Romantikus már maga a motívum is: a lassan alkonyba süllyedő puszta magányában háromlovas szekér vágtat a semmiből sehova vezető úton. Az első változaton a felvert por a tanya házai előtt függönyként húzódó füsttel keveredve száll, kering a vászon kétharmadát kitevő égbolt fénnyel telített távlatai előtt. A horizont alá bukó nap fénye nem baljós, csak távoli. Az atmoszferikus hatások festői megjelenítése azonban ugyanúgy nélkülözi a naturalista ábrázolás objektív ridegségét, mint a senyvedő fák, az inkább csak felsejlő, de részleteiben meg nem ismerhető tanya képe. A második változat ugyanezt a motívumot mintegy kihegyezi: eltűnik a környező valóságra való minden utalás, a szekér - akárcsak Turner gőzmozdonya - a vágtatás, a rohanó idő, az élet irdatlan körforgásának romantikus szimbólumává válik. Mint Perneczky írja, ez maga a „heroikusan átértelmezett kozmosz", mely éppen ebben a tartalmi távlatosságban különbözik Claude Monet 1872-ben festett, emblematikus képétől, az Impression, soleil levant-tól. 

 

A szín- és ecsetkezelésben meglepő hasonlatosságokat találhatunk. A széles ecsetvonások, az erős színek, a zöldes és vörhenyes árnyalatok váltakozása mindkét képen megragadható. Monet, aki ugyancsak Turner műveinek ismeretében festhette képét, átértelmezi a turneri motívumot: a felkelő nap nem kozmikus szimbólum többé, hanem ennek a számunkra adott világnak egyik eleme, hozzá való viszonyulásunk egyszerű, természetes. Monet művét kiállították az impresszionisták első, 1874 tavaszán rendezett kiállításán, Nadar fotóműtermében és bár nincs rá bizonyítékunk, hogy Munkácsy megnézte a kiállítást, ennek az ellenkezőjét sem állíthatjuk. Az impresszionizmustól való idegenkedésre élete második felében találunk utalásokat, akkor, amikor feltehetően ő maga is egyik célpontja lehetett különböző modernista indíttatású támadásoknak. Az 1870-es években Munkácsy festészetében megérezhető az útkeresés izgalma, amit egyébként mi sem bizonyít jobban, mint a Poros út egyik, másik, vagy mindkét változata. Bár festői céljai távol álltak az impresszionistákétól, termékeny inspirációkat elfogadhatott tőlük. Munkácsy rendkívüli festői fogékonyságára is több bizonyítékot találhatunk. A Poros út mindkét változatának 1874-es megfestése sem lett volna nagyobb ugrás, mint az előzmények nélküli, szinte a kirobbanás erejével megfestett Siralomház.

 

 

A számlakönyvek tanúsága szerint Charles Sedelmeyer 1881-ben vásárolta meg a Poros út l.-et Munkácsytól. 1914-ben még bizonyosan az ő tulajdonában volt a kép, majd 1921-ben bukkant fel először Magyarországon, az Ernst Múzeum egyik aukcióján. Feltételezhetően itt ragadta meg a képzőművészeti gyűjteményét állandóan gazdagító Vida Jenő figyelmét, akinek tulajdonában többek között id. Markó Károly, Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, Mészöly Géza, Paál László művei voltak, valamint hét Munkácsy-kép, és nem akármilyenek: Poros út I., 1874; Két család, 1877; A baba látogatói, 1879; A tömeg. Tanulmány a Krisztus Pilátus előtthöz, 1880; Mozart halála. Vázlat, 1886; Elbeszélés, 1888; Rokokó társaság. Vázlat. Noha Vida Jenő 1927-től felsőházi tag volt, 1944-ben Auschwitzba hurcolták, ahol 1945-ben meghalt. A megszállók szemet vetettek a villájára is, a Bércz utcai házban a fegyveres SS parancsnoksága rendezkedett be. Budapest kiürítése idején a hatalmas villát kifosztották, a berendezés kiemelkedő értékeit, a bútorokat, ezüstöt, porcelánt és a műalkotásokat munkaszolgálatosokkal becsomagoltatták, és Németországba szállították. Kivéve azt a négy Munkácsy-képet, köztük a Poros útat, amelyeket Vida kölcsönadott a Szépművészeti Múzeumban rendezett jubileumi kiállításra.

 

A Munkácsy születésének századik évfordulója alkalmából rendezett tárlat 1944. február 20-a körül nyílt meg (a katalógus nem közli a nyitás időpontját). Szervezésében fontos szerepet játszott Oltványi-Artinger Imre is, aki a Hitelbank munkatársaként szoros kapcsolatban állt Perényi Istvánnal és Vida Jenővel, és ez minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy Vida kölcsönadta négy legszebb Munkácsy-képét a tárlatra. A mindössze 51 művet bemutató kiállításon a Poros országút (katalógus: 26), a Két család (katalógus: 31), a Látogatás az újszülöttnél (katalógus: 35) és a Krisztus Pilátus előtt képrészlete (katalógus: 48) érkezett a Bércz utcai villából. A kiállítás március 18-án zárt, és néhány nap múlva akarták hazaszállítani a kölcsönzött képeket. A március 19-i német megszállás miatt Vida Jenő képei a Szépművészeti Múzeumban maradtak, majd a múzeum anyagával együtt beládázták és az ostrom elől Nyugatra menekítették őket. A képekről az ún. linzi szállítmány ládáinak jegyzékében esik szó, a Poros országút a 9. számú láda 8. tétele volt. A jegyzékben gondosan feltüntették, hogy a tárgy Vida Jenő tulajdona.

 

 

A külföldre menekült örökösök már 1945-ben megkísérelték kinyomozni értékeik hollétét, de hiába. A Szépművészeti Múzeum anyagával visszakerült Munkácsy-képeket a múzeum 1950-ben mint a Pénzintézeti Központ által átadott anyagot vette nyilvántartásba. A Poros út I. 10 037. leltári számon szerepelt, majd 1957-ben, 50.65-ös számmal átkerült a Magyar Nemzeti Galéria állományába, ahol a legértékesebb képek között tartották számon a Poros út két változatát. Alig volt olyan reprezentatív, a magyar festészet történetét bemutató tárlat, ahol egyik vagy másik változat ne szerepelt volna. Számos katalógus és a magyar művészet remekműveit áttekintő kiadvány őrzi az alkonyi ég alatt vágtató szekér lendületes képét. 2002 késő őszén a Vida örökösök visszakapták a majd ötven éve kiállításra kölcsönzött képeiket. A baba látogatói című mű a Műterem Galéria tavaszi aukcióján rendkívül nagy érdeklődéssel kísérve cserélt gazdát.