Jelen szöveg Gosztola Kitti State of All the Land című, a Kisterem Galériában rendezett kiállításának megnyitóján hangzott el, 2024. január 23-án.

„Az épület körül nincs más, mint horizontig futó, smaragdszinü (sic!) pampafű. Mint a dohogva előrehaladó tengerjáró gőzöst az acélszürke víztömeg, az állomást fű és fű veszi körül. A mélyzöld, nehéz illatterhet lehelő, hullámzásszerűen ringó fű valahogy élénken emlékeztet a másik óceánra. Ez is, az is végtelen, szemetforasztó (sic!) terjedelmű, rejtelmes és titokzatos, jószagú és változatos színezésű, elbájoló és megnyugtató.”¹ – írta Péchy-Horváth Rezső író, újságíró 1927 januárjában a Pécsi Naplóban. A poétikus, lírai hangnem egy – feltételezhetően – fiktív útibeszámolóhoz tartozik, kreált szereplőkhöz és történetekhez, valahol Dél-Amerikában. Az elképzelt hely egyik fő karakterjegye a selymesen ringó pampafű, amely sajátos színezetet ad a tájnak. A növény maga enged következtetni a tágan vett lokalitásra; a leírás hitelesnek tűnő volta a növény területi, egyfajta „nemzeti” jellegéből fakad, amely elnevezésében – a pampák füve – is benne rejlik. Ott és akkor.

Gosztola Kitti jelen kiállításában ennek a növénynek a helyzetére kérdez rá kritikusan, tőle megszokott mélységgel, ám mégis szokatlan módon. A ma már elterjedt, a „füvek királynőjének” nevezett pampafű bársonyosnak ható bugái néhol dekorációként vagy a kertek díszeiként tűnnek fel, míg más helyeken, ahol a növény nem kívánt vendég, a magokkal teli virágzat puszta szállítása is tilos.² Ezt a – mindkét esetben – ember által konstruált, ökológiai szempontból problematikus viszonyt vizsgálja a művész, amelyhez referenciája, illetve fő párhuzama egy nem kevésbé ambivalens mű: Grant Wood Corn Room-ja.³

Az amerikai regionalizmus, vagyis a vidéki, illetve kisvárosi környezet sajátosságaira építő, modern művészeti irányzat kiemelkedő képviselője, Iowa állam egyetlen nemzetközi ismertségre szert tett művésze, Grant Wood az 1920-as évek második felében négy muráliát festett a szállodamágnás Eugene Eppley megrendelésére, annak négy szállodájába; ezek egyike volt a Sioux City-beli Martin Hotel, amelynek pannója 1926-ban készült el.⁴ Wood Corn Room-jai a vidék, a mezőgazdaság népszerűsítését és egyben egy haszonnövény „felmagasztalását” szolgálták: a művek tárgya a kukorica, amely az iowai táj emblematikus növényévé vált. Vált, hiszen pozíciója kreált; Wood több művén is középpontba állította a növényt, melyeket üzleti és nemesítői kapcsolatok, illetve érdekek egyaránt „színesítettek”.⁵ A Martin Hotel étkezőjének egykor a teljes falfelületét elfoglaló murália mitológiai, illetve történelmi képciklusokkal vetekedő dimenziója, témájának szisztematikussága és az olyan részletek, mint a feliratok vagy a kukoricacsövekben végződő csillár, szokatlan kultuszhely érzetét keltették.⁶ Az iowai mezőgazdaság alapját képező kukorica új imázst és vizuális megjelenést kapott; a Wood több alkotásán is látható, tökéletes kukoricacsövek ugyanis a hibridizáció, a méret- és súlybeli standardizáció eredményei voltak.⁷ A mű későbbi története kevésbé pátosszal teli: az 1950-es években tapétával fedték le, és csak 1979-ben, a Wood asszisztensével készült interjú következtében derült fény újra a mű létezésére.⁸ A restaurálás eredményeképp a pannó ma darabokban, erőteljesen fragmentálódva és roncsolódva, múzeumi körülmények között, a Sioux City Art Center-ben látható. A transzformáció eredménye különös módon egyfajta szakrális felhanggal rendelkezik. A sejtelmes, aranylóan derengő töredékek, amelyeket a horizont vonala kapcsol össze, a múzeumi termet – abszurd módon – kápolnához teszik hasonlóvá; a tárgy azonban itt a vallásos témákkal ellentétben egy kultúrnövény.

Wood munkáján a táj és a növény, illetve a nemzeti karakter egybeolvadtak, mely fogalmak a 19. századi tájképfestészet esetében is összetartoztak.⁹ A nemzeti, ma sokszor pejoratív fogalom karaktere megjelenhetett az öltözékben, lakóinak habitusában, vagy éppen a növényzetben. Mint ahogyan Sinkó Katalin az alföldi tájképekkel kapcsolatban megjegyezte, „… szó van a táj lakosainak természetéről éppúgy, mint növényzetéről, mellyel kapcsolatban az is kiderül, hogy a magyar nép kedvenc növénye – úgy mint a németé a tölgy (…) – a rónán virágzó árvalányhaj!”¹⁰ (Érdekes adalék, hogy a Magyarországon az 1960-as és 1970-es években még csak botanikus kertekben fellelhető pampafüvet az árvalányhajhoz hasonlították.) A pusztában lengedező fű képe legalább annyira idillikus-romantikus, mint Grant Wood Corn Room-ja; a társítás és a kapcsolat ugyan valós alapokon nyugszik, mégis konstruált. A növény mint társadalmi konstrukció, azaz annak tételezése, hogy az egyes növények magukon viselik az adott társadalom vagy közösség, illetve azok beavatkozásainak nyomait, mindkét esetben érvényes.¹¹ Igaz ez a pampafűre is, amely emberi, egyaránt szándékolt és akaratlan közreműködéssel terjedt el eredeti élőhelyén kívül, és vált vendégből „világpolgárrá”.¹² Ha származási helyének karakterét már elvesztette, milyen tája lehet ennek a növénynek? Ez a kérdés foglalkoztatja Gosztola Kittit jelen munkáiban, ahol a valós és konstruált táj peremén egyensúlyozva ad lehetséges válaszokat. 

A művész a köznyelvben egyaránt pampafűnek nevezett, ám különböző alfajú növényekkel dolgozott: a fehéres, a Pampákon őshonos Cortaderia selloana, valamint a lila pasztellben játszó Cortaderia jubata jelenik meg az akvarelleken. Utóbbinak hiába jellegzetes, selymes színe, invazivitása miatt Európa szerte tiltott. Társa státusza még kérdéses; ezüstösen csillogó „tollazatát” dekorációs célra – bár jóval csekélyebb mértékben, mint a 20. század során – még ma is termesztik. A kiállítóterekben megjelenő hét mű a két típus előfordulási helyeiből inspirálódott; az Andok hegyláncainak tövében, Mauin egy útszélen, vagy végtelen, szabályos sorokban egy holland ültetvényen tűnnek fel a pampafüvek. Mindegyik mögött konkrét történet, a növény egyes tulajdonságait – mint például a talajmegkötést vagy az invazivitást – tárgyaló forrás áll, amely az alkotó kutatói attitűdjéről tesz tanúbizonyságot. A művész tájai ugyanakkor el is távolodnak előzményeiktől és nehezen differenciálhatók; a szisztematikusan használt, rétegzett, rózsaszínes és homokszín tónusok révén elmosódnak a tájegységek közötti határok, és egy azonosnak ható, konstruált táj jön létre. Ez a táj is töredezett, akár csak Grant Wood Corn Room-jának tája; csak a horizont vonala köti össze a fragmentumokat, amelyek között a rést a néző töltheti ki. 

Sajátos atmoszféra lengi körül az akvarelleket. Némely esetben a triptichonszerű elrendezés vallási színezetet ad a műveknek; a monokrómnak ható, néhol ködös, de megannyi árnyalatban játszó képsíkból csak a pampafű emelkedik ki tiszta, fehér bugáival. Más megközelítésben a baljósan sejtelmes, türkizes égboltok vetítenek előre egy nem éppen ideális jövőt. Az ezüstösen, máshol rezesen fénylő gyöngyház részletek homokszemcséket idéznek, melyek az elsivatagosodás globális, ökológiai problémájára irányítják a figyelmet. Az emberi beavatkozás és önkény metaforáiként értelmezhetők a művek csakúgy, mint azok választott párhuzamai, a Corn Room töredékes pannói. Gosztola Kitti korábbi műveiben, mint például a Jó fa, jó hely című sorozatában is tematizálta már az emberi rombolás aktusát, ahol az elektromos vezetékek miatt csonkított fáknak állított emléket. A mostani sorozat jövővíziója ugyanakkor sokkal húsbavágóbb. A festmények a kopottas színezet, a fakó tónusok és a töredezettség miatt – amelyek nyilván a művész fő referenciájára való utalások – innen szemlélve egy letűnt kor maradványainak, egy lehetséges jövő relikviáinak tűnnek. Lenyomatai a mának, amelyet az idő koptat majd el. Milyen táj, milyen jövő emblematikus növénye lenne a pampafű? Miként tekintene e jövő generációja a művész által vizsgált, s ily módon kiemelt növényre? Vajon invazivitása révén nem elkerülhetetlen-e, hogy lokális karakterét még inkább elveszítse, és egy általa konstruált táj jöjjön létre? A válasz talán már nem csak tőlünk függ.

1 - Péchy-Horváth Rezső: Marsá-Falset. (Délamerikai emlékeimből.) In:  Pécsi Napló, 1927/12., 6. o. Kiemelés az eredeti szövegben.
2 - Pampas Grass. Invasive South Africa, https://invasives.org.za/fact-sheet/pampas-grass/ (Utolsó letöltés: 2024. 01. 21.)
3 - A művész a kiállítás szövegében maga említi referenciáját. 
4 - Sz.n.: Grant Wood’s Corn Room Mural. Kiállítási falszöveg. https://siouxcityartcenter.org/exhibition/grant-woods-cor7n-room-mural/ (Utolsó letöltés: 2024. 01. 21.)
Az angol nyelvű szövegekben többször a „mural panels” kifejezéssel írják le a műveket, vagyis olyan merev hordozóra készített alkotásokként, amelyek a falfelületekre illesztve azok részét képezték.
5 - Travis Earl Nygard: Seeds of Agribusiness: Grant Wood and the Visual Culture of Grain Farming, 1862-1957. Doktori disszertáció, University of Pittsburgh, Pittsburgh, 2009, 184-190. o.
6 - A belső teret bemutató fotó, valamint a kukorica kandeláberek Kenneth Be 2011-es előadásának prezentációjában láthatók, 13:24-től: https://www.youtube.com/watch?v=iDfRRx7mP90&t=614s (Utolsó letöltés: 2024. 01. 21.)
7 - NYGARD (2009) 189-190. o.
8 - Sz.n.: Grant Wood’s Corn Room Mural. Kiállítási falszöveg, https://siouxcityartcenter.org/exhibition/grant-woods-cor7n-room-mural/ (Utolsó letöltés: 2024. 01. 21.)
9 - Sinkó Katalin: Az Alföld és az alföldi pásztorok felfedezése a külföldi és hazai képzőművészetben. In: U.ő.: Ideák, motívumok, kánonok. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2012, 206. o.
10 - I.m. 211. o.
11 - NYGARD (2009) 183. o.
12 - Hortobágyi Tibor: "Bennszülött", "vendég" és "világpolgár" növények hazánk földjén. In: Élet és tudomány, Kalendárium, 1969, 240-246. o.

State of All the Land
Gosztola Kitti kiállítása a Kisterem Galériában
2024. 01. 24 – 2024. 03. 01