Miért is csináltat valaki másolatot egy műremekről? Pusztán a birtoklás vágya hajtja? Az elérhetetlen (és/vagy megfizethetetlen) műkincs utáni vágy teremt pótlékot magának?

A Nefertiti-büsztről az ásatást finanszírozó James Simon azért készíttetett festett gipszmásolatot, mert a fantasztikus leletet nagylelkűen a köznek ajánlotta, mégis szerette volna élete legnagyobb felfedezését az íróasztalán látni. Rögtön II. Vilmosnak is ajándékozott egyet, bár az uralkodók általában nem szorultak dublőrökre, nekik általában mindenből az eredeti dukált. II. Rudolf Kunst und Wunderkammerének csodás ritkaságai között (a 17. század elején) mégis akadt ilyen másolat, igaz, az eredetivel együtt. Parmigianino Íjat faragó Ámora (1535) és az udvari festő, id. Joseph Heintz róla készült másolata inkább különleges látványosságnak számított, egymás mellett függtek a falon. Mit jelenthetett akkortájt egy majdnem kortárs mű másolata: pusztán a festői tudás fitogtatása a „technikai reprodukálhatóság kora” előtt? A bécsi Kunsthistorisches Museum az eredeti és a másolat problematikáját járja körül előszedve a raktárból a Gemäldegalerie híres festményeiről különböző indíttatásból és korban készült másolatokat. Igaz, a másolatok az eredetik mellett függenek elszórtan több teremben és kabinetben, de hogy az ismétlés ne fulladjon unalomba, játékra és rejtvényfejtésre invitálják a látogatókat. A képek alatt ugyanis nem tüntették fel, melyik-melyik. Mindenki tesztelheti szemét, memóriáját, érzékenységét (és verheti fejét a falba, hogy miért is nem ment műtárgybecsüsnek, ha a tippjei bejöttek), de némely esetben nem könnyű felismerni az eredetit. Ha az eredeti festmény Max Friedländer szellemes összevetésében „organizmus”, a másolat pedig egyfajta „gépezet”, akkor talán azt a lélegző elevenséget érzékeli a connaisseur, ami a korábban sosem létezett, semmiből teremtett műalkotást lengi körül. Misztikus dolog, mert két szemre hasonló tárgy között hatalmas szakadékot nyit. Felbecsülhetetlen értékű lesz az „eleven”, a kuriózum voltán túl senkit sem érdekel a „robot”. Szegény Joseph Heintz állítólag dühében belepusztult abba, hogy festménye nem érte el azt a művészi tökélyt, amit olasz kollégája teremtménye képviselt. Nem a kézügyességen múlik. A másolatok kapcsán felvetődő temérdek kérdésre részben választ is kapunk az ikerképeket tanulmányozva.


 

Miben különböznek az eltérő korokban készült másolatok, a mester saját tanítványáé és évszázadokkal későbbi csodálóé? Más lesz-e a végeredmény, ha tanulmánynak készül, ha pusztán kedvtelésből, technikai tudást fitogtatva festi vagy eleve dublőrszerepre szánja alkotója? Mi módon kerülték el (ha egyáltalán szándékukban állt), hogy ne süssék rájuk a hamisítvány bélyegét?