Hogy Zhang Daqian (1899–1983) mégis előkelőbb helyen végzett a ranglistán, annak köszönheti, hogy nagyon sok műve került kalapács alá az elmúlt évben. Igaz, a Lótusz és mandarin kacsák még a felét sem érte el Qi Baishi rekordleütésének: „csupán” 21,8 millió dollárt fizettek érte a Sotheby’s hongkongi árverésén, szintén 2011 májusában. Zhang (kétes) hírnevét többek között az alapozta meg, hogy utolérhetetlen ügyességet mutatott régi mesterek utánzásában. A kínai festészet bármely korszakának bármely stílusában képes volt a szakér- tőket is megtévesztő művet alkotni. Különös előszeretettel viseltetett a „lappangó” képek iránt, úgyhogy fennmaradt leírások alapján készült hamisítványai neves múzeumok gyűjteményeibe is bekerültek, és gyaníthatóan ma is jócskán van belőlük a piacon. Ugyanakkor saját, a hatvanas évektől impresszionista és expresszív hatásokat egyaránt mutató, úgynevezett „fröcskölt tinta” stílusával a modern kínai festészetre is maradandó hatást gyakorolt.



A tavalyi év top 10 leütéseiből végül hármat vitt el kínai művész alkotása. A régi mesterek kategóriában, Meng Wang (1308–1365) 55,3 millió dollárt érő Zhi Chuan felmegy a hegyre tusrajza a másik vezető kínai aukciósház, a Poly International Auction sikere. Szintén náluk kelt el 36,7 millióért Xu Beihong (1895–1953) Békés földművelés (1951) alkotása. Xu Beihong szintén kivételes jelenség, a tradicionális kínai festészet és kalligráfia mellett a húszas években, a legjobb párizsi körökben forogva ismerkedett meg az olajfestés technikájával és a haladó nyugati irányzatokkal. Hazatérve új technikai tudását monumentális méretű, kínai tematikájú, realista olajfestményein alkalmazta, és sokat tett azért, hogy a modern kínai festők munkái eljuthassanak Nyugat-Európába. A Kínai Népköztársaság megalakulásakor a Központi Képzőművészeti Akadémia elnökeként új nemzeti művészeti stílus kialakítását tűzte ki célul: a hagyományos tus-ecset technikát nyugati perspektívával és kompozíciós megoldásokkal ötvözte.

Liu Chunxi (1981) neve ellenben gyakorlatilag ismeretlen a nyugati féltekén, holott finom selyemfestményei manapság milliókért kelnek el. A kolostorban felnőtt, ötéves kora óta Buddhát rajzoló Liu 16 évesen már a Pekingi Képzőművészeti Iskola legtehetségesebb hallgatója. Kitart a hagyományos tematika mellett, fekete hattyúi, pávái és virágba borult gyümölcsfái komoly rajongótáborral rendelkeznek, ám technikája sokkal szabadabb, modernebb szellemű, mint elődeié volt. A tehetős kínai műgyűjtők preferenciáit tekintve a kulcsszó továbbra is a mennyei harmónia, a kifinomult technika és a hagyomány (festmények esetén minimum a figurativitás követelményével). „Az ízlés csak lassan változik” erősíti meg Kou Qin, a China Guardian Auctions alelnöke, aki a nem oly távoli jövőben a nyugati aukciósházakhoz hasonlóan igyekszik bővíteni a palettát, bár lehet, hogy az olyan, nemzetközileg ismertebb kortársak, mint például Zeng Fanzhi (1964) nonkonformista művészetét nem lesz könnyű rábeszélni a konzervatív kínai új arisztokráciára. Könyörtelen, groteszk portréi fölött Otto Dix szelleme lebeg, s bár 1996-os vörös nyakkendős, egyen-optimista álarcot viselő csoportképe (Maszk sorozat, No. 6.) 2008-ban, akkor rekordáron (9,7 millió dollárért) kelt el Hongkongban a Christie’snél, lehet, hogy Fanzhi expresszív kísértetei és apokaliptikus víziói a borúlátó Nyugaton mindig is kelendőbbek lesznek.

 

Dafen, Shenzhen város szélén, Hongkongtól úgy 30 km-re található kicsiny település, valaha halászok lakták, ma sok ezer festő él itt. Más lakója nincs is. Az „olajfestők városában”, ahogy a határon álló tábla és az ecsetet tartó hatalmas bronzkéz jelöli Dafent, ipari méretű termelés folyik. A kínai képzőművészeti főiskolákról idecsábított, válogatottan tehetséges hallgatók másolják napszámban az európai és amerikai festészet ikonikus darabjait. Állítólag úgy ötmillió festményt állítanak elő évente, ami a világon eladott festmények majdnem 70 százaléka!