Sorra nyílnak a kiállítások, s egyúttal kezdetét vette az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása is. A hétre összeszedtünk néhány friss kiállítást – a VILTIN Galériában, a Horizont Galériában és a Kisteremben –, amiket érdemes megtekinteni, illetve az OFF online programjait is egy csokorba szedtük.
Az elmúlt évszázadokban a művészettörténet jelentős részét férfiak írták férfiak számára – a művészeti oktatás pedig nagyobb részt férfiaknak nyújtott lehetőséget a főként férfi oktatók melletti fejlődésre és tanulásra. A felvázolt konstrukcióban pedig a nőművészek a legtöbb esetben mellékszereplőkké váltak. A Secondary Archive éppen erre a helyzetre kívánja felhívni a figyelmet – mindezt úgy, hogy fejlődő adatbázisával, a régióban élő nőművészek saját történetén keresztül igyekszik felvázolni a hiányzó narratívát.
A 17. Velencei Építészeti Biennálé Lengyel Pavilonjának kurátori csapata, a PROLOG+1 meghívására a GUBAHÁMORI építésziroda, a FILIP (Bodonyi Panni illusztrátor és Kovács Budha Tamás képzőművész) és Demeter László ökológus által készített projekt része a hat nemzetközi alkotócsoport munkáiból álló kiállításnak. A Biennálé főkurátori koncepciójához igazodva, a lengyel nemzeti pavilon Trouble in Paradise címmel a vidék és a vidéki életforma újraértelmezésének tematikájával foglalkozik.
A múzeum felkérésére készülő alkotások sorozata mind olyan helyspecifikus mű, amely a Tate Britain épületének architekturális értékeire és különlegességére reflektál.
A Sotheby's az első kizárólag női művészek munkáit felsorakoztató aukciójára készül. Hogy mennyire jó ötlet elkülöníteni a női alkotókat, és hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy szegregált értékesítésnek 2021-ben – erről megoszlanak a vélemények. Mi most értékítélet helyett megnézünk néhány művet (és alkotóját), amik bekerültek a válogatásba, illetve felvázoljuk nagy vonalakban, miért is fontos a női művészek munkásságával foglalkozni a műkereskedelemben.
Április 23-án veszi kezdetét a majd 180 résztvevő közreműködésével megvalósuló, több mint 30 kiállítást és eseményt felvonultató független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest.
József Attila szavait akár annak a szocializmus kori betörőhálózatnak a tagjai is idézhették volna, akiket a költő anyafigurájához rendkívül hasonlító, átható tekintetű idős asszony arcképe buktatott le.
E heti ajánlónkban előtérbe kerül a fotó: Perenyei Monika előadása a Capa Központ szervezésében, valamint a Budapest Photo Festival két programja, Vedres Ági friss kiállítása a Karinthy Szalonban és Hermann Ildi fotográfiái az INDA Galériában. Ráadásként pedig az OFF-Biennálét ajánljuk, ami a héten startol.
She ranks high among women who integrate aggression into their art. Her main media are textile, her own body, video, and, lastly, light. She lives in Switzerland but dreams in Hungarian.
A japán művész tükröződő gömbjeit, pöttyös műveit és nagy sütőtökjeit a tavaszi újjászületés közepette virágzó nárciszok és cseresznyefák veszik körül.
Ötvenéves a Sotheby's fotográfiai részlege, amelyet egy grandiózus árveréssel ünnepel meg az aukciósház. A jubileum alkalmából ötven ikonikus fénykép kerül kalapács alá, méghozzá a valaha élt legbefolyásosabb fotósok munkáiból.
Két fotográfus, Roberto Conte és Stefano Perego bejárták Ázsia egykori szovjet területeit, hogy megörökítsék az ikonikus épületeket, illetve az azokon található mozaikképeket, muráliákat.
A tavaszi aukció előtt a Kieselbach Galéria ismét megrendezi eladással egybekötött kiállítását. A Színek, realizmusok, meglepetések című tárlathoz, ami április 15. és május 10. között látogatható, egy 480 oldalas katalógus is készült gazdag reprodukciós anyaggal és művészettörténészek által írt tanulmányokkal.