Eperjesi Ágnes: LABOR
A gyakorlat helyet követel magának az elméletben
"Amióta fotográfiával foglalkozom, a fotóban elsősorban nem az optikai leképezés érdekel, hanem a kép létrejötte, megjelenítése és rögzítése. Ezért készítek fotogramokat és általában kamera nélkül készült képeket."
Eperjesi Ágnes képzőművész kiállítása
LABOR - A gyakorlat helyet követel magának az elméletben
©Facebook
A kiállítás címe arra a vörös félhomályban derengő helyre utal, ahol az előhívó vegyszerben úszó fényérzékeny papíron lassan kirajzolódik a kép. A kiállítás tárgyai és installációi azonban a labor szó két másik, az angol nyelvben használatos jelentését is megidézik; a képkészítés folyamatára rávetül a munka és szülés jelentésrétege is. A közös eredet szálaival összekapcsolt képzetek között anyagszerűvé válik az emlékek előhívása, testet ölt a várakozás, megmutatkozik az elvont és a testi valóság kapcsolata.
©Facebook
"Az Óbudai Társaskörben 1996-ban rendezett kiállításomon is nagy szerepet játszott például a latencia, vagyis a nem látható, de előhívható kép. Azóta is foglalkoztat a fotografikus kép talányos természete. Most, húsz év után ugyanitt, a Labor című kiállításban megkísérlem összesűríteni azt a képet, ami a fotó médiumáról bennem él." /Eperjes Ágnes/
©Facebook
Kiállítás megtekinthető: 2015. október 16. - 2015. november 8.
Helyszín: Óbudai Társaskör Galéria
Megtekinthető hétfő kivételével naponta 15 és 19 óra között
Kapcsolódó tartalom:
Salamon Júlia: Fények nyomában, Az Új Budapest Galéria Több fény!