Jean-Michel Basquiat a Brooklyn Museumban

Jean-Michel Basquiat a Brooklyn Museumban

Az egyébként kiemelkedő gyűjteménnyel rendelkező New York-i Brooklyn Múzeumot az a botrány tette ismertté világszerte, amely 1997-ben a fiatal brit művészek azóta elhíresült csoportját bemutató Sensations című kiállítást kísérte. Amerikában a múzeum mutatta be először azt a kiállítást, amelyen Chris Ofili elefántürülékkel készített Madonna-képe kiváltotta a katolikus hit „nevében" felháborodott polgármester, Rudolph Giuliani haragját, aki a támogatás megvonásával fenyegetőzött. A politikai botránnyá vált kiállítás híre bejárta a világsajtót. Ez a mostani, igaz, a botrányt mellőző, de hasonló jelentőségű Basquiat-kiállítás esetében nem történt meg, a művész népszerűségéről viszont a megugrott látogatói számok és az idő előtt elfogyott (!) brosúrák tanúskodnak.
 
 
Gerhard Richter

Gerhard Richter

Gerhard Richter Survey (Áttekintés) című kiállítása június 9-től augusztus 14-ig kerül megrendezésre a LuMúban.1 Ez nagyon jó hír, a kiállítás a nyári szezon legérdekesebb bemutatójának ígérkezik, amit, bevallom, lehet, hogy a személyes elfogultság mondat velem.
 
 
Az ismeretlen Balla Béla avagy az elmaradt siker anatómiája

Az ismeretlen Balla Béla avagy az elmaradt siker anatómiája

"Rendszeresen nem végzett iskolákat. A négy elemi után kereskedő inas, majd nyomdász, üveges, pék, kőmíves és végül szabó lett. Azonban valamennyi foglalkozását hamarosan otthagyva, minden idejét önművelésre fordította. Festeni tizennyolcz éves korában kezdett s néhány évvel utóbb több aradi műbarát támogatásával Nagybányára ment..." - olvasható a pályakezdés művészregényt sejtető beharangozója a Szendrei-Szentiványi Lexikon megjelent első kötetében 1915-ben.1 

 
Eredeti hamisítványok

Eredeti hamisítványok

Eredeti? Hamisítvány? Netán másolat? Ezek a kérdések sokszor merülnek fel galériákban, vagy éppen aukciókon egy-egy festmény láttán a nézőben, a vásárlóban. De vajon minden esetben egyértelmű-e a képzőművészetben - és azon belül is különösen a 20. századiban -, hogy mi az eredeti és mi nem, vagy hogy mi a különbség a másolat, a replika, a parafrázis, az utánérzet, az „homage" között? Az alábbi írás nem ad válaszokat, inkább csak (újabb) kérdéseket vet fel. Kérdéseket, amelyek talán közelebb vihetnek a válaszokhoz.
 
 
Művészet kArtonban

Művészet kArtonban

2001 októberében nyílt meg a kArton képregény, karikatúra és kortárs művészeti galéria és múzeum. Az Alkotmány utcai kiállítótér Zórád Ernő (1911-2004) grafikáival mutatkozott be. Zórád a képregény egyik legjelentősebb magyar művelője volt; életéről és munkásságáról 2003-ban grafikáival illusztrált vaskos önéletrajzi könyvet jelentetett meg az alapítvány. Zórád festőként is kedvelt: 2003 decemberében frissen készült festményeit mutatta be a kArton értékesítési kiállításon, s mind a hatvan alkotást megvették. 

 
401 millió forint a Fiatal lányért

401 millió forint a Fiatal lányért

Június 1-jén a párizsi Drouot Richelieu árverezőházban megdőlt az eddigi csúcs: a magyar műtárgyért árverésen kifizetett legmagasabb összeget, Munkácsy Mihály: Poros út című festményének 220 millió forintos leütési árát szárnyalta túl egy másik, szintén Párizsban letelepedett magyar származású művész, Miklós Gusztáv Fiatal lány című bronzszobra az érte kifizetett majd 401 milliós összeggel.

 
Kétségek és karácsonyfadíszek

Kétségek és karácsonyfadíszek

Káldi Katával a műterem hűvösében beszélgettünk, annak apropóján, hogy az utóbbi pár évben festett képeiből Budapesten a Knoll Galériában nyílt kiállítás.

 
Botrány az örökség körül

Botrány az örökség körül

2005. április 14-én a Christie’s New York-i aukcióján a Rumy-serleg, vagy — ahogy a katalógusban olvashatjuk — Brieg Cup, azaz brieg-i serleg 710 400 dolláros (több mint 140 millió forintos) leütési áron — a kikiáltási ár majd háromszorosáért — egy anonimitást igényelt magántulajdonoshoz került.

 
Pauer

Pauer "előzetesben"

A timpanont ne is keresd, már a homlokzat is álcázva van. Pauer Gyula életmű-kiállítását a Raffaelo Monti emléke előtti tisztelgéssel indítja. A nagyszabású tárlatra majd csak a kúpokban felhalmozott gyümölcs- és süteményhalmokon keresztül lehet bejutni. Az aulában fény- és hangjáték fogadja a látogatót, a diszkózene azt sugallja, hogy lesz itt móka és kacagás. Aztán a termekben kiderül (nézem az aprólékos makettet), hogy a szokásos, laza felvezetés után a mester megdolgoztatja a nézőt.

 
Senki ne várjon semmit el

Senki ne várjon semmit el

Hegyi Lóránd 2001 végén a bécsi Ludwig Múzeum gyűjteményének felépítésével 12 éves alkotói munkát zárt le. Eddigi pályafutásának főműve a hatalmas, múzeum vadonatúj, 400 tételes gyűjteménye. Hegyi a kor szinte minden jelentős képzőművészétől vásárolt, a fiataloktól egészen Jackson Pollockig; olyan nevektől, mint Frantisek Kupka, Frank Stella, Morris Louis, Michelangelo Pistoletto vagy Mario Merz. Méreteikben is nagy beszerzések voltak ezek: Gilbert and George akkori egyik legnagyobb, 27 x 27 méteres műve került a gyűjteménybe, vagy Jannis Kounellis Albatrosza, egy 12 x 10 méteres installáció. Fontos tapasztalatokat gyűjtött, nemcsak e beszerzések, de egy nagy intézmény nagy kiállításainak komoly dimenziója révén is. Ezt követően a Saint Étienne-i Modern Múzeum igazgatói székébe került, majd 2005 tavaszán, három év előkészítés után, vezetésével nyílt meg az új kortárs múzeum Nápolyban, a Palazzo Rocellában.
 

 
Szép is, okos is…

Szép is, okos is…

Vaporettóval tartva a Rialtótól a biennálék fő helyszínéül szolgáló Giardini felé, az Accademia hídra feszített hatalmas transzparens adja az első „contemporaneo” impulzust a történelmi díszletelemektől kábult, de az aktuális szépre is éhes agynak: a francia Patrick Mimran buzdítja lázadásra a korunk egynémely művésze által sokszorosan sanyargatott közönséget. „A művészetnek nem kell csúnyának lennie ahhoz, hogy okosnak tűnjön.” Ó. Elgondolkodva azon, hogy vajon ez a projekt hogy került ide, beválogatta-e valamelyik kurátor a saját csapatába, lassan meg is érkezünk.
 

 
Art Basel 36

Art Basel 36

275 galéria, 1500 kiállító művész, 50 000 látogató: a modern művészet kereskedelmének legjelentősebb szereplői voltak a részei annak a mozaiknak, melyből a 36. Art Basel összeállt.

 
Mozgóképek

Mozgóképek

A modern nyugati festészet története a társmédiumokkal szembeni kreatív ellenállás története. A sokat hangoztatott, sőt, esetenként remélt végelgyengülés helyett, a festészet az elmúlt kétszáz évben kénytelen-kelletlen újra kitalálta magát. A fotográfia felfedezését, majd elterjedését követő időszakban átkódolta a realista, mimetikus ábrázolással való többszáz éves viszonyát, később, ha a szükség úgy hozta, hiperrealista fordulatot vett, installációnak álcázta magát, visszavonta, és újra bejelentette igényét a transzcendenciára vagy beszállt a globális szórakoztatóiparba. A festmény maradt, ami, a nyugati művészet, a műtárgypiac és a lakberendezés klasszikusa. Ahogy a festészetben régóta makacsul hívő Mel Bochner mondta, „mindigvan valahol egy szög a falban, amelyre egy festményt lehet akasztani".

 
Litográfia

Litográfia

Más sokszorosító grafikai eljárásokkal ellentétben, a 18. század végén kifejlesztett litográfia (kő: nyomat) egyetlen személy, a német Alois Senefelder nevéhez köthető. Lényege, hogy egy finoman csiszolt mészkő lapra zsiradéktartalmú rajzeszközzel készítik el a kompozíciót. A festéket hengerrel viszik fel a nedvesen tartott kőre, ahol az üres területek taszítják, míg a zsíros vonalak megkötik a nyomdafestéket. A papírra való átvitel síknyomással történik, mivel a nyomó és nem nyomó elemek egy síkon helyezkednek el. A technika a mészkő kémiai tulajdonságait használja ki, ezért Senefelder vegyi nyomtatásnak nevezte el.

 
Dubuffet és az Art Brut

Dubuffet és az Art Brut

A nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelentő kifejezést Jean Dubuffet (1901—1985) használja először, 1945-ben, egy barátjának küldött levelében, miután több svájci elmegyógyintézetben tett látogatása során magával ragadták a kezeltek alkotásai. A terminus hamarosan elterjed Európában, majd nem sokra rá az amerikai kontinensen is használni kezdik. Dubuffet kifejezése meghatározza és kategorizálja az elmebetegek, rabok, gyerekek, vagy a társadalom peremére szorultak elementáris, felkavaró művészetét, amelyeknek drámai megszólító ereje, keresetlensége, lenyűgöző spontaneitása megragadta és lenyűgözte. Az „izmusoktól” eltérően itt nem egy meghatározott/egységes művészeti stílusról van szó, sokkal inkább jellemző az esztétikai, formális és kifejezésbeli sokféleség.
 

 
Maradékelvű csodák

Maradékelvű csodák

Miközben az elmúlt időben - akár a háborús vesztességek, akár a restitúció, akár bizonyos ezzel kapcsolatos perek kapcsán, vagy egészen egyszerűen csak egykori legendás gazdagságuk okán - egyre több szó esik a hazai sajtóban a korábbi legjelentősebb, és ezért persze a legismertebb, leginkább dokumentált, történetükben is a legjobban feldolgozott magyar magángyűjteményekről (mondjuk az Andrássy, a Dános, a Hatvány, a Herzog, vagy a Vida család, esetleg Kohner Adolf, Majovszky Pál, vagy éppen Nemes Marcell műkincseinek sorsáról), vajon arról van, lehet-e bárkinek is fogalma, hogy az egykori úgynevezett magyar polgári középosztály tagjainak a birtokában volt műtárgyak közül mennyi eshetett a 20. század történelmi viharainak áldozatául, illetve hogy a megmaradt művek egy részének mi lehet ma a sorsa? Az alábbi írás természetesen semmiképpen nem tud választ adni erre a kérdésre, mindössze egyetlen konkrét (és sokféleképpen is véletlenszerű) példával szeretné szemléltetni, hogy ezen a területen (is) mennyi kutatnivaló akadhat még a szakemberek számára.

 
TEFAF 2005

TEFAF 2005

Maastricht fontos hely. Kis holland land város, beékelve Németország nyugati részébe, nevezetes politikai helyszín, itt írták alá az Európai Uniót megalapító szerződést 1992-ben, és fontos helyszíne a nemzetközi műkereskedelemnek a The European Fine Art Fair 1988-as létrejötte óta. Idén a közel nyolcvanezer látogató a vásár tíz napja alatt a világ tizennégy országa 203 legjelentősebb műkereskedőjének standját látogathatta meg, és vásárolhatott a művészettörténet szinte mindegyik jelentős alakjától.

 
Bernát András

Bernát András

Bernát András képei előszörre érzékiségükkel ragadnak meg. Telt, mély színeket használ, kéket, zöldet, barnát, néha vöröset. Már a színek intenzitása behúzza a nézőt. A festéket vastagon rakja a vászonra, majd lépésről lépésre haladva, az alapformára koncentrálva, alakít ki organikus rendszert.