Bogyó Virág: Virágbolt (2013)

A közgyűjteményekkel az szokott a baj lenni, hogy bár közös értékeinket teszik közkinccsé, általában csak pár ember dönt arról, mi kerüljön bele és mi maradjon ki. Ezért aztán a gyűjteményezési kör, különösen ha élő, kortárs művészekről van szó, nagy százalékban mindig elégedetlen marad, hiszen könnyű olyan szempontot találni, amelyből nézve a közgyűjtemény hiányosnak, elfogultnak tűnik.

Elgondolkoztunk azon, mi történne, ha egy gyűjteményt valóban sokan, közösen hoznának létre; ráadásul ha éppen azokat kérdeznénk, akiknek a preferenciái a legkevésbé láthatóak: magukat a kortárs művészeket. Így született meg a PASSZ.

A PASSZ egy virtuális közgyűjtemény, amelyet Magyarországon élő, vagy a magyar kortárs művészeti színtérrel aktív kapcsolatot ápoló művészek alakítanak. Pontosabban, egymásnak passzolják a lehetőséget a gyűjtemény gyarapítására. A sort a Kis Varsó kezdte – ez az egyetlen önkényes döntés, amelyet a lánc elindítása érdekében hoztunk. Azért pont ők, mert több olyan projektjük volt, amely más művészek alkotásaira hívta fel a figyelmet: elsőként a Hét műtárgya beszélgetéssorozatra utalnánk, de ilyen volt a 2003-as velencei biennálés szereplésüket megelőző programsorozat a Divatcsarnokban is.
A Kis Varsótól tehát azt kértük, hogy nevezzenek meg egy, a fenti kategóriákba illő művész által alkotott művet, amelyet a közgyűjteménybe ajánlanának. Az általuk megnevezett alkotás szerzőjétől ugyanezt kérjük majd – és így tovább.



Gyűjtők: Kis Varsó (Havas Bálint és Gálik András)

A gyűjtemény első darabja: Bogyó Virág: Virágbolt, köztéri projekt, 2013. április 11. - június 30.

HB: Az a virágbódé már önmagában, ha látom, varázslatos. Tulajdonképpen már akkor tetszett a projekt, amikor hallottam róla: valaki mesélte, hogy „a Virág virágbódét keres”...
GA: A Virág bódét keres.
HB: Tehát már a művészi szándék szintjén volt a dolognak egy olyan sajátossága, hogy egyszerre nagyon személyes és ugyanakkor nyitott rendszerű, majdnem felhívásszerű – szinte felkínálja a kapcsolódást, és mégis poétikusan öntörvényű, befolyásolhatatlan. A projekt...
GA: Műalkotás...
HB: Igen, a mű ténylegesen megvalósult folyamata pedig, tárgyi, performatív és kommunikációs megnyilvánulási rétegei, a maga finom rajzolatú, lépésről lépésre kialakított, érzékenyen távolságtartó, ellenállhatatlan humorú, éleslátóan hidegvérű döntésmechanizmusai tovább árnyalták, és tartalommal telítették a várakozásaimat.


Mate, 2011, fotó, 30 × 33,84 cm © Little Warsaw

Bogyó Virág a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design MA szakán végzett 2013-ban. Témavezető: Bodóczky Antal, konzulens: Erhardt Mikós, külső konzulens: Padre Risponsabile (magyarul felelősségteljes édesapa, a folytonosan változó létszámú és nevű PR csoport akkor aktuális mutációja)


Bogyó Virág (és Claire Bishop szelleme)

A Virágbolt
(A projekt honlapjáról, ahol részletes dokumentáció is található)
„Diplomaprojektem egy évek óta üresen álló, zöld virágárus bódé bérlése, belakása és működtetése, illetve a három hónapon át tartó folyamat dokumentációja. A Virágbolt workshopoknak, különböző akcióknak, eseményeknek ad teret, úgy mint bábszínház, mini galéria, orgon- és zenedoboz, infoshop és szabadbolt, stb.
A Virágbolt egyfajta zavar a nyilvános tér megszokott, és Magyarországon általában alacsony intenzitású, túlszabályozott működésében. Kizökkenti, eltéríti az elvárásokat, hiszen a mindig kiszámítható, hideg kereskedelmi viszonyokkal szemben itt semmi áruszerűt nem kap a „fogyasztó”. Ehelyett bekapcsolódhat az állandó párbeszédbe, cserefolyamatba, egy folyamatosan alakuló kontextusba, amelyre ugyanúgy hatással lehet, mint az őrá.
Egy kioszk egyszerre privát és nyilvános tér, amely szem előtt van, ugyanakkor a funkcionalitás transzparenciájában tulajdonképpen láthatatlan. Éppen a megfelelő médium tehát egy olyan projekt megvalósításához, amely maga is interakcióra, az egyéni és közösségi kreativitás fúziójára, egyfajta alternatív nyilvánosság megteremtésére tesz kísérletet.”

Q/A
A Virágboltot elnézve eszembe jut, amikor gyerekként úgy képzeltem, éjszakánként titokzatos, meseszerű dolgok történnek a közért melletti játékokkal zsúfolt trafikban; vagy amikor napokig tisztogattunk, csinosítgattunk egy nádasban kikötött csónakot a Balatonon azt tervezve, hogy majd kievezünk vele (amíg egy nap megjelent a tulaj, és hazazavart minket). Te megcsináltad, felnőtt játékként beüzemelted a Virágboltot – mennyiben teljesítette be a várakozásaidat ez a majd' három hónapos időszak?

Amit meséltél, arról az jutott eszembe, hogy valóban volt egy ilyen nosztalgikus, gyerekkort idéző hangulata magának az épületnek: többen is mondták, hogy olyan illat van a bódéban, mint a balatoni nyaralójukban, vagy a kerti kisházban volt (biztos a linóleum miatt). Én azt hiszem, maga a hely szelleme is hatott rám, és arra, hogy mi is történt, hiszen a programoknak, illetve magának a projektnek, elég kis százaléka volt előre eltervezve.
Olyan „titkos” bunker volt a városban, ahol lehet játszani, rosszalkodni.
Várakozásaim, illetve elvárásaim így nem is nagyon voltak, inkább kíváncsi voltam, hogy az egyes programok mennyire vonzzák majd be az embereket. Mi az, amivel figyelmet tudsz kelteni, mikor a legbátrabbak a járókelők (válasz: amikor egyedül ültem a bódéban, és a látvány leginkább hasonlított egy kioszktól megszokotthoz). A helyiek körében egyébként talán a hírbábszínház és a ruhacsere voltak a legsikeresebb programok.


Hírbábszínház

Mi volt az, amit mindenképpen meg akartál csinálni itt? És mi az, amit a folyamat, a nézői javaslatok hoztak magukkal?

A bábszínházazás például nagy álmom volt, de hogy mi legyen feldolgozva, azt a helyzet hozta magával. Akik betértek, mindig meséltek nekem valamit – a helyről, a környékről –, aztán idővel elkezdtem ezeket gyűjteni is. Majd a pletykákhoz Hajdú Zsolt Bocki készített akvarelleket, amiből kiállítás nyílt a bódéban. Végül pedig ezeket báboztuk el hírbábszínház címszó alatt.
Ezentúl voltak még régebb óta tervezett dolgok, mint a köztérfejés, a tetoválószalon vagy a békacomb sütés (amit pl. a szüleimmel találtunk ki)…
A pletykálda, a párválasztó esemény, a protest jukebox, a ruhacsere, hogy legyen kávé, limonádé, térkép, vagy hogy elkezdtem oroszórákat venni az egyik bácsitól – ezek mind menet közben jöttek.


Táncválasztó, párválasztó

A dokumentáción csupa mosolygós, a felkínált helyzetekbe örömmel beszálló embert látunk. Valóban ilyen magától értetődően természetes dolog Budapesten köztéri projektet csinálni: kizökkenteni, állóvizet kavarni?

Nekem tényleg nem volt sok problémám, kevés ellenséges reakció érkezett. Egyedül akkor hívták ránk a köztereseket, amikor valaki ráállt kocsival félméternyit a zebrára. Az könnyen dekódolható dolog volt… Egyszer pedig, amikor a bábokat csináltuk, egy járókelő a bemondó figurát Hitlernek nézte és felhergelte magát, undorodva ócsárolta az utánfutós „cigány-biciklinket” és elküldött – szerinte – bajnai-anyánkba.
A legjobb élményem pedig az egész éjszakás tévézés volt (műsorszerkesztő: Peternák Zsigmond), amikor is az év legrövidebb éjszakáján a járdán, szőnyegeken fekve tudtunk tévét nézni, aludni anélkül, hogy ez bárkit is zavart volna.

(Kérdező: Somogyi Hajnalka)


(ZS+) TV