Birkás Ákos életművében különböző, egymástól karakteresen eltérő szakaszok váltják egymást, amelyek között sokrétű összefüggések mutathatók ki. Az 1960-as évek végén Giacometti festményeivel összevethető, rontott-roncsolt portrékat alkotott, amelyek központi motívuma a sűrű masszához hasonlatos felületen elenyésző emberalak volt.
A győri Torulában 2023. június 25 és július 29 között volt látható Kiss Adrienn Mária és Andreas Fogarasi közös kiállítása a Letting Do. Az Artmagazin Online a tárlaton beszélgetett a két alkotóval a temporalitás vonatkozásairól, a centrum-periféria ellentétéről, valamint az alkotói gyakorlataik közötti kapcsolódási pontokról, átjárásokról és társalkotói pozíciókról.
Kecskeméti középiskolásként az irodalom érdekelte Orosz Istvánt, eredetileg az ELTE bölcsészkarára szeretett volna felvételizni, aztán az Iparművészeti Főiskola plakáttervező szakára vették fel, Balogh Istvánhoz. Diplomamunkája a kecskeméti Katona József Színház komplett arculatterve volt.
„Az irodalmárok és kritikusok poézist látnak abban, amit csinálok. Hát nem, mindössze alkalmazom a módszeremet.” – írta Georges Seurat, akinek neve talán nem véletlenül bukkan fel Losonczy István újabb képeinek analógiái, a feltételezhető eredet után kutakodó néző emlékezetében.
A Recorder magazin kezdeményezésére fiatal hálószobapop-előadók és zenekarok – a műfaj hazai zenitjén, 2012-ben – feldolgozták a Kispál és a Borz akkor húszéves Naphoz Holddal című lemezét, tisztelgésül a magyar popzene e meghatározó albuma előtt. Az hommage-lemez kvalitásairól megkérdezett, érezhetően nem teljesen elégedett Lovasi András ennek kapcsán azzal zárta a vele készült interjút, hogy „Azért legalább egy ordítás nem ártott volna az anyagnak.”
„A jó festmény olyan, mint egy szellem: belibben, kísért egy kicsit a valós térben, de anyagtalan, lebegő, transzcendentális marad. A szellemek persze alapvetően vicces kedvűek, és nincs ellenükre ijesztgetni is egy kicsit.” – fogalmazott Jovanovics Tamás egy Esther Stockerrel folytatott beszélgetésben. A mondatból kibontható Jovanovics művészetének szinte teljes univerzuma.
Szoboszlay Péter az Iparművészeti Főiskolára járt, belsőépítészként diplomázott, bár a kezdetektől az alkalmazott grafika érdekelte. Diplomamunkájában kötelező feladatot kellett megoldania: egy öttagú, háromgenerációs családnak kellett berendeznie egy kétszobás lakást. Szerencséjére a Pannónia Filmstúdió 1961-ben éppen grafikai tervezőt keresett, és fel is vették hátteresnek Macskássy Gyula Peti sorozatába.
Az emberi kapcsolatok énre gyakorolt hatásának, valamint a kettő egymáshoz fűződő viszonyának kérdései határozták meg Magyari Zsuzsi képzőművész legutóbbi kiállításának koncepcióját, mely augusztusban volt látható a Liget Galériában.
Nekem a helyek Budán vannak, mégsem ismertem eddig a longtermhandstand galériát. A fölszinten szépen felújított kiállítási tér, Reigl Judit képeivel a hófehér falon („Appendix”), az emeleten Brückner kiállítása. Maga az épület is natív installáció, vagyis úgy, ahogy van, értelmezhető.
Dezső Tamás munkásságának egyik fő fókusza humán és nonhumán viszonya. Legújabb munkái az Einspach galériában megrendezett, Kóda című kiállításán pedig ezen belül is az emberi megismerés és értelmezés lehetőségeivel foglalkoznak.
Derek Jarman filmje nem más, mint egy mozdulatlan kék vászon. Végig ezt nézzük, miközben meditációs zene fut, és Jarman beszél betegségéről, az ellene folytatott küzdelemről, narrátorai hangján. A narrátorok Jarman olyan színészei, akikkel gyakran dolgozott együtt: John Quentin, Nigel Terry és Tilda Swinton. Jelentőségük a kép teljes hiánya miatt, pontosabban mert végig egy színt nézünk, felfokozott.
1986-ban derült ki, hogy Jarman HIV-pozitív, vagyis elkapta az akkor még halálos betegséget, az AIDS-t.
Résztvevői beszámolók a Lehetőségek tere 2023-as nyári táboráról