„A fluiditásra a genderfluiditáson túl egyfajta kortárs létállapotként tekintünk.”
A Trafóban június elseje és harmadika között megrendezésre kerülő Kék órák. Három este a fluiditásról című eseménysorozat előadásokkal, filmvetítésekkel és olvasókörrel vizsgálja az örökösen alakulásban lévő és egymásba folyó megközelítéseket, köztes pozíciókat. A program négy kurátorával – Szalai Borival, Muskovics Gyulával, Horváth Gideonnal és Szalipszki Judittal beszélgettünk.
Hogyan jött létre az esemény & milyen struktúra szerint kerestetek alkotókat/alkotásokat a programba?
Szalai Bori: Az eseménysorozat központjában a queer-elméletek, a bináris fogalmak mentén meghatározott struktúrák kritikája, és az egymásba folyó fluid megközelítések állnak, amikhez olyan formátumokat kerestünk, amik nagyobb teret engednek a kísérletezésnek, a különböző művek, műfajok és művészi munkamódszerek közötti átjárhatóságnak is. Ez egy régebbi elképzelés, aminek főbb kiindulópontját 2020-ban Dorota Gawęda és Eglė Kulbokaitė Trafó Galériában rendezett egyéni kiállítása adta, ami - bár a kiállítás elkészült - a járvány miatt nem volt látogatható. Néhány kérdés, amit akkor a körülmények miatt nem tudtunk kibontani, három évvel később ebben a sorozatban találta meg a helyét, amit egyébként furcsa módon pont a rossz körülmények tesznek most lehetővé. Úgy alakult, hogy a galéria programjának alulfinanszírozottsága és az elmúlt évek bizonytalan anyagi helyzete miatt le kellett mondanunk a 2022/23-as évad utolsó kiállítását, az így megmaradt költségvetésből azonban létre tudjuk hozni ezt a háromnapos eseménysorozatot.
Szalipszki Judittal közösen arra kértük fel Horváth Gideont és Muskovics Gyulát, hogy egyrészt dolgozzák ki velünk közösen a sorozat programját, másrészt hozzanak létre egy-egy új performansz-előadást a közösen felvetett témákhoz kapcsolódóan. A sorozat összeállításánál fontos szempont volt, hogy a bemutatott filmekből, videó-művekből (alkotók: Paul B. Preciado, Pauline Boudry - Renate Lorenz, Sharon Hayes, Lili Reynaud-Dewar), performanszokból (alkotók: Horváth Gideont, Muskovics Gyula, Molnár Csaba, Janky Máté), és a Hangover Reading Club című olvasókörünk Kék órákhoz kapcsolódó alkalmán tárgyalt szövegekből egy olyan fluid sorozat álljon össze, ami mindenféle átjárhatóságot lehetővé tesz, akár a műfajok, akár a különböző szerepek, akár a művek alkotói és szereplői között.
Az utolsó óra című előadás látszólag mintha ellentmondana a program közös címének, ez mire utal?
Muskovics Gyula: Az utolsó óra egy előadás performansz, amin Janky Mátéval és Molnár Csabával közösen dolgoztunk az elmúlt hetekben. A kiindulópontja egy esszé, amit pár éve írtam az Images of Queer Desire című katalógusba. Ez a könyv egyébként, ha egyszer végre nyomdába kerül Csehországban, egy átfogó, Kelet-Európa és a queer elmélet kapcsolatát is elemző kötet lesz. Míg a Kék órák inkább az alkonyatra utal, a mi előadásunk egy workshop vagy különóra értelemben tekint az “óra” szóra.
Egy bizonyos fajta melankólia már a címben említett kék színhez is kapcsolódik, ami szoros összefüggésben van a queer kultúrával. Gondoljunk például Derek Jarman Blue című filmjére, amit élete utolsó hónapjaiban készített, mielőtt meghalt volna AIDS-ben. A mi előadásunkat, ami a homonormativitás problémakörét, valamint a queerség és a “szörnyűséges” kapcsolatát vizsgálja, szintén áthatja egyfajta melankólia. Abból indulunk ki ugyanis, hogyha ez az egész így megy tovább, akkor a meleg közösségben rejlő radikális potenciál teljesen elhalványul, és ez végső soron a meleg kultúra halálához vezet. Részben emiatt tekintünk erre az órára egy “utolsó” óraként – a többi pedig majd kiderül az előadáson... Természetesen ezt az egészet nem mi hárman fogalmaztuk meg először. A performanszban szorosan kapcsolódunk Bruce LaBruce kanadai filmrendező munkásságához és gondolkodásmódjához, sőt, tulajdonképpen a felé érzett tiszteletünket szeretnénk Az utolsó órában kifejezni.
A bemutatásra kerülő filmek, videómunkák és beemelt szövegek többnyire nyugati alkotók/szerzők munkái. A régiónkban mennyiben kezdődött meg a téma feldolgozása? Van különbség kelet és nyugat között ezen narratívák kibontásában?
Horváth Gideon: Kelet-Európában a környező országokban – mint Csehország, Szlovákia, Románia vagy Lengyelország, – jó pár queer elmélettel foglalkozó művész és csoportosulás működik. Magyarországon ez nem ilyen koncentrált, nem alakultak ki azok a kis közösségek, akik ennek dedikálták magukat. Fragmentáltabban zajlik a feldolgozás, de ez talán nem is feltétlenül baj. A Kék órák programsorozatában pontosan azzal szeretnénk foglalkozni, hogy bemutassuk, hogyan nyúlunk mi, helyi művészek, kurátorok a queer fogalmához önazonos módon, nem angolszász diskurzusokat importálva egy az egyben, ugyanakkor ismerve azokat. A vetített filmek valóban nyugati példák, de nagyon jó példák! Az élőben történő előadások pedig teljesen lokális nézőpontokat mutatnak be. Hogy plasztikussá váljon, ezek miben mások a nyugati értelmezésekhez képest, ahhoz legjobb élőben látni ezeket, de annyi biztos, hogy nem hurráoptimista, hősies aktivizmusra kell számítania a nézőknek.
Muskovics Gyula: Valóban kevésbé látványosan és egységesen, de Magyarországon is megvalósultak fontos kutatások és kiállítások az elmúlt évtizedben. Gondoljunk például a Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij-kiállítására, amelynek központi témája volt Kazovszkij transzneműsége. A queer diskurzushoz kapcsolódik a tranzit.hu 2016-os A szívünk egy másik ország című kiállítása is, amelyet Soós Andival rendeztünk a Stúdió Galériában. Ne feledkezzünk meg Zsuró Zsuzsannáék Queer Budapest kezdeményezéséről, valamint azokról a társadalomtörténeti kutatásokról sem, amelyek Magyarország queer múltját tárják fel a 20. században, például Takács Mária filmjeiről, amelyek a Kádár-kor meleg és leszbikus közösségeit mutatják be, Kurimay Anita Queer Budapest című munkájáról, Takács Judit Meleg század című könyvéről vagy az OSA Előbújó Archívumok című, tavaly megrendezett kiállításáról. A queer elmélet alapvetően egy nyugatról importált csomag vagy módszertan, így nem meglepő, főleg 2023-ban, hogy nyugati perspektívák is megjelennek egy ilyen eseményben. Ha azonban queerelni akarjuk az intézményeinket, akkor a fentiekhez hasonló kezdeményezésekre is szükség van, amelyek segítségével újraértelmezhetőek lesznek azok az alapok is, amelyekre a Kék órákhoz hasonló, a queer és a fluiditás fogalmával absztraktabb szinten foglalkozó események épülnek.
Hogyan értelmezitek a Kék órák eseménysorozat keretében a fluiditás fogalmát?
Szalipszki Judit: Mivel egy queer fókuszú eseménysorozatról van szó, a fluiditásról ebben a kontextusban talán a legtöbben a genderfluiditásra asszociálnak. A programban valóban olyan művek kaptak helyet, amelyek a társadalmi és a biológiai nemet egy dinamikusan változó dologként képzelik el, reflektál erre Preciado Orlando-filmje, Gideon performansz-előadása is, valamint a szombati screening program filmjei. Sharon Hayes filmjének szereplői közül többen nemcsak gender szempontból élnek meg egyfajta átmeneti időszakot; az egyetemi tinédzserévek a gyermekség és a felnőttség, az egymásra utaltság és az autonómia kialakítása közötti határmezsgyének az időszaka is. A fluiditás szerzőségi értelemben is meghatározó a screening programban: alkotói módszerek szivárognak át egyik műből a másikba (Hayes Pier Paolo Pasolinitől kölcsönöz), a munkák intertextusokkal és szerepváltásokkal operálnak (ez Pauline Boudry és Renate Lorenz filmjében, mint a 2021-ben Marcel Duchamp díjat nyert Lili Reynaud-Dewar filmjében tetten érhető), ezáltal ellenpontozzák a stabil szubjektivitásról való elképzeléseinket.
A galériának 2019 óta fut egy Hangover Reading Club című, friss elméleti megközelítésekkel és kritikai nézőpontokkal foglalkozó olvasókör-sorozata, aminek a Paul B. Preciadora fókuszáló alkalmára szombaton délután 2 órától kerül sor. Az elmúlt években a felkért kurátorok, művészek vagy elméleti szakemberek által vezetett egyes alkalmak – a Trafó Galéria aktuális kiállításaihoz is kapcsolódva – többek között a poszthumán elméletek, az ökofeminizmus, a queer-ökológiák, a hidrofeminizmus, a spekulatív realizmus és a gondoskodási válság mentén kezdeményeztek beszélgetéseket. Bár a Kék órák eseménysorozatban az ökológiai szemlélet nem jelenik meg markánsan, fontos megjegyezni, hogy a galéria programjában meghatározó az egyén és a közösség, a humán és nonhumán entitások, a természet és kultúra oppozícióit kikezdő atitűd, valamint a kulturális, társadalmi, ökológiai értelemben vett egymásra utaltság kidomborítása. A fluiditásra tehát a genderfluiditáson túl egyfajta kortárs létállapotként tekintünk. A Kék órák sorozatot átszövő queer szubjektivitáson keresztül így nemcsak a heteroszexuális mátrix kétnemű modellje kérdőjeleződik meg, hanem a több tekintetben értett fluiditás a binaritásokat feloldó, egyfajta posztgender vagy posztidentitás létmódot kínál fel.
Hogyan viszonyultok az identitások kérdésének (akár a magyar) napi politikában való megjelenéséhez?
Horváth Gideon: Nagyon aggasztó és demoralizáló, ahogy az aktuálpolitika rátelepedik ezekre a kérdésekre, de mi most nem erre koncentrálunk. Ezeket a típusú politikai diskurzusokat, amennyire lehetséges, kizárjuk a galériatérből. Helyette a szubverziónak, a művészetnek, a költészetnek adjuk át a terepet. Valószínűleg messzebb is jutunk általuk, mint a parttalan ideológiai viták által. Különben se lehet mindent vitákkal rendezni, és nem is kell.
Kék órák. Három este a fluiditásról
Trafó Galéria és Trafó Klub, Budapest
2023. június 1. – 2023. június 3.
Kurátorok: Horváth Gideon, Muskovics Gyula, Szalai Borbála, Szalipszki Judit
Résztvevő művészek: Pauline Boudry - Renate Lorenz, Sharon Hayes, Horváth Gideon, Muskovics Gyula - Molnár Csaba - Janky Máté, Paul B. Preciado, Lili Reynaud-Dewar
A részletes program itt érhető el.