Úgy tűnik, a nyolcvanas generáció nagyon elemében van. Eheti kiállításajánlónk erre a csoportra fókuszál, de nehéz is lenne másként eljárni, mert tagjainak szinte mindenben benne van a keze.
Seres Szilvia beszélgetése Tóth Krisztiánnal, a CarnationGroup/POSSIBLE CEE vezetőjével, kreatívigazgatójával.
2014.október 10-én Párizsban a X. kerületi rue du Chalet közparkjában ünnepélyes keretek között felavatták a Société Réaliste magyar-francia művészpáros által alkotott Waiting for the Mo(nu)ment 2014-2045* című köztéri művét, amely Jean és Marie Moinon francia házaspár emléke előtt tiszteleg. Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy munkája nem aktuális kormányzati akarat révén, hanem civil kezdeményezés eredményeként született.
És hogy hogyan is történt ez az egész?
Kétségbe vagyok esve.
Nemrég még lelkesen határoztam el, hogy az FKSE hagyományőrző éves kiállításának helyszínei közül gyalogszerrel keresek fel annyit, amennyit csak tudok, mert napsütéses ősz van. Leszűkítettem a művek sorát, és úgy döntöttem, hogy az egész kiállítást egyetlen, kiterjedt konceptuális műalkotásként értelmezem. Elindultam, kezemben a leporelló a művészek listájával és egy idegesítő, rózsaszín térképpel, aminek segítségével felderíthettem az utcán, téren, homlokzaton, kirakatban látható műveket.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület hagyományos éves kiállítása idén a megszokott kiállítási forma helyett kísérleti modell szerint szerveződött. A kurátor felelős szervező,1 Timár Katalin és a Stúdió tagjai hosszas előkészítő workshop során dolgozták ki az október 1. és 19. között, Budapest negyvenegy különböző pontján – köztereken, vitrinekben, kocsmákban, turkálóban, kirakatban, zöldségesnél – a város mindennapi helyszínein fellelhető kiállítás felépítését. A kurátor-művész kapcsolatot alkotótársi viszonyként kezelő projektben az alapot a mini kiállítások szövevényes hálózatstruktúrája, a résztvevők együttműködéséből kibomló kísérletezés, valamint a közös gondolkodás jelenti. Ugyan erről a közös előkészítő munkáról a bemutatott művek nem árulnak el sokat, a projekt folyamatszerűségének hangsúlyozása mindenképpen indokolja, hogy a kiállítási forma maga is a kiállítás részeként értelmeződjön – az egyéni munkák mellett a résztvevő művészek és a felelős szervező közös műalkotásaként.
Az FKSE éves kiállításának másnapján a nyakamba vettem a várost, és az idén negyvenegy, jobbára belvárosi helyszínen megrendezett kiállítás felfedezésébe kezdtem. A művek október 1. és 19. között – a néhány hagyományos kiállítótértől eltekintve – olyan változatos helyeken tűnnek fel Budapesten, ahol többnyire nem találkozhatunk kortárs képzőművészettel, vagy legalábbis nem ilyen formában: üzletekben, szolgáltatóegységekben, utcákon.