Dezső Tamás munkásságának egyik fő fókusza humán és nonhumán viszonya. Legújabb munkái az Einspach galériában megrendezett, Kóda című kiállításán pedig ezen belül is az emberi megismerés és értelmezés lehetőségeivel foglalkoznak.
Derek Jarman filmje nem más, mint egy mozdulatlan kék vászon. Végig ezt nézzük, miközben meditációs zene fut, és Jarman beszél betegségéről, az ellene folytatott küzdelemről, narrátorai hangján. A narrátorok Jarman olyan színészei, akikkel gyakran dolgozott együtt: John Quentin, Nigel Terry és Tilda Swinton. Jelentőségük a kép teljes hiánya miatt, pontosabban mert végig egy színt nézünk, felfokozott.
1986-ban derült ki, hogy Jarman HIV-pozitív, vagyis elkapta az akkor még halálos betegséget, az AIDS-t.
Résztvevői beszámolók a Lehetőségek tere 2023-as nyári táboráról
Négy esemény, három kötet, két város.
A pandémia okozta lezárások miatt 2020-ban elmaradó Velencei Építészeti Biennálé 2021-re csúszása nem csak azt a fordulatot hozta, hogy ettől kezdve páratlan években kerül megrendezésre. Már a 2021-es kiállítás is erősen tematizálta a Covid-járványt követő globális együttélés kérdéseinek a korábban uralkodó nyugati nézőponttól eltérő, radikális újragondolását. 2021-ben a How Shall We Live Together (Hogyan éljünk együtt) címet kapó építészeti biennálé témájában több ponton is egybecsengett a tervezés idején előre nem is látható világjárvány következtében még sürgetőbbnek tűnő globális kérdésekkel.
„Ezt a mondatot pl. Boris Groys-tól loptuk.” – 2023 nyarán megalakult a Hétpróbás Társulat. Lestyán Attila és Szabó Veronika szabadúszó színészek, színházi alkotók úgy döntöttek, elköteleződnek egymás mellett és a független színházakat sújtó létbizonytalanság közepette társulatot alapítanak. A Hétpróbás sajátossága, hogy hét darab próbát fognak szánni előadásaik létrehozására. A társulat alapítását egy esküvő performansszal, szakmai házasságkötéssel, közösségi eseménnyel ünneplik, melyre mindenkit szeretettel várnak szeptember 29-én a Népszigeten.
Az Artmagazin Online – üdvözölvén az új kortárs vásár megjelenését a piacon – a holnap elstartoló Budapest Contemporary kapcsán körkérdést intézett a kiállító galériához: Milyen kiállítói programot visztek az új vásárra és mi a legérdekesebb mű/műegyüttes, amit nálatok láthatunk? Harmadik rész.
Az Artmagazin Online – üdvözölvén az új kortárs vásár megjelenését a piacon – a szeptember 21 és 24 között megrendezésre kerülő Budapest Contemporary kapcsán körkérdést intézett a kiállító galériához: Milyen kiállítói programot visztek az új vásárra és mi a legérdekesebb mű/műegyüttes, amit nálatok láthatunk? Második rész.
Az Artmagazin Online – üdvözölvén az új kortárs vásár megjelenését a piacon – a szeptember 21 és 24 között megrendezésre kerülő Budapest Contemporary kapcsán körkérdést intézett a kiállító galériához: Milyen kiállítói programot visztek az új vásárra és mi a legérdekesebb mű/műegyüttes, amit nálatok láthatunk? Első rész.
Azt beszélik az Orczyn... A Gólya Szövetkezet szomszédsági programjából kinőtt szociológiai kutatás és részvételi művészeti projekt összefoglaló kiállítása szeptember 24-ig látható a Dobozi21-ben.
Miután 1949-ben politikai okok miatt eltávolították a budapesti Képzőművészeti Főiskoláról, Dargay Attila díszletfestő tanoncként talált munkát a Nemzeti Színháznál. Nagynénje személyesen ismerte Macskássy Gyulát, aki akkor a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyárban dolgozott, és elsősorban reklámfilmeket készített. Bemutatta neki rajzfilmekért rajongó unokaöccsét, és Dargay mindenesként bekerült Macskássy keze alá.
Fenntarthatóság, amelyben a lokalitás mindenféle negatív felhang nélkül, a globális mozgásokkal és jelenségekkel összhangban jelenik meg: olyan fogalmak és elvárások, amelyek egyre határozottabban fogalmazódnak meg a művészettel szemben is, különösen az utóbbi évtizedben. Néma Júlia Folyékony föld című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában ezekre ad esztétikai és szellemi értelemben egyaránt érvényes, ugyanakkor a kerámia nyelvén megfogalmazott választ.
Köszönjük a Magyar Nemzeti Galériával közös játékunkra érkezett megfejtéseket, a helyesen válaszolók között két páros belépőt sorsoltunk ki a mai Borszerda programra, a nyerteseket e-mailben értesítettük.
Olivier Goethals belga építész, képzőművész. 2010 óta a genti KU Leuven építészkarának oktatója, a 019 művészeti kollektíva térbeli beavatkozásainak tervezője és megvalósítója. Szcenografikus munkái a térbeli tapasztalat és a jelenlét kapcsolatának értelmezésén keresztül a műalkotás és a galériatér közötti határvonal feloldásának lehetőségeit kutatják. Tér, idő és tudatosság csomópontját a gondolatok közötti üres térben megszülető, elszemélytelenedett játék segítségével bontja ki, feltárva ezzel építés és alkotás egylényegűségét. Művei városszerte megtalálhatóak Gentben, felkeresésének apropója egy parkban tett séta során véletlenül felfedezett építményére való rácsodálkozás volt, ami egy június végén megvalósult beszélgetéshez vezetett.