Šimon Kadlčák (Csehország) (*1990) interdiszciplináris kortárs képzőművész. Művészeti tevékenysége mellett a Zaazrak|Dornych kísérleti, független projekttér alapítója. Az egyén mind közösségben, mind módosult tudatállapotokban feloldódó identitása érdekli, amely olyan területekhez vezet, mint az autonómia, a freetekno, a futball vagy a huszita mozgalom. Az elmúlt években egyéni kiállításai többek közt a Nemzeti Galériában, a Berlinskej model, 35m2 és Jelení galériákban voltak Prágában, csoportos kiállításokon vett részt a PLATO Ostravában, a pozsonyi Kunsthalléban és az Emil Filla galériában Ústí nad Labemben. Brnóban él, itt végzett a helyi művészeti egyetem (FaVU) Intermédia Tanszékén.
Készítettünk is egy összefoglalót arról, hogy mi olvasható legfrissebb újságban:
Bár a land art története az 1960-as évekig nyúlik vissza, a műfaj napjainkban is népszerűségnek örvend. Mindez azzal indult, hogy a szobrászatban megjelent egyfajta vonzódás a természetes anyagokhoz, ebből fejlődött ki – nagyon gyorsan – az a konceptuális megközelítésmód, ami a mozgalom úttörő csoportjaihoz köthető. Míg egyes művészek minimális, efemer beavatkozásokat hajtottak végre a tájban, mások földművelőgépek segítségével dolgoztak. A land artot jellemzően fényképezéssel, filmezéssel és térképkészítéssel dokumentálták; a felvételeket a mai napig nagy becsben tartják és ezek tudtak megjelenni a galériákban is.
A Sotheby's őszi párizsi aukcióján Christo alkotásait kínálják eladásra, az értékesítés bevételét pedig a művész posztumusz monumentális párizsi projektjének, a Diadalív becsomagolásának finanszírozására fordítják.
A fotográfia – és annak értelmezése, elmélete – lassan két évszázados története során rengeteg fázison esett át.
A Kelet-Európára fókuszáló kortárs művészeti esemény kurátori csapatában és kiállítói között is vannak magyar szereplők.
Kiállítások, szakmai beszélgetések, kreatív alkotóprogramok, művészeti piac és számos kísérőprogram várja a látogatókat július 15–18. között a belvárosban, az első pécsi képzőművészeti fesztiválon!
Idén kétszáznyolcvankét pályázó közül huszonhatan jutottak tovább a második fordulóba.
A hétre egy kisebb országjáró turnét ajánlunk: kezdve Budapesttel, az ISBN könyv+galériával, ahol egy dizájnercsapat és egy képzőművész együttműkődése debütál, folytatva Szentendrével, a Vajda Múzeummal, ahol Haász István munkáival találkozhatunk. A hét második felére pedig érdemes Veszprém felé venni az irányt, ahol Babinszky Csilla solo show-ja startol, valamint Debrecen felé, ahol a közösségi média árnyoldala kerül terítékre.
Talán megnyitva ezzel a kaput más land art művészek számára is.
Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem professor emeritusa.
A héten három, júliusi aukciókon szereplő mű kerül reflektorfénybe: egy nyulat ábrázoló rajz, amely szembetűnően Dürer hatása alatt született, egy tragikus sorsú skót királyné portréja, akit egy holland emigráns festő örökített meg, és egy apró, ám annál lenyűgözőbb, medvefejet ábrázoló Leonardo-rajz.
Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.