Az OFF-Biennále keretében bemutatkozó ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség az ökológiai válság egy-egy aspektusának megismerése és a közös proaktív gondolkodás érdekében a képzelet felszabadításának programját hirdeti meg, hogy alternatív, akár pozitív jövőképeket találjunk. Szemügyre vettük az A.P.A. Galériában található bázisukat, majd négy szempontból vizsgáltuk a kiállítást; tekinthetünk-e a projektre és a műalkotásokra képzőművészetként, egyes alkotók hogyan értelmezik a kutatásalapú művészeti munkát, a projektek közötti kapcsolat hogyan köthető a képzelet felszabadításához, végül hogy a kiállítás által közvetített tudás mennyire befogadható.
A héten zár az OFF-Biennále Budapest legtöbb kiállítása, de helyettük sorra nyílnak újabb és újabb válogatások – például a Deák Erika Galériában és a Budapest Galériában. Sőt, itt a diplomaszezon, így a hétre már a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak online projektjét is ajánljuk.
Menjünk kicsit vissza az időben, nézzük meg, hogy a Presztízs-ügyben szereplő betörőhálózatok tagjai vajon mikor mutatkoztak meg először jelentős bűnügyek szereplőiként, műtárgyak eltulajdonítóiként? Bő egy évtizeddel a Presztízs-ügy előtt, a BRFK 885/1969. bűnügyi nyilvántartási számán a Zöldi János és társai által elkövetett betöréssorozat ügyében folytatott nyomozásban merült fel először az egyik, később jelentőssé váló betörő neve. Mindazonáltal ez az eljárás önmagában is lehetőséget ad egy rendkívül szövevényes bűnözői hálózat feltérképezésére.
Azoknak pedig, akik kedvet kaptak a hosszabb lélegzetvételű, nagyobb elmélyülést igénylő cikkek olvasásához, készítettünk egy válogatott listát az eddigi Artmagazin tanulmányokból.
A festmény az uralkodónő egyetlen fennmaradt korabeli képe, ami az egykori tulaj, Horace Walpole angol író halála óta csak néhány alkalommal volt látható a nyilvánosság előtt.
A szorongás igazi 21. századi nehézség, a gyorsulónak tűnő idő, a párhuzamos csatornák és a miszlikre aprított részfeladatok gyermeke. A klímaszorongás pedig ennek a nehézségnek egy adott problémára összpontosuló formája, a klímakatasztrófa ellen tenni igyekvők sajátja. A tenni akarás és a folyamatos információéhség éltetik – mit csinálhatnánk jobban, mire érdemes figyelnünk, hogyan informáljunk másokat?
A PAD Hétköznapi hiánycikkek című kiállításáról Ács Kinga Noémi, Bredár Bora, Csapó Júlia, Lestál Hella és Visnyai Zoltán képzős hallgatókkal beszélgettünk, ezúttal az ő élményeikről és megfigyeléseikről olvashattok.
A héten is folytatódik az OFF-Biennále Budapest programdömpingje, mellette pedig sorra nyílnak a friss kiállítások – főleg Budapesten. Előtérbe kerül Krems kulturális és természeti öröksége, a melankólia speciális válfaja, valamint az emberi test mint építő erő – mindezek a Nagyházi Contemporaryban, a Knoll Galériában és az FKSE kiállítóterében.
Kiss Kata Dóra és Horváth Gideon az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség keretében közös kutatást végzett, amelyben a magyar őshonos ökológiai tudást keresték. Hamar szembesültek a ténnyel, hogy a táltosok világáról semmilyen írásos emlékünk nincsen, pusztán szórványemlékeink és az azokkal járó spekulatív tudás. Kutatásuk tehát nem történeti, hanem saját élményeikkel (kiégés, ökoszorongás) aktualizált, kisajátító gesztus. A táltos alakját egy interdiszciplináris szemlélet által saját szempontrendszerük szupermetaforájává teszik, kiemelve a nacionalista narratívából. Az ACLIM! terében Horváth méhviasz szobrokból álló installációja és közös videóinterjúik jegyzetes bemutatása látható, illetve Kiss esszéje, amely először az Artmagazin Online felületén jelenik meg.
Az Artmagazin pedig játékot indít egy, a kiállításra szóló páros belépőért!
Yayoi Kusama az 1950-es években költözött Japánból New Yorkba, ekkor barátkozott össze dr. Teruo Hirose-zal. Az orvos, aki a művészet nagy hódolójaként gyakran pro bono kezelte művész betegeit, sokszínű gyűjteményt hozott össze praxisa során. Most egészen ritkán látható korai Kusama-művek kerültek ki a kollekcióból, amelyekre a Bonhams New York-i aukcióján lehetett licitálni.
A 20. század megkerülhetetlen amerikai műkritikusa, Clement Greenberg 1939-ben megállapította, hogy a giccs az avantgárd és a magaskultúra felhígításával jön létre, s csupán a művészet effektusait utánozza. Greenberget követően számos teoretikus foglalkozott magas- és alacsony kultúra viszonyával, kölcsönhatásaival, azzal, hogy vajon – ahogy Greenberg gondolta – az előbbi nyújt témát és táptalajt az utóbbinak, vagy éppen fordítva. A téma és a kérdés még ma is aktuális, bár az utóbbi években inkább olyan fogalmakból indul ki, amelyek Greenbergnek még eszébe sem juthattak. Ilyen például a fehér felsőbbrendűségi patriarchátust megjelenítő és időnként kritizáló magasművészeti és tömegkulturális alkotások közti átjárások, összefüggések, témacserék kérdése.
Íme egy rövid lista olyan műtárgyakról, amelyek hosszú idő után a legváratlanabb helyeken bukkantak elő.