Do You Read Me?! – BERLIN, TRAVELOGUE – 2017-01-24

Január vége-február eleje élénk időszak Berlin kulturális életében: idén ünnepli fennállása 30. évfordulóját a nemzetközi art&tech élvonalához tartozó Transmediale fesztivál (ever elusive). Előtte a Fear Anger Love témában a kísérleti zenét pártoló CTM – Festival for Adventurous Music and Art 18. kiadása jelentkezik, a két szervezet kezdeményezésére létrejött Vorspiel pedig megannyi más (több mint 45) lokális résztvevőt csatornáz be ebben az időszakban a programkínálatba. Európa kreatív iparának fővárosában persze akkor is van látnivaló, ha a szezonális eseményeken túl csak az önjáró galériaszíntérre vagy az örökségőrző kőlétesítményekre koncentrálunk. A BERLIN, TRAVELOGUE abból az elhatározásból született, hogy a berlini évelőn meglátogatott intézmények és a rajtuk keresztül kibontakozó témák felkerüljenek egy naprakész, szubjektív várostérképre.

 

ARTMAGAZIN OPEN CALL

Az Artmagazin szerkesztősége kritikaíró-pályázatot hirdet azoknak, akik úgy érzik, szívesen összegzik gondolataikat egy-egy kiállítás-élmény után. A kiállításokról írt szövegek a kortárs kultúra fontos dokumentumai, ezért ezúton is szeretnénk támogatni minél több ilyen írás létrejöttét.

Azok számára, akik vágynak az összefüggések feltárására, itt a lehetőség!

 

„Az ipari közeg éppannyira fontos számomra, mint a művészeti, a pozícióm e kettő között van, ezen a senkiföldjén, a buffer zone-ban”

Kristóf Gábor 1988-ban született Kassán, Miskolcra járt, majd a Képzőre, ottani tanulmányai alatt egy alkalommal belépett egy ofszet nyomdába, ahol a gépesített ipari képalkotó közeg rögtön „beszippantotta”. Persze nem nyomdászként folytatta tovább, hanem olyan képzőművészként, aki képalkotó gondolkodóként közelít a különböző nyomdai technikákhoz és eszközökhöz: egy-egy stanckéshez, festékekhez, a selejt nyomóköpenyekhez. De nem csak ez érdekli. Mára például már a házi szinterezésben is egyre több tapasztalata van – ezt is festészeti eszköznek tekinti.

 

A (2) HÉT MŰTÁRGYA: Péter (Fodor Dániel János)

Fodor Dániel Jánossal,1 az egyik új FKSE taggal beszélgettünk Péter című, fotóarchívumon alapuló projektjéről a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában megrendezett (2) hét műtárgya eseményen 2016. november 28-án.

 

Nyáry Krisztián: „AZT SEM TUDOM, MIKOR FESTETTE MINDEZT” Czóbel Béla, Isolde Daig és Modok Mária

A 75 éves Czóbel Béla és a 62 éves Modok Mária szentendrei otthonát gyakran keresték fel budapesti vendégek. Az ötvenes években a minden telet Párizsban töltő házaspár szinte az egyetlen kapcsolódást jelentette a nemzetközi képzőművészeti élethez, tőlük lehetett új kiállításokról, friss festészeti trendekről hallani. Ilyenkor a férj beinvitálta a látogatókat műtermébe, megmutatta nekik legújabb munkáit, és párizsi barátai, Picasso vagy Braque dedikált albumait. Amikor a házigazda lefeküdt sziesztázni, a legszorosabb barátok tudták, hogy még mindig van néznivaló. Az ő kedvükért a háziasszony is elővett a dívány alól egy festményekkel teli mappát. A saját munkái voltak. Az apró képek elborították a padlót, Modok Mária pedig átsétált rajtuk, miközben mutogatta őket. „Ugyan már, ez csak használ az ilyesmiknek!” – mondta az elképedt vendégeknek, akik pontosan tudták, hogy remekműveket látnak. Szinte titokban alkotott, miközben a férje aludt vagy a kertben dolgozott képein. Többnyire Czóbel elrontott vásznainak hátoldalára, hulladék papírokra, cukorkásdobozok kartonfedelére festett. A festő, aki imádta a feleségét, a barátoknak gyakran beszélt arról, mennyire sajnálja, hogy az asszony elpazarolta a tehetségét, és abbahagyta a festést. Valójában azonban egyáltalán nem örült volna, ha a biztos hátországát jelentő, őt mindenben kiszolgáló Modok Mária saját művészi karriert épít. Így inkább nem is vett tudomást arról, hogy felesége az ebédfőzés és a takarítás között a kortárs francia képzőművészet hatását mutató absztrakt képeket fest. Czóbel nevét addigra világszerte ismerték, Modokét idehaza is csak kevesek. Pedig házasságuk előtt ő volt az egyik legismertebb, legtöbbet alkotó hazai festőművésznő. Karrierje az új szerelemmel egyidejűleg mégis megszakadt. „Czóbel bizony árnyékot vetett rá – fogalmazott egy közeli barátjuk. – De szerette ezt az árnyékot. Mint egy meleg kendőt, úgy vette magára. Feleség volt, úgy vélte, a legnagyobb magyar festő felesége.” Így aztán csak a vendégek egy része volt a közönsége. Amikor megnézték a műveit, a festőnő gyorsan összecsomagolta a képeket, és visszatuszkolta a dívány alá. Csak ma, halála után több mint négy évtizeddel kezdik felfedezni, hogy férjének nemcsak felesége, hanem egyenrangú művésztársa is volt.

 

Artmagazin-díj az Art Market Budapesten

Október 13-án, csütörtökön az Artmagazin csapata – Mucsi Emese, Páldi Lívia, Szikra Renáta, Szilágyi Róza Tekla, Topor Tünde és Winkler Nóra – egész napos terepszemlét tart a Millenárison. 

 

Száguldó Riporter – Gallery Weekend Budapest 2016

A jövő héten kétségtelenül beindul a kulturális élet, pláne Budapesten. Az egymásra szervezett kiállításmegnyitók és a Gallery Weekend Budapest hírei már most készenlétbe állítják szupergyors, laza, szózsonglőr munkatársainkat: a Száguldó Riportereket.

 

A (2) HÉT MŰTÁRGYA – 05.: A LIFE TO SEE (Société Réaliste)

A Hitler kedvenceként elhíresült rendezőnő, Leni Riefenstahl rendkívül ellentmondásos életművét dolgozza fel a Société Réaliste A life to see (Egy életen át nézni) című interneten követhető kísérleti filmje, amiről Gróf Ferenccel beszélgettünk A (2) Hét Műtárgya évadzáró eseményén. 

 

A (2) HÉT MŰTÁRGYA – 04.: Attachment (Tarr Hajnalka)

Június 4-én folytatódott A (2) Hét Műtárgya eseménysorozat ezúttal Tarr Hajnalka meghívásával. A hétfői esemény műtárgya a művész nagy volumenű térspecifikus installációja, az Attachment volt, amelyről interaktív beszélgetés indult el a 2-es műterem falai között.

 

A (2) Hét Műtárgya – 0.

A (2) Hét Műtárgya lehetőséget biztosít a kortárs művészettel kapcsolatos kötetlen eszmecserére a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóiból alakult csapat (Helyes Dániel, Hitka Lili, Kormos Zsófia, Lőrinczy Lia, Zemlényi-Kovács Barnabás) együttműködésének keretében.

 

Szeretet a káposzták ölelésében

Átható petrezselyemillat: ez fogadta a vendégeket, ha betértek a hetvenes évek elején a londoni SoHo egyik kultikus helyének számító FOOD étterembe. A Prince street sarkán fekvő, kezdetben három művész, Carol Goodden, Gordon Matta-Clark és Tina Girouard által üzemeltetett hely ötlete 1971-ben stílszerűen egy Goodden által szervezett tematikus vacsora alkalmával pattant ki Matta-Clark fejéből. A tavaszköszöntő bulin a vendégek virágnak öltöztek, virágot vittek ajándékba és ehető virágokat fogyasztottak.

 

ART ♡ LOVE AUKCIÓ 2016. 02. 12.

⬇ Kattints bele a katalógusba! ⬇

 

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – Összegzés

Van-e ma értelme egy két éve készült interjúsorozat eredményeit közreadni? Egyfelől kétségtelenül érdemes lenne további – akár évente megismételt – kutatásokkal feltárni a képzőművészeti színtér működésének változásait, folyamatosan csiszolva a módszertant és bővítve a megkérdezettek körét. Másfelől azonban szociológiai evidencia, hogy a tárgyalt mechanizmusok lassan változnak, melyet az is jól illusztrál, hogy a vezetők az interjúk során sok esetben világosan kiemelték, hogy gyakran a szocializmus örökségeként ismerik fel a jelen állapotok egyik fő okát. Egy adott rendszer átalakulása ugyanis jóval több időt vesz igénybe, mint az egyéné.
 

 

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – A versengés és az együttműködés gyakorlatai

Min múlik, hogy versenytársainkat riválisnak, segítőnek vagy ellenségnek tekintjük? Hogyan különböztetünk meg a versengésre sarkalló és az együttműködésre hívó helyzeteket? Még ma is sokan úgy képzelik az ördögi versengéssel az angyali együttműködés áll szemben, holott ez a nézet – amely részben a második világháború hatására, moralizálástól sem mentesen jelent meg a szociálpszichológiában1– mára idejétmúlt.2

 

To the fair’s fairest

Interview with Natalija Vujošević, founder of the Institute of Contemporary Art in Montenegro and Jelena Stanovik, director of Trema publishing house.

 

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – Pénz, paripa, fegyver

„Abszolút van tudásféltés; személyes értelemben a kutatási területek kisajátítása, valamint a saját kapcsolatrendszer, a network féltése. Nincs annyira tudásmegosztás, mint amennyire lehetne; csak annyi van, amennyi a rendszer működéséhez elengedhetetlen…”

[XY művészettörténész] éppen ilyen; önmagában létrehozott nagyjából egy egyszemélyes világhálót, mindenhol ismerik a világban, de mindent ő akar kézben tartani, és ezért a végén nagyon kicsi a hatásfoka a működésének, mert semmit nem enged ki a kezéből, ő azonban nem tud mindent megcsinálni”

Perczel Júlia 2013-as kutatásán alapuló cikksorozatának következő darabja az erőforrások, a tőke és a tudásféltés kapcsolatát viszgálja a magyar képzőművészeti közegben.

 

 

„Szerintem a képzőművészeti élet...” – A normák szerepe

„Nincsen transzparencia a kapcsolatok és ügyletek menetében, holott az intézményi struktúra piramis-jellege csak akkor tud jól érvényesülni, ha az egyes szereplők tisztában vannak a szerepkörükkel, funkciójukkal… Ennek szükségessége sokszor még ma sem evidencia a vezetők számára, holott már réges-rég be kellett volna látni, hogy a rendszer folyamatos instabilizálásával végső soron magunk alatt, a fenntarthatóság és hitelesség alatt vágjuk a fát.” (Részlet egy kiemelten fontos múzeum igazgatójával felvett interjúból)

Az előző részben azt jártuk körül, hogy miért van a képzőművészeti közegben radikálisan meghatározó jelentősége a személyes kapcsolatoknak, és miért nem tud változni ez a jelleg annak ellenére, hogy a színtér tagjai alapvetően problémaként tekintenek rá. A jelenségnek köze lehet ahhoz, hogy bár határozottan elvárjuk, hogy mindenki önállóan és mindenféle személyességtől mentes szakmaiság alapján boldoguljon, valójában nem hiszünk benne, hogy erre önmagától bárki képes lehet, mivel nem bízunk sem azokban az intézményekben, amelyek e szakmaiság személytelenebb és formálisabb alapját adhatnák, sem abban, hogy az emberek tisztességesen viszonyulnak hozzánk és átláthatóan viselkednek velünk. Ehelyett alapvetően szoros kapcsolatainktól várjuk nemcsak személyes, hanem szakmai boldogulásunkat is. Ez az ellentmondás pedig melegágya az álszent viselkedésnek (amennyiben egyrészt normatívan hirdetjük a tisztán szakmai boldogulás szükségességét, másrészt persze alkalomadtán mi magunk is igénybe vesszük személyes kapcsolatainkat), a másokkal szembeni gyanakvásnak (hiszen érthető módon gyanús bárki, aki azt állítja, hogy koherensen cselekszik), az irigységnek (amikor úgy tűnik, mindennek ellenére mégis van, akinek sikerül ez) és mindenekelőtt a ködösítésnek és az átláthatatlanságnak, hiszen egy ilyen rendszerben a releváns dolgok javarészt csak a háttérben, egyéni paktumok mentén történhetnek.