A második világháború utáni konceptualizmus és formalizmus korában, részben a populáris kultúra csábító, mindent elnyomó jelenlétére keletkezett reakcióként, részben pedig az értelem/érzelem dichotómiaként értelmezett viszonya miatt a távolságtartó, esetenként száraz intellektualizmus maradt a megfelelő stratégia a művészet számára. A szakma bizonyos szegmensei jó ideig gyanakodva tekintettek bárminemű affektivitásra, de még az esztétikára is. Habár a lázadás (mint legtöbbször), az adott kontextusban is bizonyos értelemben szükségesnek bizonyult, a szélsőséges nézet mostanra kiegyensúlyozódni látszik, az affektivitás, az érzések és a non-kognitív tudásformák (pl. intuíció) iránti érdeklődés megnőtt, és nagyon sok megközelítésben ezek a tartalmak nem csak hogy érvényes, de egyenesen központi, sőt, kiemelt szerepet kapnak. Tasnádi József művészete is az affektivitásra helyezi a hangsúlyt, és a jelen munka is olyan egzisztencialista szellemiségű mű, amely affektív szinten hat.

A rendkívül költői látvány, esztétikája magával ragad, legyen szó a videót nyitó és záró, végtelen folyású vízről vagy a működésében tetten ért metaforáról, amely az emberi törekvést céltudatosságában, tervezettségében is elveszettnek és értelmetlenül bolyongónak mutatja.

A mű olyan, mint egy meditáció. Messziről szemléljük távolodó létünk, akut helyzeteink egyenként csörgedeznek le a patakon, vagy belépünk a forgószél közepébe – ahol csend van. Az eltávolodás egyszerre perspektivikus és élményszintű is, így talán több esélyünk van mérlegelni a jelenséget, illetve befogadni a videó narrátori gondolatait is. 

Tasnádi azonban nem csak az ideális vizuális és auditív környezetet teremti meg a verbálisan megfogalmazott tartalom számára, hanem magát a tartalmat önti olyan formába, ami megtörténtté teszi az élményt, mielőtt még a befogadóban megtörténne, kicsit meghackelve a valóságot. Az az érzésünk, hogy a száztükrös autó mindig is létezett, látványa magától értetődő, egy adott ponton mintha csak egy természetfilmet néznénk a lazacok vagy a madarak vonulásáról. Ezt teszi a megfelelően választott formanyelv.

És ha magát a statikus objektet tekintjük, ahogyan azt a csíki közönség az intervenció helyszínén látja, okvetlenül felmerül a kérdés: Lehet-e látni magát az autót? – Csak annyira, amennyire az ember lényének lényegét tisztán és önmagában látni lehetséges: miközben minden ránk rakódott képzetet, minden múltból hozott mintát reprodukálunk, és határozott affirmációink mind a világra történő reakciók... Ugyanakkor a tükrök az autó szemszögéből való „jobban látást” sem szolgálják – Ugyanúgy halad tobább korábbi pályáján... És ebben a látványban van egy jó adag fatalizmus.

Felfele viszont nem irányul egyetlen tükör sem. Persze, hiszen innen tudunk csak hiteles értelmezést és válaszokat találni... 

De van még valami: egyedül ezen, a függőleges tengelyen van lehetőség valódi kapcsolódásra is.

Tasnádi József: Re-Pre Vízió
intervenció/installáció
Gyergyószárhegy, Csíkszereda, Románia
2021–2023
(kivitelezés: Ferenz Zoltán, Lantos Nóri, László Dániel, Makkai István, Mincsor Botond, Pál Péter, Tasnádi József, W. Horváth Tibor)

Az oldalon publikált vendégszövegeket tartalmi változtatások nélkül, csak a legszükségesebb korrekciókkal közöljük.