Ma este a Trafóban látható Szeri Viktor "fatigue" című előadása este nyolc órától. Ezután negyed tíztől a darabról és Cal Mac két videómunkájáról tartanak beszélgetést, amely különböző műfajok találkozását teszi lehetővé. A tánc és a mozgás a mozgóképalkotással fonódik össze, miközben előkerülnek a huszonegyedik század egyetemes témái is: a kiégés, az identitásfüggőség, az eszképizmus és a kapcsolódás iránti közös szomjúság. A Török Gábor Krisztián által moderált artist talk, valamint a Cal Mac Agony to Ecstasy című munkájának vetítése ingyenesen látogatható.

Csütörtökön a Szerkesztőségben beszélget Biró Dávid és Kondricz Ákos Levente. „Az AI művészetre gyakorolt, felforgató hatását szokás a fotográfia 19. századi megjelenéséhez hasonlítani. De milyen hatással van a mesterséges intelligencia magára a fotográfiára? Miben különbözik egy megkomponált, majd Photoshoppal utómunkázott mű és egy AI-generálta alkotás? Nevezhetjük-e egyáltalán ezeket a hiperrealista, ugyanakkor algoritmikusan létrehozott képeket fotónak?” Valamint a szentendrei PhotoLabban, ahol Biró Dávid Felugró ablak című kiállítása március harmadikáig tekinthető meg, most szombaton Balaskó Ákos költő és programozó tart tárlatvezetést.

A Mammutban található Kollabban szintén csütörtökön a Noise n' Roses öt éve működő kisérleti zenei koncertsorozat huszadik felvonására tudunk ellátogatni, egy héttel később, 15-én pedig Mátrai Erik képzőművész előadást Fényművészet a képzőművészetben címmel. „A Kollab egy multifunkcionális közösségi tér, ahol színes egyéniségek kollaborálnak egymással a Mammut 1. bevásárlóközpont harmadik emeletén. A Kollab programjaiért havonta más és más, a saját területén meghatározó szakember, véleményvezér, formáció felel. Februárban a fény-audiovizuális művészettel foglalkozó Lighthouse egyesület költözik be a Kollab nappalijába, interaktív performanszaikkal, installációikkal és kollaborációikkal felforgassák a tér atmoszférát.”

Február 9-én, pénteken fél héttől Horányi Attila esztéta, művészettörténész tart tárlatvezetést Jiří Thýn A kígyó ölelése című kiállításon – szintén a Trafóban! Maga a tárlat február 25-ig látható. „Jiří Thýn a közép-kelet európai posztkonceptuális fotográfia meghatározó alakja. A fotográfia műfajához kritikusan viszonyuló Thýn az utóbbi években a médium határait feszegető formai és térbeli megoldásokkal kísérletezett, és fokozatosan pontosította jellegzetes művészi nyelvét a lírai konceptualizmus és a nem-narratív fotográfia területein belül. Fotóiba gyakran vegyülnek más műfajokra jellemző elemek, mint például a festészetből átemelt gesztusszerűség és közvetlenség.”

Ugyanaznap a Ludwig Múzeumban nyílik az À LA RECHERCHE DE VERA MOLNAR – VERA MOLNAR MŰVEI ÉS KORTÁRS REFLEXIÓK című kiállítás. Vera Molnar művészetével 117. lapszámunkban foglalkoztunk – akkor a Kiscelli Múzeumban szervezett Rendetlenség a rendben című tárlatról Kumin Mónika írt. „Molnart tehát elsősorban a kutatás foglalkoztatja, a rend, a struktúra, illetve a rendetlenség összekapcsolásának lehetősége. Kiindulópontja rendszerint valamely szabályos forma, ám a paraméterek minimális változtatása (a művész szavaival: „1% rendetlenség” hozzáadása) „komplex rendetlenséget” eredményez. Molnar a véletlent használja fel kompozíciós elemként. 1959-től a „machine imaginaire”, majd 1968-tól a valódi számítógép és a plotter segítségével generált művek az alapformákban rejlő variációs lehetőségek szisztematikus végiggondolását célozzák. Ugyanakkor művészetének elengedhetetlen tartozéka az irónia, a humor és a játékos távolságtartás.”

Február 20-ig látható a K11 Laborban a Sanga ni wati // Every time of space című csoportos kiállítás, ahol Ács Kinga-Noémi, Kádár Emese, Kicsiny Martha, Kuzma Eszter Júlia és Papp Péter munkái láthatók. „A kiállítás címe ‘sanga ni wati’ bambara nyelven annyit tesz, mint a tér minden idejében, avagy mindig. Kiállítás sorozatunk az édeni lét elérésére való örök vágy és törekvés kapcsolatát képzőművészeti megoldásokon keresztül kívánja megragadni. A második állomásban megjelenő alkotások a művészek narratív előrelépésével kiteljesednek, és részben új műtárgy-együtteseken keresztül mélyítik tovább a kiállítás koncepcióját. A ‘sanga ni wati’ kifejezésének konceptuális beemelésével a kiállítás egyfajta fogalmi hidat is kíván képezni azáltal, hogy a nyugat-afrikai bambara kultúra egyik, a nyugaton elterjedt felfogásnál régebbi hagyománnyal bíró szóhasználatát európai, ez esetben magyar vonatkoztatási viszonyba hozza.”