Cubism helyett Cuteism* – Interjú Bozó Szabolccsal

Ferenczy Bálint

Bozó Szabolcs 2020 közepén lépett a nemzetközi művészeti világ színterére.

A magyar művészekkel ritkán foglalkozó művészeti szaklap, az artnet news közölt cikket róla, párizsi kiállításáról a Le Figaro és a The Art Newspaper számolt be. Mindeközben részt vett a kaliforniai The North Hill rezidenciaprogramon, amelyet napjaink egyik leghíresebb gyűjtője, a korábbi „top 100-as” Stefan Simchowitz finanszíroz, valamint kiállítása nyílt a spanyolországi L21 galériában. Az autodidakta festő műveiért sorban állnak a gyűjtők, pillanatnyilag egyetlen eladó festménye sincs műtermében. A huszonnyolc éves Bozó Szabolcs több, mint tizenháromezer Instagram-követőjével abszolút közösségimédia-rekorder a magyar művészek között. 


Idáig összesen két alkalommal, csupán két képedet láthatta a hazai közönség. Mi lehet a magyarázata annak, hogy itthon eddig alig állítottál ki, miközben külföldön egymást érik a kiállításaid?

Egyszerű a válasz: én teljesen a magyarországi rendszeren kívülről jövök, de valójában magán a művészeti világon kívülről is. Pécsett születtem, nagyon szerettem rajzolni, de gimnazistaként leginkább a breakdance érdekelt, tizenkét évig szinte profi szinten táncoltam. Azok közé tartoztam, akik kamaszként még nem igazán tudták, hogy milyen irányba menjenek tovább. Csak abban voltam biztos, hogy szabad szeretnék maradni, szabadon szeretném az utamat keresni. 

Nem is akartál magyarországi művészeti egyetemre járni?

Tettem egy tétova próbálkozást, és jelentkeztem a soproni formatervező szakra, de mivel nem vettek fel, úgy voltam vele, hogy akkor Londonig már meg sem állok. Így visszagondolva, kicsit meggondolatlanul vágtam neki Angliának tizenkilenc évesen. Nem beszéltem a nyelvet, de így is sikerült munkát találnom egy kávézóban. Később éveken át dolgoztam kocsmákban, éttermekben, de volt, hogy éjjelenként szendvicseket csináltam. Nem voltak világmegváltó terveim. Egyetemre pedig kifejezetten nem akartam járni, de nem is tudtam volna megengedni magamnak, hogy kifizessem a tandíjat.

Hogyan kezdtél el mégis rajzolni, festeni?

Mint minden gyerek, én is imádtam rajzolni, firkálni. Később, amikor munka közben volt egy szabad percem, rögtön elkezdtem rajzolni azokba a kis füzetekbe, amikbe a rendeléseket vettük fel a londoni éttermekben. Vázlatfüzetek helyett nekem ilyen checkbookokba gyűltek a rajzaim. Nem mondanám, hogy tudatosan művésznek készültem volna, viszont a munka mellett számomra a rajzolás jelentette a szabadságot és kikapcsolódást. Aztán láttam a YouTube-on egy videót a német Jonathan Meese-ről. Megfogott, hogy mennyire szabadon, minden megkötés nélkül alkot képeket. Ez az attitűd nagyon imponált nekem. 

Hogyhogy aztán elkezdtél vászonra dolgozni? 

2017 környékén találkoztam Nemes Marcival Londonban, őt Budapestről ismerte a bátyám. Marci ekkor költözött ki Londonba, fiatal művészként kereste a kapcsolódási pontokat, és egyszer átjött hozzám megnézni a képeimet. Ő volt az első ember – és valójában az első művész is –, aki bátorított rá, hogy kezdjek el komolyabban festeni. Marci stúdiót keresett, illetve bérlőtársakat, hiszen Londonban nagyon drágák a bérleti díjak. Így lettünk bérlőtársak másik két fiatal művésszel egy mindössze tizenöt négyzetméteres műteremben. Neki köszönhető az is, hogy elkezdtem vászonra dolgozni, egyre nagyobb méretben. De még ekkor is inkább hobbi volt a festés, eszembe sem jutott, hogy valaha ki fogom állítani a képeimet.

Gs 2020 r0620 szabolcs bozo u bertrandpoincheval pe u trovitch 007 crop 846x1024

Bozó Szabolcs: Operator, 2020, forrás: news.artnet.com

Mikor vált a hobbi komollyá? 

Bátyám tanácsára csináltam egy Instagram-oldalt, ahova elkezdtem felrakni a képeimet. 2018 környékén járunk, ekkor kezdték a művészek egyre aktívabban használni ezt az online felületet. Itt – legnagyobb meglepetésemre – sikerült egy-két képemet eladnom, de még ekkor sem hittem volna, hogy ebből bármi komoly kisülhet. Itt írt rám Oscar Florit is, a spanyol L21 galéria tulajdonosa. Meglátogatott Londonban, majd meghívott magához Mallorcára, ahol festettem öt-hat képet, amiket Oscar gyakorlatilag rögtön el is adott. Ekkor még szinte vászonra sem volt pénzem, majd egyik pillanatról a másikra ott álltam, hogy azonnal csináljak még munkákat, mert ki szeretne állítani a 2019-es ARCO művészeti vásáron. Ettől kezdve kezdtek el záporozni a megkeresések az Instagramon, miközben rendes honlapom vagy egyéni kiállításom még nem is volt.

L21 arco 2020 18 1280x854

Bozó Szabolcs munkái a 2020-as ARCOmadrid vásáron, az L21 Gallery standján, forrás: l21gallery.com

Mondhatjuk, hogy az Instagramnak volt köszönhető az áttörés? 

Az Instagram széleskörű megjelenési lehetőséget ad mindenkinek, így talán kevésbé elitista a művészeti világ, mint korábban volt. Persze fontos, hogy nem a követők száma határozza meg, hogy egy munka jó-e vagy sem. Esetemben az egy dolog, hogy az Instagramon mennyien lájkolnak, de ha Oscar nem fedez fel, nem támogat anyagilag, nem mutat be fontos gyűjtőknek, akkor nem hinném, hogy ma itt tartanék. A galéria kapcsolatai rengeteget számítanak, hiszen a komoly gyűjtők és múzeumok rajta keresztül, benne megbízva vásárolnak műveket. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy mind a mai napig nincsen kizárólagos szerződésünk, ami lehet, hogy az Instagram nyilvánosságának köszönhető.

Magyar művészként definiálod magad? Származik ebből bármilyen előnyöd vagy hátrányod?

Valójában soha nem éreztem, hogy művészként beraktak volna a „kelet-európai” kategóriába. Az is igaz, hogy én nem foglalkozom politikai témákkal, a figuráim többnyire nem kötődnek lokális képi tradíciókhoz. Persze van egy-két olyan karakter, akit otthonról hozok. Az előző kiállításomra csináltam például egy Süsü, a sárkányt, de a Kisvakond is visszatérő karakter.

Képeiden visszatérő szereplők a gülüszemű állatkák. Honnan jön az inspiráció?

Banális a történet. Éveken át takarítottam éttermekben az úgynevezett Henry porszívóval. Ennek az ipari porszívónak az a jellegzetessége, hogy két nagy szemet és mosolygó fejet nyomtatnak rá. Valószínűleg ez éghetett bele a memóriámba. A többi rajzfilmfiguraszerű szereplő a fantáziám szüleménye, naphosszat tudnám őket rajzolni. Viccesen azt szoktam mondani, hogy a cubism (kubizmus) helyett én a cuteism (cukizmus) mozgalmat képviselem. 

6063ebf3 b1f1 4d26 9dc6 b940865dc26b 1

A Henry porszívó, fotó: Bozó Szabolcs

Fel kell tennem a kérdést: hogy hatott rád a pandémia? London mind a mai napig le van zárva, csak a legszükségesebb boltok tarthatnak nyitva. 

Most is a műteremben vagyok, vagyis abban legalábbis segít, hogy csak a festésre koncentráljak. A művészeti élet nem állt meg, az interneten keresztül továbbra is érkeznek a megkeresések. Idén előreláthatólag a londoni Carl Kostyálnál, a New Yorki-i Kenny Schachternél és a sanghaji Almine Rechnél lesz kiállításom. Elkezdett foglalkoztatni az animáció és a szobrászat is. Érdekes lenne életre kelteni a figuráimat.

Magyarországon mikor láthatunk tőled újra munkát? 

Úgy tudom, a Columbian című munkám szerepelni fog a budapesti Q Contemporaryban. Ez az egyik első művem, ami intézményi gyűjteménybe került. Mondhatjuk, hogy speciális műről van szó, mivel ez a darab egyike a kevés fekete-fehér munkámnak. A cím a Columbia Roadon található virágpiacra utal, ami a barátnőm egyik kedvenc helye, a fekete-fehér színhasználat pedig, mint egy régi, nosztalgikus film, a jó emlékekre utalnak. 

Bozo

Bozó Szabolcs: Bozó Szabolcs: Columbian, 2020, akril, szén, olaj, tinta, vászon, 160 x 130 cm, a Q Contemporary és a művész hozzájárulásával


* Kubizmus helyett cukizmus