Poptárgyak, satöbbi

Balázs Kata

Január 18-án új kiállítás nyílt az acb Galériában Pop, tárgyak, satöbbi címmel.
Több mint húsz évvel Jean-Michel Basquiat és Keith Haring zajos bevonulása után a New York-i kiállítóterekbe és a mûkereskedelembe, Magyarországon a hagyományos struktúrát követô kiállítási helyszínek számára még mindig problematikus az intézményi háttérrel „nem szentesített” alkotások bemutatása. Nádudvari Noémi és Sebestyén Ágnes, a galéria munkatársai elsô önálló kurátori munkájukban mintha éppen ezt a „szentesítést” hajtanák végre fôként fiatal, tanulmányaikat frissen befejezett vagy éppen – legalábbis intézményi szempontból – nem mûvész alkotóktól válogatva.
 

Meglepő, tárgyfelhalmozó Gesamtkunstwerk, ami a látogató szeme elé tárul a Király utcai lakásgaléria három terében: nagyon különböző világok, technikák és alkotók munkái forrnak itt szabályos egységbe a graffititől a neodadaista-neopop talált tárgyakig és a „tárgyfelhasználó” divattervezésig. A két kurátorral a kiállítás koncepciójáról, hivatalos művészetről és kereskedelmi szempontokról beszélgettem.

Balázs Kata: Foglalkoztatok-e „a múzeumi művészet” kérdésével, amikor összeválogattátok az itt látható anyagot?

Sebestyén Ágnes: Azzal, hogy mi ezeket a munkákat kiállítjuk egy galériában, amelynek már van értékképző szerepe is, kialakult gyűjtőkörrel, azt nyilatkozzuk, hogy művészi alkotásnak tartjuk őket – így tehát múzeumi művészetté válik, amit itt látsz.

Nádudvari Noémi: Ezeknek a tárgyaknak mindegyike az eredeti funkciójához képest átalakított, már túlmutat eredeti önmagán, elveszti az alapfunkcióját, más jelentéssel ruházódik fel és egy másik, az eredeti környezetüktől eltérő térben való elhelyezésük műalkotássá teszi őket.

Sebestyén: Mivel ez nem nonprofit szféra, hanem kereskedelmi galéria, nemcsak az lényeges szempont, hogy ezek a tárgyak, mint művészet, elfogadhatók-e, vagy tényleg kvalitásos mûalkotásnak érezzük-e őket, hanem az eladhatóságuk is. Meglepő, hogy sokszor maguk a művészek mondják: „ezt nem tudom beárazni, mert ez csak csomagolóanyag; ezt nem tudom beárazni, mert csak egy kisautó; ezek csak tükrök”, valamint még mindig árképző szempont, hogy az alkotó mennyit dolgozott az adott munkán, hogy mekkora annak a mérete. Úgy éreztük, hogy ez lehetetlen állapot. Nyugat-Európában a tárgyakat már ugyanúgy elfogadják és veszik, gyűjtik, mint a festményeket vagy a hagyományos műfaji besorolásnak megfelelő munkákat. Egyik célunk, hogy olyan generációk, művek, médiumok közé tegyünk egyenlőségjelet, amelyek közé a magyar kortárs művészeti piacon még nem szokás.

Nádudvari: Jó lenne megtörni azt a művészek és gyűjtők részéről érezhető erős szkepszist, hogy mi eladható és mi nem az. Szerettünk volna egy bátrabb és progresszívebb kiállítást létrehozni és felrázni a kortárs művészeti közeget. Nagyon sokféle dolog van itt, ami a tereket megtölti: a tényleges tárgyaktól a tárgyat ábrázoló festményig, képkeretbe foglalt videóig, festett farostlemez-installációig. Lehet halmozásnak, lehet zsúfolásnak nevezni. Én mégis azt gondolom, hogy minden megtalálta a helyét, és a kiállítás összeállt egy egésszé. Lehet, hogy van, akinek ez nagyon sok, de számomra a figyelemfelkeltés fontos szempont volt.

Balázs: A ti célotok tehát a figyelemfelkeltő, fiatalos, popos életérzés megfogalmazása?

Sebestyén: Nem feltétlenül. Azon gondolkoztam, igazából mennyire abszurd, hogy merészségről beszélünk, hiszen ötszáz kilométerre nyugatra ez egy konzervatív kiállításnak számítana, aminek kicsit kevés is a koncepciója. Minden nagyon színes, és úgy tűnhet, hogy ez a rendezô elv közöttük, vagyis mindez egy szubjektív kurátori válogatás eredménye.

Nádudvari: Mindig erős szubjektivitás érvényesül a válogatásban, de amikor a szelektálás során sokféle tárgy megtetszett, próbáltunk egy közös nevezőt szem elôtt tartva válogatni.

Balázs: És mi ez a közös nevező?

Sebestyén: Amit én közös nevezőnek érzek, az ezeknek a munkáknak a frissessége. A magyar kortárs mûvészet magával hordozza a hetvenes évek konceptuális örökségeként azt az igényt, hogy minden műalkotást megtámogasson egy alaposan átgondolt ideológiával. Itt ez nincs, megszűnik, és felszabadult anyaghasználat lép a helyébe. Ezek a srácok mernek játszani az ôket körülvevô világ dolgaival, a tárgyakkal, mernek hagyomány nélküli anyagokból és formákkal dolgozni. Ôk még nem a közönségnek, a vevőknek, a kiállítótereknek dolgoznak, nincsen bennük ilyen típusú tudatosság.

Nádudvari: Nem éreznek kényszert, a tekintélytisztelet egészen mást jelent a számukra. Én ezt szeretem, bár némely munka esetében ennek ára van. Ugyanakkor azt ne felejtsük el, hogy az idősebb generációból itt van Halász Péter, aki a mi kedvünkért sokat feladott a maga konceptuális szemléletébôl, illetve a Van Gogh-festőrobot (Karácsonyi László alkotása) is hordoz elég erőteljes konceptuális felhangokat, de a geg mögé bújtatva.

Balázs: Kik szerepelnek a kiállításon?

Nádudvari: Babos Zsili Bertalan, Batykó Róbert, Dj Fix, Fáskerti Zsófia, Halász Péter, Horváth Csongor Gergő, Je suis belle, Karácsonyi László, Kokesch Ádám, Kovács Tamás és Pintér Gábor, Kútvölgyi Léna, Nikon, Péterfy Ábel, Verebics Ágnes.

Balázs: Hol, honnan gyűjtöttétek össze a kiállítás anyagát?

Nádudvari: A diplomakiállításokról, a Képzőművészeti Egyetem honlapjáról, illetve nyitott szemmel jártunk a megnyitókon, és néhány alkotóval az acb, illetve az Irokéz Galéria is dolgozott már együtt.

Balázs: Rendelkeztetek prekoncepcióval arról, hogy hol találtok olyan alkotásokat, amelyek érdekelnek benneteket?

Sebestyén: Nem, de mindketten szeretjük a bizarr tárgyakat és bizarr felhasználásukat, és lassan azt vettük észre, hogy erről hasonlóképpen gondolkodó embereket válogattunk össze, nyilván e közös vonzalom alapján, akik éppenséggel főként fiatalok. Azt tudtuk, hogy kíváncsiak vagyunk arra, milyen tárgyak kerülnek itt újrafelhasználásra, van-e kultusz körülöttük – innen eredt a kiállítás címe, egy kultuszfilmtôl (Pop, csajok, satöbbi, írta Nick Hornby, rendezte Stephen Frears) kölcsönözve.

Balázs: Például a robot-témában, amely több munkában is előkerül.

Sebestyén: Igen. A neopop emlegetése is az anyaghasználatra és nyilván a populáris kultúra jellemző tárgyait felhasználó szemléletre utal, de szó sincs a klasszikus pop-art feltámasztásáról, inkább egy junk artos vonal válik nyilvánvalóvá.

Balázs: És hogy került a képbe a divattervező csoport, a Je suis belle szerepeltetése?

Nádudvari: Eredetileg egy tárgyakból álló ruhafotó-sorozatot terveztek, aztán mivel ez nem valósult meg, ruha-tárgyakból álló, rájuk jellemző „divatgrafikákat” állítottak ki. Ők nem csupán divatfotókat készítenek, hanem grafikai jellegzetességekkel is ellátják a munkáikat

Sebestyén: Nem hiszem, hogy bármi jobban jellemezné a kortárs életérzést, mint a divat, főleg ha a populáris kultúráról beszélünk. Igyekszünk a Nyugat-Európában a hasonló kiállításokon már megszokott módon a dizájnt is szerepeltetni. Egyébként ugyanez a helyzet a zenével is, ezért játszott például – mint kortárs életérzést is kifejező tényező – DJ a megnyitón.

Balázs: Tehát egy generációs életérzést mutat meg nekünk a kiállítás?

Sebestyén és Nádudvari: Kortárs életérzést, de nem generációsat.
 

Full 001075 Png