Az élet a tehetségben van, minden más a halálé lesz

Az anatómiai színházak

A. Kovács Ágnes

Körkörös építmény közepén asztal, körben padsorok. Néha zene is szól, a közönségnek frissítőket és ételt szolgálnak fel. Az előadás az asztalon zajlik, illetve az asztalon végzett tevékenységet kíséri. Amely tevékenység nem más, mint egy holttest felboncolása. És ami az előadások tanulsága: Ismerd meg magad! Por és árnyék vagyunk. Halálra születünk.

Az anatómiai színház fogalma nemrég Milorad Krstic Műcsarnok-beli kiállításán bukkant fel: a Das Anatomische Theater, mert ez volt a kiállítás címe, szubjektív vizuális enciklopédiaként boncolgatta a 20. század történelmét. Így rögtön fel is merült a kérdés: pontosan milyen fogalmat takar a Krstic által kiindulópontul választott anatómiai teátrum.

Screenshot 2022 06 28 at 15.03.46

Heister, Laurentius: Compendium anatomicum. Altdorf, 1717 Az egykori altdorfi egyetem bonctermét népszerűsítő röplap hátoldala © Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár


Egy nemrég megjelent tanulmány szerint „a test nyilvános szerepeltetésének és faggatásának három intézményesített formáját ismerjük a középkor óta. A kivégzések és a színházi előadások mellett csaknem azonos fontossággal bírt a harmadik nagy látványosság, az anatómia-színház.” (1)

A közhiedelemmel ellentétben az ókori eredetű, tudományos igényű boncolások nem szorultak teljesen illegalitásba a középkorban sem. Nemcsak több, gyanús halálesetet követő törvényszéki boncolás ismeretes, hanem II. Frigyes német-római császár 1240-es rendelkezése is, amely öt-é́vente egy boncolási demonstrációt ír elő a salernói egyetemen. (2) „Az első dokumentált és orvostörténetileg jelentős boncolást Mondino de’ Luzzi hajtotta végre 1315-ben, Bolognában. Ekkor még csak orvostanhallgatók és bennfentesek szemlélték az eseményt, a tizenhatodik század első felére azonban a nyilvános boncolás intézményesült előadássá alakult, és az 1530-as években Padovában és Bolognában már több száz ember töltötte meg az állandó anatómia-színházakat.” (3) Ekkoriban maga az anatómus még nem boncolt, átengedte ezt a feladatot egy alantasabb segédjének (prosector). Vesalius (1514–1564), akit a modern anatómia megteremtőjeként emlegetnek, híres anatómiai bemutatóival kezdődött az a korszak, amikor az anatómus közvetlen boncolási tapasztalatai alapján vonta le a tudományos következtetést.

Screenshot 2022 06 28 at 15.04.06

Andreas Vesalius: De humani corporis fabrica libri septem. Bázel, Oporinus, 1543, A modern anatómia megteremtőjének hétkötetes, korszakalkotó műve az emberi test működéséről, melynek – ma is nyomtatásban lévő – illusztrációit Tiziano egyik tanítványa, Jan Stephan van Calcar készítette. A címlapon maga Vesalius (is) látható, amint egy női holttest nyilvános boncolását végzi.


Az egyház a hullagyalázást és a tetemekkel való kereskedést tiltotta szigúran, a halálra ítéltek földi maradványainak boncolása felett szemet hunyt. A teológia és a gyarkolati tudományok lassú szétválásával, a 16-17. századtól lehetővé vált az emberi test megnyitása a látás számára, hogy szigorú rituális keretek között demonstrálódhatsson az ember mint mikrokozmosz és az univerzum mint makrokozmosz összefüggéséről szóló tanítás. Az emberi és isteni igazságszolgáltatás legvégső megnyilvánulásaként a társadalom számkivetettjei testük belsejének feltárása révén elnyerhették a tudomány által szentesített halhatatlanságot. A büntetés és a tudományos jelleg összefonódásából adódóan az anatómiai előadások gyakran nagyobb nyilvánosság előtt zajlottak: a medikusokon kívül más tudományágak képviselői is megjelentek, illetve helyi előkelőségek is szívesen látogattak el családjukkal egy-egy bemutatóra. A morbidnak tetsző szórakozás természetes kíváncsiságot is kielégített. A tetem felboncolása árán a nézők közvetlen élményhez, tapasztalathoz – a korábban csak könyvekből megszerezhető, gyakran bizonytalan és téves tudás helyett – egzakt ismeretekhez jutottak saját testük felépítésével kapcsolatban. Az egyre növekvő érdeklődés miatt – az 1530-as években Padovában és Bolognában már több száz ember előtt végeztek boncolásokat – a 16. században fogalmazódott meg az igény a nyilvános boncolásoknak helyet adó, reprezentatív helyiség – Theatrum Anatomicum – létrehozására az orvosi karral rendelkező egyetemi városokban. (Érdekesség, hogy a nagy egye- temek létrejötte előtt gyakran a templomokat használták erre a célra.) Az első és mindmáig álló anatómiai színházat 1594-ben építtette a padovai egyetem az amphiteátrumok mintájára. A körkörösen elhelyezkedő, emelt padsoros típus mellett voltak a barokk színházépületeit idéző bonctermek is, ezek mintájául a bolognai Archiginnasio (az ottani egyetem) 1637-ben megnyíló anatómiai színháza szolgált. (4) A leghíresebb és leglátogatottabb anatómiai teátrum azonban az 1597- ben megépült leideni volt. Egy ilyen intézmény tükrözte az adott város szellemi, kulturális színvonalát, fejlettségét, újítás iránti elkötelezettségét: London polgárai és arisztokratái például holland városok (Leiden és Amszterdam) boncolási színielőadásait látogatták, mivel saját városukban a Borbélyok és Sebészek Társasága az 1540-es években évente csak négy tetemet boncolt. Az anatómiai színházak akár kéthárom napos előadásain az orvosi pályára készülők mellett a városi intelligencia képviselői és a környék kíváncsi laikusai is részt vehettek. A legtöbb anatómiai teátrumban csak télen voltak előadások, mivel nyáron túl gyorsan romlottak a tetemek, de még így is minden boncolás alkalmával füstölőt helyeztek a padok mellé, hogy elnyomják a bűzt és fertőtlenítsék a levegőt. A terem közepén elhelyezkedő boncasztalon fekvő – általában féri, ritkább esetben női – holttest feltárását az orvos ismeretterjesztő előadása mellett aláfestő zene is kísérte. A belépődíj ellenében a nézők bepillantást nyerhettek a természet rejtett titkaiba: az anatómiai bemutatók mellett a bonctermet körülvevő helyiségekben – amelyek egyfajta Wunderkammerként szolgáltak – mindenféle preparátumok, múmiák, orvosi műszerek és természettudományos ritkaságok voltak közszemlére téve. Adtak nemcsak a tudománynak, hanem a misztikumnak is. (5) A 18. század közepén aztán lassan eltűntek az efféle látványosságok: az anatómia egyszerű tudománnyá szikkadt – az erkölcsi tanulságokat átengedte a halottakat is élő színészekkel játszató színháznak.

Screenshot 2022 06 28 at 15.04.16

Harrewijn, Jacobus van (1660 k. – 1740 k.): A leideni anatómiai teátrum. Papír, rézmetszet, 13,4×16,5 cm Az 1575-ben alapított leideni egyetem 1577–81-ig ideiglenesen a Faliede Bagijnhof (Beguinage) templomban működött, majd miután az épületet kinőtte, a templomban csak az egyetemi könyvtár és az anatómiai tanszék maradt. A tanszék vezetője, Pieter Paauw fontosnak tartotta, hogy a kialakuló anatómiai teátrumban rendszeres és nagy nézőközönség előtt zajlódó boncolásokat tartson. A több napon át tartó téli rendezvények hamarosan híresek lettek, a város főbb polgárai, az ország tudósai és számos külföldi nagyság vett részt a demonstrációkon. Már ekkor szorgalmasan elkezdték gyűjteni a természettudományi kollekció darabjait, amelyek nem sokkal később „Cabinet de Curiosité” néven váltak vonzó látványossággá. Ebben az időszakban az anatómiai kutatások területén Hollandia került vezető pozícióba Itáliával szemben.


Kialakulásának idején az anatómiai színház népszerűsége vetekedett a hagyományos színházéval: a reneszánsz anatómia-leckéje ugyanis olyan dráma, amelyben a test, az anatómus és a néző egyaránt szereplővé válik: a gondolat pedig, hogy mindannyian ilyen felboncolható „szerkezetek” vagyunk (akár én is fekhetnék ott), magában hordozza a katarzis lehetőségét.

Screenshot 2022 06 28 at 15.04.24
A bolognai Archiginnasio Anatómiai Színháza.


Pont a nagyon népszerű leideni anatómiai teátrumban voltak olvashatók a már idézett feliratok: Ismerd meg magad! Por és árnyék vagyunk. Halálra születünk. És a halott test tette lehetővé azt is, hogy az elmúlásban, pusztulásban az anatómus megmutathassa az Isten által teremtett ember kívülről láthatatlan részeinek nagyszerűségét.

Screenshot 2022 06 28 at 15.04.35
A padovai anatómiai teátrum makettje. Balsafa, 39×51,5×49 cm A nagy múltú padovai egyetemen, ahol már az 1250-es évektől tanítottak orvostudományt, az anatómia oktatása kiemelkedő szerepet játszott. Alessandro Benedetti (1450 k.–1512) professzor hozta létre azt az anatómiai teátrumot, amelyben Andreas Vesalius is boncolt és amelynek új szempontú átépítése 1594-ben valósult meg Dario Varotari építész irányításával. A koncentrikus körök és az ellipszis játékának együtteséből kialakuló építményt az emberi szem anatómiájának sémája inspirálta. A fény középpontjában álló, fekete drapériával letakart boncasztal körüli alsó szinten foglaltak helyet az egyetemi és városi notabilitások, a balusztrádokkal határolt emeletekről pedig állva tekinthetett le a medicusokból és más érdeklődőkből álló közönség az évenként egyszer a nagy nyilvánosság számára megrendezett demonstrációkon. A teátrális hatás, a látvány és a szigorú tudományosságot szolgáló didaktikus elrendezés a padovai teátrumot hosszú időre méltán tette a sorra épülő hasonló építmények követendő példájává. © Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár




Jegyzetek:
(1) Kiss Attila Atilla: Vérszemiotika – A test kora modern és posztmodern színházai, Jelenkor, XLVIII. (2005/6.), 623.
(2) Horányi Ildikó: A női test az anatómiai áb- rázolások tükrében. In: A modell – Női akt a 19. századi magyar művészetben [kiállítási katalógus]. Szerk. Imre Györgyi. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2004, 210.
(3) Lásd 1. jegyzet
(4) Lásd 2. jegyzet
(5) Horányi I.: i.m. 212.