Wanted - Kernstok Károly elfeledett képei

Kovács Brigitta

Szemben a műkereskedelemben manapság tapasztalható érdektelenséggel, Kernstok Károly egyike volt azon művészeknek, akinek nevét és műveit jól ismerte a művelt közönség, képeit pedig szívesen vásárolták a tehetősebb polgárok és a haladó szellemű értelmiségiek. Jól példázza Kernstok kelendőségét, hogy 1911-es nagy, egész pályáját felölelő retrospektív tárlatának megnyitó napján összesen 9 képét kínálták eladásra, a többi már magánkézből, illetve múzeumokból került a tárlatra, az érdeklődő közönség pedig már másnap hiába kereste a megvásárolható műveket, hiszen azok mindegyike elkelt az első napon.

Örvendetes volna, ha gyűjtőink részéről ilyen nagy érdeklődése kísérné mostanában is a megrendezésre kerülő tárlatokat, hiszen mint 1911-ben, ma is fontos lenne, hogy egy-egy életművet ne csak az unalomig reprodukált és kiállított munkákon keresztül ismerhessen meg a nagyközönség, hanem olyan művek is bemutatásra kerülhessenek, amelyek tovább árnyalnák a művészeinkről és a magyar művészet európai művészethez kapcsolódásáról kialakult nézeteinket. Ennek érdekében indult el a Wanted cikksorozat, amelynek keretein belül egy-egy művész vagy művészcsoport lappangó képeit keresik a szerzők, reménykedve abban, hogy a képek tulajdonosai felismerik ezekben az általuk birtokolt műveket, és azokat a kutatók számára hozzáférhetővé teszik.
 

Ifjú, 1909

Jelenleg a jövő márciusban a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő Matisse és a magyar Vadak című kiállításra szeretnénk minél teljesebb anyagot gyűjteni. Különösen fontos ez Kernstok Károly esetében, akinek 1906 és 1911 közé eső munkásságának jelentős része csak kiállítási jegyzékek címeiből vagy fekete-fehér reprodukcióiból ismert. Így érdekes lenne ismerni azokat a műveket, amelyek még Kernstok életében megrendezett kiállításain szerepeltek, keletkezési dátumuk és az akkori tulajdonos neve ismert, de azóta nem bukkantak fel egyetlen közgyűjteményben vagy kiállításon sem. Többek között érdekes lehet az a kép, amely az 1928-as gyűjteményes kiállításon szerepelt Szekér a hegytetőn címmel és 1907-es dátummal. Ez a mű egyike lehet Kernstok legkorábbi tájképeinek, hiszen 1909-et megelőzően nem állított ki tájképeket; ha képein meg is jelent a táj, az csupán falusi parasztok életét bemutató jeleneteinek vagy portréinak szolgált háttér gyanánt.
Megfigyelhető a táj megfestésében kialakult szemléletváltozása az 1908-tól sorozatosan megfestett, különböző beállítású fiúaktokat ábrázoló művek hátterében. A nagybányai plein-airrel rokon impresszionista-naturalista stílusban megfestett növényzetet ekkor váltotta fel képein az alakok környezetét csak jelzésszerűen megfogalmazó stílus: fauve-os, szaggatott ecsetvonásokkal festette meg a hátteret lezáró lombozatot. Ezt váltotta fel az 1909-es év során a szerkezetes, a táj karakterét tömör formákban megadó háttér, amelyet legtisztábban az Ifjú (1. kép) és az Ifjak című képein látni. (Ebből az Ifjú, amelyet az 1909. december 31-én megnyitott Uj képek című tárlaton mutatott be szintén „körözés” alatt áll, ismert reprodukcióját Barki Gergely közölte az első Wanted cikkben: artmagazin, 2005. január-február (III/1) 49. o.)

Kertben, 1906


Kernstok festői stílusa egész életén keresztül folytonosan változott. Az önmagát is „keresőnek” tituláló festő szakadatlan kutatta az új kifejezési lehetőségeket, miközben sosem zárkózott el az elől, hogy más festőktől ¬ régiektől vagy kortársaktól ¬ tanuljon. Mint annyian a korszakban, 1906 tavaszát követően ő is gyakran megfordult Párizsban, hogy ott új inspirációkkal gazdagodjék művészete. Ennek érdekében rövidebb-hosszabb időszakra kiköltözött, műtermet bérelt és eljárt a modern művészek tárlataira, valamint a művészeti életben oly fontos szerepet játszó Gertrude és Leo Stein szalonjába. Ezért lehetséges, hogy már nagyon korán a fauve-ok és az akkoriban ismertté vált nagynevű mesterek, Cézanne, Gauguin és Picasso befolyása alá került. 1906 és 1908 közötti párizsi útjai során a legnagyobb hatást Gauguin és a fauve-ok művészete tette rá. 1906 őszén a Salon d’Automne-ban megrendezett nagy Gauguin–életmű kiállítás hatása már az 1907-ben kiállított képein jelentkezett. Képein a Gauguin által már 1888-ban Pont Avenben kikísérletezett cloissonista technikát alkalmazta, azaz az egyes színmezőket színcsíkokkal ölelte körül, így választva el őket egymástól. Ugyanakkor a színeket nem összefüggő foltokban, hanem apró átlós ecsetvonásokkal vitte fel a vászonra, ahogyan azt Gauguin korai, Bretagne-ban festett munkáin láthatta, valamint D’Espagnat-nál, egy kevéssé ismert festőnél, akire Kernstok 1906 őszén egy képeslapon hívta fel a Japán kávéház művészeinek figyelmét. Ilyen stílusú képe több is ismert, ám az utóbbi időben csak kettő bukkant fel. (Patak partján, reprodukálva Kieselbach Tamás: Modern Magyar Festészet 1892–1919. Bp. 2003. 402.o. és a Kisfiú kecskés szekéren, kiállítva és reprodukálva a Mű-Terem Rejtőzködő mesterművek című tárlatán. 2004.)

Révai Ödönné portréja, 1907


Erre a stíluskeveredésre jó példák lennének az ekkor készült, de jelenleg lappangó portréképei. Ilyen a Kertben (2. kép) című kép is, amely a művész feleségét és fiát, valamint a család kutyáját ábrázolja a festő nyergesújfalui műtermének kertjében. A festmény a reprodukciókról leolvasható szignó tanúsága szerint 1906-ban készült, első ismert kiállítása pedig a Nemzeti Szalon palotaavató tárlatán volt 1907. március 9-én, tehát készülési idejét tekintve is egyik első olyan munkája, amelyen már párizsi útjainak (1906 tavasza, majd 1906 őszétől 1907 tavaszáig), élményeinek hatása jelentkezett. A korabeli kiállítás-beszámolók alapján tudható, hogy a képen Kernstok szakított az 1902 és 1905 között a művei nagy részét jellemző barnás tónus használatával, színei kivilágosodtak, a tárgyakat és alakokat elöntötték a színes reflexek. A nő arcán, a gyermek karján zöldek az árnyékok és a háttér tájrészletében is megjelennek komplementer színként a vörös foltok. Ezek az impresszionista jegyek keverednek a formákat és a kompozíciót hangsúlyozó elemekkel, mint az alakokat körülölelő erőteljes „vibráló zöld” színű kontúr, a kissé megemelt nézőpont és a tér mélységének hiánya, amely már a francia fauve-ok törekvéseinek és képeinek ismeretére utal.
A következő évben készült művein ez a síkszerű ábrázolás vált uralkodóvá. Erre kitűnő példa Révai Ödönné portréja (3. kép), amely a magyar könyvkiadásban és a művészeti reprodukció kiadásban is élenjáró Révai testvérek egyikének feleségét ábrázolja. Ezt a képét a Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Rt. művészeti reprodukciójáról ismerhetjük. A Könyves Kálmán intézetet az Rt. részéről Révai Ödön szanálta és virágoztatta fel ismét, valószínűleg innen a személyes indíttatás is a kép reprodukálására. (A műlapot gyűjteményéből Rum Attila bocsátotta rendelkezésemre, amiért ezúton szeretnék köszönetet mondani.) A szignó tanúsága szerint a kép 1907-ben készült, először pedig a MIÉNK első kiállításán szerepelt 1908 januárjában. Informatív, hogy ezután még az 1928-as gyűjteményes kiállítás alkalmával is a Révai család tulajdonában volt a kép, majd 1948-at követően került ki a szakma látóköréből. A kép színeiről a kissé szűkszavú korabeli beszámolók mellett Székely Zoltán részletes leírásából értesülhetünk, ő volt minden bizonnyal az utolsó, aki még láthatta ezt a fontos alkotást. (Székely Zoltán: Kernstok Károly. Doktori disszertáció. 1948.) A képet a lilába hajló zöldes-kék árnyalatok uralják, ehhez igazodnak a természettől teljesen elütő színek, hasonlóan a jól ismert Czóbel Béla portréhoz (MNG) amely szintén ezekben az években készülhetett. Akárcsak a festőtárs portréjánál, a női alak testrészeinek, arcának okkersárga színét zölddel árnyékolja a szemek környékén, az orrnál és a homlokon, ugyanakkor a szájat a fák törzsén is megjelenő lila színnel jelöli. A sárga színű padot zöld kontúrral keretezte, ezzel erőteljes, vad színhatást kölcsönözhetett a képnek.

L. A. úr és neje, 1908

Kernstok ebben a dekoratív stílusban festette meg a gazdag, földbirtokkal is rendelkező Léderer Artúr és felesége portréját, ami szintén az 1908-as MIÉNK tárlaton szerepelt L. A. úr és neje (4. kép) címmel. A képet ugyanabban az évben bemutatták az 1908-as londoni Earl’s Court tárlatán A pair címen. Itt a magyar művészetet a különböző iskolák elkülönülten képviselhették. A MIÉNK termének festményeit Ferenczy Károly válogatta, aki a legtöbb képet csoport év eleji tárlatáról válogatta be. A kép utoljára az 1911-es retrospektív tárlaton került a nyilvánosság elé. Tulajdonosa valószínűleg ragaszkodott a képhez, feltehetően a Bajza utcai Léderer palotában helyezte el, amelynek homlokzati mozaik-díszeit szintén Kernstok Károly készítette. Erről a képről alapos elemzés a mai napig nem készült, a korabeli sajtóvisszhang alapján pedig igen kevés információval rendelkezünk. Egyenlőre tehát más támpont nincs, mint az a két reprodukció, amely 1910-ben és 1911-ben jelent meg róla. Ezeken a fekete-fehér fotókon is jól látszik, hogy a festőnek egy igen „lapos”, a térmélységet nélkülöző, a korabeli kritika által gobelin-hatásúnak nevezett művéről van szó. A kissé megemelt nézőpont, az alakok, főleg a férfi síkszerű bemutatása, a háttér növényzetének szőnyegmintára emlékeztető jellege a körvonalas, dekoratív ábrázolással kísérletező festő munkája, melynek legközelebbi párhuzamát talán Czóbel Béla Ülő férfi (MNG) című munkája szolgáltatja.

Goda Géza portréja, 1908

A francia újításokat, a fauve-ok művészetét Magyarországon ¬ főként Nagybányán ¬ népszerűsítő festőt Kernstok már 1903 óta ismerte, majd barátságuk jeleként Czóbel 1907 és 1908 nyarán is Kernstok nyergesújfalui műtermében dolgozott.
Kernstok portréfestő stílusának egy újabb állomását jelenti Goda Géza porté-ja (5. kép), amelyet jóbarátjáról, a Petőfi-páholy szabadkőműves nagymesteréről festett, aki többek között a Galilei-kör egyik életrehívója és a Budapesti Napló, majd a Világ tárcaírója volt. A köztük lévő bensőséges kapcsolat is indokolhatja, hogy az 1908-ban készült portré egy közelibb képkivágattal, elmélyültebb lélekábrázolással mutatja be a modellt. A képet Dévényi Iván reprodukálta 1970-ben megjelent Kernstok-monográfiájában 1910 körüli datálással. Stílusa és az író fiának visszaemlékezése alapján az 1908-as dátumot kell valószínűsítenünk. A vastagon és lendületesen felvitt festék, a háttér elnagyolt megfestése is erre a korai dátumra utalnak. Előkerülése esetén a kép stílusa és az ábrázolt személynek az értelmiségi körben betöltött izgalmas szerepe miatt is fontos helye lehetne a készülő kiállításon vagy annak tanulmánykötetében.
Végül, de nem utolsó sorban, essék szó ismét egy olyan műről, melyről reprodukcióval nem rendelkezünk, róla szóló információink is csak kiállítási jegyzékekből, árverési katalógusokból és Székely Zoltán 1948-as leírásából származnak, ám esetleges előkerülésével nagy szenzációt válthatna ki. Úgy tűnik, Kernstok Károly az 1908-ban megkezdett, a nyergesi kertben ábrázolt fiúaktok sorozatát folytatta az 1910-es évben is, de az egyszerű beállítást felcserélte egy árkádiai hangulatot árasztó témával, a fiatal fiúkat egyesével és kettesével a víz partján vagy fürdés közben mutatta be. Az 1911-es retrospektív tárlat katalógusában reprodukálták Patakparton (6. kép) címmel egy tussal és tintával festett vázlat, amely két fiatal fiút ábrázol, akik egy patak ¬ minden bizonnyal a nyergesújfalui műterem házkertjén átfolyó kis patakról van szó ¬ partjának két oldalán foglalnak helyet, a bal oldali ülve, egyik lábát a vízbe lógatva, míg a jobb oldali a túlsó parton állva, a vizet szemlélve. Szintén az 1911-es kiállítás katalógusában szerepel 51-es tételszám alatt egy Fürdő gyermekek című kép, amely ennek a vázlatnak lehet olajban kivitelezett változata.

Patakparton, 1910

A kiállítást követően az aukciós katalógusokban és kiállításokon még sokszor bukkant fel hasonló témájú és című festmény Kernstoktól, de a méretek alapján több képről lehet szó. Székely Zoltán már idézett doktori disszertációjában is részletesen bemutat egy ilyen témájú képet Patak partján címmel. A kompozíció ebben az esetben kísértetiesen hasonlít az 1911-es katalógusban reprodukált vázlathoz, a kép közepén jobbról előkanyarodó patak két partján helyezkedik el a két fiú, a hátteret fák sűrű lombozata zárja le, a patak jobb oldalán elhelyezkedő fiú pedig ugyanabban a pózban jelenik meg, a parton ülve, kezeire támaszkodva, egyik lábát a patakba lógatva. Azonban mégsem hihetjük, hogy ugyanarról a műről volna szó, hiszen a Székely disszertációjában szereplő kép technikája olaj, és a jobb oldalon álló fiúalak beállítása is eltérő. A vázlaton kontraposztban áll, fejét balra, a víz felé fordítva, jobb kezét enyhén behajlítva a csípőjéhez emeli. Ezzel szemben a keresett képen ugyanez az alak kezeit a tarkóján összekulcsolva áll, jobb csípőjét enyhén kitolva. Székely biztosan ismerte a képet, hiszen pontos adatai voltak a méretről (o. v., 90 x 70 cm) és a tulajdonosról. A leírásból kiderül, hogy a kép illeszkedik az 1910-es években festett fiúaktos képeinek sorába. Ezeken az alakokat lila kontúrvonal öleli körül, amelyet egyöntetű narancssárgával tölt ki a művész, a háttérben található lombozatot pedig a kékes-zöld árnyalataival dolgozza ki. A kép, vagy egy másik fürdőző fiút/fiúkat ábrázoló mű előkerülése, már csak a témaválasztásban megmutatkozó gyakoriság miatt is fontos lenne, tovább árnyalhatná Kernstok fürdőző és lovasokat a vízparton bemutató munkái kialakulásának folyamatát.

2005/4. 49-51. o.

Screenshot 2020-04-19 at 16.07.24.png
Borsos József

Hogy a 19. század közepi Magyarországon sem komoly művészeti iskola, sem kifinomult műélvező közönség nem volt – az tény. (Sajnálatos módon a kettő egymást erősítette.) Így nem véletlen, hogy egy olyan tehetséges piktor, mint Borsos József inkább a császárvárosban praktizált, hiszen a pesti műbarátok csak húzódozva fizették volna meg az arcképeiért kért borsos árat. Sőt, az sem meglepő, hogy a hazai piacra szánt portréin kénytelen volt követni a provinciális képírók vastörvényét: mindegy mennyire életszerű a figura, ha jól láthatóan, pénzszagúan csillog az aranycsatt és a brokátmente.

full_000415.jpg
Wanted – Borsos József

A Magyar Nemzeti Galéria Borsos József (1821–1883) biedermeier festő és fényképész munkásságát a jövő évben tervezi bemutatni. A szakma egyik nagy adósságát kívánjuk ezzel törleszteni, mert mind ez idáig nem volt olyan kiállítás, amely az œuvre-t – a lehetőségek szerint – teljes egészében bemutatta volna.

full_000233.jpg
Wanted – Vaszary János lappangó képei

A Magyar Nemzeti Galéria 2007 őszére tervezi Vaszary János festőművész gyűjteményes kiállításának megrendezését. A művész 1939-ben bekövetkezett halála óta egy alkalommal – immár több mint négy évtizede – találkozhatott a nagyközönség az életmű kiemelkedő darabjaival, a több mint háromszáz műtárgyat felvonultató Vaszary János emlékkiállításon, amely a Magyar Nemzeti Galériában 1961-ben volt látható.

full_000909.jpg
Wanted - Lopott műtárgyak - mit tehetünk, mit tehetnek a hatóságok?

Az alábbiakban tájékoztatást adunk egy, a kortárs mûvészetet ért újabb szomorú eseményrôl. Veress Pál (Budapest, 1920 – Budapest, 1999) festô és grafikus ismert salakreliefjeinek egy szép sorozatát, valamint további három mûvét, összesen 16 alkotását vitték el ismeretlen tettesek 2006. szeptember 26-án. Az esemény több szempontból is tanulságos. Ugyanis azt a hazai aukciós és galériás mûkereskedelemben egyaránt tükrözôdô folyamatot mutatja, hogy a kereskedôk és gyûjtôk érdeklôdése egyre inkább a (klasszikus) kortársak felé fordul. E növekvô érdeklôdés – jogellenes és sajnálatos – mérföldköve a fenti eset. Emellett azért is fájó veszteség, mert a mûvész eddig egyben ôrzött hagyatékát fosztották meg több kiemelkedôen értékes darabjától.

full_000238.jpg
Wanted - Maga a mű "kerestetik"

A művészettörténet-kutatás, bár tudományos tevékenység, gyakran mégis a bűnügyi regények világára emlékeztet. Nyomozásaink kiindulópontjául rendszerint maguk a műalkotások szolgálnak, s ilyenkor ¬ mint a krimikben általában ¬ a „tettes” kilétét kell felderítenünk. Most induló cikksorozatunkban éppen fordított a helyzet. Olyan műalkotások reprodukcióit igyekszünk bemutatni, amelyekről már meglehetősen sokat tudunk. Ismerjük az alkotót, gyakran a mű keletkezésének évszáma, mérete, technikája és egyéb adatai is rendelkezésünkre állnak, nem ritka, hogy az egykori tulajdonosok kiléte is ismert, csupán egyetlen, ám a legfontosabb láncszem hiányzik: MAGA A MŰ „KERESTETIK”.

full_000279.jpg
Wanted - Zichy Mihály

2007. december 14. és 2008. március 26. között Zichy Mihály műveinek nagyszabású bemutatójára készül a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás apropóját a szentpétervári Ermitázzsal való együttműködés adja, melynek köszönhetően a világ egyik legnagyobb múzeuma mintegy száz darab grafikát kölcsönöz a gyűjteményében őrzött Zichy-anyagból. A Magyar Nemzeti Galéria és az Ermitázs Zichy-grafikáin és -festményein kívül – mely a bázisát adja a tárlatnak – szeretnénk hazai köz- és magángyűjtemények anyagát is bemutatni. A hagyatékból, mely a mai napig a leszármazottak tulajdonában van, számos fontos mű lesz látható, és több gyűjtő is jelezte már együttműködési szándékát. Azonban van néhány kulcsfontosságú alkotás, melynek eddig nem sikerült nyomára bukkanni, ebben kérjük olvasóink segítségét.

full_003532.jpg
Wanted – Az ismeretlen Balla Béla avagy az elmaradt siker anatómiája

"Rendszeresen nem végzett iskolákat. A négy elemi után kereskedő inas, majd nyomdász, üveges, pék, kőmíves és végül szabó lett. Azonban valamennyi foglalkozását hamarosan otthagyva, minden idejét önművelésre fordította. Festeni tizennyolcz éves korában kezdett s néhány évvel utóbb több aradi műbarát támogatásával Nagybányára ment..." - olvasható a pályakezdés művészregényt sejtető beharangozója a Szendrei-Szentiványi Lexikon megjelent első kötetében 1915-ben.

full_000475.jpg
Wanted – Csók István

Önámítás azt gondolni, hogy egy életmű az utókor számára a maga teljességében megismerhető. Ami távolról monolit tömbnek tűnik, az a figyelmes szemlélő számára feltárja valódi formáját, egy folytonos változásban lévő organizmust. Ilyen lélegző, pulzáló szerveződés minden festői életmű, térben, időben alakváltó tünemény. Alkotóelemei, maguk a művek, olykor rejtélyes és beláthatatlan utakat járnak be felragyogva, majd kihunyva. Némelyek folyvást láthatók, nemzedékek közös tudatát meghatározó ikonok, mások halvaszületett teremtmények, amelyek sosem lépik át a műterem küszöbét. Nagyobb részük azonban a jelenlét szürke mezőjében lebeg, leírások vagy reprodukciók raszterhálójában öltve testet, időszakos tárlatok gyorsan szétfoszló emlékképeiben bolyongva. 

33_Rockenbauer1.jpg
Wanted – Márffy Ödön festményei a Nyolcak időszakából

Idestova hét esztendeje, hogy Passuth Krisztina vezetésével megkezdődött a modern magyar festészet fauve-os gyökereinek feltárását célzó kutatás, amely a 2006 márciusában a Nemzeti Galéria Magyar Vadak kiállításához, majd 2008-2009-ben e tárlat helyszínekhez adaptált változatainak egyéves franciaországi körútjához vezetett. Mindeközben magyar, angol és francia nyelvű tanulmánykötetek születtek, hazai és külhoni, magyar és nemzetközi konferenciák tűzték napirendjükre a kérdést. A munka szerves folytatásaként a kutatócsoport jelenleg a Nyolcak centenáriumi kiállításán dolgozik – amelynek Pécs ad majd otthont 2010 végén – abban a reményben, hogy az első magyar avantgárd csoport történetének újszerű feldolgozása hasonló érdeklődést fog kiváltani, mint a magyar Vadak bemutatása.

full_000299.jpg
Wanted – Szocreál

A debreceni MODEM 2008 nyarán nagyszabású történeti kiállítás keretei között mutatja be a hazai szocialista realista képzőművészet sok vitára okot adó korszakát. Annak is a legbizarrabb, szocreál periódusát, az 1949 és 1956 közötti tematikus festészetet és szobrászatot.