Have Fanzine!
Március 5-én bemutatkozik a Direkt Fanzine 8. száma a kArton Galériában. Az április 30-ig tartó kiállításban megjelenik a műfaji áttekintést nyújtó HAVE FANZINE! című cikkünk is.
„Minimális felszereltség, maximális lelkesedés – ennyi elég” Klein László: A magyarországi „gerillasajtó”, 1986–2006
FANZINE (fan-zine) fn.:
1. Kukába utasított kultregények menedékhelye.
2. A máskéntgondolkodók kockázatos körülmények közt sokszorosított szócsöve.
3. A hazai punkkorszak sajátos szókimondó-arcpirító lenyomata.
4. Kis példányszámú nyomtatott szellemi termék.
5. Műtárgy.
A kezdetek
A nemzetközi fanzine kifejezés magyar szövegkörnyezetben is a különböző szubkulturális közösségek körében készült, kis példányszámú, amatőr vagy privát kiadványok jelölője. A vegyülékszóban az angol fanatic (’rajongó’) és magazine (’folyóirat’) szavak hangalakjai és jelentései társulnak utalva arra, hogy a fanzine mint publikációs forma a speciális érdeklődésű emberek közti cenzúrázatlan információáramlás elősegítésére hivatott. Ezt a kiadványtípust a függetlenségen túl egyéb műfaji kritérium nem köti. Készítője sosem kényszerül semmilyen külső esztétikai, szellemi vagy időbeli keret közé, munkatempóját és közlendőjét csakis önnön törvényei szabályozzák. Nem uralkodik rajta mások ízlése, elvárása, akarata, zsarnoksága. Fanzine-t bárki csinálhat. Jellemzően ingyenes vagy olcsó, készítői főként postai úton vagy személyesen terjesztik egyre bővülő kapcsolati rendszerükön belül.
Egy Isten Malaca fanzine hátsó borítója (1990) Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis
A fanzine egyetemes története a harmincas- negyvenes években kezdődött a tengerentúlon, amikor a kánonon – többségében még ma is – kívül rekedt, ponyvaként számon tartott tudományos-fantasztikus irodalom és az arról folyó eszmecsere médiumaként tűnt fel egy elődje. Idővel, a horrorfilm-fanoktól kezdve a különböző zenei stílusok kedvelőin keresztül a sportrajongókig, más szubkultúrák is megteremtették a saját ügyeiket szolgáló kiadványaikat. Később, a tengeren innen, a Szovjetunió uralta országokban, a kommunista elnyomó rendszer kétségbeejtő szabadságállapotai közt is készültek ilyen, a nem hivatalos sci-fi publikációkhoz a kiadási körülmények tekintetében közel álló anyagok. A Nyikoláj Glazkov orosz költő nyomán szamizdatnak (’saját kiadás’) nevezett gerillairatok a rezsim cenzúráját megkerülve terjesztették a másképp gondolkodók szellemi produktumait – főként értelmiségi körökben és vallási közösségekben. A műfaj a korszakban kialakult ellenkultúra részeként, a második nyilvánosság egyik lehetséges fórumaként működött. A rendőrség és a titkosszolgálat fokozott ellenőrzése miatt a könyveket, brosúrákat, periodikákat csak alacsony példányszámban sokszorosították: ellenzéki anyukák másolták kézzel, bevállalós titkárnők indigózták szorgosan, esetenként fusizásra hajlamos nyomdászok szedték ki titokban. Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas években készült a legtöbb rendszerellenes magánkiadvány. A politikai szamizdatok korabeli sokasodásához a könnyen elérhető, gyors reprográfiai eljárások megjelenése mellett az induló magyar punkmozgalmat kísérő, más természetű fanzine-hullám is hozzájárult. Az ország különböző pontjaiból, a recsegősre másolt kazetták mintájára terjedtek a szókimondó dalokkal összhangban írt őszinte helyi különvélemények. Ezeket a barkácsesztétika jegyében készült punk fanzine-okat az öntörvényű tipográfiai tervezés, a fekete-fehér képi világ és a különböző stílusértékű szövegeket válogatatlanul közvetítő xerox festékpor jellemezték. Az olyan kiadványokat, mint a debreceni Mély Vágás (1987), a budapesti Isten Malaca (ti. Porcus Dei, 1990), a Dall-ass (1992–1993) vagy a pécsi SZ.A.R.T. (1995–1997) különböző rovatok szerint tagolták az egyszemélyes szerkesztőségek. Oldalaikon koncertbeszámolókat, kultuszfilmajánlókat, híreket, dalszövegfordításokat, személyes élményeket, klasszikus és „bőrdzsekis anarcholírát” (Virág Zoltán), képregényeket és a terjedő kapcsolati hálót tovább építő fanzinerecenziókat osztottak meg a szubkultúra többi tagjával. A terjesztést a lapgazdák személyesen menedzselték. A fanzineokhoz levelezés útján lehetett hozzáférni, de elosztópontként működhettek különböző klubok, stíluskellék-boltok és ellenzéki antikváriumok is.
Az új műfaj
A rendszerváltás utáni évtizedektől kezdve egy újabb, más motivációjú fanzinekiadói tevékenység indult be külföldi előzmények után a magyar művészeti közegben. Bár a képzőművészeti kísérletek már a szamizdatok és a korai punksajtó egy részét is jellemezték, és a fanzine forma alapvetően közel áll a konceptuális kapcsolatművészethez is, a kortárs művészfüzetek zöme napjainkban már nem ugyanazzal a motivációval és nem ugyanazzal az őszinte-fegyelmezetlen kiadványszerkesztői attitűddel jön létre, mint elődei. Továbbra is fontos az anyagi, szellemi függetlenség, valamint a kiadó személyes véleményének és ízlésének közzététele, azonban a legtöbb esetben elmarad az ellenzéki felhang és a zine elhagyja a magazinjelleget. A példányok képzőművészek közreműködésével és professzionális nyomdagépekkel készülnek. Kézzel számozott kis sorozatokban jelennek meg gyakran a lapgazdák saját kiadóinak gondozásában. Legtöbbjük műtárgy státuszra érdemes, kiállításokon szerepel és egy idő után már nem hozzáférhető, mert másolata nem egyenértékű az eredetivel. Számos könyvtár és kortárs művészeti intézmény – felismerve egyes fanzine-ok történeti jelentőségét – gyűjteményi állományát folyamatosan szaporítja az arra érdemes példányokkal. Készítői azokon a nemzetközi fanzine-börzéken, amelyek alkalmával hagyományosan az érdeklődők körében értékesítik és egymás közt csereberélik portékáikat, bizony még kesztyűt is adnak egy-egy példány lapozgatásához.
Fanzine-jaink
Vécsei Júlia 1999-ben hozta létre a Klorofillt, ami 2006 óta működik egyszemélyes független kiadóként saját budapesti műtermében. Mielőtt belefogott volna a képzőművész társai felkérésén alapuló Rajzlap fanzine menedzselésébe, Kupcsik Adriánnal 1999-ben elkészítette a Trafó-beli Alibi Fashion kiállítás rendhagyó, divatlapként összeálló katalógusát, a WW-t. Emellett Házi Feladat – avagy hogyan készítsünk műtárgyat? (HF) néven egy, a barkácsmagazinok modorában szerkesztett műtárgykészítési útmutatót is kiadott az ICA-D közreműködésével. Utóbbit maguk a látogatók rakhatták, fűzhették össze a dunaújvárosi kiállítótérben. Mégis, a Rajzlap elsősorban a Stúdió Galériában megrendezett 2006-os Jegyzet és vázlat kiállítás folytatásaként jött létre. Itt a Moleskine füzetek hazai forgalmazójával közösen ötven művészt kértek fel arra, hogy az általuk választott füzetkékbe hozzanak létre új műveket. Vécsei ezt követően, még 2006-ban bízta meg Fodor Jánost, hogy egy új, szabadon elgondolt, legfeljebb harminchat oldalas füzetformára szabott, fekete-fehér, sokszorosítható munkával töltse meg a rajz műfaj összetettségének bemutatására hivatott Rajzlap első számát. Fodor óta tizenöt másik közép-kelet-európai képzőművész (Szörényi Beatrix, Mécs Miklós, Fischer Judit, Horváth Tibor, Josef Bolf, Eva Kot’átková, Société Réaliste [Gróf Ferenc – Jean-Baptiste Naudy], Sugár János, Jan Serych, Szabó Dezső, Vándor Csaba és kisfia, Vándor Barnabás, Gerhes Gábor, Svätopluk Mikyta, Szinyova Gergő) is elgondolkodhatott ezen a feladaton.
Az ötletgazda az elkészült brosúrák megjelenésére szervezett tizenöt lapbemutatót az érdeklődői kör tágítása jegyében eddig rendszerint mindig valamilyen más eseménnyel párosította: kiállítással, jegyzettalálkozóval, partival vagy épp főzéssel. A Rajzlap néhány száma azóta Magyarország és a világ különböző kiállítótereit is megjárta. A kapcsolatépítés és az inspirációgyűjtés jegyében a Klorofill idén júniusban szervezte meg a 4. Jegyzet és vázlat találkozót. Itt a nemzetközi zine show-khoz hasonlóan találkoztak fanzine-készítők és -fanok, a látogatók pedig megtekinthettek számos zine-t.
Fábián Áron kiadványai: a Zug magazin néhány száma és számos Innen zine. Legfelül: Zug magazin, Space #3, Innen, 2012 © Artmagazin © Fotó: Szmolka Zoltán
Szintén 2006-ban indult az Innen független kiadó Fábián Áron (grafikus) projektjeként. Az Innen első fanzine-ja haveri alapon annak a Füredi Tamásnak a fotóiból állt össze, akitől a kiadó a nevet kapta. Pontosabban vette, egy sörért. Az igényesen kivitelezett Innen-kiadványokon nem látszik, de valahol az anarchista punkkorszakban gyökereznek. Fábián iskolás korában, a kilencvenes években sokat járt az örök ellenzéki, budapesti Gondolkodó Antikváriumba, ahol számos klasszikus privát megjelentetésű lapot olvasgatott. A saját kiadói tevékenységét végül a fent említett fanzine-formában folytatta és gyakorolja ma is. Kétrét hajtott, A4-es méretű, fekete-fehér zine-jeit maga szerkeszti, a tartalmak összeállításakor pedig az általa kedvelt képzőművészeket felkéri egy kiadvánnyi együttműködésre vagy épp munkáikból maga szelektál. Innenzine formában jelent már meg válogatás többek között Omarától, Roskó Gábortól, a KisVarsótól vagy Ed Templetontól, egy Perneczky Géza-tanulmány és több baráti kollaboráción alapuló képanyag is. A nyomdában készült, sorszámozott kiadványok – a Rajzlaphoz hasonlóan – olyan műtárgyként működnek, amelyek fanzine show-kon, kiállításokon és a kiadó internetes felületén teszik bárki számára olcsón elérhetővé magyar és külföldi kortárs művészek egyedülálló produktumait. De az Innen nemcsak fanzine-okat publikál. A brand alatt jelenik meg félévente – a limitált példányszámú képeslapok és pólók mellett – a Zug magazin is. Az ezer példányban sokszorosított, színes lap minden száma külön témára épül, melyhez Fábián maga keres tartalmat: képet szerkeszt, szöveget írat, tördel. Az Innen napjainkban kiterjedt nemzetközi kapcsolati hálóval és hírnévvel bír. Több közös munkát készített a zürichi Nieves kiadóval, valamint New Yorktól Tokióig számos fanzine-börzén és egyéb bemutatón is kiállított már.
Zug Magazin, Obsession #2, Innen, 2011 © Artmagazin © Fotó: Szmolka Zoltán
Az elmúlt években a Klorofill és az Innen kiadványai mellett jó néhány különböző stílusú művészeti fanzine jelent meg a magyar képzőművészeti közegben. A Plágium2000 csoport tagjai a hetvenes- nyolcvanas évek magánkiadóit idéző modorban alkotnak, multiplika-vásárokat szerveznek, jelöletlen szövegátvételeikkel a korszellemnek megfelelő, a szerzőség fogalmán túllépő fénymásolt tartalmakat hoznak létre. Ugyanez az öntörvényűség és lazaság jellemzi a nemzetközi közegben is érvényesülő KARATE független kiadó, Bálint Bence, Murányi Mózes Márton őszinte kiadványait. Az eddig négy tematikus számmal megmutatkozó Reflex magazine pedig több utcai és képzőművésszel együttműködésben Szigeti Árpád konceptje alapján szerveződik. A Direkt Fanzine „szerkesztősége” különböző témákat gondol újra precíz kivitelezésű munkáiban: a ZsiráfAblak különszámban a gyermekkori klasszikus nyomán több alkotó rajzaiból állt össze egy új ábécé, a gondozásukban legutóbb megjelent Bestiárium Hungaricummal pedig legendás magyar szörnyek sajátos portréi kerültek nyilvánosságra színes képeslapgyűjtemény formában.
Oláh Mara. Selected works from 1993 to 2010, Innen, 2011 © Artmagazin © Fotó: Szmolka Zoltán
Napjainkban Magyarországon nem csak művészeti zine-ok látnak napvilágot. Az épített környezettel, a városlakókat érintő urbanista témákkal foglalkozik a különleges formátumú, egylapos StructZine. Ez a háromhetente megjelenő építészetelméleti kiadvány motivációját tekintve eltér az előbb említett képzőművészeti lapoktól, ugyanakkor mégsem áll messze tőlük az aktuális tanulmányt rendre kísérő grafika révén.
Sajátos budapesti fanzine-jelenség a fénymásoló-korszakot idéző klasszikusan rovatokra tagolt Bohóc újság is. A rendhagyó vicclapot mint szellemi terméket saját készítője, vagy esetenként annak megbízottja értékesíti a megélhetés reményében különböző fővárosi kávéházakban és romkocsmákban.
Aaron Fabian, festette: Sarah Ehrenwerth, Genf, Svájc
Végezetül
A magánkiadványok sokasodása egy olyan korban, amikor minimális technikai ismeretek ellenében mindenkinek lehetőséget biztosít a világháló a saját vélemény és ízlés kinyilvánítására, azt bizonyítja, hogy az információközlés nyomtatott eszközei sármjuknak köszönhetően még mindig korszerűek. Egy különleges, sokat élt punkfüzet vagy egy sorszámozott, szép kis tárgy kézben tartását, illatát és jelenlétét nem pótolhatja egy a kibertérben látható-olvasható reprodukció. A független kiadványok sokat emlegetett szellemi szabadsága az ingyenes blogfelületekre is jellemző, ugyanakkor az internetes médiumok természetüknél fogva képtelenek az üzenethez a tapintás és a szaglás érzéki élményeit társítani. Mi több, amennyiben a blogszerző programozói bravúrokra képtelen, úgy a szövege elrendezésekor csak a szerkesztői felületen megadott sémák közül választhat. Természetesen ezeket a weben kerengő tartalmakat is ki lehet nyomtatni, a printelt verziók azonban aligha tekinthetők illatos-színes könyvtárgyaknak. Végezetül míg egy blogot a szerzőn kívül más nem birtokolhat, addig egy fanzine-t bárki megkaphat.
A magánkiadványok sokasodása egy olyan korban, amikor minimális technikai ismeretek ellenében mindenkinek lehetőséget biztosít a világháló a saját vélemény és ízlés kinyilvánítására, azt bizonyítja, hogy az információközlés nyomtatott eszközei sármjuknak köszönhetően még mindig korszerűek. Egy különleges, sokat élt punkfüzet vagy egy sorszámozott, szép kis tárgy kézben tartását, illatát és jelenlétét nem pótolhatja egy a kibertérben látható-olvasható reprodukció. A független kiadványok sokat emlegetett szellemi szabadsága az ingyenes blogfelületekre is jellemző, ugyanakkor az internetes médiumok természetüknél fogva képtelenek az üzenethez a tapintás és a szaglás érzéki élményeit társítani. Mi több, amennyiben a blogszerző programozói bravúrokra képtelen, úgy a szövege elrendezésekor csak a szerkesztői felületen megadott sémák közül választhat. Természetesen ezeket a weben kerengő tartalmakat is ki lehet nyomtatni, a printelt verziók azonban aligha tekinthetők illatos-színes könyvtárgyaknak. Végezetül míg egy blogot a szerzőn kívül más nem birtokolhat, addig egy fanzine-t bárki megkaphat.