„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”

Beszélgetés Kangyal András interakciótervezővel

Seres Szilvia

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Fernezelyi Márton, informatikus és médiaművésszel beszélget. - See more at: http://artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_hatarokon_belul_maradni_egy_muvesznek_erdektelen._mindig_ezeket_kell_feszegetni..2322.html?pageid=81

Seres Szilvia interjúinak és kutatásának célja, hogy korabeli művek és dokumentumok hiányában a net art hőskorszakához kapcsolódó személyes emlékeken keresztül mutassa be a magyarországi új média és azon belül a hálózat- és szoftverművészet történetét. A szerző ezúttal Kangyal András interakciótervezővel beszélget.


Frutta CD-ROM, 1999    Forrás: Kangyal András videó
» videó


Valamiért azt gondoltam hogy az Iparművészeti Főiskolán végeztél és emiatt mentél el az interakciótervezés felé. De valójában a Képzőművészeti Egyetemen végeztél grafikusként.

Nagyon sokat rajzoltam gyerekkoromban és elég könnyen bejutottam a Kisképzőre, aztán a főiskolára is, ahol 1988 és 1994 között Eszik Alajos és Pásztor Gábor növendéke voltam. Szerettem oda járni, de valahogy olyan érzésem volt, mintha a 60-as években megállt volna az idő az Andrássy úton. Engem viszont mindig is az érdekelt, hogy mi történik a jelenben. A rendszerváltást még mindig egy kicsit zárt időszak követte. Nehezen láttál rá a világban zajló folyamatokra és a főiskolán is csak a klasszikus művészeti szakok voltak jelen.

Azért az Intermédia szak előzményeként már 1990 és 1991-ben Waliczky Tamás vagy Császári Gábor is tartottak kurzusokat, illetve elindult Maurer Dóra és Beke László interdiszciplináris festőosztályának programja is.

Igen, de én meg olyan kisfiú voltam, aki kevésbé értette, hogy miért nem „látszik”, ami az Intermédián történik. A zsezsgés tetszett és nagyon izgalmas volt a kísérletezés, de akkoriban, 1990-en környékén még csak azt láttam, hogy Szegedy-Maszák Zoliék dugdossák a zsinórokat egyik dobozból a másikba. Én pedig hiába voltam kíváncsi, nem láttam a végeredményt. Nagyjából ők is ott ismerték meg a „technológiát” hiszen korábban semmi hasonló nem történt az iskolában.
Az Intermédia  nagyon fontos és friss megközelítést hozott, én pedig örültem, hogy tovább tud lépni a főiskola tradíciókba fulladó életén. Komoly kihívás volt ezzel együtt. Talán túlságosan is homályosak voltak a kontúrjai. Jó lett volna, ha valaki markánsabb kereteket ad neki, bár ezzel önellentmondásba kerültek volna.

Hogyan kezdtél el számítógépet használni?

A főiskola vége felé apám a bátyjával egy saját építészirodát alapított, és némi latolgatás után vettek egy Integraph gépet. Ezeket annak idején az öbölháborúban használták az amerikaiak térinformatikai problémák kezelésére. Ekkoriban a Silicon Graphics és az Integraph gépek voltak a szupersztárok. Igazi számítógépet akkor láttam először. Volt rajta egy Photoshop 1.0-s program is, de nem volt scanner vagy bármilyen más mód, amivel képet lehetett volna „digitalizálni”. A Photoshop-mintaképek között megtaláltam a színes almát, ezen mindent ki lehetett próbálni. Azt éreztem, hogy de jó, itt a vadnyugat! Ugyan senki nem tudja, hogy mit lehet vele csinálni és hova vezet majd, úgy éreztem hogy ebbe fejest kell ugrani.
Engem a technológiák mindig is a vizualitás szempontjából érdekeltek. Roppant izgalmas történet az, hogy hányféle technika vagy technológia létezett korábban is képek létrehozására, manipulálására. Úgy tűnt nekem – és nyilván sok millió más embernek is–,  hogy a számítógépekkel ez nagyon komoly gellert fog kapni és gyökeresen más irányt vesz a technikai képek története. Emiatt kezdtem el apámékhoz bejárni. Minden robotmunkát megcsináltam – a takarítástól a betűkivágásig – csak hogy le lehessen időnként ülni a gép elé.
Időközben három barátommal kitaláltuk, hogy csináljunk egy olyan céget, ami grafikai munkákra szakosodik és a profitjából számítógépeket vehetünk. 4Kéz Stúdiónak neveztük, mert végül tudtuk, hogy mindannyian egy kézzel fogunk egerészni.

Számítógép és megfelelő szoftverek nélkül hogyan tudtatok számítógépes grafikai munkákat csinálni?  

1992-ben már volt róla fogalmunk, hogy mire képes a számítógépes képkészítés és -manipulálás. Elég precíz srácok voltunk. Korábban többször papíron vízfestékkel, fogkefével, tésztaszűrővel, kivágott maszkokkal csináltunk hiperrealista képeket. Ezeket, ha fotóval lekicsinyítetted, nem lehetett megmondani róluk, hogy nem számítógéppel készültek. Tényleg úgy néztek ki.
Ez picit feltolta az árat, és végül elég pénzt sikerült összehoznunk. Négy-öt hónap után vettünk pár 286-os PC-t.

Akkor kezdődhetett el az igazi számítógépes grafikák periódusa, illetve gondolom tovább is léptetek a felhasználást illetően.

Elég sok projektbe dobtuk be magunkat gátlástalanul. Alapvetően pénzt kellett ahhoz keresni, hogy a céget fent tudjuk tartani és hogy legyen bevétel, amiből el lehet kezdeni kísérletezgetni. Nem volt egyszerű időszak. Elég sokat dolgoztunk, pedig nem szerettünk volna amolyan kreatív stúdióvá válni. Én személy szerint kísérletezni akartam, de a többieknek is hamar elegük lett abból, hogy egy megrendelőnkkel végzett közös munka esetenként 100-200 oldalnyi faxot termelt.

Mi látszódott számodra ekkor a hálózat és a web világából?

Hogy csúnya. Netscape és Mosaic volt a böngésző. A betöltés alatt forgó világítótornyot nézegetve vártuk, hogy végre történjen már valami. A végeredmény pedig szürke háttéren rengeteg fekete betű volt. Ez engem ebben a formájában egyáltalán nem érdekelt. Persze aztán láttuk a Jodi és az Etoy oldalait is és éreztük, hogy itt valami más készül, mint amit korábban ismertünk.


CD-ROMA , Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába, szerk. Ligeti György, Calibra, 1996   Forrás: Kangyal András-videó
» videó

1995 körül feltűnt a CD-ROM mint hordozó kreatív felhasználása, és bekerült a szótárunkba a multimédia fogalma. Megismerkedtünk a Kurt Lewin Alapítványt jegyző Ligeti Gyurival, akinek egy nyertes Soros-pályázat után eltökélt szándéka volt, hogy feldolgozza a magyarországi cigányság történetét, kultúráját. Ez a terv abban az időben is vegyes reakciókat váltott ki. Egyszóval, izgalmasnak tűnt. A médium pedig adott volt: a CD-ROM. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy vizuális szempontból érdekesen és hitelesen tudjuk átadni a roma kultúra színes világlátását. Tulajdonképpen ott jöttem rá, hogy valamilyen élménytervezés zajlik, amit akkor még nem tudtam elnevezni. Nyelvészekkel, történészekkel, zenészekkel, társadalomtudósokkal dolgoztunk együtt, így megtanultuk, mit jelent az interdiszciplinaritás a gyakorlatban.
A CDRoma1 aztán kijutott Amerikába, például ajándékba vittünk belőle Matthew Barney-nak is és pár gyűjteménybe is bekerült. Voltak, akik sokkot kaptak azon, hogy mennyi munkába telik egy ilyen vékony műanyaglemezt megtölteni. Később létrehoztuk a Frutta Elettronica nevű céget, majd további öt-hat CD-ROM-ot csináltunk, például 1999-ben a Perspektíva kiállításhoz.


Perspektíva CD demo, 1999   Forrás: Kangyal András-videó
» videó

A CD-programozásnál ekkor már szoftverrel dolgoztatok?

Addigra már együtt dolgoztunk a Műszaki Egyetemről három programozó matematikus fiúval, Molnár Balázzsal, Vígh Krisztiánnal és Wind Attilával. Nagyon lelkesek voltak és részt vettek az „állandósult hastáncban”, amely során megpróbálták az egyes „multimédiafejlesztő”-eszközök adottságait túllépni. Elég meredek elképzeléseink voltak interfészekre. Volt, hogy 3D motort fejlesztettek, hogy szétrobbantott képekből egy olyan egyszerű menüt építhessünk, ami ha forgatod, egy nézőpontból újra összeáll stb. Ez egy nagyon kreatív időszak volt.
A „vadnyugatot” azért találtuk ki, mert semmilyen minta vagy irányelv nem létezett. A programozók ugyanúgy rá voltak pörögve a megoldásokra, mint mi. Például amikor a gép sleepben volt, akkor az elsötétült monitorban önmagadat láttad tükröződni. Ebből jött az az ötlet, hogy a társadalomról szóló CD-ROM-unk impresszumába mindenkit, aki dolgozott rajta, leültessünk a gép elé és a tükröződésüket Barakonyi Szabolcs lefotózza. Aztán az arcokat összemorfoltam és az impresszumban már nem a saját, hanem a mixelt tükörképek jelentek meg. Mindig is az érdekelt, hogy vizuális eszközökkel hogyan lehet helyzetbe hozni embereket.


Minden másképp van. Interaktív társadalomismereti CD-ROM, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999   Forrás: Kangyal András-videó
» videó



Ligeti György, Révész Kata, Kangyal András, Földesi Géza, Metaforum III. nemzetközi konferencia a tartalomról, 1996. október 12., MKE
Fotó: Sugár János, Media Research Alapítvány Archívum


Fontos az, hogy ti a kezdetektől élitek meg a technológiai váltásokat?

Fontos, rengeteget segített abban, hogy gyorsan felismerje az ember a technológiai trendek hatását. Ezek nem designtrendek, csak alapvetően meghatározzák azokat. Húsz évvel ezelőtt – mivel minden ott volt nálad a winchestereden – az volt a kérdés hogy milyen gyorsan tudod elérni a merevlemezt, mert ez a sebesség adta a vizuális lehetőségek korlátait. Amikor mindebből CD-ROM lett, pusztán azért, hogy hordozható legyen és mások is lássák, elindult a „milyen gyors a CD olvasód”. Egy 2x-es sebességű egészen más lehetőségeket jelentett, mint a 24x-es sebességűek. Majd jött az internet, ahol minden kezdődött elölről. Újra „összement” a sávszélesség és megint csak egy rettentő szűk keresztmetszeten csordogáltak a bitek. Aztán ugyanez megismétlődött a mobiltelefonokkal, ahol már nemcsak a sávszélesség volt eleinte szánalmas, hanem a hardware-ek kapacitása is.
A mai buzz az „internet of things” , ami körülbelül annyit tesz, hogy a technológia beköltözik a minket körülvevő tárgyakba és egy újabb, hasonló lépcsőfok lesz. Ez a „szűkülés” az elmúlt két évtizedben folyamatosan visszatérő jelenség. Ezeknek a megélése a munka során, olyan zsigeri tudást és nézőpontot ad, amit sehol nem tanítottak korábban.

Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy az interneten filmet nézzünk, mert nem volt hozzá megfelelő sávszélesség. Ma ez már nem probléma. Én ezt inkább nyitásnak látom, miközben persze kommercializálódik a médium, erőteljesen meghatározza a piac és az, hogy az ötleteket utoléri-e a technológia.

A szűkülést én technológiai korlátként értem és konkrétan a sávszélességről, az elérés sebességéről szól. Lehet, hogy az online videó ma már közhely, mert a Youtube is majd egy évtizedes, de a Quicktime vagy az Mpeg videók már vagy huszonöt éve is futottak. A QuickTimeVR panorámaképei is már húsz évesek. pedig körülbelül három éve láttam hasonlót először telefonon.
Amiről te beszélsz, az egy másik folyamat, ami mindezzel fordított arányban áll. Hogy hány emberhez jut el mindez és milyen élethelyzetekben. Ez egy őrületes táguláson ment keresztül. Ahogy a techológia terjeszkedik, úgy egyre újabb és szűkebb csatornákra talál rá, mint egy fa gyökérzete, ami finoman behálózza az életünket, miközben egyre több embert ér el és korábban elképzelhetetlen használati formákat szül. Mindez bámulatosan izgalmas.
Ma nem generálni vagy szimulálni tudok egy géppel, hanem elérni húsz, kétszáz vagy két milliárd embert. A jelenben átlépünk Mark Weiser predikációjába, a háttérbe vonuló számítógépekről. Eltűnik a technológia a szemünk elől, azt hisszük, hogy tényleg az van, amit rajta keresztül látunk, miközben őt magát egyre kevésbé vesszük észre. McLuhannak igaza volt, a médium és az üzenet eggyé vált, nehéz szétválasztani őket. Elég veszélyes vizek ezek, épp ez adja az izgalmát is. Már nem az a fontos, hogy mi van a telefonomon vagy a laptopomon, hanem hogy általuk milyen viszonyba tudunk kerülni egymással és a környezetünkkel.
Idővel, ahogy a csatornákon közlekedő tartalom mozgása kétirányúvá vált – hisz egyre több eszközt kaptak az emberek, hogy saját tartalmaikat osszák meg egymással – O’Reilly elterjesztette a web2.0 elnevezést. A funkcionális design is új szerepet kapott, mert egy platform, infrastruktúra elvárásainak kellett megfelelnie. Általános igazság, hogy egy új funkció, ami valami problémát old meg mindig új problémákat szül. Ma az információs túltelítettség önmagában olyan figyelemgazdasági problémákat vet föl, amikre újabb megoldásokat keresünk. Ez a kölcsönösség, a probléma - megoldás indukciója pedig időnként megkérdőjelezi a dolgok értelmét.

Mit ígér az „internet of things”?

Azt ígéri, hogy a friss tartalmak forrásai egyre inkább a különböző használati tárgyainkba épített szenzorok lesznek, amik információtermelésben idővel felülmúlnak minket. Másképp fogalmazva: leveszik a vállunkról a feltöltés és a megosztás terheit. A viselkedésünk alapján fog eldőlni hogy mit, kivel és mikor közölnek. Ma a gépekkel való kommunikációnk azért fontos, mert nem akarunk kimaradni. Ma még tanítjuk őket kommunikálni. De kíváncsi vagyok mikor érezzük majd először, hogy létszükséglet, hogy megértsük mit mondanak nekünk.
 
Designerként mit látsz az interfészek változásaiban?

Az elmúlt évtized online vizuális vetületét illetően egy nagyon erős standardizálódási folyamatot láttunk a web2.0-val párhuzamosan kialakulni. Ebben, ha designerként keresel klasszikus kihívást, csalódnod kell. Az elmúlt évek flatdesign-trendje nevéhez hűen, csak a felületét karcolja a IxD, UI-design teljes problematikájának. Ugyan, az erről értekező designerek üdvözlik a változást, valahogy kerülik elmesélni, milyen örömük is származik belőle. Mintha mostanában eltűnt volna az a kíváncsiság, az a kísérletezőkedv és az ebből származó sokszínűség, ami a '90-es éveket jellemezte. Nincs ebben semmi rendhagyó, ugyanez történt anno a televízió és az alkalmazott design esetében is. Ugyanakkor a technológiával való szimbiózisunk történetének nagyon az elejét éljük. Nem gondolom hogy temetni kellene kreativitást generáló erejét.

Mikor csináltál először olyan művészeti projektet, ami kimondottan webbel volt kapcsolatos?

Az 1996-os Ars Electronica Festivalra csináltuk az első internetes projektünket Révész Katával, Révész Lászlóval és Földesi Gézával. Rengeteg kisérletezést és beszélgetést követően született meg a Meteopata álma projekt.


MOKKA Csoport (Révész Kata - Révész László László -Kangyal András - Földesi Géza): Jelenidő, 1996   Forrás: Kangyal András

Az alapja az volt, hogy megtudtuk, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat óránként gyűjti az összes olyan meteorológiai adatot, amit Magyarországon mérnek a mérőállomások. Az ő szerverük adatait szerettük volna vizualizálni. Mivel mind a négyen más évszakban születtünk, adta magát, hogy az arcképünk reprezentálja az aktuális időjárási mutatókat. Aquarellel portrékat festettünk egymásról és elkezdtük megfeleltetni az arc egyes részeit bizonyos meteorológiai jelenségeknek. Például a szem a felhősségnek lett a mértéke, a száj a szélviszonyoknak, a fejforma a hőmérséklet eltérését mutatta az aznapi sokéves átlaghőmérséklettől. Photoshopban darabokra szedtük a festményeket, és ezeket kombináltuk az aktuális időjárási értékek szerint. Az elkészült oldal automatikusan és valós idejű adatok alapján keverte újra és újra az arcképet. Az egész site egy akvarell festménynek kinéző valami volt, ami észrevétlenül, de folyamatosan változott. Azt mutatta éppen, hogy hogyan érezzük magunkat itt Magyarországon.

Azaz 1996-ban valós adatokkal interaktív adatvizualizációt csináltatok. Milyen volt a fogadtatása a fesztiválon?

Waliczky Tamás szerint – aki zsűritag volt - nagyon jó eséllyel indultunk a győzelemért. Gondolom még elég kevés pályázó volt. Később azonban megtudtuk, hogy a zsűrizés alatti két napon valamilyen karbantartási munkálatok miatt pont nem működött az Országos Meteorológiai Szolgálat szervere, így a mi munkánk sem. A zsűri ugyan látta a kiküldött screenshotokat, de a működő művet nem tudta megnézni. Érkeztek az e-mailek, hogy hogyan tudnák elérni. Sajnos az Országos Meteorológiai Szolgálat hozzájárult az adatok felhasználásához, ezen felül egyáltalán nem törődtek a projekttel. Mi meg nem tudtuk helyettük megoldani.
Ez volt az első online munkánk és rájöttünk, hogy rengeteg specifikus sajátossága van a műfajnak. Fél év leforgása alatt már csak internetre dolgoztunk. Sok mindent csináltunk az Internet Galaxisokra, a Matávnetnek, illetve mindenkinek aki szeretett volna felköltözni az internetre.


A Frutta Electronica által készített céges weboldalak az Internet Galaxisokon (1996-1999)   Forrás: Kangyal András

Emlékszel a Matávnet alakulásának körülményeire?

Amikor megalakult, csupán egy szoba volt a Matáv-székházban, ahol körülbelül öten ülhettek eleinte (köztük Simó György, Nádori Péter, Pohly Ferenc stb.), akik György Péter lobbierejének farvizén az Internetto versenytársán dolgoztak. Péternek kiváló érzéke volt mindig is ahhoz, hogy megtalálja kit, kivel vagy mivel kell összekötni ahhoz, hogy előre menjenek a dolgok. Egy igazi networker. A MATÁV pedig akkora potenciállal rendelkezett – ami egyben a tehetetlenségét is garantálta –, hogy evidens volt, hogy neki kell „rátenni a kezét” a magyar internetre. (Ma elég viccesen hangzik. Abban az időben többektől hallottam ezt a kifejezést).

A srácok induló terméke a fozelek.hu lett 1997-ben, ami a fiatal korosztályt célozta egyfajta tartalomszolgáltatási prototípusként. A moderátori szerepet játszó „Írj a gurunak!” mögött például Vályi Gábor ült, aki aztán DJ Shurikenként módosította saját korosztályának zenei és kulturális ízlését, vagy inkább tudatát. Ennek a projektnek terveztünk designt, és amikor először találkoztam Aliennel (Antal Gergely) és Szekfű (Karafiáth) Balázzsal is, akinek Carnation nevű cége abban az időben startolt.

Rendhagyó dolgot szerettünk volna csinálni, és egy nagyon egyszerű ötlet mentén megtaláltuk az oldal karakterét. A klasszik HTML-oldalak egyik „fantasztikus” lehetősége volt, hogy háttérként képeket lehetett beágyazni. Az idősebbek talán még emlékeznek a szövegek mögötti szürkére szürkével rányomott világtérképekre, világítótornyokra, mintha merített papír vízjeleit imitálnák. Ezek képfile-ok voltak (gif) és sokat lassítottak az oldal letöltési sebességén az akkori sávszélesség mellett. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a kép 1 pixel magas, minimális méretű lenne csak. A böngésző úgyis addig pakolja egymás alá ugyanazt a képet, amíg ki nem tölti a teljes oldalt. Ebből pedig egy függőlegesen csíkos felület jön létre, ami pont olyan fílinget ad, mintha egy vonalkódot látnánk. Révész Katával napokig színeztük, milyen pixelek legyenek egymás mellett, sőt végül az egész designt ehhez a háttereffekthez idomítottuk. Később aztán többfelé láttam ugyanezt a megoldást, hiszen elég egyértelmű volt, hogy mindenki fejben arra gyúr, hogy hogyan lehet a technológiai kötöttségek hátrányaiból előnyt kovácsolni.


fozelek.hu, 1997   Forrás: Kangyal András

De csináltunk Quake-szerverdesignt is. A McKinsey & Co. bostoni anyavállalatának pedig egy olyan kérdőíves szolgáltatást fejlesztettünk, ahol CGI (Computer-Generated Imagery) karakterek jöttek-mentek, mint avatár. Az interneten még nem láttunk hasonlót, ezért beleástuk magunkat a Flash első verziójába és próbáltunk kidolgozni rá egy vektoralapú megoldást. A fejlesztő srácok elég hamar rájöttek, hogy a Flash nemcsak a webes animációs lehetőségei miatt érdekes, hanem mert a szervergépeket tehermentesítve a felhasználó gépén futó alkalmazásokat lehet benne írni. Ez akkoriban átütő felismerés volt, hiszen ez adta az alapját annak, hogy szolgáltatásokban kezdtünk gondolkodni, nem pedig weboldalakban. Addigra nagyon jól összeszokott csapatként dolgoztunk és sikerült erős kohéziót kiépíteni a designerek és a fejlesztők között. Ez kulcsfontosságú volt. Fokozta a lelkesedésünket, hogy 2001-ben bejutottunk a Flash Forward Film Festival döntőjébe, – ha jól emlékszem – Közép-Európából elsőként.


A Frutta a Flash Forward Film Festivalon, Amsterdam, 2001   Forrás: Kangyal András

Mikor lett a hálózat igazán izgalmas számodra?

Barabási-Albert László elmélete a hálózatok skálafüggetlenségéről hihetetlenül izgalmas területnek tűnt. Pláne, hogy 2002-ben indította Várady Zsolt útjára a WIW-et. Elég sokat ültünk azon agyalva, hogy merre van a tovább. A kapcsolati hálóra épülő adatbázisa mindannyiunkat megmozgatott. Vagy a Ráckertben ültünk, vagy a WIW-en. Itt ismerkedtem meg Csányi Gáborral is, aki Cambridge-ben munkálkodott anyagfizikusként és szintén magával sodorta a hálózatkutatás. Egy jó ideig dolgoztunk közösen egy olyan koncepción, ami a közösségi aktivitást és megosztást vegytisztán hálózati alapon közelítette meg.
Akkor még nem volt web2.0, de utólag visszatekintve épp olyan szolgáltatás alapjait próbálgattuk, mint amilyen ma az IFTTT (If This Than That). Csak még nem léteztek hozzá azok az egyéb szolgáltatások, amiket össze szerettünk volna kötni. Annyira belemerültünk, hogy Gábor révén egy ponton még Hans Reiser is ellátogatott hozzánk. A file-rendszeréhez illeszkedő UI koncepciójára kerestünk megoldást. Mire a projekt finanszírozása is kezdett összeállni – a MOKK Agyfarm-projektje hátán – és minden egyenesbe került, addigra kicsit sok feszültség gyűlt össze a szereplőkben és szétfutott a csapat.


Agyfarm - hálózat alapú jogosultság-rendszer, mint közösségi szolgáltatás, MOKK, 2002 november -2005 január   Forrás: Kangyal András

Viszont rengeteget tanultunk belőle. A hálózatvizualizáció ebben az időben élte hőskorát, és mi is több különböző hálózat megjelenítésén dolgoztunk. Közben rájöttünk, hogy milyen szép és magától értetődő, hogy a háttérben kiépülő hálózati infrastruktúrára, a tartalmak és az üzenetek is hálózati alapon ülnek rá. Az emberek számára persze ez nagyon nehezen követhető, nincsenek kialakult készségeink arra, hogy a hálózatot keretként érzékeljük, a benne hozzáférhető tudást pedig valamilyen fogyasztható egységekből felépülő egésznek. A hálózatok vizualizációja azonban adhat egy olyan metanézőpontot, ahonnan megérthető, hogy hogyan épül föl a szerkezete valamilyen tartalomnak.


Tezaurusz: multihierarchikus hálózat-vizualizáció, 2002-2003   Forrás: Kangyal András-videó
» videó


Magas.les címmel ekkoriban futott egy hálózatról szóló műsorotok is a Tilos Rádión Szekfű (Karafiáth) Balázzsal.

Igen, vendégként olyan különböző tudományterületek kutatói voltak a beszélgetőpartnereink, akik egy-egy minket érdeklő témában az élmezőnyt képviselték gyakran világviszonylatban is. Számomra akkor vált világossá, hogy néhány szuverén bizonyosság köré épült komplett világkép épp annyira kikezdhető, amennyi bátorságot és energiát szentelsz a kérdéseid megfogalmazására. Balázzsal éppen most tervezzük, hogy tíz év elteltével egy könyv formájában egymás mellé állítjuk a vendégek akkori és mai állításait, „ellenőrizzük” korábbi prédikációikat.

Kicsit bipoláris lett a ti tevékenységetek. Nem okozott ez zavart?

Dehogynem, igazi zavart okoz, ha az ember nem találja egyik terület kereteit sem kompatibilisnek a sajátjaival. Számomra mindig is elmosódott volt a határ médiaművészet, kutatás és piaci tevékenység között. Azt gondoltam, hogy ezek a kategóriák a finanszírozásuk forrása mentén válnak el egymástól, attól függően, hogy kulturális, tudományos vagy piaci erőforrás biztosítja a működésüket. A mai napig azt látom, hogy egyik trend átlóg a másikba, és mindig a közös metszet a legizgalmasabb. Tudom, hogy ez a 60-as évek pop artjából már ismerős lehet, de megismétlődött a digitális világban is. Elég sok intézményesült formája van már a határátlépésnek, itthon azonban nem nagyon volt hasonló ebben az időben. A C3 persze állandó ellenpélda erre, de mire megalakult, már nyakig voltunk másban.

A szcéna szereplői közül sokan, sokszor, különböző formációkban dolgoztatok együtt bizonyos projektek révén. Bár médiaművészeti témákról beszélgetek veletek, azt érzem, hogy ebből egy kis magyar startup-történet is kibontakozik.

A szcéna – ha létezik ilyen – szereplői valóban nagy átfedéssel dolgoztak különböző projekteken. Ha bárkit megkérdezel erről, nyilván vicces konstellációkat találsz majd. Volt egy elég jó csoport 2004-ben, ami a Millenáris Parkban később megnyílt Jövő Háza kiállítás alapkoncepcióját kidolgozó think tank csapatában öltött testet. Ugyan csak néhány hónapig dolgoztunk együtt tízegynéhányan Kerti Géza vezetésével, a közös munka nagyon intenzív volt. A résztvevők különböző területekről érkeztek, és elég komoly indukció alakult ki köztük. Sajnos a projekt idővel egyre kaotikusabbá vált, ezért végül mindenki kiszállt. Páran úgy gondoltuk, hogy más formában folytatjuk. Ez lett a Nextlab. Egy friss erejű, laza csoportosulás volt: Szakál Tamás és Somlai-Fischer Szabolcs is hosszú idő után akkor jött haza külföldi kiruccanásából. Tamás Németországból, a Fraunhofer Intézetből, Szabolcs pedig Svédországból, oda járt egyetemre. A Nextlab – alapítók: Maróy Ákos, Kangyal András, Somlai-Fischer Szabolcs, Szakál Péter, Szakál Tamás – inkább egy olyan szellemi körként működött, aminek igazi outputja néhány különböző felállásban elkészült projekt és pár máig tartó barátság volt.


Prototípusok. Az ötletek általában a prototípusok próbálgatásából származnak.   Forrás: Kangyal András

Somlai-Fischer Szabolcs később a Kitchen Budapest egyik alapítója lett. A KIBU nyitókiállításán 2007-ben te is résztvettél egy mobil installációval. Itt is olyan dologgal foglalkoztál egy prototipizált szolgáltatás keretében, amit még nem ért be az infrastrukturális háttér.

Abban az időben leginkább az érdekelt, hogy hogyan lehet megvalósítani olyan szolgáltatás-koncepciókat, amik mögött még semmilyen infrastruktúra nem épült ki. A Blue Spot egy lokatív médiaötlet volt, ami arról szólt, hogy hogyan tudnánk üzenetet küldeni helyeknek. Nem emberekkel akartam kommunikálni, hanem helyekkel. Úgy értem, olyan emberekkel, akiknek közös tulajdonsága, hogy egy helyen vannak, de nem tudom hogy kicsodák. Amolyan publikus üzenetküldő felület volt, ahol a címzett egy hely és nem egy személy.


BlueSpot, lokatív média kísérlet, 2006   Forrás: Kangyal András-videó
» videó

Ekkor még nem volt a telefonokban sem GPS, sem internet. Somlai-Fischer Szabolcs dolgozott sokat Bengt Sjölénnel, akinek korábbi projektekből volt egy-két olyan megoldása, ami külső winchesterekre épült és amikkel wifin keresztül tudtál kapcsolatba kerülni. Egy városi grid-hálózat kiépítése volt a cél, amiben szerepelt szórakozóhely, étterem stb. Ezekre a helyekre telepítettük a BlueSpotokat, amikkel az odaérkezők Bluetooth-os mobiljaikkal kapcsolatba léphettek. Így a helyek között, vagy az internetről – volt egy website-ja is a BlueSpot-nak – küldött üzeneteket tudtuk szórni azoknak, akik a címzett helyeken ültek és viszont.

Azt gondoltam, hogy a globalizálódó információs hálózatokban minden információnak van egy helyi értéke. Vegyük az amerikai elnökválasztások eredményét. Mindig is globális érdeklődésre tart számot, hogy ki lesz az elnök. De az, hogy mondjuk hol a legközelebbi nyilvános wc a Moszkva téren – amennyiben éppen ott állsz és hajt a szükség – egy kicsit égetőbb kérdés ennél. Tehát a Maslow-piramis megjelenik az információkezelésünkben is. Csak itt a piramis fordítva, a hegyén áll és a térkép egy pontjára mutat. Ez egy rendkívül izgalmas terület, mindig figyelem, hogyan bukkan föl újra és újra.

Tehát a végeredmény egy Bluetooth alapú közösségi kommunikációs mobilcsatorna lett a kommunikáció megkönnyítésére?

Nem tudtunk lefedni akkora területet amekkorát szerettünk volna, de ki akartuk próbálni hogy működik-e. Működött. A kedvencem egy komplett csocsóbajnokság volt, ami körülbelül hat helyről szerveződött össze. De ekkoriban csináltunk egy másik helyszínalapú fejlesztést az Indageo-t is. Ez egy képmegosztó szolgáltatás volt, az akkor még csak SMS és MMS funkciójú telefonokkal. Lefotóztál valamit a mobiloddal és elküldted az Indageo telefonszámára. Mivel még nem volt GPS a telefonokban, a különböző mobiladók háromszögelése révén mért pozíciókat csatoltuk a képekhez, amik automatikusan felkerültek a Yahoo térképére. A Googlemaps ekkor még nem volt nyitott, kívülről nem fogadott adatokat. Egy nagyon bonyolult jogi problémát kellett megoldani ahhoz, hogy a mobilszolgáltatók is partnerek legyenek, az ügyvédi hercehurcák pedig több mint egy évig tartottak és addigra már megjelent a képmegosztás lehetősége a Googlemaps-en is. Ebben a projektben az interakció formája volt érdekes számomra.


Indageo, 2002   Forrás: Kangyal András-videó
» videó

A hazai startup-kultúra hogyan indult nálunk?

Korábban K+F pályázatoknak hívták és egyetemen lehetett nyerni őket. Gyakran meg is valósultak, de nem piaci körülmények között, hanem egyetemi kutatásként. A piacrajutáshoz vezető lépcsőfokokat, - ami ma a Prezi esetében jól látható - korábban nem tudtuk megfigyelni. A világban évszázadok óta evidencia, hogy minden innováció úgy tud érvényesülni, ha a megfelelő tőke beáll mögé. Ebben Magyarországon az embereknek nagyon kevés tapasztalata volt néhány olyan átütő ötlet révén, amely a globális piaci körülmények között is megállta a helyét. Mondjuk a Graphisoft-ot lehetne ősi startupnak nevezni.
A technológiai innováció efemer jellegű. Az innovációs folyamatban rengeteg olyan kis prototípus születik, amiknek a sorsa kifürkészhetetlen. Bár, ha valaki részt vett már ilyenben, szert tehet olyan rutinra, hogy egy beszélgetés alapján meg tudja mondani, érdemes-e belefogni a történetbe vagy sem.
2011-ben Laufer Lászlóval megjelent egy könyvünk „Gépérzet” címmel az interakció tervezésről, illetve a technológiai interfészek sajátosságairól. Ez egy beszélgetéssorozat mellékterméke volt, amit Lacival szerkesztettünk (résztvevők: Eszes Péter, Laufer László, Somlai-Fischer Szabolcs, Szakadát István, Kangyal András, Kovács Gábor). Akkor átgondoltuk, hogy mik azok a területek, amik történetileg is említésre érdemesek, mert meghatározták a viszonyunkat a szoftverekkel, digitális eszközeinkkel. Ma már alig emlékszünk rájuk, pedig alapvetően befolyásolták azt az utat, ahogy idáig eljutottunk.


Kangyal András – Laufer László: Gépérzet - Interfész, Interakció, navigáció, Új Média Re:Mix 4, L’Harmattan, 2011

Mennyire rövidült le az „időnk” a technológia fejlődéséhez?

Inkább egyre közelebb kerül a kipróbálható ötlet az emberekhez, akik eldöntik használják-e vagy sem. Az út rövidült le az AppStore-típusú platformokon keresztül. A médiaművészetnek is volt időszaka, amikor az innováció és a kreativitás szorosabban együtt dolgozott benne. Ebben az időszakban elég sok olyan művel is találkoztunk, amelyek esetében a technológiára való rácsodálkozáson túl nem kaptunk semmit. Mégis gyakran hardvert kellett fejleszteni ezekhez a munkákhoz.
Ma az eszközök jórészt már boltban kaphatóak. Egy médiaművész ma sokkal távolabbról is megközelítheti azt a problémát, amivel foglalkozik. Nem az eszköz az érdekes a számára, hanem ami általa történik. Vagyis nem az idő rövidült le, hanem kipárnázottabb lett a megvalósulás útja. Persze a ma használatos kész eszközök, platformok behatárolják a gondolatokat és a cselekvés területét is.
Amíg te pattintod a kőbaltád, addig véletlenül véső is lehet belőle, de a mobilodból nem lesz váratlanul motoros fogkefe. A szoftver azonban képlékeny, ott sokkal nagyobb az esély a véletlen rátalálásra. A jövőben szinte biztos, hogy a hardware kötöttségei is feloldódnak. Elég a Motorola Ara modulos felépítésű mobilkoncepciójára gondolni, amit a Google magáévá tett a Motorola felvásárlásán keresztül. Ennek esetében külön beszerezhető funkcionális egységekből magad építheted össze a telefonod. Vagy ott van az OUI, az Organic User Interface területe, ami az alakítható, gyúrható, formálható hardware-ekkel való kommunikáció lehetőségeit térképezi föl.
De igen, lerövidült az idő. Lerövidült az útja annak, ahogy eljuthatsz másokhoz. Ez ma még az együttlét egy nagyon kis szeletét biztosítja csak, de kapcsolataink ápolása megdöbbentő arányban mégis online történik. Idővel viszont egyre több érzékszervünk vonódik majd be és nehéz lesz elválasztani a „netezést” a fizikai jelenléttől. Eközben a Föld egyre összefüggőbb területein archiválódnak az események, az ott élők és a mindenfelé kiszórt érzékelők révén. Ezek a szereplők ugyanazt az információs archívumot, az internetet töltik föl adattal. Sőt az „archívum” egyre inkább valós idejű adatokból, a világ egyre „frissebb” lenyomatát adja, mígnem kialakul a világ 1:1-es térképe.
Az eszközeinkkel építünk egy olyan világot, amit csak rajtuk keresztül érhetünk el. Az embernek egyszerre kell megtanulnia kommunikálni egymással és a világban zajló folyamatokkal, és azokkal, amik az archívumban őrződnek, mindezt ugyanazon a csatornán keresztül. Ez komoly kihívás. De ki fog alakulni az esztétikája, ami miatt otthonosan mozgunk majd benne. Én úgy látom most ez után szaladunk és az a kérdés, ezt hogyan tudjuk megcsinálni.

Most mivel foglalkozol? Maradtál a vizualizációs területen?

Az egyik magyar hírportál redesignjában voltam tanácsadó, amikor felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne ezt a fiataloknak érdekessebbé tenni? Ekkor jutott eszembe az a treemap-ként ismert régi vizualizációs forma, ami fastruktúrák elemeit mutatja meg színes csempékkel. Az egész arról szól, hogy van egy képernyőd és ennek a képernyőnek a területét olyan arányban osztod fel, amilyen a megjelenítendő elemek valamilyen paraméterének az értéke. Amelyiknek magasabb az értéke, az nagyobb csempe lesz, aminek alacsonyabb, az kisebb. Ez azért szerethető, mert nagy számosságú elem esetén is könnyen áttekinthető nézetet ad egy véges felületen. Vagyis könnyen használható egy-egy döntéshez, amit mennyiségi alapon hozol. Különben ez is egy jó harminc éves megoldás Ben Shneidermantól. Mi csupán összekötöttük valós idejű hírolvasói adatokkal és készítettünk egy amolyan hírtőzsdét, ami már régóta fut. Akinek tíz perce van belenézni, hogy mi történik a világban, könnyen átlátja milyen hírekre pörögnek éppen az olvasók.
Serényi Balázzsal és a Visual Minds-al dolgoztunk a projekten és végül bemutattuk a szerkesztőségben, hogy mire jutottunk. Két héttel később láttam, hogy felfúrtak a mennyezetre egy projektort és napi 24 órában ezen követik az olvasóik aktivitását. Erre nem számítottunk.

Mivel a ti hírmátrixotok azonnali visszajelzéseket ad ennek továbbfejlesztett változatát ma már a világ számos helyén használják.

A Google Analitycs és a többi analitikai szolgáltatás késleltetett volt és olyan dashboard-okat mutatott, amik grafikonokból, táblázatokból, listákból épülnek föl. A mi megoldásunk viszont rendkívül gyorsan értelmezhető és nem kell hozzá elemzői tudás.
Pont egy éve, tavaly februárra egy szolgáltatást építettünk belőle, a FruitFlan-t, ami különösen hasznos olyan dinamikus tartalmakat publikáló oldalak számára, mint a hírportálok. A magyar piacon jobbára mindenki megvette. Pillanatnyilag több mint ötven portál van az előfizetőink között, például az Elle, a Die Presse, a Dolce & Gabbana és néhány olyan nagyobb kiadó, mint amilyen a Mondadori vagy a Local World számos oldala. Sőt az eddigi előfizetőink közül, idén mindenki meghosszabbította az előfizetését, ami igazán jó visszajelzésnek tűnik. Közben előrehaladott tárgyalásokban vagyunk külföldi befektetőkkel és egyre tisztábban körvonalazott terveink vannak arról, merre tovább a vizualizáció területén.
 

FruitFlan   Forrás: Kangyal András-videó
» videó

Akkor most tart még a „vadnyugat”?

Ma már nem a vadnyugaton vagyunk, megbarátkoztunk egymással. Teljesen kidolgozott útja van annak, ahogyan megvalósul vagy céggé válik egy ötlet. Fantasztikus, mennyi kreatív emberi erőforrás ömlik a technológiai innovációba. Az egész piac egy hihetetlenül szegmentálódott, rengeteg apró niche-ből felépülő rendszer, amiben a különböző technológiai megoldások, olyan mini részfeladatokat céloznak, ami egy gomb volt korábban egy operációs rendszerben. Ezek a funkciók pedig beszivárogva az életünkbe, egyre inkább a földi bioszféra egy-egy ágensének tűnnek, amik együtt élnek velünk. Az életképességüket az határozza meg, mennyire használjuk őket. Legutóbb egy beszélgetésben Kevin Kelly – akinek kiváló készségei vannak összetett folyamatok tolmácsolására a köznyelv felé – azt mondta, hogy „a technológiát kontrollálni a használatával tudjuk”. Szimbiózisban élünk a mobiltelefonunkkal, együt járunk wc-re, fürdeni, aludni, olykor szorosabb a kapcsolatunk vele, mint a családtagjainkkal. Tehát rengeteget tanulhatnak tőlünk. Szóval ez már nem a vadnyugat. Legalábbis már nem várjuk el, hogy mai világunk olyan legyen, mint amit korábbról ismerünk. A technológiát fenntartások nélkül állandóan használjuk, így már gyakran saját magára reflektálva az ismeretlenbe tart.
Engem elsősorban az érdekel, hogy hova tart ez a folyamat és hogyan tartunk lépést vele. Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben. Valós időben kell megkeresnie a válaszokat azokra a kérdésekre, amiken tíz éves korában még egy-egy végigolvasott éjszaka után hajnalig elmélázhatott.

 

1 Az 1996 végén kiadott CD-ROM 2004-ben elnyerte a Gesellschaft für Pedagogik und Information e. V. által alapított Comenius Euromédia Különdíjat.



A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Kapcsolódó beszélgetések:
 
„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”
Seres Szilvia beszélgetése Nemes Attila művészettörténésszel, kurátorral, a Kitchen Budapest Talent programjának vezetőjével
 
„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”
Seres Szilvia beszélgetése Somlai-Fischer Szabolcs építész, médiaművésszel, a Prezi társalapítójával
 
„Olvastuk Gibsont, volt Tetsuonk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave."
Seres Szilvia beszélgetése Molnár Dániel (B2MeN/soobrosa) adatgondnokkal
 
„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé."
Seres Szilvia beszélgetése Maróy Ákos, IT-szakember és programozó, újmédia-művésszel