Április végén startol az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása
Az OFF öt hét alatt tizennégy, kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körül a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait.
Az OFF öt hét alatt tizennégy, kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körül a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait.
A beruházás a brazil tájépítész kevés, az Egyesült Államokban állandó jelleggel megtekinthető munkájának egyikére fókuszál. A klasszikus, esőerdők ihlette Burle Marx-kert a pennsylvaniai Peirce-du Pont birtokon lesz látható.
Tavaszindító ajánlónkban egy rakat kiállításmegnyitót – a Vintage Galériában, a Műcsarnokban és a Lighthouse Galleryben – szedtünk össze. Ráadásként pedig egy friss, üde tárlatot ajánlunk a Kisteremben.
Az esetleges rivalizálás elkerüléséhez egészen különleges barátságra van szükség művész és művész között. Íme néhány olyan baráti kapcsolat, amelyek hosszú éveken keresztül az elismerések – és azok esetleges hiánya – között is kiállták az idő próbáját.
A Phillips március 3-ai árverésén fiatal, feltörekvő tehetségek műveit vonultatja fel. Az eladásra szánt alkotások között szerepelnek az autodidakta festő, Matthew Wong művei is, aki néhány éve, fiatalon hunyt el, ám rövid ideig tartó pályafutása ellenére tavaly felkerült a legkeresettebb és legnagyobb forgalmat generáló kortárs művészek listájára.
Mintegy százhuszonöt kritikus, kurátor, kiadó és akadémikus állította össze a fiatal, tehetséges alkotókat felsorakoztató listát.
Utca & Karrier (U&K) is an underground platform, focusing on politics, culture and arts. It aims to represent a critical, young creative scene and to build an institution in a counter-institutionalist manner by giving voice to new thought and perspectives. The magazine was founded in Budapest, in 2018 and has been operating ever since with a growing net of collaborating artists and writers. Following the previous issues (Application, Violence, Knifes, Flames and Golden Age) U&K is currently preparing its 6th publication, Phoenix.
Az Utca & Karrier (U&K) egy underground platform, melynek fókuszában a politika, a kultúra és a művészet állnak. Célja, hogy reprezentálja a kritikus, fiatal alkotói közeget, teret biztosítson új véleményeknek, gondolatoknak és intézményellenesen építsen intézményt. A magazin 2018-ban alakult Budapesten, azóta is folyamatosan bővülő alkotói és szerzői körrel működik. Az eddigi öt lapszámot követően (Application, Violence, Knifes, Flames és Golden Age) az U&K jelenleg a hatodik, Phoenix című kiadására készül.
Az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása csapata – a februártól a Magyar Építészeti Múzeumban dolgozó Kovács Dániel kurátor és a Paradigma Ariadné tagjai, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid – tizenkét építészműhelyt hívott meg Kelet-Közép-Európából tizenkét emblematikus budapesti modern épület újragondolására. A kiállítás központi kérdésfelvetése az, hogy vajon mit tanulhatunk az építészeti modernizmusból, amellyel mára erőteljes kontrasztba kerültek a fenntarthatóság elvárásai, a megváltozott társadalmi környezet és szokások.
Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.
A hétre egy sor online programot ajánljuk: tárlatvezetést a Kahán Art Space kiállításán, a Szépművészeti Múzeum programdömpingjét és a MODEM beszélgetését. Ráadásként pedig egy offline budapesti kiállítást az ISBN könyv+galériában, ahol egy házaspár mindennapi életébe nyerhetünk betekintést.
Közel kilenc évvel ezelőtt két tolvaj szinte tökéletes rablást hajtott végre az athéni National Galleryben: a modernista festők, Pablo Picasso és Piet Mondrian egy-egy művét, valamint Guglielmo Caccia olasz manierista művész vázlatát tulajdonították el.
A Carey Mulligan és Ralph Fiennes főszereplésével készült kosztümös film a 30-as évek végén játszódik, a 2. világháború előtti Angliában. Középpontjában egy amatőr régészt felbérlő gazdag özvegy és annak birtokán található néhány temetkezési domb áll.
Azok az idők, amikor a hat órási hírek meghallgatásán kívül csupán saját és közeli ismerőseink életével álltunk kapcsolatban, már elmúltak. Ma bárhova pillantunk, friss hírekkel és képekkel találkozunk – a talán meg sem élt múlt iránti nosztalgiánk pedig egyre csak nő.