A leholografált Danilo és Joseph
A holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel háromdimenziós kép hozható létre. A hagyományos fényképezés során a tárgy képét az objektív lencséi képezik le a filmre, amelynek fényérzékeny pontjai a tárgyról kiinduló fény intenzitásának megfelelően elsötétülnek. Mivel a sötétedés mértéke csak a fény amplitúdójától (erősségétől) függ, miközben teljesen független a fényhullám másik legfőbb jellemzőjétől, a fázistól, így minden információ, amelyet a fázis hordoz (s amely a hullám rezgésállapotára jellemző), elvész. A holográfia lényege éppen ennek a hiányosságnak a kiküszöbölése: a hologramon - egy kétdimenziós lemezen - a fényerősség mellett a hullám fázisát is sikerül rögzíteni, így lehetségessé válik a teljes optikai információ megragadása. (Erre utal az eljárás neve is, hiszen görögül a holosz 'teljesség'-et, a grapho 'írás'-t jelent.) Vagyis a hologram minden pontja tartalmaz minden optikai információt. Ha a fénykép olyan, mint a cseppben a tenger, akkor a hologram az a csepp, amely maga a tenger.
EMO VERKERK 2005-ben (Farkas András felévétele)
A hologramot természetesen egy közép-európai tudós, a magyar Gábor Dénes találta fel - az angliai Rugby kies városában, 1947-ben. Azóta a hologram a tudomány és a kultúra egyik legsikeresebben terjedő-mémjévé vált: a világegyetem legfrissebb holografikus elméletétől (lásd. Scientific American, 2005. november, The Illusion of Gravity) a holografikus sejtmemória hipotéziséig számos tudományos elméletet és műalkotást inspirált.
Legutóbb éppen a portréfestés terén. Túl a posztneoacid képzőművészeti hullámveréseken, amelyek könyörtelenül szétmartak minden arcképfestészeti hagyományt - elvégre a túlhabzó elektronikus képözön korában kit érdekelne egy kipusztulóban lévő festőalfaj, a portéista illékony lehelete az öröklét ablaküvegén -, egyszercsak megjelent egy vérbeli holográfus ecsettel és egyéb hagyományos eszközökkel a kezében, aki újraolvasta a világirodalom nagyjait, és a művészetközi interdiszciplinaritás jegyében egyszerűen fölkente, fölragasztotta, fölcsavarozta, fölszögelte a vászonra, fára, vájdlingra, tönkrement modellrepülőgép-légcsavarra az olvasott életmű lényegét. Nem, nem is a lényegét: a hologramját.
Jött egy kedves, megnyerő, fiatalos holland úr - befektetési bankárnak is elmenne, akárcsak Gauguin -, és olvasott egy nagyot Tinnyén - hol másutt -, mert szimpatikus volt neki egy alapítvány az uniós perifériáról. Szimpatikus volt neki, mert ez a Horváth Művészeti Alapítvány nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a közép-európaiság új képzőművészeti megfogalmazását, mielőtt beszippant mindannyiunkat a globális lefolyó örvénye. Ezért az alapítvány eltökélte, hogy művészeti rezidenciaprogramja keretében olyan európai alkotókat hív meg tinnyei alkotóházába hathónapos időtartamra, akik feltehetően képesek hozzájárulni e különlegesen érzékeny, vérzékeny, neuraszténiás és zseniális jelenség: a közép-európaiság újrateremtéséhez - minden európai szellem gazdagodására.
EMO VERKERK: Danilo Kis 2005
96,5x114 cm olaj, vászon
A holland holográfus (hagyományos nyelven: portréfestő), Emo Verkerk, az alkotóház első vendégeként Danilo Kis- és Joseph Roth-könyvek tinnyei habzsolása közben jóízűen, szellemesen, gunyorosan, ízesen és angyali rafinériával holografált egy sorozatot róluk. (A legjobb magyar Kis-monográfia szerzője, Radics Viktória az egyik kép láttán egyszerűen felkiáltott: ez minden Danilo-fénykép egyben! Nem is beszélve arról, hogy ez minden Danilo-mű is egyben, csak olvassák újra A holtak enciklopédiáját)
Idehaza sokan rajonganak a magyar-zsidó-montenegrói-szerb-francia európai, Danilo Kis könyveiért - az elvesztett apa utáni hasztalan hajsza talán Esterházy Pétert is megkergette édesapám-emlékműveihez -, miközben az ukrajnai Lvov közelében született német-osztrák-zsidó Joseph Roth életműve itthon lassan feledésbe látszik merülni (noha Berlinben például ismét reneszánszát éli). Verkerk kivételes művészi intuícióját önmagában bizonyítja, hogy egy magyar művészeti alapítvány meghívására magyar alkotóházban olvasgatva ráérzett arra, mennyire együvé tartoznak különbözőnek látszó sorsok, különösen akkor, ha születésük szerencséjénél/balszerencséjénél fogva mindenki másnál érzékenyebben élik át e régió történelmét. Danilo és Joseph egyaránt tudni látszik, hogy a közép-európai zsidóság sorsa ném tükör, hanem hologram: szenvedéstörténetük egyúttal a többség megváltásreményének gyötrelmesen szép regénye is.
A holland holografista persze nem moralizál. Sokkal jobban szereti hőseit annál. Nem is beszélve nézőiről. Verkerk könnyed, mint a vízpermet. Ami maga a tenger. Hologram szakértőként ezzel már tisztában vagyunk. Nézzük (az acb Galériában), ámuljunk és gondolkozzunk. Ha elég sokan tesszük, talán visszajő a sosemvolt aranykor.
EMO VERKERK: Portré: Danilo Kis 2004
72,5 x 60 x 13 cm olaj, fa
A Horváth Művészeti Alapítvány mellett nagyon sokat tett e híres holland portréfestő idecsábítása érdekében az acb Galéria, amelynek vezetője, Szoboszlay János doktor tavaly elsőként hívta meg - három másik holland alkotóval együtt - Emo Verkerket Magyarországra a hollandiai magyar kulturális év rendezvényeinek keretében. A HMA névadója, Horváth Béla kortárs műgyűjtő akkor ismerkedett meg közelebbről vele, s a művész ennek folyományaként heteken belül Tinnyén olvasgatta az Anatómiai leckét meg a Radetzky-indulót...