Artmagazin
full_004598.png

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – Összegzés

Van-e ma értelme egy két éve készült interjúsorozat eredményeit közreadni? Egyfelől kétségtelenül érdemes lenne további – akár évente megismételt – kutatásokkal feltárni a képzőművészeti színtér működésének változásait, folyamatosan csiszolva a módszertant és bővítve a megkérdezettek körét. Másfelől azonban szociológiai evidencia, hogy a tárgyalt mechanizmusok lassan változnak, melyet az is jól illusztrál, hogy a vezetők az interjúk során sok esetben világosan kiemelték, hogy gyakran a szocializmus örökségeként ismerik fel a jelen állapotok egyik fő okát. Egy adott rendszer átalakulása ugyanis jóval több időt vesz igénybe, mint az egyéné.
 

full_004595.png

PATRON 2015

Macskák a doboknál, gyorsmasni és Buddha – ilyen a karácsony az FKSE-ben.

PATRON karácsonyi műtárgyvásár és kiállítás
2015. december 17 – 20.
Megnyitó: 2015. december 16., 19h
Cs, P: 10-18:00 Szo, V: 12-18:00
Cím: Stúdió Galéria, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.

full_004617.jpg

THE ART OF LOOKING AT OURSELVES

A háromnapos workshop keretében a résztvevők betekintést nyernek a Context Oriented Theatre gyakorlatába. Ez a radikális színházi praxis a nézőt, mint a darab főszereplőjét helyezi az események középpontjába. Dinamikus és kreatív praktikák segítségével a résztvevőket egy olyan belső utazásra invitáljuk, aminek folyamán sajátos kapcsolatot teremthetnek önmagukkal, míg maga a felfedezés kifejezetten közösségi szinten zajlik. A színházi technikák szubverzív használata avantgárd hagyomány, amely a hatvanas, hetvenes években válik politikai és edukációs funkcióval telített, autonóm műfajjá. A Context Oriented Theatre e tradiciók mentén szerveződik, különös tekintettel Augusto Boal elméleti és gyakorlati munkásságára.

full_004592.png

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – A versengés és az együttműködés gyakorlatai

Min múlik, hogy versenytársainkat riválisnak, segítőnek vagy ellenségnek tekintjük? Hogyan különböztetünk meg a versengésre sarkalló és az együttműködésre hívó helyzeteket? Még ma is sokan úgy képzelik az ördögi versengéssel az angyali együttműködés áll szemben, holott ez a nézet – amely részben a második világháború hatására, moralizálástól sem mentesen jelent meg a szociálpszichológiában1– mára idejétmúlt.2

full_004591.png

To the fair’s fairest

Interview with Natalija Vujošević, founder of the Institute of Contemporary Art in Montenegro and Jelena Stanovik, director of Trema publishing house.

full_004588.png

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – Pénz, paripa, fegyver

„Abszolút van tudásféltés; személyes értelemben a kutatási területek kisajátítása, valamint a saját kapcsolatrendszer, a network féltése. Nincs annyira tudásmegosztás, mint amennyire lehetne; csak annyi van, amennyi a rendszer működéséhez elengedhetetlen…”

[XY művészettörténész] éppen ilyen; önmagában létrehozott nagyjából egy egyszemélyes világhálót, mindenhol ismerik a világban, de mindent ő akar kézben tartani, és ezért a végén nagyon kicsi a hatásfoka a működésének, mert semmit nem enged ki a kezéből, ő azonban nem tud mindent megcsinálni”

Perczel Júlia 2013-as kutatásán alapuló cikksorozatának következő darabja az erőforrások, a tőke és a tudásféltés kapcsolatát viszgálja a magyar képzőművészeti közegben.

 

full_004586.png

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – A normák szerepe

„Nincsen transzparencia a kapcsolatok és ügyletek menetében, holott az intézményi struktúra piramis-jellege csak akkor tud jól érvényesülni, ha az egyes szereplők tisztában vannak a szerepkörükkel, funkciójukkal… Ennek szükségessége sokszor még ma sem evidencia a vezetők számára, holott már réges-rég be kellett volna látni, hogy a rendszer folyamatos instabilizálásával végső soron magunk alatt, a fenntarthatóság és hitelesség alatt vágjuk a fát.” (Részlet egy kiemelten fontos múzeum igazgatójával felvett interjúból)

Az előző részben azt jártuk körül, hogy miért van a képzőművészeti közegben radikálisan meghatározó jelentősége a személyes kapcsolatoknak, és miért nem tud változni ez a jelleg annak ellenére, hogy a színtér tagjai alapvetően problémaként tekintenek rá. A jelenségnek köze lehet ahhoz, hogy bár határozottan elvárjuk, hogy mindenki önállóan és mindenféle személyességtől mentes szakmaiság alapján boldoguljon, valójában nem hiszünk benne, hogy erre önmagától bárki képes lehet, mivel nem bízunk sem azokban az intézményekben, amelyek e szakmaiság személytelenebb és formálisabb alapját adhatnák, sem abban, hogy az emberek tisztességesen viszonyulnak hozzánk és átláthatóan viselkednek velünk. Ehelyett alapvetően szoros kapcsolatainktól várjuk nemcsak személyes, hanem szakmai boldogulásunkat is. Ez az ellentmondás pedig melegágya az álszent viselkedésnek (amennyiben egyrészt normatívan hirdetjük a tisztán szakmai boldogulás szükségességét, másrészt persze alkalomadtán mi magunk is igénybe vesszük személyes kapcsolatainkat), a másokkal szembeni gyanakvásnak (hiszen érthető módon gyanús bárki, aki azt állítja, hogy koherensen cselekszik), az irigységnek (amikor úgy tűnik, mindennek ellenére mégis van, akinek sikerül ez) és mindenekelőtt a ködösítésnek és az átláthatatlanságnak, hiszen egy ilyen rendszerben a releváns dolgok javarészt csak a háttérben, egyéni paktumok mentén történhetnek.

 

full_004585.jpg

ArtBázis jótékonysági fotóárverés és kiállítás

A hazai fotográfiai szcéna egyként állt a kezdeményezés mögé: a 74 már befutott - mint a Capa-nagydíjat nyert Kudász Gábor Arion vagy a Lucien Hervé-díjat nyert Czigány Ákos - mellett a közép- és a fiatal generáció felajánlásainak köszönhető, hogy egy közel száz képből álló, tematikailag és stilárisan is nagyon gazdag aukciós anyagot sikerült összeválogatni a szervezőknek.