Erdély Miklós: Gyök, 1985, vegyes technika


Időpont: 2014. július 12. – 2014. szeptember 14.  
Helyszín: MODEM 

Kurátor: Hornyik Sándor

Kiállító művészek: Bak Imre, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Bene Géza, Bukta Imre, Csontváry Kosztka Tivadar, Deim Pál, Egry József, Erdély Miklós, Erdélyi Gábor, Fajó János, Ferenczy Noémi, Gadányi Jenő, Gál András, Gyarmathy Tihamér, Gyenis Tibor, Haász István, Halász Károly, Hencze Tamás, Károlyi Zsigmond, Kassák Lajos, Konok Tamás, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás, Mattis Teutsch János, Moholy-Nagy László, Nádler István, Nagy István, Szőnyi István, Szűcs Attila, Tornyai János, Vajda Lajos, Vaszkó Erzsébet, Veszelszky Béla

A kiállításon két prominens, magyar műgyűjtemény párbeszédén keresztül rajzolódik ki a modern és az avantgárd művészet magyarországi története. A koncepció arra az elképzelésre támaszkodik, mely szerint a huszadik századi művészet történetét nem igazán a realizmus és az absztrakció egymással ellentétes erői formálták, hanem inkább e két eltérő esztétikai törekvés dialektikája, sőt dialógusa. A kiállítás így nem csupán két hasonló következetes szempontok szerint összeállított gyűjtemény párhuzamos történetét állítja egymás mellé, hanem kifejezetten arra fókuszál, hogy a fenséges fogalmán keresztül párbeszédet kezdeményezzen a vegytiszta absztrakció és a hagyományos természetábrázolás között. A tárlat azt az élvezetes és tanulságos lehetőséget kínálja fel a nézőknek, hogy a festmények kompozíciós elveiről, végső soron pedig a matematika és a természet viszonyáról, az ábrázolás és az ábrázolhatatlan kérdéséről is gondolkodjon.   

A fenséges – noha a késő antikvitás óta része a művészetelméleti elképzeléseknek – a felvilágosodás idején a szépséggel szembeállított fogalomként vált igazán jelentőségteljessé. A festészeti ábrázolás problémájaként a huszadik század elejéig elsősorban a tájkép műfajában körvonalazódott. Edmund Burke rövid és frappáns meghatározása (1757) szerint a fenséges az, ami félelemmel vegyes elragadtatást vált ki az emberből. A fenséges látványa az angol filozófus szerint ráadásul olyan gyönyört kelt, amelynek meghatározó összetevője annak öröme is, hogy kellő – mondhatni esztétikai – távolságból tapasztalhatjuk meg a természet fenségességét, vagyis csak a lávafolyam, a hurrikán, vagy a viharos tenger látványát élvezzük, de pusztító hatását nem éljük át. Immanuel Kant ezt a fenséges-elképzelést helyezte új alapokra, és arra a következtetésre jutott, hogy a fenséges egyrészt az, ami az érzékeink által nem fogható fel, de egyúttal annak öröme is, hogy az ész mégis csak képes a határtalannal, a végtelennel és a felfoghatatlannal kapcsolatos eszmék forrásául szolgálni. A huszadik század elejétől kezdve éppen ez a bizonyos határtalan és felfoghatatlan „valami” kezdte el intenzíven foglalkoztatni a képzőművészeket Kazimir Malevics fekete négyzetétől Barnett Newman és Mark Rothko végtelenbe vesző színmezőin át a radikális festészet fenséges ürességéig. Az „ábrázolhatatlan ábrázolása” nemcsak a geometrikus absztrakció és az absztrakt expresszionizmus kulcsává vált, hanem ezáltal az egész avantgárd művészet hajtóerejévé is. 

A mi lokális, magyar festészeti történetünk ebben az értelemben ugyan nem nyúlik vissza Kantig és a Felvilágosodás koráig, de azért Kassáktól és Csontvárytól kezdődően az Európai Iskola és a magyar neoavantgárd remekművein keresztül elvezet egészen a kortárs művészet különféle elvont és figuratív tendenciáiig. A fenséges geometriája című kiállításon az Antal– Lusztig-gyűjtemény legszebb képeit ezúttal Vass László műgyűjteményének darabjai egészítik ki. Vass László az 1970-es években kezdte megalapozni gyűjteményét, Barcsay Jenővel kötött szoros barátsága terelte érdeklődését a geometrikus absztrakt, konkrét és konstruktív festészet iránt. Az Európa legjelentősebb magángyűjteményei között számon tartott kollekció nagy része a veszprémi Modern Képtárban látható.