FÖLDALATTI EKLEKTIKA

Beszélgetés Monory Mész Andrással, a Meteo rendezőjével és Zsótér Lászlóval, a film látványtervezőjével

Balázs Kata, Szabó Eszter Ágnes

Egy igazi posztapokaliptikus hangulatú kultuszfilm, magyar cyberpunk-mozi a rendszerváltás körüli időszakból. A Meteo című film rendezőjét és látványtervezőjét kérdeztük a film sajátos hangulatának, vizuális világának létrejöttéről és a forgatás történetéről.

Zsótér László a Meteo forgatásán a Vásárcsarnokban Zsótér László jóvoltából és Monory Mész András, a Meteo rendezője Monory Mész András jóvoltából

 

Monory Mész András

Hogyan alakult ki a Meteo látványa?

Monory Mész András: Folyamatosan alakult, változott, épült a látványvilág. Bereményi Gézával írtuk a forgatókönyvet, és emlékszem, hogy a munka utolsó fázisában is jelentős mértékben változtattunk rajta, mert valahogy véletlenül elvetődtem a Kőbányai Sörgyár alagútrendszerébe, és rögtön egyértelművé vált számomra, hogy az lesz az ideális helyszín. Arra gondoltam, hogy ha ezt el tudnánk varázsolni, az az egész film miliőjét befolyásolná. Elvittem Gézát is, aki először ijesztőnek találta a helyszínt, de egyetértettünk abban, hogy nagyon erős eleme lehet a filmnek, és ennek megfelelően átírtuk a forgatókönyvet. Nem a történetet változtattuk meg, hanem úgy alakítottuk át, hogy ebbe a környezetbe beilleszthető legyen. Zsótér Lászlóval elkezdtük összegyűjteni az ötleteket, és kiderült, hogy a film utópisztikus világához ügyesen hozzáigazítható a sörgyárban „kialakított” alváros.

Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989, OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Hunnia Filmstúdió Fotó: Lugosi Lugo László 


Milyen más helyszínen zajlott még a forgatás és miért?

A Ganzban, ami az egyik fő helyszín volt, és a Vásárcsarnokban, amit csak másfél napra kaptunk meg, így azt egyetlen éjszaka alatt kellett berendezni és másnap mindent leforgatni. Az ottani jellegzetes öntöttvas traverzek, a térszerkezet játszott nagy szerepet a látványban. Ezeket kellett összeilleszteni azokkal a külső gyártelepi helyszínekkel, amiket Ózdon forgattunk. A szocialista ipari forradalom után funkciójukat vesztett nagyüzemek, a szürke, rozsdás zónák kaptak nagy szerepet a képi világban, amiket később megpróbáltak a legkülönbözőbb módon hasznosítani a várostervezők, és amik egész másképp néznek ki Berlinben vagy New Yorkban, mint Budapesten. Ez adta a film egységes vizuális képét, egyfajta folyamatos képi mintázatot, amitől talán csak a lóversenyen felvett jelenet üt el, ami önálló bizarr kis egység a filmen belül. Akkoriban egyébként elég jól ismertem Budapestet, beleértve a külső kerületeket is. Kamaszkoromban sokat csavarogtam ezeken a helyeken, egyik barátommal rendszeresen felkapaszkodtunk tehervonatokra és úgy utaztunk vidékre, majd valahogyan hazakecmeregtünk. Ezeknek az utazásoknak köszönhetően nagyon sok helyen jártunk, ezért volt elképzelésem arról, hogy az országnak melyik területén tudnánk rábukkanni megfelelő helyszínekre.

Milyen szempontjai voltak a szereplőválogatásnak?

Úgy éreztem, hogy autentikus személyeket kell kiválasztanom. Kiderült, hogy ha a baráti körömből válogatok, az korlátozna abban, hogy mekkora drámai amplitúdót tudok adni bizonyos jeleneteknek. Elhatároztam, hogy megkísérlem színészekkel, de megpróbálom őket annyira „megdolgozni”, hogy olyan figurákat hozzanak, akik ennek a filmnek a világában hitelesnek hatnak. Amikor a kosztümöket, jelmezeket terveztük, akkor is jó néhány órát eltöltöttünk egy hatalmas ruharaktárban, és aszerint igyekeztünk választani, hogy az adott figurához, a mozgásához mi illik a legjobban. Nagyon nagy a kockázat abban, ha az ember úgynevezett amatőr színészeket is használ profi színészek mellett, de ebben az esetben összeállt a kép.

A Vásárcsarnokban berendezett piac. Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989, OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Fotó: Lugosi Lugo László

Hol vannak a zene, alternatív kultúra és képzőművészet találkozási pontjai ebben a filmben?

Életkori sajátosság is, hogy fiatalon az ember jól ismeri a környezetét, az egész várost. A Meteo körüli időszakban valahogy kezünk a kor ütőerén volt, ismertük a szobrászokat, festőket, a zenekarokat, sőt többé-kevésbé a barátaink voltak. Akkoriban átlátható volt számomra ez az underground világ, ez a kicsit alternatív művészeti szcéna, és az is látszott, hogy mik azok az elemek, amelyek válaszolnak arra a koncepcióra, amelyet mi akartunk megvalósítani a Meteóval. Be lehetett hívni az akkori kortárs művészeti törekvések képviselőit vagy a produktumaikat, és zenészeket is. A filmzene szerzőinek megválasztása – Másik János és Szemző Tibor – is megjelenítette ezt a fajta furcsa kettősséget. Szemző a lebegő, meditatív-kontemplatív szemléletet, Másik a rockosabb, dinamikusabb hangzást képviseli. Megjelentek képzőművész-zenészek is, mint feLugossy László, a Bizottság, és a bizarr, ipari hulladékból készült hangszerek, amiket Lois Viktor készített, és így a szentendrei Vajda Lajos Stúdió körül kialakult művészcsoport, akik tevőlegesen is hozzátettek a film koncepciójához. Igaz, hogy a filmben csak egy villanásra jelennek meg egy koncertjelenetben, de az tökéletesen beleszervesül, beleillik abba a miliőbe, amit megpróbáltunk kialakítani.

Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989, OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Fotó: Lugosi Lugo László


A rendszerváltás vagy annak az előszele befolyásolta a film létrejöttét?

Én úgy emlékszem azokra az évekre a nyolcvanas évtized végén, hogy egy kellemes pocsolyában töltöttük azt az időszakot. Szerintem nem gondolhatta senki, hogy rövid időn belül drámai változások zajlanak majd le. Amikor írtam a forgatókönyvet, sok zenét hallgattam, és azokban a friss zenei gondolatokban, szövegekben is megfogalmazódott, hogy milyen jövőt vártunk akkor. Amikor ezt a filmet elindítottuk, még a rendszerváltáson onnan voltunk, amikor bemutattuk az 1990-es Filmszemlén, a közepén találtuk magunkat. Olyannyira, hogy emlékszem, nemzetközi sajtótájékoztatókat tartottunk arról, hogy milyen rendszer kellene a centralizált stúdiórendszer helyett, hogy kuratóriumokat kellene létrehozni. Hirtelen és nagyon gyorsan változtak a dolgok, amit egyébként nem használtunk ki kellőképpen, nem voltunk elég bölcsek ahhoz, hogy megtaláljuk a módját, hogyan lehetne megragadni a váratlan lehetőségeket vagy befolyásolni őket. Mai szemmel az az érdekes a Meteóban, hogy teljes mértékben analóg eszközökkel készült, tehát mindent meg kellett benne csinálni. Amerikában akkor már létezett olyan digitális filmtechnika, amivel lehetett digitális trükköket csinálni nagyon sok pénzért, de Kelet-Európában, néhány Bécsben kivitelezett trükkön kívül, ez nem volt elérhető. Az összes álombeli jelenetet, a bábjelenetet, a Holdat a film elején manuálisan kellett megoldani. Ez volt az utolsó pillanata a filmkészítésnek, ami még ilyen kondíciók között zajlott, azóta új technológiákkal készül minden. Ma már kuriózum és luxusnak számít, ha valaki filmre forgat.

A fémtisztára polírozott és lelakkozott Csajka. Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989, OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Fotó: Frankl Aliona

 

Zsótér László

Hogyan került a filmes világba?

Zsótér László: Lényegében civilként kerültem a filmes világba. Tervezőgrafikus vagyok, dizájnnal foglalkoztam, arculatokat terveztem előtte és utána is, illetve tanítottam. Dömölky Jánosnak köszönhetően kerültem a film közelébe, az ő Hajnali háztetők-adaptációjának a látványtervezőjeként 1987-ben. Ott a Meteótól szögesen eltérő képiséget, egy polgári miliőt kellett kialakítani. Ezt a filmet látta Monory Mész András, és így kerültem a filmje stábjába. Jó volt részt venni benne, mert szabadon dolgozhattam és nyitottak voltak az ötleteimre.

Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989. OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Fotó: Lugosi Lugo László © HUNGART 2018


A Meteo elnyerte a legjobb látvány díját 1990- ben a Filmszemlén. Mi inspirálta ezt a jellegzetes, disztópikus képi világot?

A filmben alkalmazkodni kell a rendező elképzeléséhez, és úgy reagálni arra a világra, hogy átélőjévé, szinte szereplőjévé váljunk: a nézőnek is csak így biztosíthatjuk ezt az érzést. Az én dolgom az volt, hogy megteremtsem azt a vizuális világot, amit a rendező elképzelt. Ennek nem egy konkrét időszakot vagy kort kellett tükröznie, hanem olyasmit, ami nincs, de elképzelhető, hogy lehetne. Az inspirációt az a szubjektív világ jelentette, amit a rendező a történeteivel leírt, elmesélt, részletezett. A beválogatott szereplők karakterei, a kiválasztott helyszínek is segítettek látni, milyen a kialakítandó világ. Számos improvizált megoldással kellett élnünk a forgatás alatt, mivel a tervező folyton figyeli a környezetét, hogy az általa kialakított világban jól működik-e egy-egy jelenet, és mikor szükséges változtatni rajta, ha nem érzik jól magukat benne a szereplők. Nem emlékszem olyan esetre, hogy a filmgyári díszletraktárból egy az egyben kiválasztottam volna egy tárgyat, mert minden konstruálva volt. Valójában semmiről sem lehetett tudni, hogy pontosan micsoda, de mégis érdekesek voltak a tárgyak, eszközök. Szerepel például egy jellegzetes autó, lényegében tárgyként is főszereplő, aminek a története jól tükrözi ezt a folyamatot. Ez egy Csajka, a szocialista elit részére fenntartott autó, ami önmagában is érdekessé tette, ugyanakkor hatalmas, fekete, krómozott járműként nem illett abba, amit kerestem. Ekkor jött az ötlet, hogy köszörüljük fémtisztára és lakkozzuk le. Így jött létre ez a különös, izgalmas tárgy, aminek az orrán elhelyeztünk két kis női aktszobrot is. Persze át kellett alakítani az operatőr igényei szerint is, például ki kellett vágni a tetejét, hogy minél több fény juthasson be.

Az autó orrán álló két kis női szobor honnan származik?

A Király (akkor még Majakovszkij) utcában találtam őket egy kis boltban. Párban voltak, két alumíniumöntvény, nem tükrözték egymást pontosan, de nagyon jól megfeleltek az autó kiegészítőinek: a szokásos autómárka-logók helyére tettük őket. Az egyik rákerült a filmzene lemezborítójára, amit szintén én terveztem. Az átalakított autó jól mutatja, hogyan dolgoztunk a látvánnyal: a rendezői vízióhoz alkalmazkodtunk, ugyanakkor a megalkotott szereplők viselkedését is meg kellett ismernünk, és olyan tárgyakat kreálnunk, amelyek a karakterek személyiségével összecsengenek: végiggondolni, milyen környezet, otthon illik hozzájuk, milyenek a használati tárgyaik? A Csajka, a nőszobrokkal a tetején jól illett Berlioz (Eperjes Károly) és Verő (Varga Zoltán) világába, a karakterükhöz. Ha egy-egy ilyen vizuális elem összeáll, az mindig nagy élmény a tervezőnek is. Az eszközöket, tárgyakat, amiket használtunk, mind-mind hasonlóképpen gyűjtöttük össze, illetve alakítottuk át: ilyen volt Eckermann (Kistamás László) kádja, amit meg kellett nyújtani, hogy beleférjen az operatőr is, az átvágott födémek, megnyitott terek is. Használtunk neonfeliratokat a Paradisóban, a filmbeli furcsa, földalatti klubban, de ezek is szokatlanok voltak: volt egy különös geometriája annak, hogy csak egyenes csöveket használtunk, lécekre felszerelve.

Berlioz és Verő a Paradiso-felirat alatt. Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989 Zsótér László jóvoltából


Hogyan alakították át a forgatási helyszínek adottságait a képi világ érdekében?

Egy korábbi világ lenyomatait őrző, varázslatos, eltűnő helyekre jutottam el ezzel a filmmel, átmenetiségük a Meteo hangulatával cseng össze. A forgatás idején, a nyolcvanas évek végén sorra szűntek meg a nagy katonai, hadi kommunikációs üzemek, rádiógyárak, telefongyárak. Megmaradt a rengeteg eszköz, tárgy: innen származnak a Vásárcsarnokban forgatott jelenetekhez használt hatalmas izzók, katonai reflektorok. A Kőbányai Sörgyár pincéjében, ahol forgattunk, árpakeltető volt, aminek köszönhetően összefüggő zöld gyep alakult ki ott a föld mélyén. Óvtuk, ápoltuk, nehogy letarolja a stáb, jól látszik a filmen is, mert ezt is felhasználtuk. Sejtelmes vizuális elem volt, olyan helyszíni adottság, amit beépíthettünk. A sörgyárban egyébként apróra vágott alufóliát használtam, ami beborítja az alagútban kialakított utat, mert lelketlennek éreztem magában. Amikor elsuhant ott a Csajka, így egy azonosíthatatlan eredetű fémes csillogás vette körül. Az átépítés előtti Nagycsarnokban is forgathattunk, megkaptuk az egész teret, így ott is rögzíteni lehetett azt a hangulatot, ami az átépítés után már teljesen megváltozott. A csarnokban forgatott részek között van egy jelenet, amiben fontos szerepet kap egy szemétkupac. Éppen az Iparművészeti Főiskolán tanítottam, amikor hívtak, hogy nem jó a szemét. Azonnal mentem a helyszínre, hogy összeállítsak egy megfelelően szortírozott kupacot, ennyire figyeltünk a részletekre. A csarnokban alakítottunk ki egy jellegzetes fény-árnyék effektust is, ami úgy jött létre, hogy a járófelületek fölött léceket helyeztünk el, a lécek fölé pedig erős világítást tettünk. Az erőteljes fény-árnyék hatásoknak ez a feszültséggel teli ritmusa olyan hangulatot árasztott, mintha egy őrült bazárban járnánk, egy félig illegális, multikulturális világban, amit a takarásból előbukkanó arcok, különös karakterek csak még tovább hangsúlyoztak. Összességében tudatosan igyekeztem eltüntetni minden nyomot, ami konkrét korszakhoz köthette volna a filmet, olyan hatást szerettem volna elérni, hogy amit látunk, el van úsztatva az időben: lehet, hogy mindez már megtörtént, de lehet, hogy majd csak valamikor a jövőben történik meg.

Screenshot 2022 01 31 at 20.08.52

Másik János-Szemző Tibor: Meteo, filmzene. A lemezborítót, rajta az átalakított Csajka elejére illesztett aktszoborral, Zsótér László tervezte Zsótér László jóvoltából

NÉVMUTATÓ 
Lois Viktor: Munkácsy-díjas szobrász, festőművész. 1974 óta foglalkozik autodidakta módon képzőművészettel, elsősorban talált tárgyakból készült hangszerszobrairól ismert. 1993-ban szerepelt a Velencei Biennálén. Amerikában él. Másik János: Zeneszerző és zenész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett, majd 1972-től 1976-ig az Interbrass zenei vezetője volt. A Kőszegi Group, a Dimenzió, az Európa Kiadó, a Trabant és a Balaton zenekar tagja volt, valamint Cseh Tamással zenélt együtt. 1981 óta számos filmhez is szerzett zenét. Szemző Tibor: Zeneszerző, előadó és médiaművész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett. A 180-as Csoport egyik alapítója. Munkásságát a médiumok sokrétű alkalmazása jellemzi: zeneszerzői tevékenységéhez gyakorta kapcsolódnak beszélt szövegek, filmek, valamint installációs elemek.

Screenshot 2022 01 31 at 20.10.35

A földalatti árpakeltető a sörgyári forgatási helyszínen, Zsótér László jóvoltából

Screenshot 2022 01 31 at 20.10.42

Eckermann (Felhőcske) a Vásárcsarnokban kialakított piacon. Standfotó a Meteo című film forgatásáról, 1989. OSZK Fényképtár, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény, Fotó: Lugosi Lugo László © HUNGART 2018