Ulysses falra mászik
A Murális Műhely munkái a szombathelyi Bloomsdayen és interjú Aideen Barryvel
Idén huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a James Joyce Ulysses című regényét ünneplő Bloomsdayt. Az idei fesztivál alkalmával újabb két falfestmény készült el – a fesztivál történetéről és idei fejleményeiről Bordács Andrea cikkét közöljük, amit Csonka Dorina, Harcsás Eszter és Kiss Virág az egyik most avatott falkép alkotójával, Aideen Barry-vel készített interjúja követ.
Egy közösség, például egy város ünnepei általában a közösség történelméhez, identitásához kapcsolódó események felidézései. Szombathelynek több, a városhoz fűződő ünnepe is van – így a Savaria Karnevál és a Szent Márton-nap –, az egyik legérdekesebb közülük azonban egy fiktív regényszereplőhöz kapcsolódik. Épp ezért az emlékezetpolitika szempontjából is sajátos helyzet áll elő.
Maurice Halbwachs Az emlékezet társadalmi keretei című írásában négy különböző emlékezetformát különít el: az önéletrajzi emlékezetet, a történelmi emlékezetet, magát a történelmet és a kollektív emlékezetet. Halbwachs elméletéből kiindulva Jan Assmann egy új emlékezetelméletet állított fel, amely a hangsúlyt az emlékezet kommunikációelméletére fekteti. Ő a kollektív emlékezetnek négy fő típusát emeli ki: a mimetikus emlékezetet, ami a hétköznapi cselekvéseket, szokásokat jelenti; a tárgyi emlékezetet; a kommunikatív emlékezetet, azaz az emlékek felidézése során lezajló társadalmi interakciót; végül a kulturális emlékezetet, azaz a kommunikáció rögzítését valamilyen formában. Míg Szombathelyen a Savaria Karnevál és a Szent Márton-ünnepségek esetében mimetikus emlékezetről beszélhetünk, addig a Bloomsday – azaz június 16-a – a kulturális emlékezet része.
James Joyce 1922-ben, Párizsban megjelent Ulysses című regénye a főszereplő, Leopold Bloom 1904. június 16-ai, teljesen átlagos hétköznapját meséli el. Innen ered, hogy június 16-át a Joyce-rajongók világszerte Bloom napjaként (Bloomsday) ünneplik. Leopold Bloom apja egy Írországba emigrált, kikeresztelkedett szombathelyi magyar zsidó. Az apafigura származása miatt Szombathely különösen magáénak érzi a regényt, így 1994 óta június 16-án évente megrendezik a Bloomsdayt különféle, az Ulysseshez kapcsolódó kulturális programokkal. A cím Homérosz Odüsszeia című eposzára utal, a regény ráadásul követi az eredeti mű felépítését, és ennek nyomán meséli el Leopold Bloom egy napját. Rejtett és álcázatlan párhuzamokat is felfedezhetünk a két mű között: Leopold Bloom feleltethető meg Odüsszeusznak, Molly Bloom, a feleség Pénelopénak és Stephen Dedalus, a fiú Télemakhosznak.
Szombathely 2021-ben az évtizedek óta tartó Bloomsday ünnepségsorozatban új elemként egy hosszú távú programot is elindított Szántó István ötlete alapján és az ő vezetésével. A Szántó István képzőművész, a szombathelyi művészeti középiskola és az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének oktatója által létrehozott Murális Műhely közterületeken készít nagy méretű freskókat és festményeket. A Bloomsday alkalmából a Murális Műhely 2021 óta minden évben az Ulysses egyes fejezeteit jeleníti meg egy-egy, a városban található épület tűzfalán.
A többéves projekt követi az Ulysses struktúráját: a regény három részre, ezen belül 18 fejezetre oszlik – ez az osztás megegyezik az Odüsszeia szerkezetével. A program során minden évben két-két fejezet kap egy-egy tűzfalat a városban. 2021-ben az egyik festmény az önkormányzati parkolóban, az Aréna óvoda tűzfalán, míg a másik a Karinthy Frigyes utcában, a Berzsenyi Dániel Könyvtár mögött valósult meg, idén pedig a Szombathelyi Képtár szomszédságában álló két tűzfalra került két új kép.
A regény első része az apjára vágyó Télemakhosz (Stephen Dedalus) története. Az első falképet maga Szántó István készítette Télemakhosz: a fiú, aki elmegy hazulról megkeresni az atyját címmel. A kép stílszerűen az Aréna óvoda falára került. Közepén egy torony második emeleti szerkezeti rajza látható – bár a látvány viszonylag antropomorf. A torony a védelem és az őrzés szimbóluma, de akár a hit, vallás és a teológia jelképe is lehet az alkotó szerint. A torony a létrához hasonlóan összeköti az eget és a földet. A regényben szereplő alacsony martello-torony viszont nem tör az ég felé, kurtasága így inkább a szereplők hitre és a teológiára irányuló frivol megnyilvánulásainak felel meg – gondoljunk itt főként Buck Mulligan ledér, sajátos cselekedeteire. A falképen a pareidolia (amikor különféle tárgyak vagy a felhők absztrakt formáiban felismerhető dolgokat vélünk látni) segítségével egy fiatal férfi arca is megidéződik – ez az építészeti rajzban felfedezhető arc lehet az apja után vágyódó Télemakhoszé, azaz Stephen Dedalusé is. Szántó munkájának célja nem a regény „lekövetésének” vizuális adaptációja, hanem az aktuális olvasatokkal kialakítható párbeszéd formanyelvi kísérlete, felidézve az első epizód jelképhálózatát.
A második fejezetet összefoglaló kép, azaz a Nesztór, a tapasztalt öreg, aki életbölcsességét szívesen megosztja másokkal a Leopold Bloom-díjas Batykó Róbert munkája. Ebben a fejezetben Stephen történelemórát tart az epiruszi Pürrhosz győzelmeiről, majd egy, a nagyanyját bokor alá temető rókáról szóló találós kérdést tesz fel az osztályának – akik ezt nem fejtik meg. Óra után Stephen beugrik az antiszemita iskolaigazgatóhoz, Mr. Deasyhez, akitől megkapja a fizetését, a regény már szállóigévé vált mondata ebben az interakcióban hangzik el: „A történelem lidércnyomás, amelyből próbálok felébredni”. Batykót ez a mondat inspirálta, vizuális inspirációi pedig a térbeli ellentétpárok, a kint és bent, a világos és sötét szembenállásai. Az elkészült kép a síkszerűség és a térbeliség közt egyensúlyoz: geometrikus színzónák keltik a térbeliség illúzióját.
Idén, 2022-ben az Ulysses százéves kiadásának apropóján a Murális Műhely két újabb falképpel gazdagította a várost. A harmadik fejezet a Próteusz, aki jól ismeri a tengermélyt, s akitől megtudakolhatók az ott rejlő titkok címet viseli. A Leopold Bloom Alapítvány és az ír nagykövetség jóvoltából idén az ír, főleg digitális médiával, videóval is dolgozó művész, Aideen Barry volt az egyik alkotó (a vele készült interjú lentebb olvasható – a szerk.). Aiden Barry magát Próteuszt jelenítette meg Az észlelés óhatatlan módjai címmel. A falfestményt egy 17. századi, az alakváltoztató istent ábrázoló rézkarc inspirálta, amelyen Próteusz nem bináris antik mitológiai figuraként jelenik meg, így közvetlenül utal Szombathely antik örökségére is. Az alak az átalakulás köztes állapotában látható. Barry falfestménye több vizuális lehetőséget felkínál, átalakul, és új formát ölt a kísérleti, a legkorszerűbb mozgóképek és a kiterjesztett valóság (AR) révén.
A Próteusszal szemközti épületen látható a negyedik, a regény negyedik fejezetére reflektáló kép. Ebben a fejezetben találkozunk először Mollyval és férjével, Leopold Bloommal. Kalüpszó az az isteni asszony, akit a fortélyos Odüsszeusz-Ulysses fájó szívvel hagy el. Szombathelyen Kalüpszó nimfa témáját az idei Leopold Bloom-díjas Szabó Eszter dolgozta fel sajátos elmosódó, akvarellre emlékeztető stílusában. A Molly Bloom című projekt valójában az Ulysses kritikai újragondolása három egységben: egy képen, egy rövid animációban és egy rövid szövegben. A könyvben Joyce a regény utolsó fejezetéig nem enged betekintést Molly gondolataiba, amikor pedig igen, akkor pedig olyan karakter körvonalazódik, akivel nőként több szempontból is nehéz azonosulni. A képet nézve az Artivive kiterjesztettvalóság-applikációval a néző a saját okostelefonján videót indíthat el, amelyben a képen látható Molly Bloom megelevenedik, és hallhatóvá válnak saját, újraírt belső gondolatai Bán Zsófia tolmácsolásában. A képhez tartozó animációban 3D-s technológia és tradicionális rajzolt animáció keveredik: Kalüpszót látjuk, aki „nimfás” testtartásában elfáradva újra és újra kilóg saját képkeretéből, míg Molly az ágyába süppedve kontemplál. A videóval kiegészült falfestmény alternatív perspektívát kínál: megpróbál – még ha csak egyetlen kép erejéig is – hiteles és hihető portrét adni az egyetlen női főszereplőről.
Úgy tűnik, Szombathely kortárs arculatához immár a murális művészet is markánsan hozzátartozik. Különösen úgy, hogy a projekt apropóján az utóbbi évben a szervezők a város vizuális művészettel foglalkozó intézményeit is megpróbálják összefogni és közös gondolkodásra sarkallni.
Interjú Aideen Barry-vel
/Az interjút Csonka Dorina, Harcsás Eszter és Kiss Virág, az ELTE SEK Vizuális Művészeti tanszék hallgatói készítették, akik a murália projekt során a művész asszisztensei voltak./
Az 1979-ben az írországi Corkban született Aideen Barry nemzetközileg is ismert kortárs képzőművész, aki többek között a performansz, a mozgókép és a szobrászat médiumában alkot. Művészi praxisa mellett tanít és előadásokat tart.
Mit jelent számodra a művészet?
Szerintem a művészet egy hozzánk szinte telepatikusan elérő dolog. Kifinomult, gyengéd. Mintha valamilyen nagyon intelligens, agyafúrt módon kommunikálnánk azt, hogy mit jelent embernek lenni ezen a világon. Ez a művészet. Minden más, ami ezt nem teszi lehetővé, nem művészet, vagy nem jó művészet.
Mi jellemzi a művészi gondolkodásmódod?
A legtöbb munkám koncepciója a másság körül forog. Életem során én is eltértem már a társadalom által felállított normától, ezért most hozzám hasonló „másságokkal”, elnyomott közösségekkel igyekszem dolgozni, hogy lehetőséget adjak nekik a figyelem középpontjába kerülni. Olyan helyzeteket próbálok teremteni, ahol szabadon beszélhetnek magukról és a világban elfoglalt helyükről.
Hogy egy példát említsek: a korai alkotásaim többsége performansz volt. Egyedülálló anyaként alkottam véleményt a rendszerről, amely kirekeszti és megbélyegzi az egyedül maradt szülőket, akik – bár minden tőlük telhetőt megtesznek a gyerekeikért – mégis előítélet tárgyai.
Mindemellett szeretek kísérletezni a médiumokkal, például stop motion animációkkal vagy az augmented realityben (kiterjesztett valóságban) rejlő lehetőségekkel. Mérnöki tudásomat kihasználva a NASA-val közösen installációkat, szobrokat is készítettem, és a rövidfilmek sem állnak tőlem távol. Gyakran csinálok falrajzokat, amelyeket különböző szoftverek segítségével meg is animálok, ezzel még interaktívabbá teszem őket a látogatók számára. Nagyon érdekel a látható és a láthatatlan látvány kérdésköre – hiszen az általam reprezentált társadalmi csoportok is így léteznek köztünk, egyszerre láthatóan és láthatatlanul.
Hogyan dolgoztál a Szombathelyen megvalósult falképen?
Amikor kiválasztottak erre a projektre, elkezdtem Szombathely utcaképeit tanulmányozni. Ekkor fedeztem fel a város kapcsolatát az antikvitással és a mitológiával, és nagyon érdekesnek találtam. Szerintem részben ez inspirálta James Joyce-t is, ugyanis az Ulysses szerkezetében is megfigyelhető ez az összefüggés.
Joyce egy korábbi könyvének – az Ifjúkori önarckép – főszereplője, Stephen Dedalus lényegében az író az Ulyssesben is felbukkanó alternatív identitása. Az alteregó lehetővé teszi, hogy a művész megjelenjen a saját művében, amit kifejezetten izgalmasnak találok. Mindig érdekfeszítő, hogy kik a művészek, kik vannak a mű mögött. Szintén ez az oka, hogy szándékomban állt együttműködni egy drag queennel, ami sajnálatos módon aztán nem következett be. A magukról más képet alkotók voltak fontosak számomra, amikor a karakter felépítéséről gondolkodtam. Az ábrázolt karaktert végül az Ulysses harmadik, Próteusz című fejezetéből választottam: ő a tenger görög istene, s bármely pillanatban bármilyen alakot ölthet, legyen az állat, növény, tehát számtalan formája, verziója lehet önmagának. Egy nem bináris karakter. Amikor Próteuszról kutattam, rábukkantam Erasmus Flinx 17. századi rézkarcára, ami Próteuszt számos alakjában egyszerre, nembináris karakterként ábrázolja. Úgy gondoltam, ennek az alaknak az átformálása tökéletes lesz az általam vágyott újraértelmezéshez.
Mennyi időt vett igénybe a munka megalkotása?
Ez volt az eddigi legőrültebb munkám, mivel az időkeret öt hét volt. Háromszáz művész közül ötünket választották – nekünk pedig pályázni kellett, amire összesen egy hetünk volt. Épp New Yorkban voltam, és azt hiszem, három éjszakán át dolgoztam a pályázaton. Három napra rá megtudtam, hogy megkaptam a munkát. Ezután visszamentem Írországba, majd egy hét múlva már repültem is Magyarországra, hogy nekilássak a projektnek.
Mi a következő projekt, amelyben részt veszel?
A következő projekt, amiben részt veszek, Dél-Afrikában lesz. Tinédzser lányokkal fogok együtt dolgozni az Anne Frank Múzeum részére Philip Miller együttműködésével. Ezután a Klostes című filmemmel turnézom, ami egy már két éve készülő projektem. Igyekszem annyi fesztiválra eljutni vele, amennyire csak tudok.
Mindezek mellett lesz öt szólókiállításom is a következő két és fél hónapban: Írországban, Párizsban, Manchesterben, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban. Emellett jövőre a Harvardon fogok tanítani egy szemesztert. Ez a valaha volt legizgalmasabb tanári pozícióm.