2014.október 10-én Párizsban a X. kerületi rue du Chalet közparkjában ünnepélyes keretek között felavatták a Société Réaliste magyar-francia művészpáros által alkotott Waiting for the Mo(nu)ment 2014-2045* című köztéri művét, amely Jean és Marie Moinon francia házaspár emléke előtt tiszteleg. Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy munkája nem aktuális kormányzati akarat révén, hanem civil kezdeményezés eredményeként született.

 

És hogy hogyan is történt ez az egész? 

 

Socitété Réaliste: Waiting for the Mo(nu)ment 2014-2045  Fotó: Aurélien Mole

Jean és Marie Moinon az 1940-es években kis éttermet üzemeltet Párizs 10. kerületében, emellett az ellenállási mozgalom aktív résztvevőiként – kihasználva az éttermük adta álcázási lehetőséget – üzeneteket, illetve fegyvereket rejtenek, majd juttatnak el a csoport más tagjainak. Tevékenységük miatt letartóztatják őket, és mindkettejüket koncentrációs táborba szállítják. Jean Moinon-t 1944. december 9-én Neuengamme-ban megölik, feleségét Marie-t 1945. március 5-én a ravensbrück-i női munkatáborban gázosítják el. 1946. június 8-án Párizs városa Jean Moinon deportálásban elhunyt ellenálló emlékére a rue de Loos-t rue Jean Moinon-ra nevezi át, felesége nevének említése nélkül.

 

2008-ban kerületi lakosok, köztük történészek, az Association Histoire et Vies du 10 ème arrondissement¹ tagjai a témában folytatott kutatásaik eredményei láttán elhatározzák, hogy rehabilitálják a méltatlanul elfelejtett Marie Moinon emlékét, melynek eredményeként a Conseil de Paris² 2011-ben átnevezi az utcát rue Jean et Marie Moinon-ra. Az új utcatábla 2012. március 12-én ünnepélyes ceremónia keretében felkerül a helyére.

 

Ezzel véget is érhetne a történet, hiszen Marie Moinon neve odakerült a férje neve mellé, azonban az association Histoire et Vies du 10ème arrondissement tagjai eldöntik, hogy a szimbolikus jelentőségű rehabilitáció nyomán olyan köztéri emlékművet rendelnek egy kortárs művésztől, ami megtestesíti erőfeszítéseik történelmi jelentőségét. Felkérik Jérôme Poggi történész-művészettörténészt, az action des Nouveaux Commanditaires³ mediátorát, hogy segítsen nekik a megfelelő alkotót és pénzügyi keretet megtalálni a projekthez. 


Jérôme Poggi az emlékmű avatásánál, mögötte (bajuszban) Jean-Baptiste Naudy   Fotó: Bertille Chéret

 

Jérôme Poggi a szervezet tagjaival való többszöri egyeztetést követően a Société Réaliste művészpárost ajánlja az alkotás létrehozására. A szerzők munkásságát ismerve nem meglepő a választás, hiszen a Société Réaliste művei érzékenyen reflektálnak a történelmi mítoszok kialakulására, a hatalmi folyamatokra, szimbólumokra, és előszeretettel helyezik ezeket kritikai vizsgálat alá.

 

A felkérést ezért örömmel fogadják, annál is inkább, mivel egyikük, Jean-Baptiste Naudy maga is hosszabb időt töltött X. kerületi lakosként, így bizonyos értelemben személyesen érintett a városrész ügyeiben. 2013 januárjától, a megkeresést és az első találkozást követően több hónapos eszmecsere veszi kezdetét a művészpáros és a megrendelők között, majd a megrendelők egyöntetűen elfogadják ajánlatukat.


Société Réaliste előtanulmánya az aszteroidához   Forrás: Société Réaliste

 

A 2014. október. 10-én felavatott emlékmű egyszerre szobrászi és konceptuális alkotás. 2013. február 13-án a Société Réaliste és Jérôme Poggi levelet intéznek az Union Astronomique International⁴, illetve a Comité pour la Nomenclature des Petits Corps Célestes⁵ számára, melyben az iránti igényüket fejezik ki, hogy két aszteroidát JEANMOINON, illetve MARIEMOINON névre kereszteljenek, majd az ötjegyű referenciaszámot, amit a bizottság a kérelmük elfogadása után kiutal, a házaspár emlékére a kertben elhelyezett két aszteroidára utaló vörös gránittömbre véssék. 

 

A kérelmet a bizottság elutasítja, arra hivatkozva, hogy olyan személyek nevét, akik kevesebb, mint száz éve hunytak el, és főleg politikai vagy katonai tevékenységükért ismertek, nem adhatja aszteroidáknak. Ennek tudatában a művészek és a megrendelők végül közösen arra a döntésre jutnak, hogy 2045-ben megismétlik a kérelmet. Ez egyúttal magyarázatot is ad a címben szereplő Mo(nu)ment 2014-2045 szójátékra is. A materiális, földi emlékművet ugyan 2014. október 10-én felavatták, de a mű csak abban a pillanatban válik majd teljessé, amikor 2045-ben a kérelem elfogadásra kerül, és a kőre előre elkészített raszterbe bevésődnek az aszteroidákat jelző számok. 


Az emlékmű oldalán látható raszterek   Fotó: Aurélien Mole

 

Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy ezzel az alkotással a nagy történelmi narratívából kimaradó, hétköznapi embereknek állít emléket. Egy helyi történeten keresztül egyetemes kérdésekre hívja fel a figyelmet, a történelem kis szereplőire, akik a maguk egyszerű módján szembeszálltak az aktuális elnyomó hatalommal, akiknek nem emeltek lovasszobrot, mindazokra, akik származásuk vagy tevékenységük miatt névtelenül, tömegsírokban végezték az életüket. A Société Réaliste a tőle megszokott finom csavarokkal utal a történet különböző rétegeire. 

 

És hogy hogy is teszi mindezt?


Az emlékmű közvetlen az avatás előtt   Fotó: Bertille Chéret

 

A halottak temetési helyének megjelölése kövekkel, menhirekkel már az őskori társadalmakban fontos szimbolikus gesztus volt. A parkban elhelyezett aszteroidákhoz hasonló gránittömbök ennek jelzésére is hivatottak: jelenlétüknek köszönhetően hatvan évvel a halálukat követően a hely a Moinon házaspár szimbolikus sírhantjává válik. A kövekre utólag felkerülő számok emlékeztetnek mindenkit arra, hogy életüket névtelenül vesztették el, kilétüket egyedül az alkarjukra tetovált szám jelentette, egy voltak a sok halálra ítélt és gázkamrába küldött között, akiknek még az sem adatott meg, hogy saját síremlékük legyen, és hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk. Hogy Marie Moinon-nak külön gránittömböt szentelnek, az egyfajta egyéni akcióként végrehajtott történelmi igazságtétel egy olyan társadalomban, amelyben a háborús történelmet javarészt férfiakról írták és írják. 

Az alkotók továbbá azzal a gesztussal, hogy az emlékmű létét és kiteljesedését időben is kitolják 2045-ig – azaz addig az időpontig, amikor be kell nyújtani az aszteroidák elnevezésére vonatkozó következő kérelmet és indoklást a bizottságnak, egy a projekttől független mechanizmusokon alapuló döntéshozó szervnek – szinte gerillaakciót hirdetnek azért, hogy a királynők, olimpikonok, felfedezők és híres színésznők mellett hétköznapi hősök neve is felkerüljön a csillagtérképre. 

      
Emlékműavatás és közönsége   Fotók: Bertille Chéret

 

A köztéri emlékművek léte általában számos kérdést vet fel, kivált, ha ezeket történelmi, netán politikai jelentőséggel bíró személyeknek emelik. Mindig akadnak majd olyanok, akik joggal teszik fel a kérdést, hogy miért volt fontos éppen az adott személynek, csoportnak, stb. emléket állítani, illetve hogy mindez pusztán egy politikai döntésen, vagy társadalmi konszenzuson alapul. A társadalmi konszenzus megléte vagy hiánya természetesen további kérdések feltevéséhez vezet, főleg abban az esetben, ha mindez olyan történelmi korszakra vonatkozik, ami időben közel áll hozzánk, esetleg személyes, vagy közvetett emlékeket őrzünk róla. Kik a történelem valódi szereplői? Kik írják a történelmet? Kinek a neve marad fenn a történelmi emlékezetben, és miért, s ki az, akiről örökre elfeledkeznek? A hazánkban egyre gyakoribb polémiákat kiváltó emlékműállítások és szoboravatások fényében a Société Réaliste munkájának létrejötte elgondolkodtató és tanulságos esete annak, hogy mire képes a lokálpatriotizmus, a felelősségteljes, kitartó, cselekvő állampolgári akarat. Az, amelyik nem elégszik meg azzal, hogy kizárólag mások írják helyette azt a történelmet, amelynek ő is részese.