA Focus: RADIANCE’.

Az először 2023-ban megrendezett INOTA Fesztivál azzal a szándékkal jött létre, hogy Magyarország és a régió legnagyobb audiovizuális rendezvénye legyen, ahol egy programon belül párhuzamosan kaphatnak teret a progresszív elektronikus tánczenék és a kortárs, technológiailag is előremutató vizuális művészeti projektek. A Veszprém megyei Inotai Hőerőműnél viszont idén már nem teljesen fesztiválformában, hanem dedikált, időszakosan jelentkező eseménysorozatként folytatódik e nem kis léptékű vállalkozás: július közepén két napon keresztül a techno és a kísérleti electro uralta az impresszív ipari helyszínt, augusztus harmincadikán és szeptember elsején pedig az INOTA Focus: RADIANCE keretein belül fényművészeti kiállítótérré alakul az indusztriális övezet.

A 2023-as fesztivál fényművészeti programjának összefoglaló videója

A tavalyi fesztivál (cikkünk róla itt olvasható) sikere után az idei háromnapos off-space tárlaton minden nap este nyolctól hajnalig installációk és mappingek (nagy, felületi vetítések) lesznek ismét láthatók, valamint elmélyülős ambient és mozgalmasabb techno act-ek is várják majd a látogatókat. A kiállítók névsorában több rendkívül izgalmas nemzetközi művészt és kollektívát találhatunk: 


A Hollandiában elő, a Gerrit Rietveld Academy-n végzett és többnyire az ember és a természeti környezet közötti kapcsolatokat, valamint annak érzékelésének kérdéseit vizsgáló Heleen Blanken Heliotrope című kinetikus installációját mutatja be, amelynek mozgó és kinyíló pengeszerű levelei az élő organizmusok mozgásait imitálják.

Mareo

A hőtornyok belsejét a Mexico City-ben született, de Barcelonában dolgozó és szintén a természet spirituális és misztikus felfedezésében utazó Mario Rodriguez „MAREO” tölti meg digitális, de éteri látvánnyal – nagy léptékű munkájában összemosva a természeti és ipari erők közegeit. 

Ausgang studio

Ezzel szemben a Szlovákiából érkező, Radovan Dranga és Alex Zelina médiaművészekből álló AUSGANG Studio a mesterséges élet lehetőségeit, problémáit és ezek megértésének folyamatát öntik installatív formákba – futurisztikus munkáik egyszerre hordozzák a posztapokaliptikus kiábrándultság és az embert felszabadító technológiai metamorfózisok jegyeit.


A filmmel és kortárs zenével is foglalkozó, többek között a Velencei Biennálén is már bemutatkozott Boris Acket összes alkotói érdeklődését ötvöző, nagy méretű, sokszor kollaborációkból létrejövő dinamikus, multimediális installációkat hoz létre, amelyek a természetben felfedezhető mintázatokra és mozgásokra reflektálnak, valamint a kontempláció helyzeteit igyekeznek megteremteni.


A 404.zero duó kifejezetten zenei projektek és események során hoz létre generatív fényistallációkat és vetített audiovizuális munkákat, amelyek mindegyike valamilyen programozásra és moduláris eszközökre épülve jön létre. Ezen precíz technikákat ütköztetik az ismeretlen és a kozmosz témáival. Inotán a Black Sunday című vetítésük lesz látható.


A Milkorva művésznéven dolgozó francia Nicolas Michel szintén generatív képalkotói technikákkal hoz létre nagyméretű audiovizuális installációkat. Jelen tárlaton Tidal Echoes című, algoritmusokra épülő és a többi kiállítóhoz hasonlóan a digitális és a naturális érzeteit összedolgozó installációját állítja ki. Praxisában nagy szerepet kap az új technológiákban rejlő lehetőségek kijátszása, valamint tradicionálisabb problémakörök, mint az absztrakció és a figurativitás kapcsolatának feldolgozása is. 

Azaz az idei RADIANCE továbbviszi az előző évi kiállítás (egy másfajta sugárzás, a RADIATIONS) főbb gondolatmenetét és kurátori koncepcióját, valamint az Erste támogatásával fényművészeti pályázatot is hirdet, amelynek nyertes installációja a program részévé válik majd. Az utolsó, vasárnapi napra „sétálójegy” is kapható, amellyel este tizenegyig bejárhatjuk a rendhagyó tárlatot, ha az elektronikus zenei programot végül kihagynánk.  

INOTA Focus: RADIANCE
2024. augusztus 30. – szeptember 1.
Jegyek: bit.ly/radiance-tickets
További információk a fellépőkrőlinotafestival.hu/lineup

 

Az INOTA Focus: RADIANCE esemény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa örökség része – főtámogatója az Erste és a Nemzeti Kulturális Alap.



Besnyő- Pfitzne és Czingáli VACUUM II című alkotása az inotai hűtőtoronyban.jpeg
Felcsillan a legelső INOTA Fesztivál

Észak-Nyugat Magyarországon, Veszprém megyében, Budapesttől tér-időben egy óra útra, a nyár zárásaként augusztus 31. és szeptember 3. között össze fog majd sűrűsödni a pozitív töltéshordozók sokasága, megnő a feszültség. Nem ám az odalátogató közönség hangulatában, hanem inkább azokban az adapterekben, amelyek az INOTA Fesztivál elektronikai, akusztikus koncertjeit, kísérleti performanszait és nagy volumenű fényinstallációit biztosítja egy az energia fejlesztésére szolgáló létesítményben, a történelmi jelentőségű inotai hőerőműben. A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa által nyújtott egyik programlehetőség.

2048px-Fotogramm_MET_DP103107.jpeg
Fényművészeti manifesztum

Május 16-án, a fény nemzetközi világnapján kiadta manifesztumát az Art of Light Organization (Fényművészeti Szervezet).