Németh Hajnal egyórás pszeudo-musicaljében a férfi szerepére jelentkező nő számok kiejtésével fejezi ki az érzelmeit, az újságíró-jelölt médiavállalatok és hírcsatornák neveit sorolva énekel, az építész szerepére pályázó színész pedig Thoreau Walden-jéből idéz passzusokat.

A Work Song – As Time Goes By (2016) egy olyan musical, amely éppúgy fiktív, mint a hozzá szervezett szereplőválogatás. Erről a munkáról beszélgettünk a művésszel A (2) hét műtárgya harmadik évadának első eseményén.

„Formailag Milos Forman Elszakadás (1971) című filmje inspirált, amely egy casting-szituációt mutat be párhuzamosan a történettel. Forman meghirdetett egy igazi casting-helyzetet, azt állítva, hogy egy lemezcég válogat. A szituáció tehát nem megrendezett, hanem valódi, ezért nagyon szép és megható jelenetek vannak benne.” 

fotó: Lőrinczy Lia

A Work Song ellenben egy megrendezett válogatást mutat be, részben olyan magyar szereplőkkel, mint László Gergely, a Tehnica Schweiz művészcsoport tagja és Altorjay Gábor képzőművész. A casting mesterségességét a nyitójelenet elidegenítő effektusa emeli ki: az operatőr újra és újra behívja a zsűrit, hogy azok a „legideálisabban” sétáljanak be és foglalják el a helyüket, „jelenetté” alakítva az egyszerű feladatot.

„Az operatőr a dokumentáló szerepből egy szereptévesztés révén egyszerre rendezővé válik. Aki azért van ott, hogy passzívan rögzítsen, elkezdi rendezni a valóságot.”

A Work Song-ot mint musicalt a meghallgatás folyamata hozza létre. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy a televíziós tehetségkutatók is leírhatók afféle musicalként: az énekes produkciók közti rész is pontosan koreografált, forgatókönyvben rögzített műsoregység. A zsűri a népszerű tehetségkutatókban központi szerepet tölt be, a szereplőválogatáson azonban ritkán ad visszajelzést. Németh Hajnal filmjében egyszer sem szólalnak meg, miközben a tíz jelölt mindegyike valamiképpen – megvetően vagy épp kihívóan – viszonyul a zsűrihez. A 2011-es Velencei Biennálén szereplő Összeomlás műfaja az alcím szerint passzív interjú volt: a kísérleti opera dialógusaiban az egyik énekes csak igennel vagy nemmel válaszolhatott. A Work Song feszültségét is ez az abszolút egyoldalú kommunikáció adja. Nem derül ki, hogy a zsűri kit juttat tovább, noha ennek talán nincs is jelentősége, mert minden szerepre csak egy jelentkező van.

fotó: Lőrinczy Lia

„Maga az élet az a musical, amire jelentkeznek. Minden szerep valamilyen foglalkozásról vagy az abból való kiesettségről szól. A munkanélküli a társadalmon kívüliséget passzívan, a költő pedig aktívan éli meg. Ahogy eljutunk a munkától az az alól való felszabadulásig – ez a dramaturgiája az egész filmnek.”

Ez a szereplőválogatás a lehetőség arra, hogy az életben kapott szerepeiket egy másikkal cseréljék fel. Az első énekes arról beszél, hogy „előre kijelölt volt, hogy apám nyomdokaiba lépek, a fiam is ezt teszi majd”, a költő szerepére jelentkező színész azért vágyik erre, mert már az anyja is versíró akart lenni. A férfi szerepére jelentkező nő pedig a Velvet Undergorund énekesnőjének, Niconak a válaszát idézi, akitől mikor megkérdezték, hogy megbánt-e valamit, úgy felelt: „Csak azt, hogy nem férfinek születtem.”

Németh Hajnal alapvető alkotói eszköze az átírás, a filmekben, dalszövegekben, irodalmi művekben rejlő ideológia feltárása és „kifordítása” a finom szövegmódosításokon keresztül. A Work Song-ban térben és időben, műfajilag és a forrásukat tekintve is merőben különböző töredékek állnak össze egységesnek mondható narratívává.

„Nem éreztem szükségét annak, hogy új szövegeket írjak, szerettem volna meglévő anyagokkal dolgozni. A válogatásnál az volt a legfontosabb szempont, hogy mit tudok úgy átírni, hogy elmondjam vele, amit szeretnék. A szövegkönyv egy-két évnyi gyűjtőmunkából alakult ki, a végleges összeírás egy hónapot vett igénybe.”

fotó: Lőrinczy Lia

Így például az építész szerepére jelentkező színész először Fellini Amarcord-jából mond el egy hosszabb részletet („Nagyapám téglát rakott / Apám is téglát rakott / Én is téglát rakom / De hol a házam vajon?” […]), majd a 1947-ből származó, az embertelen kizsákmányolás ellen felszólaló amerikai bányászdal magyar verziójából, a Tizenhat tonnából kerül be egy sor („Szent Péter engem ne hívj, én nem mehetek, a lelkem a vállalatot illeti meg!”). Mindezt módosított részletek követik Thoreau már említett, 1854-es Walden-jéből, amelyben az elbeszélő kivonul a civilizált társadalomból és elutasítja az ipari forradalom vívmányait. Ez az erős politikai hangnem más karakterek szólamaira is jellemző: a jazzénekes újságíró-jelölt különböző médiavállalatok neveit énekli („Headline News, ActionNews / NBC News, Bloomberg News / BNA, BBC, ACN, CNN” […]) a hajléktalan szerepére pályázó színész pedig egy a Hair népszerű Ain’t got no című számából és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának részleteiből kompilált szöveget szólaltat meg („I ain't got no Everyone / I ain't got no has / I ain't got no the / I ain't got no right / I ain't got no to / I ain't got no work” […]).
Ahogy Németh Hajnal egy másik interjúban is említette:

„Teljes mértékben politikus vagyok. Amit a műveimből ki lehet olvasni, az egy redukált és minimalizált idea, de ettől még nagyon is politikus.”

A filmeleji Munkadal és az azzal mindenben ellentétes, pozitív Feloldozás-sal együtt a film tíz lehetőséget kínál a status quo, a társadalmi osztályok közti átjárhatóság, a gazdasági egyenlőtlenség, valamint a munka és a szabadidő viszonyának újragondolására.