HETI POP – Artemisia Gentileschi-festmény aukción, ellopott Banksy-graffiti és a MOME hallgatói Stockholmban

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

A kaliforniai képzőművész, James Turrell úgy döntött, hogy egy időre bezárja a MoMA PS1-ben látogatható, meeting című installációját az érdeklődők előtt. A helyspecifikus installáció lényege, hogy a látogatók az épületek által érintetlen kék ég egy darabján pihentethetik a szemüket – és éppen ez az élmény az, amelyet egy luxus lakóház építkezésének állványa megzavar. A mű mindaddig zárva tart, amíg az építkezés be nem fejeződik – szerencsére azonban az állványzat lebontása után elkészült ház már nem fog belelógni Turrell művének keretébe. Nem ez az első alkalom, amikor hasonló okból egy ideig látogathatatlanná válik Turrell munkája. 2012-ben a dallasi Sculpture Centerben megépített installáció képét egy közeli épület üveg homlokzatáról érkező visszacsillanás zavarta meg – itt végül az installáció épületen belüli átköltöztetése oldotta meg a helyzetet.

james turrell closes MoMA PS1 installation because of intrusive construction scaffolding designboom
Forrás: designboom.com

Szakértők új, korábban ismeretlen Artemisia Gentileschi-festményt fedeztek fel – a kép pedig máris bekerült a Sotheby’s New York aukciójára, ahol a becslések szerint tízszer nagyobb összeget várnak érte, mint öt éve, az új attribúciót megelőzően. Az 1593–1654 között élt barokk festő drámai megvilágítású Saint Sebastian Tended by Irene című munkája megkérdőjelezhetetlenül magán viseli Gentileschi festői stílusának jegyeit: a női alakra fókuszáló kompozíciót és a caravaggói megvilágítást. A festményt korábban csupán egy Caravaggo követő munkájaként tartották számon.

Artemisia Gentileschi, Saint Sebastian Tended by Irene . Estimate $400,000–600,000. Courtesy of Sotheby's New York.
Artemisia Gentileschi: Saint Sebastian Tended by Irene   Forrás: news.artnet.com

Ellopták a világhírű graffitiművész, Banksy egyik alkotását, amivel a párizsi Bataclan koncertteremben elkövetett terrortámadás áldozatainak állított emléket. 2015 novemberében a koncertterembe betört fegyveres terroristák 90 embert öltek meg. A teremben éppen egy rockkoncert zajlott, amikor a támadás történt. A Bataclan egyik oldalsó vészkijáratára festett muráliát kivágták és eltávolították az ajtóról.

Forrás: instagram.com

Február 5. és 9. között a Stockholm Furniture and Light Szakkiállításon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatói is megmutatkoznak. A bútorok a Greenhouse pavilonban lesznek majd láthatók a MOME 70m2-es saját standján. A diákok stockholmi szakkiállításon való megjelenése mind szakmai elismerést, mind nemzetközi megjelenést biztosít a svéd fővárosban.

Fotó: a MOME jóvoltából

Források: designboom.com, news.artnet.com, bbc.com

full_006076.png
HETI POP – Múzeumi szakszervezetek, utazó Napraforgók és Mészáros Márta filmje New Yorkban

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006082.png
HETI POP – Új rekord az Instagramon, rembrandti titok, Rubens aukción és friss diplomafilm a Berlinalén

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006086.png
HETI POP – Budapesten talált dombormű, párizsi buborék, Banksy-murália Port Talbotban és a Ludwig jelölése