Ha összeszámoljuk, naponta hány darab A4-es papírra nyomtatott, írt, szerkesztett üzenettel találkozunk a piactól, a mosdón át a hivatalokig, elképesztő számok jönnének ki. A működésképtelen automaták, a lépcsőházi közélet, és leginkább az ajtók és a bejáratok elhelyezkedése, nyílási iránya, a nyitási-zárási folyamatok instrukciói bőségesen ontják magukból az üzeneteket. A kompaktabb csomagok esetében műanyag irattartó fólia (bugyi) és cellux is előkerül, nagy részük szomorú szamárfüllel kókadózik átírva, utólag filccel megerősítve, esőt, napsütést túlélve.
A LUMINARI Glass és a BKK közös projekttel készült idén a Design Hét Budapest alkalmából: három közlekedési megálló üvegeit LUMINARI Glass exkluzív termékeire cseréltek. Vasárnap egy pop up megnyitó keretében átadták a Deák Ferenc téri villamosmegálló új üvegét, egy különleges Luminari alkotást.
A szezonnyitó alkalmon a szervezők Keresztesi Botonddal beszélgetnek Danse Macabre című festményéről. Hogy kapcsolható a korai magyar plakátművészet a mai diskurzushoz, mi lehet a szerepe a művészettörténeti toposzoknak a kortárs képzőművészetben? Hol tart most a posztinternet hullám? Netművészet és digitális nosztalgia a téma egyik legrelevánsabb hazai képviselőjével.
A héten a kortárs képzőművészeti szcéna több fontos kérdését is nyilvános beszélgetések mentén járhatjuk végig, de azért azok sem fognak unatkozni, akik inkább megmaradnának a kiállítás-látogatásoknál.
A Budapest Poster Gallery idén szeptemberben rendezi következő élő aukcióját. A több mint 100 tételből álló válogatás középpontjában a mozi áll: a kalapács alá kerülő plakátok között felbukkan számos magyar és nemzetközi filmklasszikus magyar bemutatójához készült plakátja, a válogatást pedig tovább színesíti néhány kereskedelmi, propaganda és kiállítási plakát is.
Mielőtt először láttam volna Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjét, csak annyit tudtam, hogy van benne egy különlegesen szép, a zsidó vallás bizonyos motívumait felhasználó jelenet. A főszereplőnő a kol nidré1 dallamára egy taleszt2 maga körül lebegtetve táncol a vízparton egy magas kőfal előtt, emlékeztetve egyrészt a jeruzsálemi siratófalra, másrészt a gettófalakra is. Aztán néhány éve megnéztem a filmet, kíváncsian vártam a fent említett jelenetet, de mikor elértem odáig, fura távolságtartással néztem. Sehogy sem tudtam hova tenni. Ez a film-a-filmben a játékidő kicsivel több, mint a felénél következik, melyben a főszereplő, Járom Ambrus egy baráti társaságban nézi a róla és barátnőjéről készült képsorokat. Ám mintha ők is idegenül szemlélnék saját magukat a vásznon.
Az Oldás és kötés kora
Az Oldás és kötést először a hetvenes évek elején, 15-16 évesen láttam. Akkor nem tudatosodott bennem az – ami most, e kiállítást nézve –, hogy talán ez volt az egyik első magyar új hullámos film. Nem vagyok filmtörténész, számomra a francia új hullám kezdeteit Godard Kifulladásig (1960), és Truffaut Négyszáz csapás (1959) című munkái jelentették, bár Antonioni Az éjszaka (1961) című filmjét is talán ide sorolhatnám, s persze Fellini Édes élet (1960) és Nyolc és fél (1963) című mozijait is. Valamennyiben az a közös, hogy nem kosztümös, műtermi filmek, hanem a jelenben játszódnak az addig megszokott filmgyári stúdiókon kívül, valóságos környezetben, és mind szerzői film. Rám, aki 1963-ban kezdtem iskolába járni, egy évtizeddel később is olyan hatással voltak e mozik, hogy azóta sem szeretek műtermi, kosztümös, kevésbé személyes filmeket nézni.
1963-ban az egyik legfontosabb problémám egyébként az volt, hogy mikortól engednek a szüleim egyedül, felnőtt kíséret nélkül iskolába járni. Apám, aki számos tekintetben a Latinovits által játszott Járom Ambrushoz hasonlítható – azzal a különbséggel, hogy ő nem orvos, hanem mérnök volt – az első napokon mintegy harminc méterrel lemaradva mögöttem figyelte, vajon körülnézek-e a zebrán történő áthaladás előtt. Így most azt számolgathatom, hogy alighanem 60 közelinek, vagy azon túlinak kell lennünk, hogy személyes emlékeink lehessenek e korszakról. A nálunk fiatalabbaknak ez már csak történelem, ahogy a kiállítás kurátorának, Mélyi Józsefnek is.
A héten nyílik az első dunaújvárosi nagykiállítás, tovább dübörög az FKSE, lesz kiadvány-bemutató és lassan búcsúzunk az Új Budapest Galéria Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora című kiállításától is, amivel a napokban bővebben is foglalkozunk az Artmagazin Online felületén.
A Ma című folyóirat és köre egy elképzelt mozgalom valóságos intézményeként jelent meg a magyar kulturális életben az első világháború és a forradalmak Budapestjén, 1916 és 1919 között. Kassák Lajos és művésztársai az „új kultúra” megteremtőiként tekintettek magukra, amelynek ideológiáját nem csupán manifesztumokban, hanem egy sokrétű intézményen keresztül kívánták közvetíteni a társadalom felé. A kiállítás azt mutatja be, hogy Kassák és köre a huszadik század eleji művészeti színtéren milyen kulturális és társadalmi ambíciókkal és kommunikációs technikákkal akarta kijelölni pozícióját a korabeli magyarországi nyilvánosságban.
„I am what is around me.”
/Wallace Stevens: Theory/
Only after viewing the György Jovánovics exhibition in Balatonfüred did I realise that every day, I pass the image of an alchemist’s workshop in my home. In the kitchen, right by the fridge, hangs a plate that I scavenged from a German junkshop about 4 years ago. The plate shows a scene from an alchemist’s workshop with a plethora of interesting objects, gurgling flasks, a busy main character, fixing up something from a recipe, and another character fanning the coals in the background. Up on the right, there is a sharp gap the size of a horse’s eye: the plate once broke, and the plate’s edge, decorated with animal skull, has been waiting for the reunification ever since, hidden in my desk drawer. “Der Alchemist – Holzschnitt nach einem Gemälde von David Teniers 1750” – states the inscription. That is, the image described above has been transferred onto the porcelain plate from a woodcut based on David Teniers’ painting The Alchemist. The plate is hand-painted, but that is beside the point. By now it’s probably evident to the reader that this piece doesn’t hang on my wall because it’s a great work of art. It earned its place because of the mystery, begging to be solved, that has permeated every depiction of the alchemist’s lab for centuries.
A Gallery Weekend hosszú hétvégéjénél keresve sem találhatott volna jobb alkalmat Száguldó Riporterünk, hogy ismét elmerüljön a budapesti kortárs galériák világában! Három nap alatt körbesuhantuk a fővárost, íme az eredmény.
A WUNDERKAMMER című kiállítás Jagicza Patrícia festői érdeklődését mutatja be egy a kiállítótér adottságaihoz illeszkedő válogatás formájában. A letisztult műtermi kompozíciók és a szubjektív tárgycsendéletek jól tükrözik a művész megfigyeléssel, látással, művészettel és magával a festészettel kapcsolatos aktuális eszmefuttatásait és technikai kísérletezéseinek eredményeit. A WUNDERKAMMER címválasztás metaforikus értelemben utal a festő műtermére, a „csodák szobájára”, ahol a legkülönfélébb formájú, színű, anyagú és funkciójú tárgyak sorakoznak és kerülnek vászonra, de vonatkoztatható a kiállítóteremre is, ahol a festményeken keresztül betekintést nyerhetünk Jagicza belső, „kincses kamrájába”.
Izgalmasabb lesz-e a fotográfia, ha megszűnik némasága és hangokkal, hangzásokkal párosul? Szükségünk van-e nekünk, a kortárs fotográfia és határterületei iránt érdeklődő közönségnek erre? Egyáltalán kell-e ez a kiegészítés a kortárs fotónak?
Szeptember 22-től immár ötödik alkalommal gyűjti össze és mutatja be a német nyelvterület új filmes alkotásainak legjavát az Osztrák Kulturális Fórum, a Svájci Nagykövetség és a budapesti Goethe Intézet közös filmes rendezvénye, a SZEMREVALÓ / SEHENSWERT.
Az Art+Text Budapest és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület örömmel mutatja be Ember Sári legújabb Messzevágyók című kiállítását közös produkciójuk, az FKSE+ keretein belül.